Tudományos hírek - TOP 1 hét

szerda
9:33
Ha egész Európa kiszáradt, hová került az a sok víz? (Telex)
A felmelegedéssel a légkör sokkal több vizet képes felvenni, mégsem hullik több csapadék, az aszályok ráadásul önmagukat is képesek terjeszteni. Nyáron globálisan nem esett kevesebb csapadék, mint máskor, de most az óceánokban lett több víz.
csütörtök
5:42
Az AI lehet a fiatalság kulcsa? Ezt tudja egy új gyógyszer (Infostart)
Ígéretes eredményeket hozott egy mesterséges intelligencia segítségével fejlesztett gyógyszer első, embereken végzett vizsgálata.
péntek
11:24
Így gyilkolták meg Sisit, a magyarok kedvenc királynéját (Demokrata)
Egy olasz anarchista végzett Erzsébet királynéval Genfben.
csütörtök
4:54
Új módszert találhattak a krónikus fájdalom kezelésére (Infostart)
Az új eljárás során az agyban keresik meg, hol és hogyan jelentkeznek a fájdalomjelek, és ezeket igyekeznek kiiktatni.
szombat
7:30
Egy diáklány megalkotta a "műanyagevő" műanyagot (Infostart)
A mindössze tizennyolc éves ír diák olyan növényi alapú, biológiailag lebomló műanyagot fejlesztett ki, ami a többi, már a környezetben lévő mikroműanyag lebomlását is elősegíti.
csütörtök
13:48
A vulkáni üveg segíthet megfejteni, hogyan alakulhatott ki az élet a Földön (Demokrata)
A kutatók szerint egyszerű kémiai folyamatok rév.én akár több száz építőegységből álló RNS-molekulák is létrejöhettek
szerda
11:45
A tengerparti növények többféleképpen is védekeznek a tengeri só ellen (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a tengerparti sárga bohócvirág több különböző módszerrel védekezik a sós tengeri permet ellen. Kevesebb nátriumot enged a leveleibe, több vizet tárol, és a só bejutása után is tovább ellenáll a sejtkárosodásnak.
péntek
11:06
A havas területeken a faültetés klímaelőnyének egy része is eltűnhet (PlanetZ)
A havas északi területeken az új erdők sötét lombkoronája csökkentheti a hó fényvisszaverő képességét, így részben ellensúlyozhatja a fák szén-dioxid-megkötésének klímaelőnyét. A kutatások szerint ezért nemcsak az számít, hány fát ültetünk, hanem az is, hogy hol és milyen fajokat választunk.
csütörtök
7:42
Egy lemondás, amely megrázhatja az MI-piacot (Infostart)
Lemondott az amerikai Anthropic mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalatnál betöltött állásáról Jacob Coxon brit kutató, aki szerint az MI vezető fejlesztői felelőtlenül járnak el, és a technológia akár az emberiség pusztulásához is vezethet.
szerda
9:27
1,3 millió műanyag palackot szedtek össze egyetlen globális akcióban (PlanetZ)
A 2025-ös International Coastal Cleanup során több mint 1,3 millió műanyag italospalackot gyűjtöttek össze világszerte. Az eredmények jól mutatják, hogy az egyszer használatos műanyagok és a műanyagszennyezés továbbra is komoly terhet jelentenek a tengeri és vízi ökoszisztémák számára.
hétfő
17:44
Hatalmas bejelentés Donald Trumptól: részleges tűzszünetben állapodott meg Oroszország és Ukrajna (Telex)
Bejelentette Donald Trump amerikai elnök, hogy Oroszország és Ukrajna is felfüggeszti az energetikai létesítmények elleni támadásokat a háborúban.
péntek
12:54
A legtöbb rovarfaj a trópusokon él, mégis alig tudunk róluk valamit (PlanetZ)
A világ rovarfajainak több mint 80 százaléka a trópusokon élhet, mégis ezekről rendelkezünk a legkevesebb adattal. Egy új nemzetközi kutatás szerint a helyi tudás, a közösségi megfigyelések és a hosszú távú monitoring összekapcsolása nélkül számos faj eltűnését akár észre sem vehetjük.
