2016. február 6. szombat

febr. 6
0:03
Férfi kosár Euroliga: Hangáék Madridban verték meg a Realt (She)
A férfi kosárlabda Euroliga F jelű középdöntős csoportjának 6. fordulójában a Hanga Ádámmal felálló Laboral Kutxa idegenben 77–68-ra megverte a Real Madridot, ezzel 4–2-re módosította a mérlegét, és a két orosz csapat (CSZKA Moszkva, Himki Moszkva) mögött a harmadik helyen áll a csoportban.
febr. 6
1:30
Szombati sportműsor: Bayer–Bayern, Man. City–Leicester (She)
Rangadókat rendeznek a Bundesliga 20. fordulójának szombati játéknapján, hiszen a listavezető Bayern München a Bayer Leverkusenhez látogat, míg a Dárdai Pál által irányított Hertha a második helyezett Borussia Dortmundot fogadja – és akkor a Schalke–Wolfsburg összecsapásról még nem is beszéltünk… A Premier League-ben vasárnap Chelsea–Man. United meccsre kerül sor, mégis a szombati Manchester…
febr. 6
1:48
Tenisz: a három első kiemeltből kettő jutott be az elődöntőbe (She)
Az első helyen kiemelt ausztrál Bernard Tomic a negyeddöntőben búcsúzott pénteken az ecuadori salakpályás férfi tenisztornán, mivel három szettben kikapott az olasz Paolo Lorenzitől. A címvédő Víctor Estrella döntő játszmában verte meg az argentin Renzo Olivót.
febr. 6
7:48
NHL: hatnál jár az Anaheim; hatot kapott a Pittsburgh (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszában az Anaheim Ducks pályaválasztóként három góllal nyert az Arizona Coyotes ellen, a győztes így hatmeccses szériában van. A hatos szám a Pittsburgh Penguinsnek nem hozott szerencsét, ugyanis a Tampa Bay Lightning vendégeként súlyos vereségbe szaladt bele.
febr. 6
8:06
Női vízilabda Euroliga - Döntetlen a Szentes első mérkőzésén (Infostart)
Döntetlent játszott a Szentes a Volgograddal a női vízilabda Euroliga második selejtezőszakaszában pénteken, a budapesti torna első napján.
febr. 6
8:21
Bundesliga: A szezon egyik legkeményebb meccse vár Dárdaiékra (Agroinform)
A Hertha a Bundesliga második helyezettjével, a Borussia Dortmunddal találkozik Berlinben.
febr. 6
8:42
Real: Zidane az asztalra csapott, ez a játékos kell neki? (She)
Spanyol sajtóhírek szerint Zinedine Zidane-nál, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjénél eddig tartott a „kedvesség”, most az asztalra csapott, és elmondta Florentino Pérez elnöknek, kit kell szerződtetni a nyáron.
febr. 6
9:00
Felkészülés: a 89. percben szerzett remek fejessel nyertek (She)
Az amerikai labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen egygólos győzelmet aratott Kanada felett. A találkozó egyetlen találatát Jozy Altidore szerezte a 89. percben: a kanadai klubban (Toronto FC) játszó rutinos támadó remek fejessel döntött.
febr. 6
9:15
Premier League: Ki lő gólt a Liverpool-Sunderland meccsen? (Agroinform)
A Liverpool és a Sunderland sincs formában, ráadásul a felek legutóbbi három egymás elleni meccsén csak két gól esett.
febr. 6
9:18
Barca: a Bernabéuban ünnepelnék a kupagyőzelmet – sajtóhír (She)
A madridi kiadású As sportnapilap információi szerint a Barcelona labdarúgócsapata a Real Madrid pályáján szeretné lejátszani a spanyol Király-kupa május 21-én megrendezendő döntőjét.
febr. 6
9:36
Férfi kézi: Dujsebajev újra kapitány lehet – sajtóhír (She)
A magyar férfi kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya, Talant Dujsebajev folytatja edzői karrierjét a lengyel Kielcében, ugyanakkor a szerb rukometnitrener.com oldal már arról ír, lehet, hogy átveszi az áprilisi olimpiai selejtezőre készülő lengyel férfi válogatott vezetését.
febr. 6
9:38
Program: hat NB I-es futballcsapat lép pályára (She)
Szombaton hat NB I-es labdarúgócsapat játszik felkészülési mérkőzést, az MTK kettőt is. Íme, az élvonalbeli és a másodosztályú csapatok mai találkozói.
febr. 6
10:09
Sportfogadás: Mi erre a szelvényre esküszünk! (Agroinform)
Lássuk, ezen a hétvégén tippmestereink és szerkesztőink mely tippeket érzik a legerősebbnek!
febr. 6
10:12
PL: „Hihetetlen lenne már az is, ha a BL-ben szerepelnénk” (She)
Lassan a hajrájához ér az angol labdarúgó-bajnokság, és hatalmas meglepetésre még mindig a Leicester áll a Premier League élén. Az éllovas azonban nehéz kihívás előtt áll, hiszen szombaton legfőbb üldözőjéhez, a Manchester Cityhez megy.
febr. 6
10:36
Hangáék remekeltek az Euroligában (Metropol)
A remek formában lévő Vitoria idegenben legyőzte a szintén spanyol Real Madridot a férfi kosárlabda Euroligában.
febr. 6
10:45
Női kézilabda BL: Veszélyes ellenfél vár az ETO-ra (Agroinform)
A román listavezetőt fogadja a Győr a BL-ben, Görbicz, Tomori és Korsós nélkül. Rendkívül fontos mérkőzés elé nézünk.
febr. 6
11:06
Kína: 50 millióért érkezett, elárulta, nem ezt akarta… (She)
Alex Teixeirát sajtóhírek szerint Európa legnagyobb klubjai hívták, ő mégis Kínát választotta. A brazil futballista most elárulta, mi állt a transzfer mögött.
febr. 6
11:39
Bundesliga: Mi lesz veled, Wolfsburg? (Agroinform)
A Farkasok a legutóbbi hat bajnokijukon nem tudtak győzni, szombaton pedig a mumusukhoz látogatnak.
febr. 6
12:36
Férfi vízilabda - UVSE-győzelem a KSI ellen (Infostart)
A KSI vendégeként nyert két góllal az UVSE a férfi vízilabda ob I szombati játéknapjának nyitómérkőzésén a Komjádi uszodában.
febr. 6
12:42
Fed Kupa: bennmaradt a magyar csapat (Metropol)
A magyar női teniszválogatott szombaton 2-0-ra legyőzte a Dél-afrikai Köztársaság csapatát.
febr. 6
12:51
Bundesliga: Megéghet a Bayern Leverkusenban (Agroinform)
Könnyen lehet, hogy Pep Guardiola együttesére kellemetlen pillanatok várnak szombaton Leverkusenban.
febr. 6
12:54
Újpest: a lilák 300 milliót kaphattak Diagne-ért (She)
Külföldi internetes oldalak szerint az Újpest labdarúgócsapata 1.9 millió euróért adta el Mbaye Diagne-t a kínai Tiencsin Tedának.
febr. 6
12:56
Felkészülés: Korcsmár Zsolt bemutatkozott, a Vasas kikapott (She)
Az élvonalbeli Vasas labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen, hazai környezetben egygólos (3–2) vereséget szenvedett a harmadik vonalban szereplő Dorogtól. Az angyalföldiek hét közben a másodosztályú Mezőkövesdtől is kikaptak. A szombati találkozón bemutatkozott a Vasas friss igazolása, a válogatott Korcsmár Zsolt.
