2008. november 4. kedd

nov. 4
4:21
Nem lesz népszavazás a több-biztosítós modellről (Alternatív Energia)
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) a több-biztosítós egészségbiztosítási rendszert támadó népszavazást elrendelő országgyűlési határozatot. A júniusi döntés elleni kifogások elbírálásánál az Ab-nak azt kellett mérlegelnie: a referendumot érdemben befolyásolja-e, hogy az Országgyűlés a kérdés hitelesítését követően elfogadta az azzal kapcsolatos törvényt, majd mégis hatályon kívül helyezte…
nov. 4
5:15
Gyurcsány szerint jó lenne hinni, hogy nem a magyarságuk volt a szurkolók bűne (Alternatív Energia)
A szlovák rendőrség válasza sem oszlatta el a kételyeket itthon a dunaszerdahelyi rendőri fellépés ügyében. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamentben úgy fogalmazott: nem világos, hogy mi volt a magyar szurkolók bűne. A szombaton történteket az SZDSZ-es Kóka János úgy minősítette, az a legsötétebb tisói éveket idézte. Kiderült, hogy jogszerűen működik az MDF-frakció, és újra döntöttek a…
nov. 4
5:33
Rasszista indítékra gyanakszanak a romák – Egymillió a nyomravezetőnek (Alternatív Energia)
Egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség a Nagycsécsen tegnap történt kettős gyilkosság ügyében. Cigány szervezetek szerint rasszista indítéka lehetett a bűncselekménynek, melynek során két, romák lakta házra Molotov-koktélt dobtak, és több lövést adtak le. Két ember halt meg, egy könnyebben megsebesült.
nov. 4
6:09
A legkiválóbbaknak stabil az útjuk a diplomáig (Infostart)
Idén összesen 22 általános iskolás gyermek kapcsolódhat be a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az MKB Bank közös ösztöndíjprogramjába. Rajtuk kívül további 25 hátrányos helyzetű gyermek tudhatja magát a támogatottak között, a programba ugyanis idén bekapcsolódott a Magyar Nemzeti Bank is.
nov. 4
7:03
Pálinkás József: Nem az Akadémia feladata a válság megoldása (Infostart)
Nem a Magyar Tudományos Akadémia feladata, hogy komplex gazdasági programmal álljon elő a kormány helyett - figyelmeztetett az InfoRádió Aréna című műsorában Pálinkás József, az intézmény elnöke. Hozzátette, a 13. havi fizetések megvonásán túl nem érzik a megszorításokat, habár már eleve kicsi az MTA költségvetése, és így nem tudjuk itthon tartani a legjobb tudósainkat.
nov. 4
7:21
MSZP: "Politikai színjáték, amit tegnap művelt a Fidesz"! (Alternatív Energia)
"Magyarország azért kért 25 milliárd dolláros hitelt mert a legrosszabbra készült fel" - állította Mesterházy Attila az MSZP frakcivezető-helyettese a Nap-kelte reggeli műsorában.
nov. 4
7:39
Megéri megkötni a munkanélküliség-biztosítást! (Infostart)
Öt hónap alatt ötezren kötöttek biztosítást a munkájuk elvesztése esetére - írja a Népszabadság. Valószínűleg a biztosítócég sem gondolta, hogy ennyire népszerű lesz a lakosság körében jövedelem-kiesés elnevezésű, legújabb termékük.
nov. 4
7:57
"Ha a koalícióban ránk hallgattak volna, nem lennénk ilyen nagy bajban"! (Alternatív Energia)
"Ez a válság nem véletlenül érinti érzékenyen az országot. Egyszerűen túl sokat költöttünk a korábbi években" - mondta el Gusztus Péter az SZDSZ ügyvivője a Nap-kelte című reggeli műsorban.
nov. 4
9:09
"Tisztogatás, majd leszámolás az MDF-en belül"? (Alternatív Energia)
"Csak akkor tudunk újra várat építeni, ha az MDF-es trásaim megértik, hogy nem tusztogatás és leszámolás történik a párton belül, hanem megvilágítás" - mondta el Karsai Péter MDF-es képviselő a Nap-kelte című reggeli műsorban.