csütörtök
6:54
Nem mindegy, kire bízzuk: akár sebeket is okozhat ez a kezelés (Infostart)
A nyiroködéma az esetek többségében egy életre szóló, nem gyógyítható betegség, amely folyamatos terápiát igényel. Csakhogy a nem megfelelő, szakszerűtlen kezelés súlyos problémákat, sebeket is okozhat.
szerda
13:15
A felmelegedés miatt elcsendesedhetnek Yellowstone híres gejzírjei (PlanetZ)
Egy 15 ezer évre visszatekintő kutatás szerint a melegebb és szárazabb éghajlat jelentősen átalakíthatja Yellowstone hidrotermális rendszerét. A csökkenő hótakaró miatt egyes híres gejzírek ritkábban törhetnek ki, ahogy az Old Faithful esetében a múltban már megtörtént.
hétfő
17:52
A Kontroll birtokába került egy részlet Mészáros Lőrinc hétvégi beszédéből - kész egyezkedni a TISZA-kormánnyal? (Telex)
Miközben Orbán Viktor Kötcsén totális harcot hirdetett Magyar Péterék ellen, a Kontroll úgy tudja, hogy a volt miniszterelnök strómanként emlegetett dollármilliárdos barátja a cégcsoportja családi napján arra utalt: keresi a kapcsolatot a Tisza-kormánnyal. A birtokunkba jutott hangfelvétel alapján mindent meg fognak tenni a NER alatt hatalmasra duz
vasárnap
7:12
Duna-víz a Velencei-tóba? Alaposan körüljárták a kérdést, és nem állnak meg félúton (Infostart)
A következő megbeszélésre Cser-Palkovics Andrást és a kormány államtitkárát is meghívják.
szombat
0:12
Az óceán legtáplálóbb élelmiszereinek egy részét alig használjuk ki (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint az osztrigák, kagylók, rákok és más vízi gerinctelenek tömegükhöz képest rendkívül sok létfontosságú vitamint és ásványi anyagot biztosítanak.
csütörtök
0:12
Afrika óriás állatai már jóval az ember előtt fogyni kezdtek (PlanetZ)
Egy 23 millió évet átfogó kutatás szerint Afrika óriás növényevőinek hanyatlása már jóval az ember jelentős hatása előtt elkezdődött. A háttérben elsősorban a lassú fajképződés, valamint Afrika hosszú távú szárazodása állhatott.
hétfő
17:46
Jövőre Európában turnézik az Oasis: itt vannak a Live '27 dátumai! (Telex)
38 koncerttel folytatódik, és Münchenbe, Amszterdamba, Párizsba és Rómába is eljut 2027-ben az Oasis visszatérő stadionturnéja, akik 11 koncertet adnak Manchesterben, és négyet a legendás Knebworth Parkban.
szombat
12:36
Egy nem tökéletes világtérképet lecserélhetünk egy másik torzított valóságra (Telex)
A matematika nem engedi, hogy egy gömböt minden hiba nélkül le lehessen képezni síkra, így a térképkészítőknek valahol muszáj egy kicsit csalniuk. Az ENSZ most azt javasolta, hogy egy közel ötszáz éve használatban lévő térképet cseréljünk le olyanra, amelyiken Afrika sincs összetöpörödve. Cserébe más szempontból torz.
péntek
15:42
Két óriás állt össze, ez meghatározhatja a holdkutatás jövőjét (Infostart)
A NASA és az IBM mérnökei egy nyílt forráskódú mesterséges intelligenciát fejlesztettek, ami segíthet alaposabban megismerni a Hold felszínét.
péntek
10:06
Probiotikumok segíthetnek a koralloknak túlélni a tengeri hőhullámokat (PlanetZ)
Egy vörös-tengeri terepkísérletben a kutatók probiotikus és posztbiotikus baktériumkeverékekkel kezeltek hőstressztől szenvedő korallokat. Bizonyos kezelések mellett a korallok fotoszintetikus működése stabil maradt a tengeri hőhullám során, ami új lehetőséget kínálhat a korallzátonyok védelmében.
