2007. december 11. kedd

dec. 11
0:07
Utódot jelölt Putyin (Népszabadság)
Az Egységes Oroszország és további három párt közösen Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettest javasolta hétfőn Oroszország következő elnökének. Vlagyimir Putyin jelenlegi elnök támogatásáról biztosította az elgondolást. Azt mondta: a négy párt javaslata esélyt ad az elmúlt nyolc évben sikeres irányvonal folytatásához szükséges feltételek megteremtéséhez. Az Egységes Oroszországgal együtt…
dec. 11
0:11
Az SZDSZ újragondolná a kormánynegyed tervét (Népszabadság)
Újragondolásra javasolja a kormánynegyed tervét az SZDSZ. A főváros támogatásáról biztosítja a beruházást, ám Terézvárosban helyi népszavazást kezdeményeztek az ügyben.
dec. 11
0:15
Vihar előtti csend Szerbiában (Népszabadság)
Pár nappal ezelőtt Szerbia polgárainak józanabbik része döbbenten hallgatta Alekszandar Szimicsnek, a szerb kormányfő tanácsadója tévében elhangzott nyilatkozatát, miszerint Szerbia minden törvényes eszközzel harcolni fog déli tartományáért, és a háború törvényes eszköznek számít.
dec. 11
0:19
Már rég kiérdemeltük a függetlenséget (Népszabadság)
Pavaresi! - azaz "függetlenség" volt a folyamatosan skandált jelszó tegnap Pristinában, ahol egyetemi diákok szervezésében több ezren vonultak fel a belvárosban. Tegnap járt le az ENSZ legutóbbi határideje a Szerbia és a koszovói albánok közti megállapodásra Koszovó jövőjét illetően.
dec. 11
0:23
Megoszthatja Koszovó az EU-t (Népszabadság)
A huszonhetek csak külön-külön ismerhetik el Koszovót függetlennek. Ezt Ciprus makacsul ellenzi.
dec. 11
0:23
Nyolcadszor sem választottak elnököt Libanonban (origo.hu)
dec. 11
1:24
Egy volt CIA-tiszt mentegeti a vízbefojtásos vallatást (origo.hu)
Egy volt CIA-tiszt, aki öt éve közreműködött Abu Zubajda al-Kaida vezető elfogásában és kihallgatásában, az ABC televízióban hétfőn azt mondta: szükség volt a terrorista vízbefojtást szimuláló technikával történő megtörésére, de ma már kínzásnak tartja a módszert.
dec. 11
2:12
Eltanácsolt hittérítő volt a vasárnapi lövöldöző (origo.hu)
Az egyesült államokbeli Denver egyik elővárosában működő hittérítőképző iskola három éve kizárt hallgatója volt az a férfi, aki vasárnap az iskolában, majd később egy Colorado Springs-i templomnál lövöldözött - közölte a rendőrség a bíróságnak átadott iratokban.
dec. 11
6:15
Allah meglátogatta, miután majdnem vízbe fojtották (inforadio.hu)
Egy volt CIA-tiszt, aki öt éve közreműködött Abu Zubajda al-Kaida vezető elfogásában és kihallgatásában, az ABC televízióban azt mondta: szükség volt a terrorista vízbefojtást szimuláló technikával történő megtörésére, de ma már kínzásnak tartja a módszert.
dec. 11
6:20
Ijesztő adatok: negyven százalék megvan szabad sajtó nélkül is (inforadio.hu)
A világ megosztott a sajtószabadság fontosságát illetően - erre az eredményre jutott a BBC egy nemzetközi közvéleménykutatás nyomán. A megkérdezettek kevesebb mint fele állt ki határozottan a szabad sajtó mellett.
dec. 11
6:23
Baleset a tengeren: óceánjáró és uszály ütközött (Hírszerző)
Összeütközött egy norvég óceánjáró és egy uszály hétfőn Uruguay legnagyobb kikötőjében, az uszályról több gépkocsi és konténer a tengerbe zuhant, a kikötőt átmenetileg bezárták - közölte a haditengerészet.
dec. 11
6:53
Csoportos öngyilkosságot követtek el Japánban (origo.hu)
Egy lezárt autóban találtak rá négy fiatal férfi holttestére Japánban. Faszenes melegítőkészülékkel követtek el öngyilkosságot. A szigetországban az egyik legmagasabb azoknak az aránya, akik önként vetnek véget az életüknek.
