A pozsonyi parlament kormánypárti többsége olyan jogszabályt fogadott el, amely megtiltja, hogy a kórházak részvénytársaságokká alakuljanak át. Ott, ahol ez már megtörtént, a többségi állami tulajdonrész meghagyása mellett nem ellenzi a kisebbségi csomag eladását. Az általános és a fogorvosok számára pedig újra lakóhely szerinti körzeteket jelölnek ki.
Lassan érik be a narancsos kormány Ukrajnában. Az államfő a korábbi várakozásokkal ellentétben csak tegnap járult hozzá, hogy a parlament döntsön Julia Timosenko kormányfői kinevezéséről, ám rögtön részben vissza is vonta. Viktor Juscsenko a szavazás előtt még tizenkét törvény módosítását szeretné elérni, hivatalosan a kormány és az államfő közötti egyensúly biztosítására, a gyakorlatban azonban…
Alaposan felvizezve tálalja a jövő heti EU-csúcs elé a soros portugál elnökség azt a francia javaslatot, amely szerint uniós "bölcseknek" kellene iránymutatást adniuk a huszonhetek távlati jövőjét illetően. Nicolas Sarkozy elnök arra találta ki ezt a fórumot, hogy a bölcsek addig vitatkozzanak Törökország leendő uniós tagságáról, amíg el is odázzák azt.
Több kétoldalú találkozóval és egy díszvacsorával Brüsszelben tegnap megkezdődött a NATO külügyminisztereinek találkozója. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azt mondta a repülőgépen őt kísérő riportereknek, hogy az iráni atomfegyverprogram 2003-as felfüggesztéséről szóló hírszerzési értesülések fényében helyesnek bizonyult az eddigi nyomásgyakorlás, amelyet továbbra is fenn kell tartani.
Kiutasítanák a moszkvai brit nagykövetet Oroszországból a Kreml fiataljai. A Nasi (Mieink) ifjúsági szervezet tegnap tüntetést szervezett Tony Brenton ellen a brit képviselet előtt. A nagykövet akkor vált a Kreml-párti szervezetek célpontjává, amikor tavaly nyáron részt vett az ellenzéki Másik Oroszország moszkvai kongresszusán.
Aggodalomra ad okot az oroszországi választások előkészítése és lebonyolítása - mondta Daróczi Dávid szóvivő tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Szerinte a kormány ugyanakkor tiszteletben tartja az orosz választók többségének döntését.
A magyar-orosz kapcsolatok történetében először ma kormányközi konzultációt tartanak Budapesten. Viktor Zubkov miniszterelnök több minisztere kíséretében a Gyurcsány Ferenc vezette magyar küldöttséggel várhatóan komplex módon áttekinti a kétoldalú viszony alakulását és az együttműködés fejlesztésének következő lépéseit. Ebből az alkalomból nyilatkozott lapunknak Igor Szavolszkij, Oroszország…
Civil szervezetek képviselői és magánszemélyek a NOL szerkesztőségéhez is eljuttatták felhívásukat, amelyben tiltakoznak a parlamenti pártok által elfogadni tervezett "A demokratikus Kubáért" elnevezésű politikai nyilatkozat ellen, amely a kubai rendszer megváltoztatását célzó törekvések támogatására szólítana fel. A nyilatkozattal a magyar politikai elit - egyedül Európában - egy másik nép, a…
Az egymástól elválasztó sorompók leemelésével, néhol szétfűrészelésével ünneplik az uniós tagállamok vezetői a schengeni rendszer kibővítését a december 21-re virradó éjszaka. Az EU határőrizeti rendszerének kiterjesztéséről szóló rendelet már pénteken megjelenik a szervezet hivatalos közlönyében.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 2002-ben videóra vette két terroristagyanús személy kihallgatását, majd a felvételeket, amelyeken "kemény vallatási módszereket" alkalmaztak, 2005-ben megsemmisítették - közölte a The New York Times.