péntek
0:12
Ősi metán szabadul fel az olvadó sarkvidéki gleccserek alól (PlanetZ)
A Svalbard gleccsereiből eredő folyókban minden vizsgált helyszínen megemelkedett metánkoncentrációt találtak. A kutatók szerint az olvadékvíz évmilliók óta a kőzetekben tárolt metánt moshat a felszínre.
hétfő
17:54
23 évesen, balesetben meghalt a Ferencváros egykori jégkorongozója (Telex)
Balesetben meghalt a Ferencváros egykori jégkorongozója, Papacsek Réka. Csütörtökön gyertyagyújtás keretében emlékeznek rá az FTC Sátras Jégpályáján.
hétfő
17:42
Középiskolai felvételi 2027: mit nem számítanak bele a pontokba? (Telex)
Fontos kérdésre válaszolunk a középiskolai felvételivel kapcsolatban.
tegnap
6:00
Jégkorszaki óriás kitűnő állapotú maradványára bukkantak (Infostart)
A masztodon-leletet megtaláló tudós először csak egy furcsa kőnek nézte az értékes fosszíliát, utána jött csak rá, mire bukkant.
hétfő
17:56
Kamu wellnesszel verte át a párttársait a volt Dk-s politikus, megszólalnak az áldozatai – Ő volt, aki az étteremből is fizetés nélkül lépett le (Telex)
Szorul a hurok a Demokratikus Koalíció korábbi egri választókerületi elnökének és országgyűlési képviselőjelöltjének nyaka körül. Balla Péterrel szemben több eljárás is folyamatban van, és ha végül bűnösnek találják, akár börtönbe is kerülhet.
vasárnap
9:36
Egyre több gleccsertó alakul ki a Himalájában, nő az árvízveszély (PlanetZ)
A Himalája egyik indiai térségében 57 új gleccsertó alakult ki 1994 és 2023 között, miközben a nagyobb tavak összterülete 67 százalékkal nőtt. A gyors változás fokozhatja a hirtelen gleccsertó-kitöréses árvizek veszélyét a hegyvidék alatti településeken.
péntek
13:00
A legtöbb rovarfaj a trópusokon él, mégis alig tudunk róluk valamit (PlanetZ)
A világ rovarfajainak több mint 80 százaléka a trópusokon élhet, mégis ezekről rendelkezünk a legkevesebb adattal. Egy új nemzetközi kutatás szerint a helyi tudás, a közösségi megfigyelések és a hosszú távú monitoring összekapcsolása nélkül számos faj eltűnését akár észre sem vehetjük.
tegnap
11:51
Mesterséges intelligencia találta meg a csapvíz potenciálisan veszélyes vegyületeit (PlanetZ)
Egy új kutatás mesterséges intelligencia segítségével 1163, ivóvíz fertőtlenítése során keletkező vegyület lehetséges toxicitását vizsgálta. Az eredmények szerint több jelenleg nem szabályozott vegyületcsoport is nagyobb kockázatot jelenthet, mint egyes már ellenőrzött fertőtlenítési melléktermékek. A kutatók hangsúlyozzák, hogy az AI eredményei el
hétfő
17:58
5 dolog, amikor nem szabadna tanácsot kérni a mesterséges intelligenciától (Telex)
Ma már egyre több dolog miatt kérünk ki tanácsot a mesterséges intelligenciától, de akadnak olyan témák, amikben félrevezető lehet.
hétfő
17:50
Magyarország vezeti az európai vízilabdarangsort (Telex)
A sorrend a felnőtt- és az utánpótlás-válogatottak elmúlt háromévi szereplése alapján állt össze: a férfiak között az első, a nők között pedig a második legjobb lett Magyarország. Az összesített európai vízilabdarangsorban elért hely a cikkből kiderül.