nov. 4
10:03
Fidesz: "meg kell szüntetni a kerületi önkormányzatokat"! (Alternatív Energia)
"A világon nincs máshol olyan főváros, ahol ennyi önkormányzat működik. Szüntessék meg őket, és ezen spóroljunk" - mondta el Kósa Lajos a Fidesz alelnöke.
nov. 4
10:21
Nyilvánosak lesznek az ORTT ülésein elhangzottak (Alternatív Energia)
Nyilvánosságra hozza honlapján az ülésein elhangzottakat az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) - tudatta a médiahatóság sajtóirodája kedden az MTI-vel.
nov. 4
10:39
SZDSZ: "Most jól jönne a Fidesz által elszabotált vizitdíj"! (Alternatív Energia)
"Sem az ellenzéknek, sem a kormánynak nem kellett volna leállítani bizonyos reformokat. Most nem lennénk ebben a gazdasági krízisben" - mondta el Kóka János az SZDSZ frakcióvezetője.
nov. 4
11:33
PDSZ: összeomolhat a közoktatás a jövő évi költségvetés miatt (Infostart)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint összeomolhat a közoktatás mint közszolgáltatás, ha a jövő évi költségvetésben beterjesztett normatívacsökkenés megvalósul - közölte Kerpen Gábor elnök.
nov. 4
12:27
Az uzsorakölcsön nem bűncselekmény egy büntetőjogász szerint (Alternatív Energia)
Az uzsorakölcsön jelenleg nem bűncselekmény, de nap mint nap hallani azzal összefüggő erőszakos bűntettekről, ezért került napirendre a szakemberek körében, hogy az uzsoratevékenységet ismét büntetőjogilag szankcionálják - mondta Tóth Mihály büntetőjogász az MTI-nek.
nov. 4
12:29
5 milliárd forintos fejlesztéseket ígér az MSZP a fővárosban (Alternatív Energia)
Budapesten és Pest megyében több mint ötmilliárd forintos településfejlesztési beruházások indulhatnak - mondta Varju László, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 4
12:45
Kósa: "Ez nem a késő Kádár-kor reformdulakodása" (Infostart)
Elismerte a kormány felelősségét a túlköltekezésben Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője a jövő évi költségvetés általános vitája során az országgyűlésben. Kósa Lajos fölhívta a figyelmet, hogy nem a Kádár-korban élünk. Szerinte nem a kis falvak, hanem Budapest önkormányzatát kellene megreformálni.
nov. 4
12:45
Fidesz: "halálos" a jövő évi egészségügyi költségvetés (Alternatív Energia)
A Fidesz "halálosnak" tartja a jövő évi egészségügyi költségvetést, mert szerinte emberéleteket követel majd az ágazatot érintő brutális megszorítás; erről Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 4
13:03
Sólyom László: legyen személyes 1956 ünneplése (Infostart)
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezésnek személyesnek kell lennie, mert csak ezzel menthetjük meg az ünnepet az általánosságoktól, így adhatunk a nagy jelszavaknak élő tartalmat - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök.
nov. 4
13:03
52 éve hangzott el Nagy Imre beszéde (Alternatív Energia)
Ötvenkét éve, 1956. november 4-én hajnalban hangzott el Nagy Imre beszéde, amelyben bejelentette: a szovjet csapatok támadást indítottak Budapest ellen, hogy megdöntsék a törvényes kormányt. Az évforduló alkalmából a Nagy Imre Társaság budapesti szervezete kedden megemlékezést tartott a fővárosban, a néhai miniszterelnöknek menedéket adó akkori jugoszláv, mai szerb nagykövetségen, Szerbia…
nov. 4
13:05
Gyurcsány Ferenc Madridban megnyitotta a Magyar Gazdasági Évadot (Alternatív Energia)
A bezárkózás nem lehet válasz a nemzetközi pénzügyi válság jelentette kihívásra, az EU-tagországoknak még inkább együtt kell működniük - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Madridban, a Magyar Gazdasági Évad ünnepélyes megnyitóján elmondott beszédében.
