2007. december 5. szerda

dec. 5
0:12
Putyin jövőjét találgatják (Népszabadság)
Az utódot december 17-re várják Oroszországban. A tervek szerint ezen a napon tartja ülését a vasárnapi parlamenti választáson kétharmados győzelmet arató Egységes Oroszország (JeR) Vlagyimir Putyin részvételével. Lehetséges, hogy az alkotmány szerint jövőre távozó államfő itt jelenti be azt is, kit támogat a márciusi elnökválasztáson.
dec. 5
0:16
Sarkozy megkövette az algériaiakat (Népszabadság)
Aligha lehet eltúlozni az új francia elnök háromnapos, hivatalos algériai látogatásának jelentőségét. Nyolc miniszter, százötven cégvezető (köztük óriásvállalatok első emberei), illetve olyan közismert személyiségek vannak a kíséretében, mint Costa-Gavras, a görög-francia filmrendező.
dec. 5
0:20
Amerikában robbant a bomba: Irán nem dolgozik atomfegyveren (Népszabadság)
Az amerikai hírszerzés szerint Teherán évekkel ezelőtt leállította nukleárisfegyver-programját - a Fehér Ház mégis úgy véli, hogy további nemzetközi nyomásra van szükség.
dec. 5
0:45
Ukrajnában megválasztották a parlament elnökét (origo.hu)
Megválasztotta elnökét kedden Ukrajnában az őszi választások után megalakult új parlament.
dec. 5
1:26
Újabb guantánamói rab kísérelt meg öngyilkosságot (origo.hu)
Újabb fogoly próbált meg öngyilkosságot elkövetni a guantánamói amerikai börtöntáborban - derült ki kedden, egy nappal azelőtt, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság a terroristagyanús személyek fogva tartásának jogosságáról tárgyal.
dec. 5
5:14
Ahol 60 ezer forint a követési távolság be nem tartása (inforadio.hu)
Németországban a közúti bírságok összege elérheti a 750 eurót is, ami gyakran együtt jár a jogosítvány időszakos bevonásával. A német rendőrség bünteti azt is, ha valaki nem tartja be a követési távolságot.
dec. 5
6:12
Öngyilkos merénylő robbantott Afganisztánban (origo.hu)
Öngyilkos robbantásos merényletet követtek el szerdán az afgán fővárosban. A detonációban legkevesebb tizenkét ember életét vesztette.
dec. 5
6:18
Végső jóváhagyás a schengeni bővítésnek (Népszava)
Csütörtökön egyhangúlag hagyják jóvá a tagállamok belügyminiszterei a schengeni zóna kibővítéséről szóló tanácsi rendeletet, fölengedve a sorompót kilenc új tagállam csatlakozása előtt az uniós határőrizeti rendszerhez. A tárcavezetők véleményt cserélnek a legális bevándorlás közös szabályozásáról is.
dec. 5
6:23
Pénzügyi botrány: miért kerül 875 millióba az elnöki stáb? (inforadio.hu)
Egyre nagyobb a nyomás az Európai Parlament elnökén, miután kiderült, hogy a hivatal éves költségvetése eléri a 3,4 millió eurót (mintegy 875 millió forintot). A 46 fős stábban három sofőr, 13 tanácsadó és hét sajtós munkatárs is fizetést kap.
dec. 5
6:23
A holokauszt szörnyűségei már a távoli múlté (Népszava)
A budapesti zsidóság szokatlan újjáéledéséről, a Párizs és Moszkva közötti legnagyobb zsidó közösség lendületes fejlődéséről közölt cikket a Los Angeles Times. A holokauszt szörnyűségei és a kommunista ateizmus meddősége már a távoli múlté; a magyar zsidók sokszínű új nemzedéke fedezi fel és teremti újra zsidó öntudatát - írta budapesti keltezésű tudósításában a liberális lap római irodájának…
dec. 5
6:51
Öngyilkos merénylet az afgán fővárosban, 12 halott (Népszava)
Öngyilkos robbantásos merényletet követtek el szerdán az afgán fővárosban; a detonációban legkevesebb tizenkét ember életét vesztette. Beszámolók szerint a merénylő a reggeli csúcsforgalomban nekikormányozta robbanószerekkel megrakott autóját egy katonákat szállító kisbusznak, és az ütközés következtében a kocsi felrobbant.
