2010. november 2. kedd

nov. 2
9:06
(Még) egy kis munka, és kész a remekmű – Mazda6 2.2 CD163 teszt (Auto Pult)
A Mazda6 2008-ban megjelent második generációját a gyáriak alig két év után máris átszabták valamelyest. És tudják, hogy miért változtattak a mérnökök néhány ponton a 6-oson? Azért, mert a világ keleti csücskében a maximalizmus uralkodik, és a japánok meg szerettek volna felelni a vásárlóközönség, illetve az újságírók elvárásainak, kritikáinak.
nov. 2
11:30
9,1 milliótól indul a friss Lexus IS új belépőmodellje (Auto Pult)
A Párizsi Autószalonra készülve második alkalommal frissítette a Lexus az IS-t, amely az apróbb külső módosításokon túl a motorházba költöztethető egységeket is érintette.
nov. 2
13:00
Könnyebb és élvezetesebb lesz a következő Mazda MX-5 (Auto Pult)
Talán senkinek sem kell mondani, a Mazda MX-5 sorozata a világ egyik nagy sikersztorija, amit a számtalan eladott példányon túl az is bizonyít, hogy 21 éves kora ellenére az idő vasfoga még mindig nem kezdte ki a koncepciót. Külön érdekesség ebben, hogy úgy maradt a felszínen az MX-5, hogy mindig csak a legszükségesebb változtatásokat eszközölték rajta, semmilyen felesleges lépéssel nem…
nov. 2
13:54
Elektromos üzemű autó lehet az Év Autója (Auto Pult)
A váltózó idők egyik félreérthetetlen jele, hogy az idei Év Autója választáson egy tisztán elektromos üzemű autó – a Nissan Leaf – esélyes a győzelemre. A mai nappal hétszereplősre szűkített listán a jövő év elejétől Európában is kapható újdonság jó esélyekkel szerepel.
nov. 2
14:30
Újra olcsóbb lesz a benzin (Auto Pult)
Két forinttal csökken a benzin ára - a hétfői munkaszüneti nap miatt ezúttal csütörtökön - a hazai töltőállomásokon.
nov. 2
16:36
Nagyszerű árakkal frissült a Renault Espace (Auto Pult)
A szokásos láthatatlan frissítést hajtották végre a franciák a nagy családi egyterűjükön. Egy helyen – az árcédulán – azért mégis figyelemreméltó a változás, ugyanis 500 ezer forint kedvezmény jár a modellhez.

Keresés