Hozzávalók: 2/3 pohár vaj vagy margarin 2 pohár cukor 4 tojás 1 teáskanál vanília 3/4 pohár kakaó (nem cukrozott!) 1,5 pohár liszt 1 teáskanál sütőpor 0,5 tk só 1 pohár dió (kaliforniai) - de ízlés szerint lehet több vagy kevesebb is
Úgy határoztam, hogy megindítom régóta tervezett kencefice rovatomat, a (szigorúan) francia eredetű krémek, szószok, mártások témájában.Hát nem mondom, lesz vele dolgom bőven, ugyanis a világ híres és kevésbé híres kenceficéinek tetemes hányada francia eredetű, ezért ebben a rovatban egyenlőre csak a sós ételekhez járó kenceficékre koncentrálok majd, és remélhetőleg sok érdekes/értékes…
„Tengerre szállni olyan, mint börtönbe vonulni, csak itt még a fulladás veszélye is fennáll” – írta a 18. században Doctor Johnson, az Angol Nyelv Szótárának nagy tekintélyű szerzője. Ha hozzátesszük, hogy nagyon sok sózott marhát és sótlan kétszersültet kellett enni, s hogy a hajószakács többnyire valamilyen csekély képességű matróz volt, a legénység leggyengébb láncszeme, akire komolyabb…
Ma van Attila születésnapja. Tegnap óta faggatom, mit enne, de csak nehezen jutottunk dűlőre. Végül már azt mondtam, hogy ne mondjon semmit, meglátjuk vásárlás közben, mi a szép áru, és majd eldöntjük akkor. Így is történt: a liba nyert. Vettem két combot két mellet, és úgy döntöttem, burgonyafánkkal, aszalt gyümölcsökkel készítem el.Egyébként pont most gondolkoztam el azon, hogy egyre kevesebb…
G. megkért, hogy a munkahelyén tartott mikulásra süssek sütit. Hazarongyoltam, és már fogtam volna hozzá, mikor kiderült, hogy a vaj kőkemény. Igaz, előző este kivettem, hogy puhuljon, de G. gondosan visszatette... szóval semmire sem volt jó. Éppen hogy kisült a tészta, vaj helyett olajjal, és már futottam is tovább, a pedikúröshöz, ahol kénytelen voltam végighallgatni a mellettem ülő hölgy…