febr. 6
13:12
Asztalitenisz: Póta kikapott a Top 16 negyeddöntőjében (She)
Póta Georgina 4:2-re kikapott a török színekben játszó Hu Melektől az asztalitenisz Európa Top 16 verseny negyeddöntőjében.
febr. 6
13:30
MU: megvan a pontos dátum, ekkor mutatják be Mourinhót? (She)
Mint arról beszámoltunk, sajtóértesülések szerint José Mourinho megállapodott a Premier League-ben szereplő Manchester United vezetőségével, a kérdés csak az volt, mikor jelentik be. Most erre is választ kaptunk.
febr. 6
13:32
Alpesisí-vk: Miklós Edit Garmischban is az első tízben (She)
Szombaton a németországi Garmisch-Partenkirchenben női, a dél-korai Csöngszunban férfi lesiklófutamot rendeztek az alpesisí-világkupában. Előbbieknél a győzelmet az amerikai Lindsey Vonn, utóbbiaknál pedig a norvég Kjetil Jansrud szerezte meg.
febr. 6
13:48
Férfi vízi ob I: az UVSE két góllal nyert a KSI ellen (She)
Az élvonalbeli férfi vízilabda-bajnokság 11. fordulójában az UVSE két góllal nyert a KSI vendégeként. A mérkőzésen minden negyedben egygólos különbség alakult ki, az első a házigazdáké lett, utána három a vendégeké.
febr. 6
13:50
PL: Manchester City–Leicester élőben az NSO-n! (She)
Manchester City–Leicester City találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
febr. 6
13:52
Férfi kézi: Cupic a szezon végén elhagyja a Kielcét (She)
A Kielce férfi kézilabdacsapatának elnöke, Bertus Servaas megerősítette, hogy horvát válogatott jobbszélsőjük, Ivan Cupic idén nyáron szerződése lejártával elhagyja őket.
febr. 6
13:54
Felkészülés: az MTK nem bírt másodosztályú ellenfelével (She)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel.
febr. 6
14:06
Videó: elaltatták a Man. City védelmét, a 3. percben jött a gól (She)
Robert Huth találatával már a 3. percben vezetést szerzett a Leichester City a Manchester City ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.
febr. 6
14:08
Liverpool: Klopp nem lehet ott a Sunderland elleni meccsen (She)
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere vakbélgyulladás gyanúja miatt nem lehet ott a „vörösök” Sunderland elleni bajnokiján szombaton.
febr. 6
14:42
Miklós Edit hetedik lett Garmisch-ban (Infostart)
Az amerikai Lindsey Vonn nyerte a női alpesi sízők világkupa-sorozatának szombaton rendezett lesiklóversenyét Garmisch-Partenkirchenben, ahol Miklós Edit hetedikként zárt.
febr. 6
14:42
Kína: ötmillió eurót fizettek a Chelsea korábbi szélsőjéért (She)
A téli átigazolási időszakban Gervinhót is szerződtető Hopej China Fortune ötmillió euróért megvásárolta Gaël Kakutát, a Sevilla támadóját.
febr. 6
15:00
Póta Georgina kikapott a negyeddöntőben (Infostart)
Póta Georgina hat szettben alulmaradt a kínai születésű, török színekben versenyző Hu Melekkel szemben a portugáliai Gondomarban zajló asztalitenisz Top 16 bajnokságon, így a folytatásban az 5-8. helyért küzdhet.
febr. 6
15:18
Felkészülés: a fiatal kispesti a Sopronnak is betalált (She)
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–1-re nyert a másodosztályú Sopron ellen.
febr. 6
15:36
Bundesliga: Hertha–Dortmund élőben az NSO-n! (She)
Hertha BSC–Borussia Dortmund találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
febr. 6
15:54
Videó: így hergelte a Man. City drukkereit Vardy (She)
A Leicester City 3–1-re legyőzte a Manchester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A találkozó 69. percében, háromgólos vendégelőnynél így hergelte a rivális klub szurkolóit Jamie Vardy.