dec. 5
7:30
Razzia a caracasi zsidó közösségi házban (Index)
Zsidószervezetek tiltakoztak az ellen, hogy fegyverek után kutatva rontott be a titkosrendőrség a központba.
dec. 5
7:30
Zsidószervezetek tiltakoztak egy endőrségi razzia miatt (Népszava)
Zsidószervezetek élénken tiltakoztak kedden az ellen, hogy a venezuelai titkosrendőrség emberei a hét végén fegyverek után kutatva razziát hajtottak végre egy caracasi zsidó közösségi házban. Vasárnap hajnali egy órakor a Disip titkosrendőrség két tucatnyi embere rontott be a Caracas egyik keleti negyedében működő közösségi házba, majd a központ átkutatása után üres kézzel távoztak - közölte a…
dec. 5
7:30
Az ukrán parlament megválasztotta új elnökét (DunaTV)
Megválasztotta elnökét Ukrajnában az őszi választások után megalakult, új összetételű parlament. A verhovna rada elnöki tisztségét Arszenyij Jacenyuk, az előző kormány külügyminisztere, korábbi gazdasági miniszter, Viktor Juscsenko elnök tanácsadója nyerte el. A 33 éves politikust a minimálisan szükségesnél mindössze eggyel több, 227 szavazattal választotta meg a 450 fős képviselőház.
dec. 5
7:41
Szabadlábon a Fuchs-botrány kulcsfigurája (DunaTV)
Tetemes összegű óvadék ellenében szabadlábra helyezték Kanadában Karlheinz Schreiber német fegyverkereskedő-lobbistát, egy 1990-es németországi pártfinanszírozási botrány kulcsfiguráját.
dec. 5
7:47
"Ez katasztrofális. Emberek élete kerülhet veszélybe" (inforadio.hu)
Emberek százainak kerülhet veszélybe akár az élete is, ha rossz kezekbe kerülnek azok a cédék, amelyeket a királyi adó- és vámhivatal "vesztett el". A lemezeken ugyanis rengeteg, a rendőrség tanúvédelmi programjában szereplő személy adatai szerepelnek - tudta meg a Daily Telegraph brit napilap.
dec. 5
7:47
Ukrajnában megválasztották a parlament elnökét (Népszava)
Megválasztotta elnökét kedden Ukrajnában az őszi választások után megalakult új parlament. A verhovna rada elnöki tisztségét Arszenyij Jacenyuk, az előző kormány külügyminisztere, korábbi gazdasági miniszter, Viktor Juscsenko elnök tanácsadója nyerte el. A 33 éves politikust a minimálisan szükségesnél mindössze eggyel több, 227 szavazattal választotta meg a 450 fős képviselőház.
dec. 5
8:26
Tojásokat büntettek a krokodilok miatt (hvg.hu)
A krokodiltámadások csökkentése érdekében tizenháromezer krokodiltojást semmisítettek meg Mozambikban.
dec. 5
8:31
Az első Amerika-térkép titka (Népszava)
Ötszáz éve készült de még mindig titok, hogy mitől olyan meghökkentően pontos a világ első Amerika-térképe. A washingtoni Kongresszusi Könyvtárban őrzött világtérképet most először láthatja a közönség.
dec. 5
8:37
A szupermobilra bukik a legtöbb ember (Napi Online)
dec. 5
8:37
Ünnepli Irán az amerikai kémjelentést (origo.hu)
Irán győzelemnek tartja azt az amerikai hírszerzői jelentést, amely szerint a perzsa ország évekkel ezelőtt leállította atomfegyver-programját. A dokumentum miatt Kína már vonakodik a Teherán elleni újabb szankcióktól, George Bush amerikai elnök azonban saját titkosszolgálatainak állítása ellenére kitart amellett, hogy Irán veszélyes.
dec. 5
8:37
"Az emberek haldoklanak, mégis nagyon udvariasak" (inforadio.hu)
A zsúfolt temetők a néma tanúi annak, hogyan vezeti országát Robert Mugabe. A zimbabwei elnök uralma alatt még a legszükségesebb gyógyszerek sem jutnak el az éhező, beteg emberekhez. Az elhunytak közül pedig csak keveseket tud eltemettetni a családjuk.
