Rosszul lett és kórházba kellett szállítani Jackie Stewartot. A korábbi háromszoros Forma-1-es világbajnok (1969, 1971, 1973) a Genf-London repülőjáraton mellkasi fájdalmakra panaszkodott. A pilóta kért az utasok közül orvosi segítséget. A 72 éves Stewartot a londoni Hillingdon Kórházba szállították.
Lassan nem telik el nap a március végi, Ausztrál Nagydíj rajtjáig, hogy valamelyik élpilóta ne panaszkodjon az idei szezon gumiszállítója, a Pirelli abroncsaira. A legfőbb vádpont az olasz gyár termékeivel szemben, hogy hamar elkopnak, így akár öt kerékcserére is sor kerülhet egy-egy futam alatt.
Tegnap nyilvánossá tette honlapján az MLSZ a Magyar labdarúgás stratégiája, a megújulás évtizede című tanulmányát. Ennek kivonatolt verzióját a hétfői fórumon ismertette Csányi Sándor elnök. A dokumentum szerint az elkövetkező években 238,7 milliárd forint befektetésével kívánják fejleszteni a sportágat. Hogy miből lesz ennyi pénz, az még kérdéses, mivel tanulmány olyan bevételekkel is kalkulál,…
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere a játékvezetőt hibáztatja a Chelsea otthonában 2-1-re elveszített bajnoki rangadóért. (A mérkőzés kedden lapzártánk után fejeződött be.) A skót szakember szerint egymásután harmadszor fordul elő együttesével, hogy a bíró ítéletei az játékosait sújtják a Stamford Bridge-en.
Arn Gréta három játszmában, maratoni csatában nyert a hatodik helyen kiemelt olasz Sara Errani ellen a 220 ezer dollár összdíjazású mexikói keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében. Arn a következő körben a másodikként rangsorolt orosz Anasztaszija Pavljucsenkova ellen játszik.
Veszélyben van a sportvilág – állítja Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A veszélyforrás pedig az illegális sportfogadás. Az olimpiai mozgalom vezetője szerint az illegális fogadások éves bevétele eléri a 140 milliárd dollárt (27,5 ezer milliárd forintot), ezért ez a terület már legalább annyira megoldandó baja a sportnak, mint a doppingolás.
Arn Gréta három játszmában, maratoni csatában nyert a hatodik helyen kiemelt olasz Sara Errani ellen a 220 ezer dollár összdíjazású mexikói keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.
Egy sérült bagoly megrúgásáért két mérkőzésre szóló eltiltást és 110 ezer forintnak megfelelő bírságot kapott Luis Moreno, a kolumbiai Pereira labdarúgója.
Idegenbeli veretlenségi sorozatával újabb rekordot döntött szerdán a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő FC Barcelona. A katalán alakulat a 26. fordulóban 1-0-ra nyert Valenciában, így már 20. meccsén nem kapott ki vendégként, s ezzel túlszárnyalta a Real Sociedad ligacsúcsát, amelyet az 1979/1980-as idényben állított fel a baszk klub.
A kormány idén a tavalyihoz képest megduplázta a sport költségvetési támogatását, s még az első félévben eldől, hogy az Európai Unió jóváhagyja-e a vállalkozások számára a sporttámogatások után igénybe vehető társaságiadó-kedvezményről szóló törvényjavaslatot.
Az Angol Labdarúgó-szövetség a klub hivatalos csatornájától szeretné megkapni azokat a felvételeket, amelyeken Ferguson Atkinson bírót szidja a Chelsea elleni mérkőzés után.
Egy sérült bagoly megrúgásáért két mérkőzésre szóló eltiltást és 110 ezer forintnak megfelelő bírságot kapott Luis Moreno, a kolumbiai Pereira labdarúgója.
Kovács Nikolett elmondása szerint régen a top tizenöt pilóta tudott úgy menni, hogy pénzt kapott érte, ma pedig ötöt találunk, aki fizetésért motorozik, a többiek fizetnek ezért.
Öthónapos kihagyás, hosszú sérüléshullám után a jövő héten újra pályára lép Szávay Ágnes. A magyar játékos, aki csütörtökön utazott el az Egyesült Államokba, a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tornán indul.
A tízezres átlagnézőszám elérése az NB I-ben, a válogatott részvétele két világtornán - többek között e célkitűzéseket tartalmazza a Magyar Labdarúgó Szövetség 2020-ig szóló stratégiai terve.
Az ekhózás lehetőségét eddig kevés labdarúgóklub vezette be, ugyanis még a húsz százalékos költségnövekedés is gondot okoz az egyesületeknek - mondta az InfoRádiónak Dénes Ferenc sportközgazdász a Magyar Labdarúgás Fórumán. Hozzátette: a nagy multik akkor jelenhetnek meg támogatóként, ha a labdarúgás eladhatóbbá válik és számottevő közönsége van.
A Magyar Labdarúgó Szövetségben megtartották a Magyar Kupa negyeddöntőinek a sorsolását, eszerint Kaposvár–Újpest, KTE-Ereco–Siófok, Bp. Honvéd–Videoton és MTK–ZTE párharcok lesznek.
Noha edzője, Sir Alex Ferguson az érettségéért is dicsérte ifjú hátvédjét, a frissen csapatba került Chris Smallinget, most nem fogja hátba veregetni fiatal pártfogoltját.
Nádas Tamás fölényesen nyerte a Dél-afrikai Köztársaság idénynyitó kvalifikációs műrepülő versenyét. A johannesburgi siker értékét növelte, hogy a magyar versenyző egy kölcsön Extra-300-as repülőgéppel indult, melyet csak a megmérettetés kezdetén tudott kipróbálni.
A kormány és a város polgármestere is hozzájárult ahhoz, hogy a jövő évi londoni játékok után a West Ham United labdarúgóklub használhassa majd az Olimpiai Stadiont.
Herédi Attila szerint van, akit sokkal jobban megvisel a kialakult helyzet, van, aki könnyebben átlép rajta, van, aki meg könnyebben túl tudja magát tenni rajta.
A Málaga madridi fellépése pikánsnak ígérkezik az edzők személye miatt: a vendégek kispadján az a Manuel Pellegrini ül, akit tavaly nyáron José Mourinho leigazolásával páros lábbal rúgtak ki a Bernabéuból.
Erős hátfájdalmai miatt csütörtökre virradóra kórházba kellett szállítani Josep Guardiolát, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzőjét; a klinikán megállapították, hogy a szakembernek porckorongsérve van.
Erős hátfájdalmai miatt csütörtökre virradóra kórházba kellett szállítani Josep Guardiolát, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzőjét; a klinikán megállapították, hogy a szakembernek porckorongsérve van.
A 21 legnépszerűbb magyar labdarúgó arcképével ellátott matricákat gyűjthetik össze a 2x2 literes Traubisodát vásárlók, s ezzel támogathatják a hazai szövetség és az Élj Okosan Alapítvány sportpálya-felújítási pályázatát.
Különös jelenet zajlott a Manchester United kispadján a Chelsea elleni keddi rangadó alatt: Ryan Giggs hosszú pillanatokig meredten bámulta, valóssággal bűvölte a mellette ülő Dimitar Berbatovot.
Eindhovenben kifutotta magát, a PSV legnagyobb ásza, akitől a komplett holland élvonal retteg. Ez pedig elég jó ajánlólevél szokott lenni a nevesebb bajnokságokba
Budapest – „Könyörgöm, csak Bencét ne!" – kérlelte viccelődve Kovács Zoltán (37), az újpesti focisták sportigazgatója lapunk munkatársait a Megyeri úti klubházban.