A genetikai vizsgálat igazolta, hogy a Steve Fossett repülőgépének roncsai közelében talált két csont a tavaly eltűnt kalandvágyó amerikai milliomosé - közölték a helyi hatóságok.
Egyetlen gyilkosságot sem követtek el októberben, Miamiban - ilyesmi az amerikai nagyvárosban utoljára 1966 májusában fordult elő. A négyszázezres városban egyébként sincs sok gyilkosság, az októberi statisztika mégis meglepte a rendőröket.
Nagyobb a mellrák kifejlődésének a kockázata azoknál a nőknél, akik hat óránál kevesebbet alszanak naponta - állítják japán tudósok. A férfiaknak is van okuk aggódni, mivel a kilenc óránál kevesebbet alvóknál a prosztatarák kockázata növekszik meg. Ugyanakkor mások vitatják a felmérések eredményét, és szerintük semmi félnivalójuk nincs azoknak, akik öt óránál kevesebbet alszanak éjjelente.
Álmomban is rendezgettem valamit. Onnan tudom, hogy a nagy rendezgetés közben hajnali három tájban lendületes mozdulattal levertem egy vízzel teli poharat az éjjeliszekrényről...
Hogyan válasszunk otthonunkba megfelelő színeket? Milyen hatással vannak a látványra, a térre, miként hatnak hangulatunkra, egészségünkre a sárgák, a pirosak, a kékek és társaik?
Kigyulladt egy turistákat szállító autóbusz kedden késő este Hannover közelében, feltehetően húsz utas életét vesztette - közölte a rendőrség. Egyelőre nincs hír arról, hogy a buszon német vagy külföldi turisták tartózkodtak-e.