dec. 5
8:37
Karácsonyi kanmuri Manchester United focistáinak (hvg.hu)
A Manchester United labdarúgócsapatának játékosai fényűző karácsonyi bulit tartanak néhány nappal szenteste előtt, a főszervező a válogatott védő, Rio Ferdinand.
dec. 5
8:37
Üti a rezet az olasz vasúti rendőrség (Népszava)
Nem kukoricáznak a réztolvajokkal Olaszországban: akárcsak az Európai Unió más országaiban, Itáliában is jelentős károkat okoznak az egyre értékesebb színesfém lopására szakosodott bandák és egyéni bűnözők, az olasz rendőröknek azonban tavaly sikerült csökkenteniük az ilyen esetek számát.
dec. 5
8:42
Továbbra is figyelni kell Iránra (FigyelőNet)
Rengeteg jó hírt hallottunk Iránról a legutóbbi hírszerzői jelentés nyomán. Ám van sok aggodalomra okot adó információ is, amelyen nem szabad átsiklani - írja a New York Times azzal a kedden nyilvánosságra hozott dokumentummal kapcsolatban, amely szerint az iszlám köztársaság már 2003-ban lemondott katonai atomprogramjáról.
dec. 5
8:42
Zöld Németország, zöldülő Európa (Kitekintő)
A december 3-án elkezdődött Bali-konferencia jegyében a Kitekintőn először az uniós vállalásokról olvashat.
dec. 5
8:43
Nagy tömeg ünnepelte Bangkokban a thai király 80. születésnapját (Népszava)
Több mint százezer ember adózott tisztelettel szerdán Bangkokban Thaiföld királyának Bhumibol Aduljadedzsnek, a világ legrégebben trónra került uralkodójának nyolcvanadik születésnapja alkalmából.
dec. 5
8:47
Bizalmat építenek a törökök és a görögök (FigyelőNet)
A két ország közötti katonai feszültség csökkentése és a diplomáciai kapcsolatok javítása érdekében bizalomerősítő lépésekben állapodott meg kedden Görögország és Törökország.
dec. 5
8:47
Női kézi-vb: fájó döntetlen a spanyolokkal (hvg.hu)
A spanyolok ellen 26-26-os döntetlent játszott, és így a remélt kettő helyett csak egyetlen ponttal kezdi meg a középdöntőt a magyar női kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon.
dec. 5
8:58
Ausztrália a klíma miatt bírálja az USA-t (FigyelőNet)
Kevin Rudd ausztrál kormányfő felszólította szerdán az Egyesült Államokat, hogy kövesse országát, és csatlakozzon az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását korlátozó kiotói egyezményhez.
dec. 5
9:03
A kyotói egyezmény aláírására szólítja az Egyesült Államokat az ausztrál kormányfő (Népszabadság)
Kevin Rudd ausztrál kormányfő felszólította szerdán az Egyesült Államokat, hogy kövesse országát, és csatlakozzon az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását korlátozó kyotói egyezményhez.
dec. 5
9:05
Öngyilkos robbantás Kabulban, 14 halott (Hírszerző)
A merénylő a reggeli csúcsforgalomban nekikormányozta robbanószerekkel megrakott autóját egy katonákat szállító kisbusznak.
dec. 5
9:08
Terítéken a Suzuki jövője (Napi Online)
dec. 5
9:14
Légicsapás Gázában (hvg.hu)
Az izraeli katonai akcióban meghalt három palesztin, öt további pedig megsebesült a Gázai övezet északi részén, Bét-Lahíja városában – közölték palesztin egészségügyi források.
dec. 5
9:15
Egy karmelita zsidó (168 óra)
Ljudmila Ulickaja a magyar olvasók körében is népszerű. Az orosz írónő új dokumentumregénye felemás fogadtatásban részesült Oroszországban. [Dátum: 2007. 12. 05. 08:09]
dec. 5
9:19
Jön az új Toyota mini (Napi Online)
dec. 5
9:35
Izraelben tárgyal a magyar vezérkari főnök (Kitekintő)
Az izraeli–magyar katonai kapcsolatok történetében először kerül sor vezérkari főnöki szintű találkozóra.
dec. 5
9:40
Romario doppingolt vagy csak hiú? (hvg.hu)
Fennakadt egy doppingellenőrzésen Romario, a brazilok világbajnok csatára, aki egy hajnövesztő szer használatával magyarázta az esetet.
