Micsoda blamázs! Miközben a bírónő Farkas Pétert öt, a fivérét, Károlyt hét év fegyházra ítélte drogügyükben, a testvérek gondoltak egyet és kereket oldottak. Az olimpiai bajnok birkózó egyszerűen kisétált az épületből, Károlynak a mosdóból veszett nyoma. A bíróság elképesztő magyarázattal állt elő: bár a testvérek ellen elfogató parancsot adtak ki, magatartásukat fellebbezésnek tekintik.
Porig alázták Kiszel Tündét a TV2 tíz című műsorában, amelyet máris több kigúnyolt híresség akar perelni. Immár közéjük tartozik Tünci is, aki barnára sülve és kisimult arccal érkezett haza egyiptomi üdüléséről, de az itthoni fejlemények elrontották jó kedvét.
Bár csak néhány napja érkeztek Afrika földjére a Sztárok a fejükre estek című műsor szereplői, Frei Tamás celebjeit máris megrövidítették a helyiek. Horváth Ágnesék igen kellemetlen helyzetbe kerültek: ha enni akarnak, kunyizniuk kell élelmet vetélytársaiktól.
Delhusa Gjonból már nem csak a táborlakóknak van elegük az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című produkciójában, a nézők is őt küldték az eddigi leggusztustalanabb bátorságpróbára: rovarokkal ízesített omlettet kelett ennie. Választott ellenfele sem járt jobban: Steiner Kristóf tányérjára disznószem is került.
Molotov koktélt dobtak, majd rálőttek két, egymással szemben álló házra tegnapra virradóra a Borsod megyei Nagycsécsen, a Dózsa György utcában. A támadásban a 40 éves Nagy Tibornét nyakon, sógorát, a 43 éves Nagy Józsefet fejen lőtték - feltehetően egy sörétes puskával. Az asszony azonnal meghalt, a férfi életét sem tudták megmenteni.
Világsztár lett a zalaegerszegi Széchenyi István Szakközépiskola némettanárnője. A sztriptízelő pedagógus esete ugyanis vezető a hír a több mint 3 millió példányban megjelenő Sun internetes portálján. Tegnap a tantestület értekezleten vitatta meg a történteket, nyilatkozni a tanárnő egyelőre senkinek nem volt hajlandó.
Tragédiával kezdõdött az õszi szünet után a tanítás a szolnoki Hámori András Szakközépiskolában: 9 diákjuk súlyosan, 12 könnyebben megsérült, egyikük, B. Antal pedig életét vesztette a hétfõ reggeli buszbalesetben.
Ma választ elnököt az Amerikai Egyesült Államok. Az előzetes felméréseket összesítve szoros eredmény várható John McCain republikánus és Barack Obama demokrata elnökjelölt csatájában, de valamivel azért Obama áll jobban. A Chicago Tribune című amerikai lap 8-8 okot sorolt fel, mi szól a jelöltek melett.
Nemcsak FTC-drukkerek utaztak el a rendőrségi túlkapásba, botrányba torkolló DAC-Slovan szlovák bajnoki mérkőzésre. A zöld-fehéreken kívül újpesti, kispesti, miskolci és más szurkolói csoportok is ott voltak Dunaszerdahelyen. Mi több, bizonyos jelek arra utalnak, hogy szélsőséges politikai szervezetek segítették az együttműködést.
A mára felismerhetetlenné operált egykori szépfiú, Mickey Rourke kétszer is megpróbált véget vetni életének, miután szerelme, Carré Otis elhagyta. A színész most beszélt először lelki válságáról.
Szinte minden energiatakarékossági tanács tartalmazza azt az alapigazságot, hogy semmit nem ér a hatékony fűtés, ha a meleg az utcára szökik – szigetelni tehát muszáj! Igen ám, de hogyan és főként mivel zárjuk le légmentesen az ajtókat, ablakokat? Összeállításunkban e kérdésekre is választ talál.
