Tizennyolc évvel ezelőtt, a Temesváron Tőkés László református lelkész házától elindult romániai forradalom elérte Bukarestet. A diktátor és a felesége elmenekült, december 22-től pedig átvette a hatalmat a forradalmi kormány, a Nemzeti Megmentés Frontja.
Papírforma szerinti eredmény született a dél-koreai elnökválasztáson: a konzervatív Li Mjong Bak szerezte meg a szavazatok 48 százalékát. A baloldali kormányzat jelöltjeként induló Csong Dong Jong korábbi egyesítési miniszter 26 százalékot kapott, a többi szavazat egy független induló és a kisebb pártok jelöltjei között oszlik meg. Ezzel véget ért a balközép politikai erők két cikluson keresztül…
Nem a Télapó, a fenyőfa és a Szent Ferenc által egész Európában elterjesztett betlehemépítés a jelképe a keresztény karácsonynak - mondta tegnap XVI. Benedek. A pápa advent negyedik vasárnapján a keresztények kötelességének nevezte az örömhír továbbadását.
Ezerkétszáz falusit telepítettek ki az ecuadori Tungurahua vulkán közeléből, miután a tűzhányó hamut lövellt ki magából és fokozott szeizmológiai tevékenységet észleltek a térségben.
XVI. Benedekre nehéz napok várnak, hiszen a karácsonyi liturgia az egyik legmegerőltetőbb az évben. Ilyenkor milliók tódulnak az örök városba. Igaz, idén valamivel kevesebb látogatóra számítanak, de több szállodára már napokkal ezelőtt kiaggatták a megtelt táblát. A Vatikánban azonban semmiféle visszaesésre sem számítanak. Sok hívő ezúttal is a pápa közvetlen közelében akarja ünnepelni Krisztus…
41 tamil lázadó esett el a Srí Lanka-i kormányhadsereggel az ázsiai szigetország északi részén a hét végén vívott összecsapásokban, a harcokban három katona is életét vesztette - jelentette be hétfőn a hadsereg.
A hamburgi Altendorf Gimnáziumban nem ünneplik a karácsonyt. Noha az iskolai szünetet ők is megtartják december 21. és január 7. között, mindenki csak téli vakációt emleget.
Újabb, mintegy 13,7 millió új lejt osztott szét decemberben a román kormány a vidékfejlesztési program munkálatainak folytatására. A kiutalásból a magyarlakta települések több, mint 2 millió lejt kaptak.
Utasok tízezrei rekedtek a brit főváros környékén fekvő repülőtereken vasárnap, miután a sűrű köd miatt több mint száz légi járatot töröltek, több tucat repülőgép pedig késve közlekedett a karácsonyi csúcsforgalomban.
Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legnagyobb internetes nyerteseire. Első választottunk János Károly, az eddig sem népszerűtlen spanyol király, aki pillanatok alatt legendássá vált mondattal szólt be Hugo Chavez venezuelai elnöknek.
Már tizenegy halálos áldozatot követelt az Egyesült Államok középső részén tomboló hóvihar, amely miatt lakóházak és irodák ezrei maradtak áram nélkül a dermesztő hidegben, a sűrű hóesés és a heves szél miatt pedig kockázatossá vált az autópályák használata az ünnepek idején utazni vágyóknak.
Az állatok egyre jobban alkalmazkodnak a városi körülményekhez Moszkvában, a kutyák egy új generációja például ismeri a zöld lámpákat és tud metróval közlekedni - erről egy orosz etológus számolt be az Izvesztyija című lapnak. A városban élő patkányok a viselkedéskutató szerint megtanultak liftezni, a varjak pedig szórakozásból a jégen csúszkálni.
Két bomba robbant Korzikán - a detonációban egy gyerek és egy idős nő könnyebben megsérült. A vasárnapi merényleteket egy rendőrőrs és egy kormányhivatal ellen követték el. A francia belügyminiszter elítélte a robbantásokat. Michele Alliot-Marie hozzátette: "ez egy gyáva tett volt, amely semmibe veszi a köztársaság értékeit, amelyekhez a korzikaiak többsége ragaszkodik".
Utasok tízezrei rekedtek a brit főváros környékén fekvő repülőtereken vasárnap, miután a sűrű köd miatt több mint száz légi járatot töröltek, több tucat repülőgép pedig késve közlekedett a karácsonyi csúcsforgalomban.
Elnökválasztást tartottak vasárnap Üzbegisztánban: a hatóságok által szigorúan ellenőrzött voksolás nyomán újabb elnöki megbízatást kap Iszlam Karimov, aki a közép-ázsiai térség egyik leginkább Nyugat-ellenes vezetője.
Januártól tilos cigizni a belvárosi játszótereken, Szekszárdon pedig azt tervezik, hogy minden közterületről kitiltják a füstölőket. Kiszorult a cigi a brit kocsmákból és munkahelyekről, de üldözőbe vették a füstölgőket Hongkongban és Franciaország is. Sőt, a világ legkeményebben dohányzó nemzetének számító Kína is szigorításról döntött: 2009-ben megjelennek az elrettentő képek és feliratok a…
Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei győztek a vasárnapi parlamenti választásokon. A győztes párt vezetője bejelentette: koalíciós kormány megalakítását tervezik. Az Egyesült Államok vasárnap üdvözölte a "szabad és igazságos" thaiföldi választásokat.