dec. 5
9:40
Az új ausztrál kormányfő megsürgette az Egyesült Államokat (inforadio.hu)
Az ausztrál kormányfő felszólította az Egyesült Államokat, hogy csatlakozzon az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását korlátozó kyotói egyezményhez. Kevin Rudd ezt azután közölte, hogy a héten - kormánya első hivatalos feladataként - aláírta a dokumentumot.
dec. 5
9:54
Három évvel a kettős állampolgársági szavazás után (DunaTV)
Éppen három éve, hogy Magyarországon egy szerencsétlenül megválasztott és sikertelenül véget ért népszavazáson az anyaországi magyarok nem szavaztak arra, hogy a határon túli nemzettársaik áttelepülés nélkül magyar állampolgárságot kaphassanak. Hamarosan Magyaroszág is tagja lesz a Schengeni övezetnek, ami azt jelenti, hogy a vajdasági magyaroknak még nehezebb lesz az anyaországgal a…
dec. 5
9:56
Helikoptertaxi jár a "Rózsadombra" (Napi Online)
dec. 5
10:07
Izraeli légicsapás a Gázai övezetben (Index)
Egy terroristacsoport izraeli területre készült aknagránátokat kilőni.
dec. 5
10:17
Rosszul megy a Gazpromnak (Napi Online)
dec. 5
10:23
Kollektív tamil bűnösség? (Kitekintő)
Már az Amnesty International is tiltakozik a Srí Lanka-i tamil kisebbség elleni atrocitások miatt. A kormány kollektív büntetést alkalmaz?
dec. 5
10:31
Igazi vagy sem? Papírtigrist hajszolnak Kínában (Népszava)
Mao Ce-tung (Mao Zedong) néhai kínai vezető valaha "papírtigrisnek" minősítette az amerikai atombombát - legutóbb azonban egészen más értelemben keltette fel a kínaiak képzeletét egy "papírtigris", amely talán igazit ábrázol, talán nem.
dec. 5
10:43
"Minden lehetőség az asztalon van" - Busht nem hatotta meg a titkosszolgálati jelentés (Hírszerző)
A demokrata elnökjelölt-aspiránsok szerint Bush keményvonalas iráni politikája csak egy eleme annak a külpolitikának, amely megtépázta az Egyesült Államok tekintélyét, és az egész Földön fokozta a biztonsági kockázatokat. Bush szerint Irán továbbra is veszélyes, és fenn kell tartani a diplomáciai nyomást Teheránon. Ezt Európa is így látja, bár újra tárgyalna Iránnal atomprogramjáról.
dec. 5
10:43
Tisztogatás az RMDSZ-ben? (DunaTV)
Az RMDSZ elnöke szerint azokon a településeken, ahol az RMDSZ kevesebb szavazatot kapott, mint Tőkés László, ott a szövetség területi vezetői okolhatók a gyenge eredményért. Verestói Attila szenátor és Márton Árpád képviselő már le is mondott az RMDSZ Udvarhelyiszéki illetve Alsóháromszéki ügyvezető elnöki tisztségéről. Verstói Attila lemondásakor egy Hargita, Máramaros és Kovászna megyét érintő…
dec. 5
10:49
Irán: Győzelmi jelentés az amerikai hírszerzés értékelése (DunaTV)
Irán számára egy "győzelmi jelentéssel" ér fel az amerikai hírszerzés új értékelése - mondta szerdán Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
dec. 5
10:54
Rudd a kyotói egyezmény aláírására szólítja az USA-t (DunaTV)
Kevin Rudd ausztrál kormányfő felszólította az Egyesült Államokat, hogy kövesse országát, és csatlakozzon az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátását korlátozó kyotói egyezményhez. Az újonnan hatalomra került Kevin Rudd a héten, munkáspárti kormánya első hivatalos aktusaként írta alá a kyotói jegyzőkönyv elfogadásáról szóló dokumentumokat.
dec. 5
10:56
Irakba érkezett Robert Gates (DunaTV)
Előre be nem jelentett látogatásra Irakba érkezett szerdán Robert Gates amerikai védelmi miniszter, hogy tájékozódjon az amerikai parancsnokoktól arról, hogyan tervezik fenntartani az idei biztonsági műveletek eredményeként elért haladást.

Keresés