Megsérült egy óriási olajszállító hajó Dél-Korea partjai közelében, miután összeütközött egy kisbb hajóval. A baleset nyomán 10 ezer tonna nyersolaj ömlött a tengerbe, az olajfolt népszerű dél-koreai strandokat és természetvédelmi területet fenyeget.
Baleset ért egy Hongkongban bejegyzett hatalmas olajszállító hajót a dél-koreai partoktól nyugatra, a Sárga-tengeren. Az első hírek szerint 15 ezer tonna nyersolaj ömlött a vízbe.
Július óta negyven iraki nő esett áldozatul keményvonalas iszlamistáknak Bászra városában, mert az iszlám valláshoz méltatlannak vélték viselkedésüket. A rendőrség nem találja a tetteseket. Bászrában falra mázolt vörös felirat figyelmezteti a nőket: büntetésre számíthatnak, ha kendő nélkül vagy kisminkelve mennek az utcára.
Irán törekvései nem tekinthetők jóindulatú, bár 2003-ban leállította atomprogramját - jelentette ki Donald Kerr, az amerikai hírszerző főnök helyettese csütörtökön a washingtoni kongresszusban.
Félelemben élnek a lányok és az asszonyok a dél-iraki Bászra városban, ahol az elmúlt öt hónapban több mint 40 nőt gyilkoltak meg az iszlám valláshoz méltatlannak vélt viselkedésük miatt.
Úgy tűnik, tudomásul kell vennünk: Moszkva véglegesen letért a nyugati pluralizmusfelfogás útjáról. Méghozzá úgy sorol le eme ösvényről, hogy igazából, őszintén rá se hágott. A brezsnyevizmust követő glasznosztyhoz és a posztszovjet jelcini elnökdemokráciához kapcsolt reményteljes illúziók szertefoszlani látszanak.
Alig két hét múlva, azaz december 21-én kibővítik a schengeni övezetet, ezzel megszűnik a határellenőrzés kilenc új európai unikós tagállam belső határán, ezen belül Magyarország szlovák, osztrák és szlovén határán. A végső döntést csütörtökön Brüsszelben az EU bel- és igazságügyminiszterei hozták meg. A légihatárokon jövő év március 30-án szűnik eg az ellenőrzés.
Saját úszómedencéjébe dobták Oleg Zsukovszkijt, a VTB bank ügyvezető igazgatóját - közölte az ITAR-TASZSZ hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Holtan találták saját úszómedencéjében Oleg Zsukovszkijt, a VTB bank ügyvezető igazgatóját Moszkva melletti házában - közölte az ITAR-TASZSZ hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Iránban annak ellenére kivégeztek egy férfit, hogy az általa állítólag megerőszakolt áldozatok visszavonták a vádat és az ítélet ügyében jogi felülvizsgálat folyik.
Alig két hét múlva, azaz december 21-én kibővítik a schengeni övezetet, ezzel megszűnik a határellenőrzés kilenc új európai unikós tagállam belső határán, ezen belül Magyarország szlovák, osztrák és szlovén határán. A végső döntést csütörtökön Brüsszelben az EU bel- és igazságügyminiszterei hozták meg. A légihatárokon jövő év március 30-án szűnik eg az ellenőrzés.
Nagy-Britanniában minden hatvannegyedik gyermek mesterséges megtermékenyítésnek köszönheti az életét. A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy soha annyian nem kértek orvosi segítséget a gyermeknemzéshez, mint manapság.
December 21-én Magyarország is belép a schengeni övezetbe, így megszűnik a határellenőrzés kilenc új európai uniós tagállam belső határán, ezen belül a magyar-szlovák, magyar-osztrák és magyar-szlovén határszakaszokon - döntött csütörtökön (2007. december 6.) Brüsszelben a bel- és igazságügyi tanács.
A mianmari katonai kormány továbbra is "hazudik", valótlan adatokat közöl a boncok (buddhista szerzetesek) vezette, szeptember végi nagy tiltakozó mozgalom elfojtásakor megölt és őrizetbe vett személyek számáról - állítja pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében a Human Rights Watch.
