Tudományos hírek - TOP 24 óra

ma
5:51
Kiderülhetett, kit és miért szeretnek jobban a szúnyogok (Infostart)
Az égő, viszkető szúnyogcsípések sajátosan nyári problémát jelentenek, azonban nem mindenkit érint a dolog egyformán: egyes embereket láthatólag sokkal jobban kedvelnek a vérszívók, mint másokat.
ma
4:33
Sokféle bajt okozhat egy fürdőzéskor összeszedett fertőzés – a Balatonnál például ezek fordulhatnak elő (Infostart)
Amellett, hogy maga a tó is veszélyben van, az ott nyaralók egészségére nézve is növekednek a kockázati tényezők, a fertőzésveszély.
ma
0:09
Húsz év után sikerült kilakoltatni az illegális gazdálkodót, aki 16 hektárnyi természetvédelmi területet bitorolt el, majd lekaszálta a ritka szöcskék élőhelyét (Telex)
Éveken keresztül hiába próbált egyezkedni a Fővárosi Önkormányzat azzal a gazdával, aki egyre nagyobb területet kerített le magának az óbudai Mocsárosban. A tavalyi sikertelen kilakoltatási kísérlet után idén már nem állt ellen a végrehajtónak, de több tucat állatát ott hagyta kritikus körülmények között, ezeket most állatorvosok gondozzák, a költs
tegnap
15:00
Már nem olyan szőke a Tisza, és ez a kérészek sorsát is befolyásolhatja (Telex)
A parajdi só érdemben nem befolyásolta az Alsó-Tisza élővilágát, a hordalékviszonyok változásai viszont igen.
tegnap
10:18
A hosszú ideig együtt maradó madárpárok több utódot nevelnek fel (PlanetZ)
Egy több mint 35 év adatait feldolgozó kutatás szerint azok a madárpárok, amelyek hosszabb ideig együtt maradnak, több utódot nevelnek fel sikeresen. A kutatók szerint a siker egyik kulcsa az évek alatt kialakuló összehangolt együttműködés.
ma
0:13
A tenger hangjai rejtett delfineket lepleztek le Japán partjainál (PlanetZ)
Japán kutatók víz alatti hangrögzítők segítségével olyan delfinek jelenlétét is kimutatták, amelyeket a hagyományos megfigyelési módszerekkel alig lehet észlelni. A passzív akusztikus monitorozás új lehetőségeket kínál a tengeri emlősök védelmében.
ma
0:17
Tudósok megfejtették a domboldalak titokzatos lépcsőinek eredetét (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a domboldalakon látható lépcsőszerű sávokat elsősorban a legelő állatok ismétlődő mozgása alakítja ki. A jelenségre már Charles Darwin is felfigyelt, de csak most sikerült olyan modellt készíteni, amely megmagyarázza a kialakulását.
ma
0:09
A csendes-óceáni jéghegyek is gyengíthetik a Föld egyik legfontosabb óceáni áramlatát (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a Csendes-óceán északkeleti részén olvadó jéghegyek a múltban hozzájárulhattak az Atlanti Meridionális Áramlási Rendszer gyengüléséhez. A felfedezés átírhatja a jégkorszakok kialakulásáról alkotott korábbi elképzeléseket.
ma
0:09
Fordulat az Alzheimer-kutatásban: új fehérjét támadnak a gyógyszerrel (Demokrata)
Egy kísérleti kezelés a tau fehérje szabályozásával lassíthatja az Alzheimer-kór korai szakaszának romlását.

Kereső

Keresés a weben, katalógusban, hírkereső, játékkereső: