Gázai övezet

Egy sor európai nagyvárosban tüntettek Izrael gázai katonai akciója ellen
2025 október 5.   Telex
A római rendőrség szerint 250 ezren vettek részt az ottani tüntetésen, Madridban 100 ezer ember volt az utcákon a hatóságok szerint.
Törökországba toloncolták ki az izraeli hatóságok Greta Thunbergéket
2025 október 4.   Telex
A héten az izraeli erők több palesztinbarát flottila hajóját is feltartóztatták, nagyjából 110 kilométerre Gáza partjaitól.
Törökország felé "zavarta el" Greta Thunbergék békeflottáját Izrael
2025 október 4.   Infostart
Törökországba toloncoltak ki az izraeli hatóságok több külföldi aktivistát, akiket a Gázai övezet tengeri blokádjának áttörése céljából indított nemzetközi flottilla hajóinak fedélzetén vettek őrizetbe a héten - jelentette be szombaton az X-en az izraeli külügyminisztérium.
A Hamász után az Iszlám Dzsihád is megszólalt a túszokról
2025 október 4.   Magyar Nemzet
A terrorszervezetek késznek mutatkoznak a túszok elengedésére és a Gázai övezet feletti irányítás átadására, de a fegyverekről hallgatnak.
Donald Trump: A Hamász kész a békére
2025 október 4.   Demokrata
Az amerikai elnök üdvözölte a Hamász bejelentését, miszerint készek elengedni az összes izraeli túszt és átadni a Gázai övezet irányítását.
Az Iszlám Dzsihád csatlakozott a Hamász a túszok elengedéséről szóló bejelentéséhez
2025 október 4.   Magyar Hírlap
A Hamász péntek este jelentette be, hogy kész azonnal elengedni a Gázai övezetben fogva tartott túszokat.
Netán tényleg túlzásba vitték az önvédelmet Gázában?
2025 október 4.   Demokrata
Az izraeli hadsereg kiszivárgott belső értékelésében elismerik, hogy a májusban indított nagy gázai offenzíva kudarcot vallott.
ENSZ-főbiztos: Az amerikai béketerv vethet véget a gázai vérontásnak
2025 október 4.   Demokrata
Kulcsfontosságú lehetőségnek nevezte az ENSZ emberi jogi főbiztosa Donald Trumpnak a gázai háború lezárását célzó béketervét.
Egy lépéssel közelebb a gázai béke, a Hamász enged Donald Trumpnak
2025 október 4.   vg.hu
A palesztin elnök üdvözölte a döntést.
Az izraeli hadsereg leállította a gázai támadó hadműveleteket és védekezésre állt át
2025 október 4.   Magyar Hírlap
Zamír elrendelte, hogy az izraeli hadsereg készüljön fel "Trump túszszabadítási terve első szakasza végrehajtására".
Trump arra kérte Izraelt, fejezze be Gáza bombázását
2025 október 4.   Kontroll.hu
A Hamász bejelentette, hogy beleegyezik az izraeli túszok szabadon bocsátásába, és kész tárgyalni Donald Trump új, húszpontos béketervéről. Az amerikai exelnök ennek hatására felszólította Izraelt, hogy azonnal állítsa le Gáza bombázását, mondván: most először van valódi esély a tartós tűzszünetre. A béke lehetősége ugyanakkor továbbra is képlékeny
Drámai szavak Trumptól: ez az utolsó esély a megállapodásra – vasárnap vége
2025 október 4.   ATV
Donald Trump vasárnap estig adott határidőt a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy elfogadja a gázai övezeti konfliktus rendezésére irányuló amerikai béketervet. Az amerikai elnök hozzátette: ez az utolsó esély a megállapodásra.
Itt a háború vége? Mindkét fél beadta a derekát és megkezdik a béketárgyalásokat
2025 október 4.   Blikk
Izrael kormánya és hadserege felkészül Donald Trump amerikai elnök gázai béketervének első szakaszára - közölték szombat hajnalban, miután a Hamász hasonló nyilatkozatot tett, ami potenciális áttörést jelenthet a háború befejezésére tett több hónapos sikertelen erőfeszítés után.
A Hamász beleegyezett a túszok szabadon bocsátásába, ezért Trump felszólította Izraelt, hogy hagyja abba Gáza bombázását
2025 október 4.   444.hu
A Hamász beleegyezett Trump 20 pontos békejavaslatának néhány pontjába. Abba is, hogy lemond a Gázai övezet feletti kormányzásról.
Donald Trump felszólította Izraelt, hogy hagyja abba a Gázai övezet támadását
2025 október 4.   Telex
A világ vezetői lelkesen üdvözölték azt, hogy esély nyílt a békére.
Izrael megállította a Sumud-flottillát, miután többszörös felszólítás után sem változtatott útvonalat
2025 október 4.   HírTV
Világszerte erőszakos palesztinpárti tüntetések törtek ki azután, hogy az izraeli haditengerészet feltartóztatta a Gázai övezet felé tartó nemzetközi flottilla legtöbb hajóját.
Az izraeli haditengerészet feltartóztatta a Gázai övezetbe tartó flottilla utolsó hajóját is
2025 október 4.   Magyar Hírlap
Szakszerű fellépésükért Benjámin Netanjahu miniszterelnök meg is dicsérte a haditengerészet katonáit és a rendőröket.
Évek óta terrorveszélyben éltek a brit zsidók, Manchester megmutatta védelmük sebezhetőségét
2025 október 4.   Telex
Hiába óvták őrökkel és kerítésekkel a zsidó közösség színtereit, Manchesterben csütörtökön mégis bekövetkezett egy támadás. A tömeges vérontástól a gyors beavatkozással sikerült megóvni ugyan a közösséget, de a biztonságérzetük elillant. A gázai háború miatt egyre nagyobb az Izrael-ellenesség, sok brit zsidó az ország elhagyásán gondolkodik.
Donald Trumpnak elege lett a Hamászból
2025 október 3.   Infostart
Az amerikai elnök vasárnap estig adott határidőt a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy elfogadja a gázai övezeti konfliktus rendezésére irányuló amerikai béketervet. Hozzátette: ez az utolsó esély a megállapodásra.
Trump ultimátumot adott a Hamásznak: "Olyan pokol jön, amilyet senki sem látott még"
2025 október 3.   naphire.hu
Donald Trump ultimátumot adott a Hamásznak: vasárnapig el kell fogadniuk a Gázára vonatkozó amerikai béketervet, különben "minden pokol kitör" a szervezet ellen. A terv szerint 72 órán belül el kell engedniük 20 élő túszt, cserébe több száz gázai fogvatartott szabadulhatna, miközben az izraeli-offenzíva Gázában tovább folytatódik.