2007. december 27. csütörtök

dec. 27
0:03
Szerbia Koszovót választotta az EU helyett (Index)
A szerb parlament nemet mondott az EU-tagságra Koszovó függetlenségének árán.
dec. 27
0:09
Uniót a Közel-Keleten is! (Népszabadság)
"Az izraeli üzletembereket arra kértem, hogy ne vigyék ki a pénzüket az országból, inkább itthon, Izraelben fektessenek be - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Simon Peresz izraeli államfő. A 84 éves, világszerte köztiszteletben álló elnök, aki több mint hat évtizede az izraeli politika fontos szereplője, a közel-keleti válságról is kifejtette nézeteit.
dec. 27
0:13
Orosz rakéták Iránnak, boruló erőviszonyok (Népszabadság)
Teherán hamarosan megkapja Oroszországtól az Sz-300-as légvédelmirakéta-család egyik legmodernebb változatát, ezzel a már meglévő Tor-M1 légvédelmi rakétáit felhasználva olyan kétlépcsős rendszert építhet ki, amelyhez hasonlóval a térségben csak Izrael rendelkezik.
dec. 27
0:17
Egy mágnás gépén luxusút Luxorba, "munka"-vakációjáért támadják Sarkozyt (Népszabadság)
Függhet-e egy államfő a szívességektől, amelyeket milliárdosok tesznek neki? - tette fel a kérdést Arnaud Montebourg az ellenzéki francia szocialisták részéről Nicolas Sarkozy legújabb útjával kapcsolatban, arra is célozgatva: mi járhat vajon cserébe az üzleti elitnek?
dec. 27
0:21
Távirati stílusban (Népszabadság)
dec. 27
0:25
Thaiföld kormányra vár (Népszabadság)
Thaiföld a december 23-án tartott választásokkal formálisan a 15 hónapos katonai irányítás után visszatért a demokratikus keretek közé. Az általános választásokon a jogosultak majd 70 százaléka vett részt, ám az eredmény politikai bizonytalanságot vetít előre, nem lehet kizárni az egyenruhások újabb fellépését sem.
dec. 27
0:29
Jövőre kábítják a román disznókat (Népszabadság)
A disznóölés EU-alapokon való betiltása valóságos traumát okozott az idén Romániában. Az unióban eltöltött első esztendő után ugyanis - nyilván brüsszeli nyomásra - a kormányzat erőltetni szerette volna az uniós norma betartását. Azt tehát, hogy a sertéseket előbb lövéssel elaltassák, s elkábított állapotukban küldjék át őket a másvilágra.
dec. 27
0:33
Éhség vagy bőség 2080-ban? (Népszabadság)
A felmelegedés miatt eltérően változik az egyes térségek mezőgazdasága - Magyarország a relatív nyertesek között lehet.
dec. 27
6:14
Kubai menekültek fulladtak a tengerbe (origo.hu)
A tengerbe veszett legalább tizenegy kubai menekült, akik Miamiba szerettek volna eljutni. A bárkájuk elsüllyedt.
dec. 27
7:19
Bush áldását adta a 97 billió forintos költségvetésre (Index)
Az iraki és afganisztáni hadműveletekre az 555 milliárd dolláros kiadás több mint tíz százaléka jut, de az elnök majdnem háromszor ennyit akar.
dec. 27
7:31
Hetven milliárd dollár háborúra (inforadio.hu)
Hetven milliárd dollárt irányoz elő az amerikai költségvetés 2008-ban az iraki és afganisztáni hadműveletekre.
dec. 27
7:48
Washingtont aggasztja az Iránnak szánt orosz légvédelmi rendszer (Index)
Teheráni bejelentés szerint Oroszország S-300-as légvédelmi rendszert szállít Iránnak.