nov. 4
13:21
Ötvenkét éve hangzott el Nagy Imre beszéde (Metropol)
1956. november 4-én hajnalban hangzott el Nagy Imre beszéde, amelyben bejelentette: a szovjet csapatok támadást indítottak Budapest ellen, hogy megdöntsék a törvényes kormányt.
nov. 4
13:39
Romák tüntettek Szegeden a kilakoltatások ellen (Alternatív Energia)
Mintegy kéttucatnyian demonstráltak a Cserepes sori cigánytelepen élők közül kedden délben a szegedi polgármesteri hivatal előtt; attól félnek, hogy az utcára kerülhetnek, ezért petíciót adtak át az önkormányzat egyik munkatársának.
nov. 4
13:57
Fidesz: "halálos" a jövő évi egészségügyi költségvetés (Infostart)
A Fidesz "halálosnak" tartja a jövő évi egészségügyi költségvetést, mert szerinte emberéleteket követel majd az ágazatot érintő brutális megszorítás; erről Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa beszélt keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kökény Mihály (MSZP) reagálásában azt mondta, az orvosok, az ápolók munkahelyét azon az áron kell megvédeni, hogy jövőre nem nő a fizetésük és nem kapnak…
nov. 4
13:59
Még nem tudni, mennyivel emeli a jegyárakat a BKV (Infostart)
Nem erősítette meg a jövőre esedékes közel nyolc százalékos tarifaemelésről szóló híreket a BKV szóvivője. Kiricsi Karola az InfoRádiónak azt mondta: a tárgyalások ilyen korai szakaszában nem vehető biztosra a nyolc százalékos emelés tervezete, hiszen a javaslatot még több szakmai fórum véleményezi, a végső döntés pedig a Budapesti Közgyűlés kezében van.
nov. 4
14:15
"A magyar gazdaság lehet a régió legjobbja a válság után" (Alternatív Energia)
A piac védelme mellett a beruházásokat kell élénkíteni és likviditást kell teremteni annak érdekében, hogy Magyarország a válság elmúltával sikeres lehessen - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a spanyolországi Magyar Gazdasági Év megnyitó ünnepségén, kedden Madridban.
nov. 4
14:17
Nem jutott dülőre a MÁV és a VDSZSZ (Alternatív Energia)
Nem állapodtak meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a keddi egyeztetésen.
nov. 4
14:51
Továbbra sincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között (Metropol)
Nem állapodtak meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a keddi egyeztetésen.
nov. 4
14:51
A HospInvest szerint rendben zajlik a betegellátás a kórházban (Alternatív Energia)
Átlagos betegáramlás volt hétfőn, fennakadások nélkül látták el a betegeket az egri kórházban - közölte kedden az MTI-vel az intézményt működtető HospInvest Zrt. régióigazgatója.
nov. 4
15:09
Ismét járható a budai alsó rakpart egy szakasza (Infostart)
Szerda reggel ismét birtokba vehetik az autósok a budai alsó rakpart Margit híd és Erzsébet híd közötti szakaszát. A környéken a megszokott forgalmi rend megváltozására, és ideiglenesen kialakított útszakaszokra kell számítani.
nov. 4
15:09
Semmilyen videofelvétel nem igazolja a szlovák rendőrséget (Metropol)
Olyan amatőr videofelvételeket mutattak be Dunaszerdahelyen a helyi futballcsapat vezetői és a város polgármestere, amelyen látható, hogy az egyik kommandós minden ok nélkül odalép egy békésen ácsorgó idősebb magyar szurkolóhoz és a megüti.
nov. 4
15:09
A fideszes városvezetés nem mer kiállni... (Alternatív Energia)
Az SZDSZ követeli "a titkolózó debreceni fideszes városvezetéstől", hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a helyi repülőtér privatizációs szerződésének részleteit - közölte Gadus István, az SZDSZ hajdú-bihari elnöke, a párt debreceni önkormányzati képviselője kedden sajtótájékoztatón a városban.
