-
KDNP: történelmi elégtétel az SZDSZ megszűnése
2013 július 29.
Infostart
-
Történelmi elégtételként értékelte a Kereszténydemokrata Néppárt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében, hogy húszévnyi parlamenti jelenlét és "hároméves kínos agonizálás után" megszűnik a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ).
-
Az államé lesz az SZDSZ adóssága
2013 július 28.
Blikk
-
-
Ősszel megszűnhet az SZDSZ
2013 július 25.
ProfitLine
-
A Szabad Demokraták Szövetsége Országos Tanácsa (OT) másfél hónappal ezelőtti ülésén elfogadta azt a javaslatot, hogy a párt kérje az ügyészségtől önmaga feloszlatását - értesült az atv.hu.
-
Johnné Rósenblüth Erzsébet lemondott, ősszel megszűnhet az SZDSZ
2013 július 25.
ATV
-
A három, de inkább négy éve vegetáló párt önnön feloszlatását kérte az ügyészségtől.
-
Meghalt Horn Gyula
2013 június 19.
Infostart
-
Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. 1956-os szerepe miatt 1990 után belpolitikai támadások érték. A rendszerváltás előtt dolgozott a pénzügyi és a külügyi tárcánál, valamint az MSZMP Központi Bizottságának külügyi osztályán is. Külügyminiszterként 1989-ben bejelentette, hogy a kormány Ausztriába engedi a Magyarországon összegyűlt többezer keletnémet menekültet. A…
-
"Lemaradó ország" Tölgyessy visszatért, és Orbánékat elemzi
2013 június 18.
ATV
-
Az Orbán-rendszer természete című, hatrészes elemzéssorozatot ír az Origo.hu véleményoldalára, a Komment.hu-ra Tölgyessy Péter. Az egykori SZDSZ-pártelnök, majd fideszes képviselő két és fél év hallgatás után jelentkezik ismét.
-
Liberálisok - Több liberalizmust ígér Fodor Gábor új pártja
2013 április 27.
ProfitLine
-
Liberálisok néven hozott létre új pártot Fodor Gábor, a Fidesz egyik alapító tagja, az SZDSZ volt elnöke, aki új szervezete bemutatóján több liberalizmust, személyközpontú és hazafias politikát hirdetett.
-
Több liberalizmust ígér Fodor Gábor új pártja
2013 április 27.
Alternatív Energia
-
Liberálisok néven hozott létre új pártot Fodor Gábor, a Fidesz egyik alapító tagja, az SZDSZ volt elnöke, aki új szervezete bemutatóján több liberalizmust, személyközpontú és hazafias politikát hirdetett.
-
Több liberalizmust és hazafias politikát ígért Fodor Gábor
2013 április 27.
ATV
-
Liberálisok néven hozott létre új pártot Fodor Gábor, a Fidesz egyik alapító tagja, az SZDSZ volt elnöke, aki új szervezete bemutatóján több liberalizmust, személyközpontú és hazafias politikát hirdetett.
-
Fodor új pártja elutasítja "az SZDSZ értelmiségi gőgjét"
2013 április 27.
Infostart
-
Liberálisok néven hozott létre új pártot Fodor Gábor, a Fidesz egyik alapító tagja, az SZDSZ volt elnöke, aki új szervezete bemutatóján több liberalizmust, személyközpontú és hazafias politikát hirdetett.
-
Az SZDSZ-es szektafőnök nyilatkozik
2013 április 19.
Gondola
-
-
Újraalapították a Fideszt: íme a magyarázat
2013 március 31.
ATV
-
Az MSZP Orbán Viktor szabadságellenes és antidemokratikus rendszerének felszámolását sürgette a kormánypárt 25. születésnapján, közben pedig képletesen újraalakult a Fidesz. A párt újraszervezését alapítói egyike, Molnár Péter kezdeményezte. Az egykori fideszes, majd SZDSZ-es országgyűlési képviselő azt mondta: az újraalapításra azért van szükség, mert a mai Fidesz - mostani vezetőinek állítása…
-
Fodor Gábor: az ellenzéki oldalon az MSZP főszereplő, a többiek mellékszereplők
2013 március 20.
ATV
-
A többi liberális kezdeményezéstől eltérően Fodor Gábor működőképes szabadelvű pártot akar létrehozni. Hogy kikkel és mikor, az még titok, de már nem sokáig. Az SZDSZ volt elnöke nem tartja feladatának Mesterházy Attila megvédését, de úgy véli: az ellenzéken belül az MSZP a főszereplő, a többiek mellékszereplők. Saját pártjának persze nem mellékszerepről álmodik, és úgy látja, lesz pénz a…
-
Bajnaiék csak zsarolni mennek a parlamentbe?
2013 március 13.
Gondola
-
Az MSZP mindenképpen szeretné elkerülni azt a helyzetet, hogy Bajnaiék az SZDSZ-hez hasonlóan zsarolják a pártot - tartják politológusok.
-
Új pártot alapít Fodor Gábor: jön a Magyar Liberális Párt
2013 február 15.
ATV
-
Magyar Liberális Párt (MLP) néven alapít pártot Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke. A párt bejegyzése heteken belül befejeződik.
-
Pártot alapít Fodor Gábor
2013 február 15.
Alternatív Energia
-
Magyar Liberális Párt (MLP) néven alapít pártot Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke. A párt bejegyzése heteken belül befejeződik - közölte a politikus.
-
"Vadiúj" párt: Magyar Liberális Párt néven alapítja Fodor Gábor
2013 február 15.
Gondola
-
Magyar Liberális Párt (MLP) néven alapít pártot Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke. A párt bejegyzése heteken belül befejeződik.
-
Magyar Liberális Párt néven alapít pártot Fodor Gábor
2013 február 15.
Infostart
-
Magyar Liberális Párt (MLP) néven alapít pártot Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke. A párt bejegyzése heteken belül befejeződik - közölte a politikus pénteken az MTI-vel.
-
Válságos helyzetben a felsőoktatás – a Fidesz is így látja
2013 február 5.
ATV
-
Erről beszélt Hiller István volt MSZP-s oktatási miniszter egy sajtótájékoztatón. Mondanivalójára a fideszes Pósán László, az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke reagált. A kormánypárti képviselő azt mondta: az MSZP és az SZDSZ taszította gödörbe a felsőoktatást.
-
Alattvalókból emelt fejű polgárok
2013 február 5.
Alternatív Energia
-
A ma már előválasztási kampányt tartó demokratikus ellenzéki pártok inkább baloldaliak, Fodor Gábor ezért is vállalkozik új liberális párt alapítására. Ebbe konzervatív és baloldali liberálisokat is vár az egykori Fidesz-alapító, későbbi SZDSZ-elnök, akinek célja, hogy 2014-ben leváltsák a patriarchális, az embereket alattvalóként kezelő Fidesz-államot.