hétfő
15:58
Két hónapig állványok mögé bújik Szeged egyik legismertebb épülete: 35 milliós felújítás kezdődött a városháza főhomlokzatán (SzMo)
Látványos felújítás kezdődött Szeged egyik legismertebb épületénél: hétfőn elindult a Széchenyi tér 10. szám alatti városházi épület főhomlokzatának rekonstrukciója. A közel 35 millió forintos beruházás során nem egyszerűen újrafestik a homlokzatot: a műemléki díszítőelemeket is helyreállítják, miközben egy speciális, több rétegű bevonatrendszert i
hétfő
15:48
Magyar kutatók fejlesztése pontosítja a génszerkesztési technológiát (SzMo)
A Természettudományi Kutatóközpont Génreguláció Kutatócsoportjának fehérje-variánsa jelentősen bővíti az elérhető célpontok körét.
vasárnap
15:12
Magyar diák találmánya segíthet megelőzni a mikroműanyag-szennyezést (PlanetZ)
Egy 15 éves magyar diák, Ivánka Laura DIVE&CLEAN nevű fejlesztése a tengerfenékre süllyedt műanyag eltávolításával előzné meg a mikroműanyagok kialakulását. A projekt 2026-ban az ISEF-en és a Stockholm Junior Water Prize döntőjében is nemzetközi elismerést kapott.
vasárnap
12:42
A tavak 11 ezer évig hasonló ütemben tárolták a szenet, az emberi hatás ezt is megváltoztatta (PlanetZ)
Egy 11 ezer évet átfogó vizsgálat szerint az észak-amerikai tavak széneltemetési üteme évezredeken át meglepően stabil maradt. Az emberi tájátalakítás és az iparosodás időszakában azonban az átlag több mint kétszeresére nőtt.
csütörtök
10:48
A grönlandi jégben különös változást találtak az 1990 utáni légszennyezésben (PlanetZ)
Egy 235 évet átfogó grönlandi jégmag különös változást tárt fel: 1990 után a szulfát és a nitrát mennyisége már nem követte egyszerűen az ipari kibocsátások csökkenését. A kutatók szerint a légköri kémia és a szennyező anyagok szállításának változása állhat a háttérben.
hétfő
16:06
Ez is történt: Váradon a kupa, bepanaszolták a székelyeket, magyar siker (SzMo)
Nagyváradra került a férfi vízilabdázók Román Kupája, panaszkodik a Dinamo az FK Csíkszeredára, legyőzte a Steauát a Bihar FC, ismét az amerikai hölgyek nyerték a női kosárlabdavébét, otthonra lett a foci-vb döntője és Forma–1-es futamot is rendeztek – ez is történt az elmúlt héten. Ne maradj le róla.
hétfő
16:04
Halmai Gábor: Nem szabad újra kétharmad, alkotmányos váltást sürget (SzMo)
Halmai Gábor alkotmányjogász szerint nem lehet még egyszer kétharmad. A 24.hu-nak azt mondta: ha egy autokratikus berendezkedés után alkotmányos rendszerre váltunk, a korábbi rendszert hosszú éveken át kiszolgáló szereplőket már a kezdetekkor el kell távolítani.
hétfő
16:02
Bár az Audi marad, Győr vezetése nem lélegezhet fel teljesen: megszólalt a polgármester (SzMo)
Bár Gernot Döllner, az Audi vezérigazgatója tisztázta, hogy a győri üzem a Volkswagen-csoport egyik legfontosabb bázisaként nincs veszélyben, a városháza szerint nem előzmény nélküli a bezárás gondolatának felmerülése. Pintér Bence polgármester lapunknak arról beszélt, a globális autóipari válság, az amerikai vámok és a kínai konkurencia miatt bizo
hétfő
15:54
Ritkaságszámba menő csipkék érkeznek Szegedre, csütörtökön nyílik a különleges tárlat (SzMo)
Nem egyszerűen régi ruhák kerülnek vitrinekbe csütörtökön Szegeden. A Délvidék Ház új kiállítása olyan népviseleteket és kézimunkákat hoz közel, amelyek mögött több évtizedes szakmai tudás és komoly kutatómunka áll. Sebők Valéria ritkaságszámba menő, újjáélesztett fonott csipkéi és Galai Kornélia viseletei ráadásul több alkotáson össze is kapcsolód
hétfő
8:48
Meglepő fordulat a Liverpoolnál: nem Szoboszlait és Kerkezt szidják a csúfos botlás után (Telex)
A Liverpool ismét botlott a Premier League-ben. Ezúttal azonban nem Szoboszlai vagy Kerkez kapta a legkeményebb kritikát, hanem egy új fekete bárány.
