Parkinson-kórral élő időseket vettek rá egy bizarrnak tűnő kísérletre egy amerikai laborban. Az eredmények még a kutatókat is meglepték, a mérgező anyagok ugyanis a vérükben jelentek meg.
Finn kutatók egy merész állítással borzolják a kedélyeket, miszerint a hivatalos adatok súlyosan tévesek. Ha igazuk van, az nemcsak a tankönyveket írja át, de a jövőnket is alapjaiban befolyásolhatja.
Tudományosan is beigazolódni látszik a népi bölcsesség: az unokákkal töltött idő és a róluk való gondoskodás hatékony védelmet jelenthet a kognitív hanyatlás ellen. A Psychology and Aging szakfolyóiratban frissen megjelent tanulmány szerint a nagyszülői szerepvállalás mérhetően javítja a memóriát és a nyelvi készségeket.
Az amerikai közlekedési mérnökök szerint a több mint százéves háromszínű jelzőlámpa-rendszer felett eljárt az idő. Az Észak-Karolina Állami Egyetem (NCSU) kutatói egy negyedik, fehér fény bevezetését javasolják, amely az önvezető autók térnyerésével radikálisan csökkenthetné a kereszteződésekben való várakozási időt.
Mi történik a városokkal, ha az ember eltűnik? Elhagyott falvak, visszatérő vadállatok és természetes ökoszisztémák Olaszországtól Japánig – a klímaváltozás csendes jelei.
Az érintett térségekbe utazók számára az NNGYK ezt is javasolja: a beteg állatokkal való érintkezés kerülését, a nyers vagy nem megfelelően hőkezelt élelmiszerek fogyasztásának mellőzését, valamint a megfelelő kézhigiénia betartását.
Február első napján a telihold már 16 óra körül felkel, miközben a Nap még a horizont felett lesz. Több érdekes jelenség is látható lesz vasárnap és hétfőn is, így érdemes az eget lesni.
A tudósok eddig a "lakhatósági zónára" fókuszáltak, de kiderült, hogy ez túl szigorú feltétel. A James Webb-űrtávcső által talált világok egy része így az élhető kategóriába eshet.
A víz alatti zaj gyorsan növekszik az Északi-sarkvidéken, ami megzavarhatja a tengeri állatok kommunikációját és vándorlását. A szakértők szerint sürgős lépésekre van szükség az érzékeny élővilág védelméhez.
Az olvadó sarkvidékek a Föld új konfliktuszónái, a nagyhatalmak sorban fognak állni a kitermelhető ásványkincsekért – olvasható a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Klímapolitikai Intézetének új elemzésében, amelynek szerzője, Kovács Erik vezető kutató beszélt a helyzetről az InfoRádióban.
Az Európai Unió Űrmegfigyelési és Nyomkövető Szolgálata (EU SST) riasztást adott ki egy kínai gyártmányú rakétafokozat várható visszatérése miatt. A ZQ–3 R/B jelű objektum a dél körüli órákban lép be a Föld légkörébe, a pontos helyszín azonban az utolsó pillanatig kiszámíthatatlan marad.
A hegyi vízkészletek előrejelzése egyre pontosabbá válik, ami segíthet felkészülni az aszályokra és áradásokra. Az új technológiák forradalmasíthatják a vízgazdálkodást.
A mikroműanyag-szennyezés cigarettacsikkekből már másodpercekkel a vízzel való érintkezés után elkezdődik. A jelenség komoly veszélyt jelent a vízi élővilágra és a környezetre.
Egy "potenciálisan lakható", hideg, Föld méretű bolygójelöltet azonosított mintegy 146 fényévre a Földtől egy ausztrál csillagászok vezette nemzetközi kutatócsoportot, amely kedden az Astrophysical Journal Letters című folyóiratban számolt be eredményeiről.