Lekapcsolták a Kuruc.info-t

A rendőrségnek feloszlathat be nem jelentett demonstrációt
2007 október 24.   Alternatív Energia
A rendőrség továbbra is határozottan fellép minden, a jövőben előforduló jogsértéssel szemben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán késő este, miután több internetes oldalon is megjelent az az állítólag a BRFK-tól származó hír, hogy a rendőrség nem akar beavatkozni a kuruc.info internetes lap által péntekre szervezett hídlezárásba.
Őrültség!
2007 október 15.   Blikk
Budapest - Ha nem lenne amúgy is elég feszült a helyzet október 23. közeledtével, itt az újabb, veszélyes fejlemény: a szélsőjobboldalhoz sorolt kuruc.info hírportál az élére állt a kormánydöntést sürgető erőknek.
Az Egyesült Államok törvényei védik a kuruc.info-t
2007 október 5.   HírExtra
A magyar hatóságok szerint gyakorlatilag az Egyesült Államoktól függ, hogy ők tudnak-e tenni valamit a kuruc.info néven működő honlap esetleges jogsértő tevékenységének megakadályozására.
Kurucinfó: a „cigány- és zsidóbűnözés” honlapja
2007 szeptember 26.   HírExtra
„Utasítom a miniszter urat, hogy haladéktalanul vizsgálja meg, milyen – korábban nem alkalmazott – alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére ahhoz, hogy megvédje önmagát és polgárait a kuruc.info gyűlöletkeltő gyakorlatával szemben”.
Amerikai szerverre tették fel a magyar képviselők adatait
2007 szeptember 21.   HírTV
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
Amerikai szerverre tették fel a magyar képviselők adatait
2007 szeptember 21.   HírTV
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
Amerikai szerveren a magyar képviselők adatai
2007 szeptember 21.   HírExtra
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
Amerikai szerverre tették fel a magyar képviselők adatait
2007 szeptember 21.   HírTV
Egy Egyesült Államokban működő szerverről fut a Kuruc.info interenetes újság, a lap munkatársai tehát egy amerikai számítógépre töltötték fel a napokban az állami vagyonról szóló törvényt megszavazó országgyűlési képviselők mobilszámát - állapította meg a rendőrség által felkért számítástechnikai szakértő.
Csoóri még tudta...
2007 szeptember 14.   Grill Receptek
A "szovjet emlékmű" beírására az ismert internetes keresőprogram 139 ezer találatot jelez. Elsőként az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség honlapját. Másodikként "A Szabadság téri szovjet hősi emlékmű ügye 2006-ban" című "jogi és politológiai szakvéleményt" Zétényi Zsolt tollából (billentyűzetéből). Tanulságos írás, remek mondatokkal. A szerző szerint 1956 "be nem gyógyuló léket ütött a…
Vádemelés Budaházy György ellen
2007 szeptember 7.   Alternatív Energia
Vádat emelt az ügyészség B. (Budaházy) György ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken. A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló vádlott 2006. szeptember 27-e és 2007 március 15-e között 13 nyilatkozatot küldött meg közzététel céljából a kuruc.info és más portálok számára - ismertette a Morvai Attila. Hozzátette:…
Az igazságügyi tárca a kuruc.info elérhetőségének korlátozásával foglalkozik
2007 szeptember 7.   Alternatív Energia
Csaknem fél tucat javaslat van már napirenden a gyűlöletbeszéd korlátozására; most a kormyány próbálja - részben beépítve az eddigi elképzeléseket - a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) módosításával megteremteni a sértő megnyilvánulások elleni eredményes fellépést lehetőségét. A javaslatot várhatóan már hétfőn a parlament elé terjesztik. A szaktárca eközben fogást keres a kuruc.info nevű internetes…
Kuruc.info: kész a jogszabálytervezet
2007 szeptember 5.   HírTV
Kidolgozta azt a jogszabálytervezetet az igazságügyi minisztérium, amellyel korlátozható a miniszterelnök által szélsőségesnek minősített Kuruc.info internetes portál elérése. Takács Albert a köztévé reggeli műsorában elismerte, a korlátozás kényes ügy, miután a cenzúrát idézi.
Korlátozná a kuruc.info elérhetőségét az IRM
2007 szeptember 5.   Gondola
Az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium (IRM) foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy korlátozza a kurucinfo elérhetőségét - mondta Takács Albert szakminiszter a Polgári Törvénykönyv...
Elkészült a kuruc.info elleni fellépés javaslata
2007 augusztus 31.   Alternatív Energia
Az igazságügyi tárca elkészítette a miniszterelnök felkérésére készült javaslatát; a felkérés arra irányult, vizsgálják meg, milyen alkotmányos eszközök állnak a Magyar Köztársaság rendelkezésére az uszító hangvételéről elhíresült kuruc.info hírportállal szembeni fellépésre - tudatta a minisztérium szóvivője. Oravecz Éva elmondta: az erről szóló javaslatot eljuttatták a kormányfőnek.
Kuruc.info: öt nap alatt teljesült Gyurcsány kívánsága
2007 augusztus 29.   Gondola
Az igazságügyi miniszter öt nap alatt teljesítette Gyurcsány Ferenc kérést, kidolgozott egy olyan javaslatot, mely hatékonyan lép fel a Kuruc.info és az összes hasonló hangnemű portál ellen. Takács Albert az állítja, hogy a tervezet a jogrendszer felforgatása nélkül nyújt megoldást.
Kuruc.info: öt nap alatt teljesült Gyurcsány kívánsága
2007 augusztus 28.   HírTV
Az igazságügyi miniszter öt nap alatt teljesítette Gyurcsány Ferenc kérést, kidolgozott egy olyan javaslatot, mely hatékonyan lép fel a Kuruc.info és az összes hasonló hangnemű portál ellen. Takács Albert az állítja, hogy a tervezet a jogrendszer felforgatása nélkül nyújt megoldást.
Kuruc.info-ellenes honlap indult
2007 augusztus 27.   HírTV
Kurucwanted néven indítottak ismeretlenek internetes honlapot. Állításuk szerint, tiltakozásul a kuruc.info működése és módszerei ellen.
Össztűz a kuruc.info ellen
2007 augusztus 25.   HírExtra
Nagy összegű polgári peres kártérítési eljárás megindítását is elképzelhetőnek tartja a kurucinfó ellen az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) államtitkára. A szaktárca jogászai még a hétvégén áttekintik, hogy milyen jogi lépésekre van lehetőség a kurucinfó nevű portál ügyében, melyet a miniszterelnök is uszító hangvételűnek minősített.
Jogsegély-kérelem miatt áll a rendőrségi eljárás a kuruc.info-ügyben
2007 augusztus 24.   HírExtra
Még nem teljesítették a jogsegély-kérelmet az amerikai hatóságok Schmidt Mária mobiltelefonjának állítólagos híváslistája ügyében, amely januárban került fel a kuruc.info internetes portálra - tudta meg pénteken az MTI az ügyet jól ismerő hivatalnoktól.
Jogsegély-kérelem miatt egyelőre áll a rendőrségi eljárás a kuruc.info-ügyben
2007 augusztus 24.   Gondola
Még nem teljesítették a jogsegély-kérelmet az amerikai hatóságok Schmidt Mária mobiltelefonjának állítólagos híváslistája ügyében, amely januárban került fel a kuruc.info internetes portálra -...