Angliában a karácsonyi színházi és hangversenykínálatban nemcsak a keresztény hívők és a vakációzó gyerekek találják meg a kedvükre valót: mindenkinek van alkalma a kikapcsolódásra.
Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei szerezték meg a legtöbb képviselői helyet a vasárnapi parlamenti választásokon, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük a törvényhozásban - derült ki a választási bizottság által hétfőn ismertetett eredményekből.

A megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei szerezték meg a legtöbb képviselői helyet a vasárnapi parlamenti választásokon, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük a törvényhozásban - derült ki a választási bizottság által hétfőn ismertetett eredményekből.
Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei szerezték meg a legtöbb képviselői helyet a vasárnapi parlamenti választásokon, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük a törvényhozásban - derült ki a választási bizottság által hétfőn ismertetett eredményekből.
Hétfőn is komoly fennakadásokat okozott az Angliát napok óta borító sűrű köd a legnagyobb brit repülőtereken, amelyeken az előző napi járattörlések miatt ezrek töltötték az éjszakát; a hétfői újabb törlések egy budapesti járatot is érintettek.
Nem felelt meg a demokratikus normáknak az Üzbegisztánban megtartott elnökválasztás - közölte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).

Nem felelt meg a demokratikus normáknak az Üzbegisztánban megtartott elnökválasztás - közölte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ). A hétfőn nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a december 23-án megtartott választás szigorúan ellenőrzött politikai környezetben zajlott le, nem hagyva teret a valódi ellenzéknek. A választások továbbá általában nem feleltek meg azoknak a…
Hétfőn is komoly fennakadásokat okozott az Angliát napok óta borító sűrű köd a legnagyobb brit repülőtereken, amelyeken az előző napi járattörlések miatt ezrek töltötték az éjszakát; a hétfői újabb törlések egy budapesti járatot is érintettek.
Délben kellett volna leszállnia Budapesten annak a British Airways-járatnak, amely Londonból szállította volna Magyarországra az utasokat. A Londont beborító nagy köd miatt azonban több tucat más járattal együtt ezt is törölték. Vasárnap éjjel ezren aludtak a Heathrow repülőtéren.
A vajdasági iskolákban december 24-én, Szerbia más vidékein viszont csak december 31-e után kezdődik a téli szünet. Vajdaságban ez a karácsony miatt van így, tekintettel arra, hogy az ortodox pravoszláv karácsony január 7-én, az úgynevezett szerb újév pedig január 13-án lesz. A pravoszláv vallású diákok a Vajdaságban a katolikus karácsonyt is megünneplik.
Hétfőn is komoly fennakadásokat okozott az Angliát napok óta borító sűrű köd a legnagyobb brit repülőtereken, amelyeken az előző napi járattörlések miatt ezrek töltötték az éjszakát; a hétfői újabb törlések egy budapesti járatot is érintettek.
Szerbiában mindenki vásárol és mindenki adós. A tervezett 6,5 százalék helyett az infláció 10 százalékos lesz, ami a legkevésbé sem zavarja a karácsonyra és szilveszterre vásárlókat. A délszláv országban meglepően magasak az árak, az ott lakók ezért gyakran Szegedre jártak át vásárolni, a schengeni rendszer bevezetése után ez azonban nehezebbé válik majd.
Összeomlott egy 12 emeletes panelház az egyiptomi Alexandriában, az áldozatok és sérültek száma egyelőre megbecsülhetetlen. A helyszínre mentők és polgári védelmi erők siettek.
A britek idén decemberben alaposan kiköltekezték magukat. A kereskedelmi forgalom a hó végére eléri a 33 milliárd fontot, s ennek egy harmadát karácsonyi ajándékokra költötte a szigetország 60 millió főnyi lakossága.
A koszovói helyzet rendezéséről folyó vitában egyre gyakrabban hallani, hogy napirendre kell tűzni a vajdasági autónómia visszaállítását is. Ez valójában a gazdasági önállóságot jelentené, amit a lakosság 70 százaléka támogat.
Hétfőn is komoly fennakadásokat okozott az Angliát napok óta borító sűrű köd a legnagyobb brit repülőtereken, amelyeken az előző napi járattörlések miatt ezrek töltötték az éjszakát; a hétfői újabb törlések egy budapesti járatot is érintettek.
A pozsonyi hajléktalanoknak az idei ünnepek alatt nem kell az utcán fagyoskodniuk. A város vezetése lényegesen bővítette a szükségszálláshelyek számát.
Nem felelt meg a demokratikus normáknak az Üzbegisztánban megtartott elnökválasztás - közölte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).
Tombol a hóvihar az Egyesült Államok középső részén. Legalább 11 ember vesztette életét a vihar miatt, és tízezrek maradtak elektromos áram nélkül. A behavazott utakon rekedt autósok jelentős része karácsonyra akart hazautazni.