-
Szolnokon pisiszünetet tartott a Budapest–Debrecen interrégió, mert elromlott a vonat WC-je
2025 november 3.
rtl.hu
-
Az esetről először egy utas panaszkodott a Telexnek; egy másik pedig híradónknak azt mondta: már pénteken is gond volt, akkor szennyvíz bugyogott az utastérbe. A MÁV szerint a hasonló hibákat gyakran az okozza, hogy az utasok különböző tárgyakat dobnak a WC-be.
-
Új menetrendet vezet be a pótlóbuszoknak a felújításra váró veszprémi vasúti szakaszon
2025 november 2.
Blikk
-
November 3-ától, hétfőtől az eddigi tapasztalatokat, megváltozott utazási szokásokat figyelembe véve módosul a MÁV-buszok közlekedési rendje a Székesfehérvár–Veszprém–Szombathely vonalon – közölte a MÁV. Ezen a szakaszon körülbelül egy éve áll a vonatközlekedés, mert egy 150 méteres szakaszt ki kellene cserélni, így azóta pótlóbuszokkal oldják meg
-
Európai rekord: hatvan százalékkal nőtt a Máv utasforgalma egy év alatt
2025 november 2.
Magyar Nemzet
-
Ez már Brüsszelből is látszik – fogalmazott Lázár János.
-
Csak Szolnokon volt vécészünet a debreceni vonaton
2025 november 2.
Kontroll.hu
-
Kellemetlen helyzetbe kerültek az utasok a Nyugati pályaudvarról Debrecenbe tartó InterRégió-vonaton szombaton: a szerelvény egyetlen mosdója már útközben elromlott, így a MÁV ideiglenes megoldásként Szolnokon biztosított vécéhasználati lehetőséget.
-
Hadházy Ákos: „Szánalmasan hazudik a MÁV információs rendszere”
2025 november 2.
Kontroll.hu
-
150 méter sín mellé még az őszinte utastájékoztatás is hiányzik a MÁV-nál. Október 28-án a vasúti kijelző arról tájékoztatja egy intercity utasait, hogy szeptember 22. és december 13. között Veszprém és Ajka között MÁVBUSZ közlekedik. Azonban az említett, 2019-ben felújított szakaszon már tavaly decemberben óta szünetel a vasúti közlekedés.
-
WC-szünetet kellett tartani a debreceni InterRégió vonatnak, mert az egyetlen mosdó is elromlott
2025 november 1.
SzMo
-
A MÁV meg is nevezte a hibásokat (spoiler: nem ők azok). Ugyanakkor közölték, hogy ilyen esetekben mindig biztosítanak mosdóhasználati lehetőséget.
-
Egy WC volt a vonaton, az is elromlott, Szolnokon mosdószünetet tartott a debreceni Interrégió
2025 november 1.
Telex
-
A MÁV szerint az utasok rövidnadrágot, műanyag zacskókat és alsóneműket is dobálnak a vonatok vécéibe.
-
Gázolt a Napfény InterCity, pótlóbuszokat vetett be a MÁV
2025 november 1.
Telex
-
A baleset miatt a szegedi fővonalon hosszabb eljutási időre kell számítani.
-
Nem InterCityt kapott, hanem sima kocsit? Mostantól visszakérheti a pénzét
2025 november 1.
rtl.hu
-
Új kompenzációs szabályt vezetett be a MÁV: mostantól azoknak az utasoknak is visszajárhat pénz, akik nem azon a járaton vagy kocsiosztályon utaznak, amelyre jegyet váltottak. A döntés hátterében a Dunakeszi Járműjavító leállása áll, mert emiatt a vasúttársaság nem tudja pótolni a meghibásodó szerelvényeket.
-
Helyjegyesek, figyelem! Visszakaphatják a pénzüket a MÁV-tól
2025 november 1.
Menedzsment Fórum
-
Felelősséget vállal a MÁV most már nemcsak a késéseknél, hanem a kocsiösszeállításoknál is: november 1-jétől 72 órán belül automatikusan visszaadják a helyjegy árát mindazoknak, akik online felületen vagy applikációban vették a jegyüket, de az a kocsi bármilyen okból nem tud közlekedni az adott vonatban.
-
Mostantól nem csak a késések miatt fizet a MÁV
2025 november 1.
Hungarianpress
-
November 1-jétől a MÁV objektív felelősséget vállal nemcsak a késésekért, hanem a kocsiösszeállítások hibáiért is: 72 órán belül automatikusan visszautalják a helyjegy árát azoknak, akik online vagy az applikációban vásároltak, de a jegyük szerinti kocsi végül nem közlekedik – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteki videóüz
-
Mostantól nem csak a késések miatt fizet a MÁV
2025 november 1.
Hungarianpress
-
November 1-jétől a MÁV objektív felelősséget vállal nemcsak a késésekért, hanem a kocsiösszeállítások hibáiért is: 72 órán belül automatikusan visszautalják a helyjegy árát azoknak, akik online vagy az applikációban vásároltak, de a jegyük szerinti kocsi végül nem közlekedik – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteki videóüz
-
Ez lesz a legmelegebb Mindenszentek? Meleg, napos idő, hosszabb nyitvatartás a temetőkben, sűrített menetrendek
2025 november 1.
Helló Magyar
-
Szokatlanul meleg Mindenszentek hétvégéje várható: igazi indián nyárban emlékezhetünk szeretteinkre. A temetők hosszabb nyitvatartással fogadják a látogatókat, a BKK és a MÁV–Volán pedig sűrítik járataikat.
-
Országszerte hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
2025 november 1.
Infostart
-
Mindenszentek és a halottak napján országszerte hosszabb nyitvatartással várják a látogatókat a sírkertek, a MÁV-Volán csoport több férőhellyel, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatsűrítéssel készül az ünnepre, a rendőrség pedig biztosítja a temetők közrendjét, illetve a sírkertek környékén a zavartalan közlekedést.
-
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a temetők a hétvégén
2025 november 1.
Telex
-
A MÁV, a Volánbusz és a BKK is készül a mindenszentekre és a halottak napjára.
-
Így tartanak nyitva a budapesti temetők a hétvégén – a közösségi közlekedés is megváltozik a sírkertek környékén
2025 november 1.
SzMo
-
Mindenszentek ünnepén és halottak napján a MÁV-Volán csoport több férőhellyel, a BKK járatsűrítéssel, temetői járatokkal készül. A rendőrség pedig biztosítja a temetők közrendjét, illetve a sírkertek környékén a zavartalan közlekedést.
-
Mire használják a MÁV-buszokat?
2025 november 1.
autopro
-
Az sem egyértelmű, hol kell parkolnia ezeknek a dedikált járműveknek.
-
Novembertől nem csak a késésekért, hanem a hiányzó vagonokért is fizet az utasoknak a Máv
2025 november 1.
Blikk
-
Novembertől a MÁV új szabályozást vezet be, amely szerint nemcsak késések esetén, hanem a nem megfelelő kocsiösszeállítás miatt is visszatérítik a helyjegy árát. Az intézkedés hátterében a Dunakeszi Járműjavító kényszerű leállása áll, amely komoly kihívások elé állította a vasúttársaságot. A karbantartási munkák lelassulása miatt a tartalékflotta g
-
Országszerte hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők hétvégén
2025 november 1.
hirado.hu
-
A MÁV-Volán csoport több férőhellyel, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pedig járatsűrítéssel készül az ünnepre.
-
A MÁV már azt sem tudja garantálni, hogy elegendő kocsival indulnak el a vonatok
2025 november 1.
444.hu
-
Ezért novembertől visszaadják a helyjegy árát azoknak, akik hiába vették meg.