dec. 27
8:00
Bezártak egy tigriseket kínzó állatkertet Kínában (origo.hu)
Kína bezáratta azt a párfős személyzettel működő állatkertet, amelyben a múlt héten lefejeztek és megnyúztak egy ritka szibériai tigrist. Az állatkertben összesen hét csíkos nagymacska pusztult el az elmúlt négy évben.
dec. 27
8:00
Őrizetbe veszik a thai exkormányfőt, ha hazatér (Index)
A korrupcióval vádolt, önkéntes száműzetésben élő Thakszin Sinavatra pártja megnyerte a múlt hét végi parlamenti választásokat
dec. 27
8:02
Elnökválasztás kezdődött Kenyában (Index)
Kilenc jelölt küzd Mwai Kibaki, hivatalban lévő elnök mandátumáért.
dec. 27
8:23
Madonna és Bruce Willis céges partikon (ma.hu)
Madonna, Bruce Willis, John Travolta, Christina Aguilera - ilyen világsztárok díszítik manapság egy-egy jól menő orosz vállalat év végi buliját.
dec. 27
8:47
Állatkerti látogatókra támadt egy tigris Amerikában (origo.hu)
Fogalmuk sincs az amerikai hatóságoknak, hogyan szabadulhatott ki magas sánc és kerítés övezte karámjából az a szibériai tigris, amely egy embert halálosan összemarcangolt, két másikat pedig súlyosan megsebesített karácsony első napján a San Franciscó-i állatkertben. A Tatiana névre hallgató nőstény pont egy évvel ezelőtt súlyosan összemarcangolt egy állatgondozót. A kihívott rendőrök leterítették…
dec. 27
8:52
A U2 átépítené Dublint (ma.hu)
Bár a U2 együttes hosszú ideje Írország egyik büszkeségének számít, Bono és társai mostanában kissé megosztják hazájuk, és különösen Dublin közvéleményét. A banda ugyanis, amely sosem ment a szomszédba egy kis gigantomániáért, szeretné egy kissé átrendezni James Joyce városának képét.
dec. 27
8:54
Bush amerikai elnök aláírta a költségvetést (ma.hu)
George Bush amerikai elnök aláírta a 2008-as pénzügyi év költségvetését, amely 70 milliárd dollárt irányoz elő az iraki és afganisztáni hadműveletekre.
dec. 27
8:58
120 halott a jávai áradásokban (origo.hu)
dec. 27
9:16
Nyugaton a helyzet változott (168 óra)
Nincsen többé disszidens! Van viszont diaszpóra. Tudósítóink következnek: magyarok a szomszédokban mottóval. [Dátum: 2007. 12. 27. 00:00]
dec. 27
9:28
Óriási áradások Indonéziában (inforadio.hu)
Indonéziában 120-ra nőtt a heves esőzések utáni földcsuszamlásokban meghaltak, illetve eltűntek száma.
dec. 27
9:29
Három generációval végeztek - hattagú családot irtottak ki szenteste Amerikában (Hírszerző)
Mintha a Truman Capote Hidegvérrel című regényében megörökített vérengzés ismétlődött volna meg egy Washington állambeli tanyán. A feltételezett tetteseket már letartóztatták.
dec. 27
9:41
Kairó levédeti a piramisokat? (Népszava)
Kairóban olyan új törvény elfogadására készülnek, amely jogdíj fizetésére kötelezne mindenkit, aki másolatot készít Egyiptom leghíresebb nevezetességeiről, műtárgyairól. Zahi Havasz, Egyiptom vezető muzeológusa, a műemlékvédelmi hivatal vezetője közölte, hogy a törvényt, amely külföldiekre is vonatkozna, szakértői szinten már tárgyalták és hamarosan benyújtják a parlament elé.
