Viktor Zubkov orosz miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy az épülő Déli áramlat gázvezeték eléri Magyarországot - közölte Gyurcsány Ferenc a tegnap Budapesten tartott magyar-orosz kormányközi konzultáció után.
Az európai parlamenti választásokat követő viták és a szövetségi útkeresés jegyében ül össze ma Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) "kisparlamentje", a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT).
A már évtizedek óta a köztudatba ivódott, háborúk szaggatta, ínségtől, járványoktól és természeti katasztrófáktól sújtott Afrika-képen végez finomhangolást a Világbank legfrissebb, Afrikai Fejlődési Mutatók elnevezésű (African Development Indicators, ADI) éves jelentése. A Szkülla és Kharübdisz között hánykolódó gazdaság végre - úgy tűnik - újult erőre kapott.
Lisszabon a történelmének legnagyobb szabású eseményére készül: hetvenegy állam- és kormányfőt várnak a hét végére. - Az ember olyanokkal is találkozik, akikkel az anyja nem szívesen látja együtt - mondja Barroso.
Vörös, a legmagasabb terrorveszélyt jelző fokozat van érvényben Újdelhiben. A rendőrség hat feltételezett iszlamista terroristát keres, akik egy hamis rendszámú fehér színű Ambassador típusú gépkocsin érkeztek az indiai fővárosba.
Magyarország az elsők között csatlakozhat majd az amerikai vízummentességi programhoz, az előkészítés során ugyanúgy kezelik, mint a vízumelutasítási küszöböt már elért országokat - mondta Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet pénteken.
Szombaton dől el, hogy ki lép Frunda György helyébe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kisparlamentjének az élén. A tisztségre azonos eséllyel pályázik Biró Rozália nagyváradi alpolgármester és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter.
Az elmúlt hetekben egyértelműen kirajzolódó trend volt a közvéleménykutatásokban és - részben a kutatásokkal összefüggésben, de úgy egyébként is - a médiában, hogy a republikánus mezőny két nagy reménysége, Fred Thompson és Mitt Romney kampánya igencsak leszállóágban van, a Huckabee-hullám elsősorban őket érinti és fenyegeti tovább.
A brit kormány elérte, hogy szabadon bocsássanak négy nagy-britanniai lakost a guantanamói fogolytáborból. Az Egyesült Államok döntését hónapokon át tartó tárgyalássorozat előzte meg.
Kisebb kudarcokkal ugyan, de nagy sikernek tartja a délszláv háborús bűnök kivizsgálására létrehozott Hágai Nemzetközi Törvényszék eddigi tevékenységét Carla Del Ponte, aki december végén - nyolc év után - távozik a főügyészi posztról.
Nem tudhatják a Japánban halálra ítélt rabok, hogy mikor végeznek velük, és rokonaikat is csak akkor értesítik, amikor már megvolt az akasztás. Az emberi jogi szervezetek szerint túl kegyetlen ez a gyakorlat.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pénteken ismét úgy döntött, elhalasztja az Atlantis űrsikló fellövését, az űreszközt legkorábban vasárnap indíthatják útnak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
A dél-szerbiai Koszovó sorsáról négy hónapja tartó tárgyalásokon azért nem sikerült megállapodásra jutni, mert sem a szerbek, sem a koszovói albánok nem akartak engedményt tenni a szuverenitás kérdésében - derül ki az ügyben eljáró nemzetközi közvetítők pénteken nyilvánosságra került jelentéséből.
Nem tudhatják a Japánban halálra ítélt rabok, hogy mikor végeznek velük, és rokonaikat is csak akkor értesítik, amikor már megvolt az akasztás. Az emberi jogi szervezetek szerint túl kegyetlen ez a gyakorlat.
Új stratégiai együttműködés kimunkálása a célja a hivatalosan szombaton kezdődő kétnapos EU-Afrika csúcstalálkozónak Lisszabonban, amelyre közel nyolcvan állam- és kormányfőt várnak. Az Európai Unió és az Afrikai Unió történetében ez a második ilyen csúcsértekezlet.
Szabadon bocsátanak a Kuba szigeti Guantánamói-öbölben működő amerikai börtöntáborban fogva tartott négy nagy-britanniai arab lakost - jelentette péntek éjjel a BBC brit adó.
Magyarország az elsők között csatlakozhat majd az amerikai vízummentességi programhoz, az előkészítés során ugyanúgy kezelik, mint a vízumelutasítási küszöböt már elért országokat - mondta Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet. A diplomata azután nyilatkozott, hogy a szokásos év végi amerikai magyar képviseletvezetői értekezleten tájékoztatta a Washingtonba érkezett főkonzulokat, konzulokat és…
Várhatóan már a jövő év elején megindul az a svéd vizsgálat, amely a Gripen-beszerzések magyarországi szálait igyekszik tisztázni - írja a Népszabadság szombati lapszámában.
Magyarország az elsők között csatlakozhat majd az amerikai vízummentességi programhoz, az előkészítés során ugyanúgy kezelik, mint a vízumelutasítási küszöböt már elért országokat - mondta Somogyi Ferenc washingtoni nagykövet pénteken az MTI-nek.
Rossz oktatóknak tartja a Wikipedia alapítója azokat a tanárokat, akik nem engedik, hogy diákjaik használják és idézzék az online enciklopédiát; Jimmy Wales erről egy londoni konferencián beszélt.
