A negyedik helyen kiemelt spanyol David Ferrer jutott be a US Open férfi egyeseinek elődöntőjébe, miután a negyeddöntőben négy és fél órás mérkőzésen legyőzte a nyolcadik helyen rangsorolt szerb Janko Tipszarevicset.
A világranglista-2. Novak Djokovics háromjátszmás győzelmet aratott Juan Martín del Potro felett az amerikai nemzetközi teniszbajnokság, a US Open negyeddöntőjében. Az argentin játékos csak a második szettben tudta igazán megnehezíteni a korábbi világelső dolgát, ám rövidítés után az a szett is Djokovicsé lett.
A Sapa Fehérvár AV19 idén hatodszor vág neki a bajnokság küzdelmeinek, amelynek első fordulójában rögtön bivaly erős ellenfél vár Vas Mártonékra, ugyanis pénteken a Medvescsak Zagrab látogat a fehérvári arénába.
Somogyi Gergellyel szerződést kötött az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) emblematikus klubja, a Los Angeles Lakers, ám azt nem garantálják, hogy az október végén rajtoló szezonban szerepelhet majd.
Ahogy arról tegnapi lapunkban beszámoltunk, Erdei Zsolt ismét megsérült - eltört a bordája -, így le kellett mondania a szeptember 29-re kiírt Isaac Chilemba elleni találkozót.
Huszonkét mérkőzéssel ma kezdetét veszi a 2014-es, Brazíliában esedékes labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozata. A kontinensről 53 együttes kísérli meg a kvalifikációt. A csapatokat nyolc hatos, és egy ötös csoportba osztották, az első helyezettek egyenes ágon jutnak el Dél-Amerikába, míg a másodikok - a leggyöngébb eredményt elérő válogatott kivételével - pótselejtezős párharcot vívnak…
Több jegyet adtak el a londoni paralimpiára, mint bármelyik korábbi hasonló eseményre, és a tv-közvetítés is rekordot döntött: több országban és több ember látta az eddigi versenyeket, mint ezt megelőzően bármikor.
A jelenlegi és egy korábbi világelső, akik mindketten diadalmaskodtak már a US Openen. Az amerikai nézők kedvence, Roddick eleve úgy indult a versenynek, hogy bejelentette, ez lesz az utolsó Grand Slam-tornája.
A brazil labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának csütörtöki mérkőzésén a Fluminense 3–1-re legyőzte a Santost, és ezzel megelőzte a tabella élén álló Atlético Mineirót.
Csütörtökön mintegy ötven szurkoló gyűlt össze a pécsi Kossuth téren, hogy demonstráljon a PINKK Pécsi 424 mellett, mert a csapat sem edzéslehetőséget nem kap, sem a mérkőzéseit nem játszhatja Pécsen a városvezetők döntése értelmében.
Néhány év kihagyás után visszakerült az országos bajnokság programjába a Kassa-rali, amelyet péntek-szombaton tartanak meg a felvidéki város környékén.
A Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata pénteken a horvát Medvescsak Zagreb ellen kezdi meg az osztrák bajnokság (EBEL) 2012–2013-as küzdelmeit. A fehérváriak vezetőedzője, Kevin Priemau az NSO Tv-nek értékelte a hétvégi ifjabb Ocskay Gábor Emléktornát, továbbá beszélt a felkészülésről és az új idényről.
Győzelemmel mutatkozott be az Odense labdarúgócsapatában Vadócz Krisztián: a válogatott középpályás új klubja a Fyn elleni felkészülési mérkőzésen aratott 2–0-s győzelmet, a futballista játékát pedig dicsérte a klub honlapja az összecsapás után.
Most azonban nem a Barcelona korábbi világklasszisáról, Vítor Borba Ferreira Rivaldóról van szó, hanem a brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Sport Recife középpályásáról, Rivaldo Barbosa de Souzáról. A 27 éves játékos a Palmeiras elleni mérkőzésen egygólos hátrányban egy higgadt cselt követően, mintegy 28 méterről bombázott a jobb felső sarokba a keresztléc segítségével.
Ma este kezdetét veszi a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozata, a magyar válogatott Andorrában kezdi meg a szereplését a D-csoportban. Amerikában is folytatódnak a küzdelmek, és a selejtezőt ma nem játszó Spanyolország, valamint a vb-házigazda Brazília is pályára lép.
A birkózó Lám Bálint fantasztikus versenyzéssel aranyérmes lett a kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájában a thaiföldi Pattayában rendezett junior-világbajnokságon. A magyar versenyző sorrendben német, bolgár és azeri riválist legyőzve jutott a fináléba, amelyben a grúz Sota Gogisvanidzét verte meg (1–0, 1–0). Íme, a magyar fiú remek döntője!
A svéd labdarúgó-válogatott hazai pályán 1–0-ra legyőzte Kínát felkészülési mérkőzésen. A mindent eldöntő gólt a Galatasarayban futballozó Johan Elmander szerezte, aki Ola Toivonen mesteri passzából gurított a kapuba.
Napról napra egyre jobban fogynak a jegyek a jövő keddi, Magyarország–Hollandia labdarúgó vb-selejtezőre. Csütörtökön újabb kétezer jegy talált gazdára.
A vasárnapi 200 méteres vereségét nehezen viselő Oscar Pistorius csütörtökön még a dobogóra sem fért fel a T44-es kategória 100 méteres síkfutó döntőjében a londoni paralimpián, ezúttal mégis elégedett volt.
Az Olasz Nagydíjjal véget ér a Formula–1-es idény mindössze nyolc versenyből álló európai szakasza. A várakozásoknak megfelelően napos idő fogadta a mezőnyt a versenynaptár leggyorsabb versenypályáján, ahol péntek délelőtt az első szabadedzéssel kezdetét veszi a száguldás.
Az orosz U21-es labdarúgó-válogatott 4–1-es győzelmet aratott hazai pályán Lengyelország felett Európa-bajnoki selejtezőn. A sikerből két góllal vette ki a részét a Real Madrid második csapatában, a Castillában futballozó Gyenyisz Cserisev, aki elsőre egy pompás szólót követően talált be - némi kapussegítséggel -, majd mintegy 20 méterről, helyből emelt a kapuba.
A labdarúgók, edzők, nézők, újságírók részéről egyre több kritika éri a magyar játékvezetést. Ez a nyár nem hozott túl sok szerencsét a bíróknak, hiszen az Eb-n nagyot hibázott a világ egyik legjobbja, Kassai Viktor és az alapvonalnál segédkező Vad II István, amikor az ukrán–angol meccsen elnézett egy lest, illetve – miután a játékot továbbengedte – nem adott meg a hazaiaknak egy gólt, pedig…
Bátor dolgot művelt merész fotós, aki a lengyelországi Karpaczban rendezett raliversenyen kiguggolt az egyik éles kanyarba, hogy onnan fotózza az autókat. Az éppen érkező két versenyző közül az első körülbelül 50 centiméterrel a feje mellett ment el.
Nyolc és fél millió forintba került a magyar labdarúgó-válogatott három hazai felkészülési mérkőzésének rendőri biztosítása – derül ki abból a válaszból, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter a jobbikos Szilágyi György írásbeli kérdésére adott.
Továbbra sem tudott megegyezni az angol élvonalbeli Chelsea labdarúgócsapata Ashley Cole-lal a szerződéshosszabbítás kapcsán, így elképzelhető, hogy az angol válogatott balhátvéd a szezon végén ingyen távozik.