dec. 27
9:43
Madridban Sarkozy az év embere (Népszava)
A madridi El Mundo című napilap a francia köztársasági elnököt, Nicolas Sarkozyt választotta az év emberévé. A lap méltatja az új francia államfőt, aki bátran hozzálátott a választási kampányban ígért reformok végrehajtásához, s fontos szerepe volt abban, hogy az Európai Unió reformszerződését sikerült sínre tenni. Sarkozy érdemei között az El Mundo megemlíti, hogy közreműködésével szabadultak ki…
dec. 27
9:47
Lelőtték egy család hat tagját Amerikában (origo.hu)
Karácsony estéjén lőfegyverrel végeztek egy család hat tagjával az Egyesült Államokban. Az áldozatok között két gyerek is van.
dec. 27
9:53
Európai politikusok 2007: Top 50 (Kitekintő)
Az Economist című brit lap egyik heti kiadványa minden évben megkeresi a legjobb 50 európai politikust. Az EU-biztosokból, állam-és kormányfőkből, parlamenti képviselőkből álló lista az idén is összeállt.
dec. 27
9:59
Elraboltak két külföldi orvost Szomáliában (DunaTV)
Fegyveresek elrabolták az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet két női alkalmazottját - egy spanyol orvosnőt és egy argentin ápolónőt - a Szomália északkeleti részében lévő Bosassóban szerdán - közölte Puntland regionális kormányának tájékoztatási minisztere.
dec. 27
10:05
Kényszermunkára ítélték az emberrablással vádolt franciákat (DunaTV)
Nyolc évi kényszermunkára ítélte a n’djamenai büntető törvényszék szerdán az emberrablással vádolt hat francia állampolgárt.
dec. 27
10:11
Újra támad a madárinfluenza (Napi Online)
dec. 27
10:11
Vitték az LCD-tévét, a navigációt és a Wiit (Napi Online)
dec. 27
10:11
Balkáni alkudozás (orientpress)
Európai Unió vagy Koszovó? A kérdésre a belgrádi parlament adott választ, döntésük értelmében Szerbia nem kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, ha Brüsszel elfogadja Koszovó függetlenségét.
dec. 27
10:11
Bush aláírta a költségvetést (DunaTV)
Az amerikai elnök aláírta a 2008-as pénzügyi év költségvetését, amely 70 milliárd dollárt irányoz elő az iraki és afganisztáni hadműveletekre, ám az ellenzéki Demokrata Párt követelése ellenére nem tartalmaz konkrét időpontot az amerikai csapatkivonás megkezdésére.
dec. 27
10:17
Napokat töltött a dzsungelben egy 12 éves lány (origo.hu)
Három napot töltött egyedül a panamai őserdőben egy 12 éves lány, egy légiszerencsétlenség egyedüli túlélője. A lánynak csak a karja tört el.
dec. 27
10:18
Szerbia nem akar EU-tag lenni, ha Koszovó független lesz (DunaTV)
A szerb parlament szerda este elsöprő többű határozattal elutasította az ország európai uniós és NATO-tagságát, ha a nyugati országok elismernék Koszovó függetlenségét.
dec. 27
10:29
Formálódó diktatúra? Az orosz történelem tankönyvekben már Sztálint igazolják (Hírszerző)
Az Orosz történelem 1945-2007 című könyvet öt régió iskoláiban próbálják ki, mielőtt jóváhagynák az országos bevezetését.
dec. 27
10:34
Nyolc évi kényszermunka az emberrablással vádolt franciáknak (hvg.hu)
Nyolc évi kényszermunkára ítélte a n'djamenai büntető törvényszék szerdán az emberrablással vádolt hat francia állampolgárt. A bíróság az ügyben továbbá egy csádi és egy szudáni állampolgárt négy évi börtönre ítélt, két másik csádit pedig felmentett.
dec. 27
10:36
Szerbia nem akar EU-tag lenni Koszovó függetlenségének árán (EUvonal)
A szerb parlament szerda este (2007. december 26.) elsöprő többséggel elfogadott határozatában közvetve elutasította az ország európai uniós és NATO-tagságát arra az esetre, ha a nyugati országok elismernék Koszovó függetlenségét.