dec. 11
6:53
Megdöbbentő eredményt hozott a Nobel-díjas génállományának vizsgálata (inforadio.hu)
Elképesztő eredményt hozott az a vizsgálat, amelynek során analizálták James Watson génjeit. A Nobel-díjas tudós korábban kijelentette: az afrikaiak kevésbé intelligensek, mint a fehér emberek. Most kiderült: génállományának 16 százaléka valószínűleg afrikai ősöktől származik.
dec. 11
7:12
Ankara elégedetlen (Népszava)
A Törökország EU-csatlakozásával kapcsolatban hétfőn elfogadott brüsszeli dokumentum megfogalmazása "komoly elégedetlenséget" vált ki Ankarában - közölte a török külügyminisztérium. Az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásán elfogadott dokumentumban "kormányközi tárgyalások" kifejezés szerepel a csatlakozási tárgyalások helyett.
dec. 11
7:14
Újabb csoportos öngyilkosság Japánban (ma.hu)
Négy férfit találtak holtan egy autóban egy Tokió melletti erdőben, a férfiak megfulladtak - közölte kedden a rendőrség, amely feltételezi, hogy újabb csoportos öngyilkosság történt.
dec. 11
7:31
Hat és fél évi börtön Conrad Black-nek (DunaTV)
Hat és fél évi börtönre ítélte egy chicagói bíróság Conrad Black egykori médiamogult, aki több millió dollárt sikkasztott a Hollinger International vállalattól fényűző életmódjának finanszírozására.
dec. 11
7:41
Hajtóvadászat indulhat a szerb háborús bűnösök ellen (FigyelőNet)
Büntetlenek maradhatnak a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök egyes felelősei, ha az ENSZ, elsősorban az európaiak nem gyakorolnak nyomást Szerbiára a több ezer muzulmán meggyilkolásával vádolt szökevények kiadatása érdekében - figyelmeztetett Carla Del Ponte.
dec. 11
7:42
Újraindult a vasúti teherforgalom a két Korea között (DunaTV)
Ötven évi szünet után megindult Észak- és Dél-Korea között a vasúti teherforgalom: keddre virradóra haladt át az első tehervonat a két ország határán - jelentette be a dél-koreai országegyesítési minisztérium. A 12 kocsiból álló, építőanyagot szállító, dél-koreai mozdonyvezető irányította szerelvény várhatóan még a nap folyamán visszatér Dél-Koreába.
dec. 11
7:43
Szükségállapotot hirdettek az Egyesült Államokban (FigyelőNet)
Az ónos esők miatt jegesre fagyott utakon és a nagy hideg miatt legalább 15 ember halt meg az egyesült államokbeli Missouri és Oklahoma szövetségi államban hétfőn. Utóbbiban a szükségállapotot is bevezették.
dec. 11
7:43
Kuba rövidesen aláír két emberi jogi egyezményt (Népszava)
Kuba rövidesen aláír két emberi jogi egyezményt, amelynek aláírását eddig elutasította - közölte helyi idő szerint hétfőn a kubai külügyminiszter. Felipe Pérez Roque az emberi jogok napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Kuba hamarosan aláírja a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi…
dec. 11
7:46
Atomtöltetet is szállíthat Pakisztán új rakétája (FigyelőNet)
Sikeres tesztkilövést hajtottak végre kedden Pakisztánban egy közepes hatótávolságú rakétával - közölte a hadsereg. Hétszáz kilométeren belül pusztíthat.
dec. 11
7:48
Kuba rövidesen aláír két emberi jogi egyezményt (DunaTV)
Rövidesen aláír két emberi jogi egyezményt, amelynek aláírását eddig elutasította - közölte helyi idő szerint hétfőn a kubai külügyminiszter. Felipe Pérez Roque az emberi jogok napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Kuba hamarosan aláírja a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi…
dec. 11
7:51
CIA: kínzás a vízbefojtás, de hatásos (FigyelőNet)
Egy volt CIA-tiszt, aki öt éve közreműködött Abu Zubajda al-Kaida vezető elfogásában és kihallgatásában, az ABC televízióban hétfőn azt mondta: szükség volt a terrorista vízbefojtást szimuláló technikával történő megtörésére, de ma már kínzásnak tartja a módszert. A CIA hivatalosan tagadja, hogy kínzást alkalmaznának.
dec. 11
7:53
Del Ponte nemzetközi nyomást sürget (DunaTV)
Büntetlenek maradhatnak a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök egyes felelősei, ha az ENSZ, elsősorban az európaiak nem gyakorolnak nyomást Szerbiára a több ezer muzulmán meggyilkolásával vádolt szökevények kiadatása érdekében - figyelmeztetett Carla Del Ponte.
