Kolonics György

Európa-bajnokok a Sáfrán testvérek
2008 július 19.   HírTV
Európa-bajnok lett a Sáfrán Mihály és testvére, Mátyás alkotta kenu kettes a szegedi kajak-kenu ifi és U23-as Európa-bajnokságon, szombaton. A Sáfrán-testvérek ezzel a győzelemmel hangoltak a pekingi olimpiára, ahol - Kolonics György halála miatt - az 500 méteres számban indulhatnak.
Kolonicsra emlékeztek az ünnepélyes csapatgyűlésen
2008 július 19.   Infostart
Tatán a kedden elhunyt Kolonics György, kétszeres olimpiai bajnok kenusra emlékeztek a pekingi olimpiára utazó magyar csapat ünnepélyes búcsúztatójának kezdetén. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke felolvasta Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének levelét, amelyben részvétét fejezte a sportoló halála miatt.
Kézen fogva emlékeztek Kolonics Györgyre a tatai csapatgyűlésen
2008 július 19.   hirado.hu
A pekingi indulók, edzők, szakvezetők és újságírók egyperces felállással emlékeztek a kedden elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenusra
Ötven defibrillátort kaptak a sportszövetségek
2008 július 19.   HírTV
A kormány ötven életmentő készüléket, defibrillátort biztosít a sportszövetségek számára, hogy elkerülhetők legyenek a Kolonics Györgyéhez hasonló tragédiák - közölte a kormányszóvivő.
Ludasi: nehéz kimondani, de az élet megy tovább
2008 július 19.   BorsOnline
Megváltozott az élet kedd óta a csepeli vízitelepen. Csendesebben melegítenek a sportolók, nyoma sincs a máskor szokásos tréfálkozásnak. Még az idő is szomorkás, mintha az eső is kivenné a maga részét a Kolonics György halála miatti mérhetetlen gyászban.
Beismerés: volt szabad mentőhelikopter Kolonics halálakor (+videó)
2008 július 18.   HírTV
Szabad volt a Budaörsön állomásozó mentőhelikopter, mégsem azt riasztották Kolonics Györgyhöz, hanem a belvárosból küldtek mentőautót Csepelre - ismerte el az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. A mentésirányítást másfél éve szervezték újra, a mentősök hiányosságokról és be nem tartott ígéretekről beszélnek.
Fegyelmi vizsgálat a mentésvezető ellen - a nap legfontosabb hírei
2008 július 18.   Infostart
Fegyelmi vizsgálat indult a Kolonics György halála idején szolgálatban lévő mentésvezető ellen - közölte az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. Göndöcs Zsigmond azt mondta: az eddigi adatok alapján közelebbi egységet is küldhettek volna a kétszeres olimpiai bajnokhoz.
Fegyelmi vizsgálat indult a mentésirányító ellen Kolonics György halálával kapcsolatban
2008 július 18.   hirado.hu
A sportoló helyszíni ellátásáról, vagyis a sikertelen újraélesztési kísérletről megállapították, hogy az a szakma szabályai szerint történt
Angyal: Szomorúság ül a szemükben, de tudják, mi a dolguk
2008 július 18.   Infostart
Egy számban vállalta az indulást a pekingi olimpián Kozmann György, a kedden elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György társa - mondta az InfoRádiónak a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. A világbajnok sportoló a 21 éves Kiss Tamással párosban 1000 méteren indul, míg 500 méteren a Sáfrán Mihály, Sáfrán Mátyás kettős vesz részt az augusztusi játékokon - tette hozzá…
Fegyelmi vizsgálat a mentésvezető ellen Kolonics György halálával kapcsolatban
2008 július 18.   Infostart
Fegyelmi vizsgálat indult az ellen a mentésvezető ellen, aki szolgálatban volt, amikor Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok, kenus edzés közben meghalt - jelentette be Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Kozmann indul az olimpián
2008 július 18.   Blikk
Indul Pekingben a kedden elhunyt Kolonics György kenus párostársa, Kozmann György. A sportoló az olimpián Kiss Tamással áll rajthoz 1000 méteren.
Kiválasztották Kolonics olimpiai helyettesítőit
2008 július 18.   Infostart
Kozmann György Kiss Tamással indul kenu kettes 1000 méteren a pekingi olimpián. A helyettesítés a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György keddi halála miatt vált szükségessé.
Kolonics György-emlékversenyt szervez a T-Mobile
2008 július 18.   Metropol
Kolonics György klubjával, a Csepel SC-vel emlékverseny létrehozását kezdeményezi a kedden elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus tiszteletére a T-Mobile, amely az olimpia alatt ingyenes SMS- és MMS-szolgáltatást biztosít.
Kolonics párja elindul Pekingben
2008 július 18.   HírTV
Az 1000 méteres távon a Kozmann György–Kis Tamás páros, míg az 500 méteres távon a Sáfrán testvérek, Mátyás és Mihály indulnak a kedden elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok helyett, aki a két távon Kozmann György oldalán szállt volna ringbe a pekingi olimpián.
Kolonics halála: fegyelmi a betegirányítók ellen
2008 július 18.   HírTV
Fegyelmi eljárást kezdeményezett az Országos Mentőszolgálat főigazgatója a betegirányítók ellen Kolonics György halála és egy másik debreceni eset ügyében.
Kolonics tragédiájára még nincs magyarázat
2008 július 18.   BorsOnline
Tovább szaporodnak a Kolonics György halálával kapcsolatos kérdőjelek. Késett vagy sem a mentő? Komolyan vette a korábbi figyelmeztető jeleket vagy nem? És mi lett volna, ha perceken belül megérkezik a segítség? Szilágyi György sportorvos szerint lehetetlen százszázalékos bizonyossággal válaszolni az utóbbi kérdésre.
Mozdulnak az életmentő szervezetek Kolonics György halála után
2008 július 18.   Infostart
Kolonics György olimpiai bajnok halála kellett ahhoz, hogy lajstromba vegyék az országban fellelhető életmentő készülékeket. Az orvosok évek óta hangoztatják, hogy automata defibrillátorokat kellene kihelyezni az edzések helyszínére, sőt a nagyobb üzemekbe, hivatalokba, áruházakba és közlekedési állomásokra is. A kardiológusok már az általános iskolásokat is megtanítanák az életmentésre, a…
Kammerer Zoltán Kolonics Györgyről (videó)
2008 július 17.   HírTV
Nézze meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.hírTV
Jövő pénteken búcsúztatják Kolonics Györgyöt
2008 július 17.   HírTV
Nem hozzák még nyilvánosságra a kedden tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics György csütörtöki boncolási jegyzőkönyvét, mert a pontos diagnózishoz meg kell várni a laboratóriumi és szövettani eredményeket is. Az MTI azonban megbízható forrásból úgy értesült, hogy az olimpiai bajnok sportoló szívét körbehálózó koszorúerekben kisebb lerakódások voltak. Ezek meszesedést jeleznek és nagy…
Híradó exkluzív! Nem találtak komoly elváltozást Kolonics György testében a boncoláskor
2008 július 17.   hirado.hu
A Híradó úgy értesült, hogy a vizsgálatok egy részét a Doppingellenes Világszervezet bécsi laborjában is elvégzik