A Japánban folyó gyártási tevékenység a jelenlegi üzleti év első felében immár a második egymást követő évben mutat csökkenést az előző év azonos időszakához képest
Egy hosszabb pechszéria közben megfordulhat a fejünkben, hogy valaki bizony elég rendesen megátkozott minket. Ez azonban nem mindig van így, általában egyszerűen csak a rossz napok követik egymást, de van, amikor tényleg egy rosszakarónk keze van a sorozatos szerencsétlenségben. Noémi, a spiritiszta segítő szerint azt, ha valakire rontást küldtek és az meg is fogant, különböző jelekből észre lehet…
A sürgősségi orvostan szabályai szerint egy tömegbaleset helyszínén először az életveszélyben lévőket, aztán a súlyos sérülteket, majd a klinikai halál állapotában lévőket kell ellátnia a kiérkező orvosnak
A Gáspár család elszántan küzd a túlsúly ellen, most elárulják, mi a titkuk. Hétfő este ismét Győzike show! Ezúttal is történnek izgalmas dolgok, ugyanis a család feje újabb nagy dobásra készül: elhatározta, hogy ők négyen szuperegészséges életet fognak élni.
Az állattartók kifogásolják a magyar termékek alacsony részarányát, valamint az úgynevezett másodlagos kereskedelmi visszatérítések magas hányadát az áruházláncoknál
A hálaadást megünneplendő, családi körben, gyerekeikkel együtt vacsorázott a minap a Beckham família Tom Cruise New yorki magánlakosztályában. A családi összejövetel a Brodwayen folytatódott, ahol Cruise felesége, Katie Holmes játszott az All My Sons című darabban.
Idestova két évtizede, hogy a Republic zenekar ugyanazon a kiéghetetlen, fáradhatatlan, önnön művészetéből, üzenetéből, őszinteségéből semmit sem vesztő módon írja dalokba újra, meg újra az Életet, a Barátságot, a Szerelmet, a Politikát.
A 47 éves szakember május 1-én vette át a nemzeti csapat irányítását, azóta nyolc mérkőzést - négy világbajnoki selejtezőt és négy barátságosat - játszott a csapat, és négy győzelem, három döntetlen továbbá egy vereség a mérleg
Modern társadalmunkban rengeteg vallási kérdést próbáltak már különböző módon cáfolni, ezért nem csoda, hogy az emberek próbálnak egyre hihetetlenebb dolgokban hitet találni. Repülő spagetti szörny teremtette az univerzumot? Vagy űrlényeknek köszönhetjük az emberiség létrejöttét? Kapaszkodjanak meg: vannak egyházak, ahol ezekben hisznek.
Az Orosz Atlétikai Szövetség október 20-án a vizeletek manipulálása miatt kétéves eltiltással büntette Jelena Szoboljevát, Julija Fomenkót, Tatyjana Tomasovát, Darja Pisalnyikovát, Gulfija Hanafejevát, Olga Jegorovát és Szvetlana Cserkaszovát...
A magyar férfi kézilabda-válogatott továbbra is százszázalékosan vezeti Európa-bajnoki selejtezős csoportját, miután a harmadik játéknapon nyert Finnországban