dec. 27
10:46
Az égből küldött lapokat egy elhunyt féfi (origo.hu)
Egy oregoni férfi azzal hökkentette meg barátait és családtagjait, hogy karácsonyi üdvözlőlapokat küldött szét 2 hónappal a halála után. A 34 darab, kézzel írt lapot saját nevén írta alá, címeként pedig az eget jelölte meg.
dec. 27
10:46
Elsüllyedt egy kubai menekülteket szállító bárka (DunaTV)
Huszonnyolc emberrel a fedélzetén csütörtök reggel elsüllyedt a Karib-tengeren egy kubai menekülteket szállító bárka, az utasok közül csak hárman élték túl a katasztrófát - közölték az egyik áldozat hozzátartozói.
dec. 27
10:51
Egyre nő a halottak száma Jáva szigetén (ma.hu)
Az indonéziai Jáva szigetén 120-ra nőtt csütörtökre az áradásban, földcsuszamlásban meghaltak, illetve eltűntek száma. A mentés még tart.
dec. 27
11:14
Németországban szigorú adatvédelmi törvény lép hatályba (inforadio.hu)
Berlinben az államelnök aláírta azt a korábban erősen vitatott törvényt, amely január elsejei hatályba lépése után arra kötelezi a távközlő szerveket, hogy fél éven át tárolják ügyfeleik adatait. Adatvédelmi csoportok máris jelezték, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak a jogszabály miatt.
dec. 27
11:26
Jajj, csak Hillary Clintont ne! (Index)
Időnként nem az dönti el egy választás kimenetelét, hogy melyik jelöltet szeretik a legtöbben - nagyon sokan ugyanis nem valaki mellett, hanem valaki ellen szavaznak.
dec. 27
11:32
Vége a vetítésnek: az LCD-re és az OLED-re koncentrál a Sony (Napi Online)
dec. 27
11:32
Látogatókra támadt az állatkerti tigris (orientpress)
Egyelőre nem tudni, miként szabadult ki ketrecéből az a szibériai tigris, aki megtámadt három látogatót a San Francisco-i állatkertben. A rendőröknek végül egy halálos lövéssel sikerült megfékezniük az állatot, de a támadásban egy ember életét vesztette.
dec. 27
11:37
Miben tartják a pénzüket az amerikai elnökjelöltek? (hvg.hu)
A jövő évi amerikai elnökválasztás hét legesélyesebb jelöltje közül Mitt Romney republikánus politikusnak a legnagyobb a magánvagyona és neki a lehető legkevésbé átláthatók a befektetései.
dec. 27
11:49
Sarkozy már meg is vigasztalódott (Kitekintő)
A nemrég elvált francia elnököt máris lencsevégre kapták a paparazzik. Carla az új kedves.
dec. 27
11:49
Az oroszok szerint is Putyin az év embere (Népszava)
Az oroszok túlnyomó többsége egyetért az amerikai Time magazin értékelésével, mely szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő "az év embere" - közölte csütörtökön egy moszkvai közvélemény-kutató intézet. Mint Valerij Fjodorov, a VCIOM elnevezésű intézet igazgatója a felmérés eredményeit ismertetve elmondta, a megkérdezettek 87 százaléka szerint a 2007-es esztendő embere Vlagyimir Putyin államfő.
dec. 27
11:55
Száznál több halott az indonéziai katasztrófában (hvg.hu)
Az indonéziai Jáva szigetén 120-ra nőtt csütörtökre az áradásban, földcsuszamlásban meghaltak, illetve eltűntek száma. A mentés még tart.
dec. 27
12:00
Izraeli gépeket vetnek be a kurdok ellen (origo.hu)
Izraeli gépek érkeznek hamarosan Törökországba, amelyeket többek között hírszerzési céllal vetnek be a kurdok elleni műveletekben. A szállítás késve történik, mert a gépek kamerája nem volt működőképes.

Keresés