dec. 11
7:57
Kuba aláír két emberi jogi egyezményt (origo.hu)
A kubai külügyminiszter bejelentette, hogy az ország hamarosan hajlandó lesz aláírni két emberi jogi egyezményt. Eközben az emberi jogok napján kitoloncoltak az országból nyolc spanyol nőt, amiért tüntettek.
dec. 11
8:07
Harckocsik és buldózerek a Gázai övezetben (FigyelőNet)
Mintegy harminc izraeli harckocsi és buldózer hatolt be kedden a Gázai övezetbe déli irányból - közölték izraeli és palesztin források.
dec. 11
8:13
Izraeli harckocsik a Gázai-övezetben (inforadio.hu)
Mintegy harminc izraeli harckocsi és buldózer hatolt be kedden a Gázai-övezetbe - közölték izraeli és palesztin források.
dec. 11
8:23
Katasztrófa sújtotta területté nyilvánították Dél-Korea nyugati partvidékét (inforadio.hu)
Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította a dél-koreai kormány az ország történetének legsúlyosabb olajszennyeződésétől sújtott, nyugati partvidéket.
dec. 11
8:29
Nagyon okos mobilok – olcsóbban (Napi Online)
dec. 11
8:37
Egy volt CIA-tiszt szerint szükség volt a vízbefojtásos kínzásra (Népszava)
Egy volt CIA-tiszt, aki öt éve közreműködött Abu Zubajda al-Kaida vezető elfogásában és kihallgatásában, az ABC televízióban hétfőn azt mondta: szükség volt a terrorista vízbefojtást szimuláló technikával történő megtörésére, de ma már kínzásnak tartja a módszert. John Kiriakou az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) első olyan tisztje, aki a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogyan kezelte…
dec. 11
8:41
Putyin utódja nem lesz örökös (Kitekintő)
A hétfői napon Vlagyimir Putyin megnevezte "örökösét", vagyis inkább utódját az elnöki poszton.
dec. 11
8:43
Csoportos öngyilkosság: négy japán férfi fulladt meg (Hírszerző)
Négy férfit találtak holtan egy autóban egy Tokió melletti erdőben, a férfiak megfulladtak - közölte kedden a rendőrség, amely feltételezi, hogy újabb csoportos öngyilkosság történt.
dec. 11
8:45
Pokolgép robban a volt kormányfő bagdadi irodájánál (inforadio.hu)
Pokolgép robbant Bagdadban, közel a volt miniszterelnök, Ijád Allávi irodájához.
dec. 11
8:47
Gordon Brown a munkaerőpiaci helyzet miatt szorul (inforadio.hu)
Öt új állásból négyet bevándorlók töltenek be Nagy-Britanniában azóta, hogy 1997-ben a Munkáspárt kapott lehetőséget a kormányzásra - derül ki egy kutatásból. Az eredmény nem jön jól a kabinetnek, akik eddig azt állították, hogy a legtöbb állást britek kapják.
dec. 11
8:54
Ötven év után újra járnak a tehervonatok a két Korea között (Népszava)
Ötven évi szünet után megindult Észak- és Dél-Korea között a vasúti teherforgalom: keddre virradóra haladt át az első tehervonat a két ország határán - jelentette be a dél-koreai országegyesítési minisztérium.A 12 kocsiból álló, építőanyagot szállító, dél-koreai mozdonyvezető irányította szerelvény várhatóan még a nap folyamán visszatér Dél-Koreába.
dec. 11
8:56
Új-Zéland: gyilkossággal gyanúsítanak egy magyar turistát (hvg.hu)
Súlyos testi sértés gyanújával őrizetbe vettek egy magyar turistát Új-Zélandon, az ügyben később a rendőrség gyilkosság gyanújával indított nyomozást - írta kedden egy helyi újság internetes honlapja.
dec. 11
9:01
Új-Zélandon őrizetbe vettek egy magyar turistát - gyilkosság a vád (ma.hu)
Súlyos testi sértés gyanújával őrizetbe vettek egy magyar turistát Új-Zélandon, az ügyben később a rendőrség gyilkosság gyanújával indított nyomozást - írta kedden egy helyi újság internetes honlapja.
dec. 11
9:05
Magyar turista került bajba Új-Zélandon (Hírszerző)
Súlyos testi sértés gyanújával őrizetbe vettek egy magyar turistát Új-Zélandon; az ügyben később a rendőrség gyilkosság gyanújával indított nyomozást - írta kedden egy helyi újság internetes honlapja.