A Roma akár el is búcsúzhat a további küzdelmektől a BL-ben, ha otthon kikap a Chelsea-től, miközben a Cluj megveri a Bordeaux-t otthon. Persze matematikai esélye még marad, de reménye nem sok. És akkor nem csak a bajnokságban int búcsút minden szép reményének, de a nemzetközi kupában is. A Chelsea sincs könnyű helyzetben, sérültjei mellett a pénzügyi válság is sújtja.
Reggel megcsodálom vörös luxus sportkocsimat. A tökéletes fényezés, a csillogó felnik komoly hatást gyakorolnak rám. Szívem hevesebben ver, az orrlyukaimon beáramló levegőtől domborodik a mellkas. Persze nem csak a oxigéntől, a büszkeségtől is. Még az ágyékomban is beindul a bizsrgés. Ez igen! Felemelő.
Bő két hónappal azután, hogy Peking nyolcszoros olimpiai bajnokát, az amerikai Michael Phelpset összehozták az ausztrálok három aranyat nyert klasszisával, Stephanie Rice-szal, az úszónő látogatást tett Baltimore-ban. Ám mint kiderült, nem Phelps-hez érkezett, hanem egyik legnagyobb riválisához, Katie Hoffhoz.
A német a leintésig nem tudta, hogy kulcsfigura lett + Hamilton-hívei már nyolc vb-címről álmodoznak + Vettelt nem hatja meg a tekintélytisztelet Glock kikéri magának, hogy lefizette a Mercedes
A Magyarországot (is) sújtó válság a jelek szerint nem riasztja el a lakosságot attól, hogy újabb hiteleket vegyen fel. Csak szeptemberben 120 milliárd forinttal duzzadt a hitelállomány, amely így 6900 milliárdra rúg. Ez egyben rekord is: ekkora összegget még nem igényelt a hazai bankoktól a lakosság egy hónap alatt.
A tél közeledtével a szakértők mindenkit arra intenek, védőoltással is óvják magukat a szezonális betegségektől. A gyakran „tüdőgyulladás elleni” védőoltásnak is nevezett oltás nincs szezonhoz kötve, érdemes az ősszel esedékes influenza elleni vakcinával együtt beadatni.
Nagyon hálás a Kiss család, de nem szeretnék megismerni annak a gyermeknek a történetét, akinek a szíve most az ő lányuk mellkasában dobog. Mirjam szombaton kapta meg az életmentő szervet, a szív egy magyar kórházból érkezett. A születésétől szívizombetegségben szenvedő Mirjam egy másik gyermek halálának köszönheti, hogy új reményt kapott az életre.
Fernando Torres, az Atletico Madrid nevelése, aki immár második szezonját kezdte meg a Liverpoolban, sérülés miatt kihagyta a két csapat két héttel ezelőtti BL-találkozóját, sőt, el sem utazott Madridba. Most úgy tűnik, talán pályára léphet volt csapata ellen.
Terroristákkal tárgyalt a brit kormányfő Szaud-Arábiai látogatásakor. Gordon Brown üzleti úton járt a térségben, de ellátogatott egy terroristákat rehabilitáló intézetbe is.
Kannibalizmusra kényszerültek a menekültek, akik több mint két hétig hányódtak a tengeren. A 33 dominikai utas közül csak hárman élték túl az eredetileg egy napra tervezett utazást, miután a kapitánynak nyoma veszett és az üzemanyag is kifogyott.
Gazdasági válság ide, elbocsátások oda, a luxusautók kelendőbbek Magyarországon, mint valaha: elfogyott az idei Ferrari-keret. A szakértők megerősítik a közhiedelmet: a kapuzárási pánik környékén vásárolnak maguknak méregdrága járgányokat a férfiak.
Végrehajtotta saját forgatókönyvét egy 29 éves kanadai producer, amelyet a Dexter című legendás sorozat ihletett. Mark Mitchellnek hétfőn kellett először megjelennie az ügyben a bíróság előtt, ugyanis a forgatókönyv egy gyilkosságról szól.