vasárnap
11:30
Már a szakértők is borúlátón tekintenek az AI-ra, Donald Trump azonban nem fél (Infostart)
Szakértők és politikusok is a mesterséges intelligencia sokkal szigorúbb törvényi szabályozását sürgetik, miközben az egyik vezető fejlesztő cég kutatója rávilágított, hogy már két számjegyű a valószínűsége annak, hogy az AI az emberiség vesztét okozza. Ráadásul egyre többfelé kezdték el pusztító célokra használni a technológiát.
vasárnap
8:00
Új fegyvert vetnek be a szexuálitás területén (Infostart)
Határozott végrehajtási programot indított a brit online biztonsági felügyelet (Ofcom) a nem beleegyezéssel terjesztett intim képek és a mesterséges intelligenciával létrehozott deepfake tartalmak terjedésének megfékezésére. Az érintett technológiai platformoknak szeptember 30-ig kell bevezetniük az ártalmas tartalmak szűrésére szolgáló technológiá
vasárnap
7:36
Európa erdei egyre nehezebben regenerálódnak a klímaszélsőségek után (PlanetZ)
Európa erdei egyre nehezebben regenerálódnak az aszályok, erdőtüzek, viharok és kártevők után. Egy új európai szakpolitikai összefoglaló szerint az erdőkárok üteme több mint kétszeresére nőtt három évtized alatt.
tegnap
14:21
Az otthoni munkavégzés észrevétlenül csökkentheti a napi mozgást (PlanetZ)
Az otthoni munkavégzés egyik legnagyobb előnye, hogy eltűnik a reggeli ingázás, több idő maradhat a magánéletre, és sokak számára kényelmesebbé válik a munkanap. Egy új finn kutatás azonban arra világít rá, hogy ezzel együtt olyan apró mozgások is eltűnhetnek a mindennapokból, amelyeket korábban talán észre sem vettünk. A vizsgálat szerint ugyanazo
hétfő
17:48
A háború megrág és kiköp, de van remény az újrakezdésre – Patrick Ryan: Vadgesztenye (Telex)
A múltat nem lehet semmissé tenni, de gyógyulni igenis kell és lehet – Patrick Ryan megrendítő regénye, a Vadgesztenye a hét könyve.
hétfő
16:00
Megszűnik az elektronikai hulladék leadása az önkormányzati gyűjtéseken (SzMo)
Elektronikai hulladékot már nem lehet leadni a gyűjtésen, nem veszi át a MOHU.
hétfő
15:56
Bánátban is gyűjtötték az aláírást (SzMo)
Hétfőn a torontálvásárhelyi helyi közösség épületében is gyűjtötte a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a támogatói aláírásokat az október 25-i választáson induló köztársasági jelöltlista állításához. A településen
hétfő
12:36
A hőhullámok nyolc nap alatt több mint 13 ezer extra sürgősségi esetet okoztak (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint két 2025-ös amerikai hőhullám mindössze nyolc nap alatt több mint 13 ezer extra sürgősségi ellátáshoz járult hozzá. A kutatók szerint a gyorsan frissülő elektronikus egészségügyi adatok segítségével már a hőhullám idején felismerhetők lehetnek a veszélyeztetett csoportok és a túlterhelődő egészségügyi szolgáltatások.

Kereső

Keresés a weben, katalógusban, hírkereső, játékkereső: