-
Bolsevizmusból reformkommunizmus, SZDSZ-ből Momentum
2023 június 25.
Demokrata
-
Bűnösnek mondta ki Donáth Lászlót a bíróság az ellene felhozott szexuális zaklatás és testi sértés vádjában.
-
Bohár Dániel: Azért az kemény, hogy az MSZP 1994-ben még kétharmaddal kormányzott az SZDSZ-szel közösen
2023 június 15.
Mandiner
-
Így jobban belegondolva egy kicsit még szomorú is, hogy 33 évet kellett várni ehhez az 1%-hoz.
-
Szentesi Zöldi László: György Péter csak ott volt
2023 június 14.
Mandiner
-
Harminc éve, Farkasházy szárszói tanácskozásán szakított végleg az Szdsz és a Fidesz.
-
Nagyon fontos dolgokról dönt ma a kormány
2023 június 12.
naphire.hu
-
Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint a képviselők 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Tellér Gyula (SZDSZ, majd Fidesz) volt országgyűlési képviselőről.
-
Mandátumigazolás, interpellációk és azonnali kérdések
2023 június 12.
Magyar Hírlap
-
Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint a képviselők a hétfőn 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Tellér Gyula (Szdsz, majd Fidesz) volt országgyűlési képviselőről.
-
Horváth K. József: Fodor Gábornak megjött az esze
2023 június 8.
Mandiner
-
Az egykori SZDSZ-es miniszter hangsúlyozta, jobban járna az ellenzék, ha a kormánnyal együtt kiállna Brüsszelben az uniós pénzekért.
-
Bedő Dávid: önök nem mindig értik az iróniát, segítek – ez az volt
2023 május 30.
Demokrata
-
Dömötör Csaba válaszában jelezte, nem tartja szerencsésnek, hogy Bedő az Szdsz nyegle stílusát képviseli a parlamentben.
-
Szekeres Imre: Az MSZP és a ChatGPT
2023 április 27.
Mandiner
-
A kompetenciánk révén az MSZP a jövendő rendszerváltás motorja lehet. Az Szdsz régi szlogenjét idézve „Tudjuk, merjük, tesszük”.
-
Havas Henrik: Jaj, Tarlós Pista!
2023 április 22.
Mandiner
-
1990-ben, amikor még SZDSZ-es volt, bizony-bizony, jócskán besegítettem neki a kampányába.
-
Elhunyt a rendszerváltó országgyűlési képviselő
2023 április 21.
Infostart
-
Páris András az SZDSZ képviselőjeként 1990 és 1998 között volt a parlament tagja. 69 évet élt.
-
Valaki mindig megeszi az almát
2023 április 21.
Magyar Hírlap
-
Mintha a teljes ellenzék hitelválságban szenvedne. Mint annak idején, amikor az Szdsz átállt, befeküdt az MSZP ágyába, a Jobbiknak éppen azzal a DK-val van furcsa liezonja, amelynek elnöke miatt jött létre.
-
Macron szavai Európáról összecsengenek Orbán korábbi gondolataival – Fodor Gábor a Mandinernek
2023 április 16.
Mandiner
-
Az amerikai nagykövet lépéseiről és Európa gazdátlanságáról is kifejtette véleményét az Szdsz egykori elnöke a Mandiner Reakció adásában.
-
Kapitális baklövés volt Gyöngyösi Márton meghívása a széderestre – Reakció Fodor Gáborral
2023 április 14.
Mandiner
-
Elfajuló viták Amerikával, háborús nyomás és Macron bejelentkezése – heti hírmagyarázat és világmegfejtés, ezúttal az Szdsz volt elnökével, Kohán Mátyással és Kacsoh Dániellel.
-
Haraszti Miklós: 20 boldog éve volt a magyar demokráciának, a rendszerváltástól a Fideszig
2023 március 25.
Telex
-
Az SZDSZ alapítója Veiszer Alinda műsorában arról beszélt, Orbán Viktor rendszere visszaélt a rendszerváltáskor vétett hibákkal, ezt használja ki most is, alkotmányos diktatúrát teremtve.
-
Constantinovits Milán: Múltmítoszok – avagy Orbánról és Gyurcsányról
2023 március 20.
Mandiner
-
A mai rendszer minden tökéletlenségével együtt is több perspektívát kínál, mint az SZDSZ-színezetű kormányok bármikor is.
-
Gyurcsányék felzabálnák az ellenzéket, de ez kevés a sikerükhöz – Horn Gábor a Mandinernek
2023 március 14.
Mandiner
-
Újabb átigazolást jelentette be a DK. Bár a Gyurcsány-párt egyre gyorsabb ütemben hízik, a Republikon Intézet vezetője, volt SZDSZ-es politikus szerint ezzel csak a konkurens baloldali pártokat nyomják el, érdemben az ellenzéki tábor nem bővül.
-
Az oroszoknak jobb, ha elhúzódik a háború, azonnali tűzszünet kellene – Reakció Fodor Gáborral
2023 február 10.
Mandiner
-
Gyurcsány szerepe, Erasmus-ügy és esélyek az ukrán fronton – heti hírmagyarázat és világmegfejtés, ezúttal az Szdsz egykori elnökével, Veczán Zoltánnal és Kacsoh Dániellel.
-
Február 10-én temetik Mécs Imrét
2023 február 8.
Infostart
-
Az egykori ‘56-os halálraítélt, az SZDSZ alapító tagja, volt parlamenti képviselő 89 éves korában hunyt el január 19-én.
-
Borbély Zsolt Attila: Az SZDSZ-től a dollárbaloldalig
2023 február 2.
Mandiner
-
Talán jobb is, hogy nem ez történt, mert ez a párt megérdemelte, hogy a választók akaratából tűnjön el.
-
Meghalt Mécs Imre
2023 január 19.
444.hu
-
Az egykori ‘56-os halálraítélt, az SZDSZ alapító tagja 89 éves volt.