febr. 6
15:56
PL: könnyedén győzött a Leicester a Man. City otthonában (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójának nyitó mérkőzésén a Leicester City könnyed játékkal 3–1-re győzött a Manchester City otthonában, így továbbra is őrzi első helyét a tabellán.
febr. 6
16:30
Kajak-kenu: Dudást legyőzték a kajak ergométeres kupán (She)
A címvédő Dudás Miklóst legyőzték 200 méteren a kajakosok idénynyitó versenyén, a Káposztásmegyeren megrendezett Aquaworld Ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupán.
febr. 6
16:32
Felkészülés: Elek ismét betalált, hazai pályán nyert a DVTK (She)
A labdarúgó NB I tavaszi szezonjára készülő DVTK felkészülési mérkőzésen 2–1-re legyőzte a román másodosztályban szereplő Olimpia Satu Mare együttesét. A diósgyőri csapat góljait Elek Ákos és Bacsa Patrik szerezte.
febr. 6
16:36
Vonn nyert, Miklós Edit hetedik Garmisch-ban (Metropol)
A világkupa legjobb hét versenyzője közül csak négyen tudták megelőzni a magyar sízőt.
febr. 6
16:38
Manchesterben is nyert a listavezető Leicester (Metropol)
Ezúttal az üldöző Machester City csapatát győzték le. Kloppot meg kellett műteni.
febr. 6
16:48
Manchesterben is nyert a listavezető Leicester (Infostart)
A listavezető Leicester City 3-1-re győzött a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, ezzel hat pontra növelte előnyét a jelenleg második riválissal szemben.
febr. 6
17:06
Világcsúcsra készült, de megsérült Iszinbajeva (Infostart)
Volgográdban versenyzett volna ezen a hétvégén, de megsérült Jelena Iszinbajeva, a női szabadtéri rúdugrás orosz világcsúcstartója.
febr. 6
17:06
Felkészülés: a szlovák élvonal 11.-je megverte az NB I 4.-jét (She)
A Törökországban edzőtáborozó Paks felkészülési mérkőzésen 2–0-s vereséget szenvedett a szlovák élvonalban utolsó előtti, 11. helyen álló ZP Sport Podbrezovától.
febr. 6
17:08
Női kézi BL: Győri ETO–CSM Bucuresti élőben az NSO-n! (She)
A Győri Audi ETO KC a CSM Bucuresti-et fogadja szombaton a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. Kövesse figyelemmel a mérkőzés alakulását élő, szöveges tudósításunk segítségével!
febr. 6
17:10
Asztalitenisz Európa Top 16: Póta nagy fordítással 7. lett (She)
Póta Georgina 4:3-ra legyőzte az ukrán Tetyana Bilenkót a portugáliai Gondomarban zajló asztalitenisz Top 16 bajnokság helyosztóján, így hetedikként zárt.
febr. 6
17:12
Vívó vk: búcsúztak a női tőrözők, de még van esély a kvótára (She)
Nem jutott magyar vívó a legjobb 32 közé az algíri női tőr világkupaversenyen, ezzel együtt – a szövetség honlapjának beszámolója szerint – az utolsó, havannai olimpiai kvalifikációs vk-forduló előtt Mohamed Aida és Knapek Edina továbbra is riói kvótát érő helyen áll a ranglistán.
febr. 6
17:14
Videó: ilyen, mikor Zidane irányítja a Real Madrid edzését (She)
A spanyolok nem győzik sorolni azokat az apró részleteket, amelyek megváltoztak azáltal, hogy Rafa Benítez helyére Zinedine Zidane ült le a Real Madrid kispadjára. A legutóbbi edzésen is láthattunk egy példát a „nagy változásokra”. Sergio Ramos, a madridiak védője lőtt egy hatalmas gólt, majd egyből a francia ikont kereste, hátha kap egy elismerő bólintást. Benítez elismerését kevesen keresték a…

Keresés