Az EU-tagállamok továbbra sem tudtak megállapodni a több mint három éve húzódó munkaidő irányelvről, amelynek legellentmondásosabb pontjai a 48 órás munkahét alkalmazása alóli kimaradás, illetve a kikölcsönzött munkaerő.
Az 1918-ben még ifjú trónörökösként emlegetett, most 95 éves Habsburg Ottó kemény munkával győzte meg magát arról, hogy semmi keresnivalója az osztrák trónon. Jobban érdekli őt Európa. [Dátum: 2007. 12. 07. 00:45]
Fidel Castro egy kubai kisfiúval folytatott telefonbeszélgetésében közölte: "nagyon jól van". Elian Gonzáles, akit 14. születésnapja alkalmából hívott fel a kubai vezető, jelképes alak a szigetországban. 1999-ben egy hajótörésből menekült meg az amerikai partok közelében. Miamiban élő hozzátartozói fogadták be, és csak a kubai kormány élénk kampánya után, az amerikai legfelsőbb bíróság döntésére…
A CIA megsemmisített legalább két olyan videofelvételt, melyek terroristagyanús személyek kihallgatását rögzítették. A felvételek 2002-esek voltak, és 2005-ben semmisítették meg őket - akkor, amikor az amerikai kongresszus a CIA titkos őrizetbevételi programja körül vizsgálódott - írja a New YorK Times. A CIA megerősítette a kazetták megsemmisítésének tényét.
A tudomány és a politikai együttműködése elengedhetetlen a klímaváltozással kapcsolatos feladatokra való felkészüléshez – hangsúlyozta Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Magyar Tudományos Akadémián tartott klímakonferencián. A tárca első embere a tanácskozáson mutatta be a Béke Nobel-díjas Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentésének magyar nyelvű kiadását.
A NATO-országok külügyminiszterei várhatóan hivatalos döntést hoznak pénteken Brüsszelben arról, hogy továbbra is fenntartják a jelenleg minteg 17 ezer fős KFOR nemzetközi kontingens koszovói jelenlétét, miközben a ma még elvben Szerbiához tartozó, 90 százalékban albánok lakta tartomány a függetlenség kinyilvánítására készül.
Baleset ért egy Hongkongban bejegyzett óriás olajszállító hajót pénteken Dél-Korea nyugati partjainál, s a léket kapott tankerből becslések szerint 15 ezer tonna nyersolaj ömlött a vízbe - közölte a távol-keleti ország tengerészeti és halászati minisztériuma. A Hebbei Spirit nevű tartályhajónak, amely Szöultól nyugatra, a parttól alig nyolc kilométerre horgonyzott a Sárga-tengeren, egy…
Csütörtökön este meghalt egy két éves csecsen származású kislány Ausztriában, akit valószínűleg az apja dobott ki az ablakon egy családi veszekedés közben. A férfit letartóztatta az osztrák rendőrség.
Baleset ért egy Hongkongban bejegyzett óriás olajszállító hajót pénteken Dél-Korea nyugati partjainál, s a léket kapott tankerből becslések szerint 15 ezer tonna nyersolaj ömlött a vízbe - közölte a távol-keleti ország tengerészeti és halászati minisztériuma.
Mielőtt elolvasnák ajánlatainkat, fogadjanak meg tőlünk néhány jó tanácsot: a legfontosabb, hogy próbálják meg elkerülni az ünnepek alatti üdülést, mert előtte vagy utána sokkal olcsóbb minden, és nincs akkora zsúfoltság sem a pihenőhelyeken.
Baleset ért egy Hongkongban bejegyzett óriás olajszállító hajót pénteken Dél-Korea nyugati partjainál. A léket kapott tankerből becslések szerint 15 ezer tonna nyersolaj ömlött a vízbe - közölte a távol-keleti ország tengerészeti és halászati minisztériuma.