dec. 11
9:07
Ítéletidő az Egyesült Államokban (orientpress)
Eddig 15 halálos áldozata van a hirtelen jött ítéletidőnek az Egyesült Államokban. Hétfőn a hideg miatt képződött jégburok szinte teljesen járhatatlanná tette az utakat, és több mint 600,000 otthon maradt áram nélkül.
dec. 11
9:10
Az EP Szaharov-díját egy szudáni ügyvéd veheti át (Népszava)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén Szálih Mahmúd Oszmán szudáni ügyvéd átveszi kedden a képviselőtestület legmagasabb emberi jogi kitüntetését, a Szaharov-díjat.
dec. 11
9:12
Magyar turistát gyanúsítanak gyilkossági ügyben (origo.hu)
Új-Zélandon őrizetbe vettek egy 29 éves magyar turistát. A férfi ellen eredetileg súlyos testi sértés miatt emeltek vádat. Az áldozat, egy idős férfi belehalt a sérüléseibe, ezért a rendőrség már gyilkosság gyanújával nyomoz.
dec. 11
9:16
A Bizottság az adóvisszaélések elleni szabályozás összehangolását kéri a tagálamoktól (EUvonal)
Az Európai Bizottság arra szólította fel az Európai Unió tagállamait, hogy a közvetlen adózással összefüggő területeken tekintsék át a visszaélések megakadályozására szolgáló szabályozásaikat, hogy célzottabban és összehangoltabban tudjanak fellépni az ilyen esetekben.
dec. 11
9:18
Női kézilabda-vb: a pihenő után tét a csoportelsőség (hvg.hu)
A magyar női kézilabda-válogatott teljesítette a minimális célkitűzést: kiharcolta az olimpiai selejtezős szereplés jogát a franciaországi világbajnokságon, és most már nyugodtan várhatja a folytatást. Ma Dél-Korea van soron.
dec. 11
9:18
Göncz: Szerbiára is akkora figyelmet kell fordítani, mint Koszovóra (EUvonal)
A koszovói tartomány státusának rendezéséhez vezető folyamatban Szerbiára is legalább akkora figyelmet kell fordítani, mint Koszovóra - hangoztatta Göncz Kinga külügyminiszter brüsszeli sajtótájékoztatóján. A külügyminiszterek szerint Törökországban lassultak a reformfolyamatok, Horvátországgal azonban megfelelő ütemben haladnak a csatlakozási tárgyalások.
dec. 11
9:29
Dél-Korea: katasztrófa sújtotta terület az olajszennyezett part (Index)
Az ország nyugati partjainál egy léket kapott óriás tankerből 15 ezer tonna nyersolaj ömlött a tengerbe.
dec. 11
9:30
Új-Zélandon gyilkossággal vádolnak egy magyar turistát (DunaTV)
Súlyos testi sértés gyanújával őrizetbe vettek egy magyar turistát Új-Zélandon, az ügyben később a rendőrség gyilkosság gyanújával indított nyomozást - írta kedden egy helyi újság internetes honlapja.
dec. 11
9:31
Izraeli harckocsik hatoltak be a Gázai övezetbe (Index)
Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint "a terrorista infrastruktúra elleni rutinszerű műveletről" van szó.
dec. 11
9:37
A szépészeti beavatkozások jelentendők! (Népszava)
Németországban egyeztetések folynak egy új törvényről, amely kötelezné az orvosokat arra, hogy értesítsék az egészségbiztosítót, ha a páciens azért szorul ellátásra, mert szépségipari beavatkozás - tetoválás, fülbelövés - szövődménye betegítette meg őket. Az angol orvosi hetilap, a British Medical Journal jelentése szerint a törvénytervezetet különböző orvosi társaságok és társadalmi szervezetek…
dec. 11
9:40
Szerbia Hágához fordul, ha a Nyugat elismeri Koszovó függetlenségét (hvg.hu)
Szerbia a hágai Nemzetközi Bíróság állásfoglalását fogja kérni, ha a nyugati országok elismerik Koszovót önálló államként azután, hogy a tartomány jövő hónapban várhatóan kinyilvánítja függetlenségét - jelentette ki hétfőn Borisz Tadics szerb államfő.
dec. 11
10:16
Katasztrófa sújtotta terület lett az olajszennyezett partszakasz Dél-Koreában (Hírszerző)
Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította kedden a dél-koreai kormány az ország történetének legsúlyosabb olajszennyeződésétől sújtott nyugati partvidéket.

Keresés