Izrael a washingtoni bírálatok dacára ragaszkodik hozzá, hogy felépítsen háromszáz új lakást a palesztinok által leendő államuk fővárosának tekintett Kelet-Jeruzsálem határán - derült ki Avigdor Liberman stratégiai ügyekért felelős izraeli miniszter pénteki nyilatkozatából.
Elképzelhető, hogy a rendőrség megsemmisítette Malina Hedvig kihallgatásának felvételének egy részét. A hiányzó három óra miatt a filmanyagot további vizsgálatnak vetik alá.
Magyarország jövőre bizonyosan teljesíti az amerikai vízummentességi programba kerülés egyik fő feltételét, a 10 százalékos vízumelutasítási küszöb alá kerülhet - mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete Washingtonban, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) év végi Mikulás ünnepi vacsoráján.
Magyarország jövőre bizonyosan teljesíti az amerikai vízummentességi programba kerülés egyik fő feltételét, a 10 százalékos vízumelutasítási küszöb alá kerülhet - mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete pénteken este Washingtonban, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) év végi Mikulás ünnepi vacsoráján.
Pozsonyi sajtóhírek szerint feltételezhető, hogy a szlovák hatóságok megcsonkították a tavaly Nyitrán bántalmazott csallóközi egyetemista lány rendőrségi kihallgatásáról készült felvételt.
Pozsonyi sajtóhírek szerint feltételezhető, hogy a szlovák hatóságok megcsonkították a tavaly Nyitrán bántalmazott csallóközi egyetemista lány rendőrségi kihallgatásáról készült felvételt.
A „lusztráció” törvényének nevezik. Szótári értelemben „rituális megtisztulásról” van szó. Ebben az országban, ahol a katolicizmus szorosan összeforrott a történelemmel, mindennek a bűnbánattal és büntetéssel összefüggésben súlyos jelentése van.
Hevesen bírálta Irán destabilizáló politikáját Robert Gates amerikai védelmi miniszter szombaton Manamában, a Perzsa-öböl biztonságáról rendezett nemzetközi konferencián.
A sérült tankerhajóból kiömlött tízezer tonna olaj elérte Dél-Korea nyugati partját. A veszélyeztett partszakasz közelében természetvédelmi terület fekszik, az illetékes minisztériumnál ökológiai katasztrófától tartanak.
Nem épül meg a Stonehenge alá tervezett alagút - jelentette be a brit kormány, ám ez a döntés sokakban azt az aggodalmat kelti, hogy az ősi világörökségi építmény kárt szenved a közeli két autóút hatalmas forgalma miatt. Hosszú évek vitái után, hogy miképpen lehetne csökkenteni a forgalmat a Stonehenge körül, a kormány végül elvetette az alagútépítés tervét, arra hivatkozva, hogy túl sokba kerül.
Négyre emelkedett a Thyssen-Krupp német ipari csoport torinói acélkohászati üzemében történt baleset áldozatainak száma, miután szombaton meghalt a tűz egyik súlyos sérültje.
Januártól közös magyar-román járőrcsapatok végzik az ellenőrzést a schengeni határ keleti szakaszán. Erről írtak alá megállapodást Békés és Arad megye Rendőr-főkapitányságának vezetői Aradon.
Pozsonyi sajtóhírek szerint feltételezhető, hogy a szlovák hatóságok megcsonkították a tavaly Nyitrán bántalmazott csallóközi egyetemista lány rendőrségi kihallgatásáról készült felvételt. Miután Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a napokban megkapta a védence kihallgatásáról készült videófelvételek egy részét, a szlovák rendőrség pénteken további részt is kész volt kiadni neki. Kvasnica…
Az intézmények megmaradása múlik azon, hogy a felvidéki magyar szülők a magyar vagy a szlovák tannyelvű általános iskolát választják gyermekeiknek. Az iskolák, a Magyar Koalíció Pártjának ifjúsági szervezete és a Rákóczi Szövetség közös népszerűsítési akcióba kezdett.
A vajdaságban immár nemcsak a Vajdasági Magyar Szövetség, hanem a Demokrata Párt is ellenzi az állami, kisebbségeknek sugárzó elektronikus média privatizálását.
Magyarország jövőre bizonyosan teljesíti az amerikai vízummentességi programba kerülés egyik fő feltételét, a 10 százalékos vízumelutasítási küszöb alá kerülhet - mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövete pénteken este Washingtonban, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) év végi Mikulás ünnepi vacsoráján. April Foley jelezte, hogy Magyarország nagyon közel van a fenti célhoz. A tendencia…
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) rendkívüli közgyűlésén megvitatta Tőkés László püspöki mandátumának a sorsát, miután az egyházfő európai parlamenti képviselői mandátumot nyert. A püspöki feladatokat átmenetileg Csűry István látja el.
Pozsonyi sajtóhírek szerint feltételezhető, hogy a szlovák hatóságok megcsonkították a tavaly Nyitrán bántalmazott csallóközi egyetemista lány rendőrségi kihallgatásáról készült felvételt.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület pontosítást juttatott el az MTI-hez a rendkívüli közgyűlésről, amely megvitatta Tőkés László püspöki mandátumának a sorsát, miután az egyházfő európai parlamenti képviselői mandátumot nyert.