nov. 4
15:27
SZDSZ:határozott választ kell adni a Dunaszerdahelyen történtekre (Alternatív Energia)
A szlovákiai Dunaszerdahelyen szombaton történtek után a magyar kormánynak elsőrendű feladata, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel fellépjen a diplomácia különböző színterein a magyar állampolgárok jogait megsértő hatósági intézkedések ellen - közölte Gusztos Péter (SZDSZ) kedden az MTI-vel.
nov. 4
15:29
Összefogás révén az OCÖ újjáépíti a nagycsécsi kiégett házakat (Alternatív Energia)
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és tucatnyi roma vállalkozó kezdeményezésére két héten belül újjáépítik annak a nagycsécsi roma családnak a házát, amelyet hétfőre virradóra ismeretlenek Molotov-koktéllal felgyújtottak; a házban két embert agyonlőttek – mondta az MTI-nek az OCÖ elnöke kedden.
nov. 4
15:45
A pedagógus szakszervezet fenyegetőzik (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint megdöbbentőek a jövő évi büdzsé változásai, különösen a közszféra egészét érintő megszorító intézkedések - az érdekvédelmi tömörülés álláspontját honlapján tette közzé kedden.
nov. 4
15:47
Futballbotrány - Az emberi jogi bizottság vizsgálatot kér (Alternatív Energia)
Vizsgálatot kért a magyar és a szlovák hatóságoktól a dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történtekről az Országgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága kedden.
nov. 4
16:03
Megfulladt egy ágyhoz kötözött beteg Baranyában (Infostart)
Baranya megyében foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy szellemi fogyatékosokat ápoló intézmény egyik betegének halála miatt.
nov. 4
16:57
Elkészült az új médiatörvény-javaslat (Alternatív Energia)
Három, részvénytársasági formában működő, a jelenlegitől eltérően finanszírozott közmédiummal, a kereskedelmi adók mostaninál lazább tulajdonosi korlátaival, átalakuló, de a Nemzeti Hírközlési Hatósággal (NHH) össze nem vont médiahatósággal számol a médiatörvény utódául szánt jogszabály tervezete, amelyet az Országgyűlés honlapján - http://www.parlament.hu/aktual/ttervezet.htm - tettek közzé…
nov. 4
17:33
10 százalékon felüli reálkereset-romlás (Alternatív Energia)
Az Oktatási Vezetők Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja a jövő évi büdzsében a közszférát érintő megszorítások mértékét, különösen a 13. havi juttatás teljes visszatartását - közölte Somogyi László elnök kedden az MTI-vel.
nov. 4
17:51
Hihetetlent! Slota feljelentést tett! (Alternatív Energia)
Ján Slota, a pozsonyi kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke kedden garázdaság és hatósági személy megtámadása címén feljelentést tett ismeretlenek ellen a legfőbb ügyészségen, mert úgy ítéli meg, hogy szombaton, a dunaszerdahelyi DAC-Slovan labdarúgó-mérkőzésen magyar szurkolók "előre megtervezett és jól megrendezett módon" provokálták a szlovák rendőröket.
nov. 4
17:53
A Fidesz haldéktalanu nyilvánosságot akar! (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöksége határozottan azt követeli a Gyurcsány-kormánytól, hogy haladéktalanul hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)kötendő hitelszerződést - mondta Szijjártó Péter szóvivő a Fidesz elnökségének keddi ülése után.
nov. 4
17:55
Az MSZP válasza a Fidesznek (Alternatív Energia)
A kormány kötelezettséget vállalat, hogy az aláírás után nyilvánosságra hozza a készenléti hitelkeretről szóló szerződést - jelentette ki Kovács Tibor, az MSZP frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.
nov. 4
18:27
Országszerte megemlékeztek az '56-os forradalom áldozatairól (Infostart)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira, valamint a szovjet megszállás kezdetére emlékeztek november 4-án országszerte a nemzeti gyásznap alkalmából.
nov. 4
18:27
Fidesz: valós gazdaságélénkítésre és adócsökkentésre lenne szükség (Alternatív Energia)
A kis- és középvállalkozásokat segítő valós gazdaságélénkítő csomagra és adócsökkentésre lenne szükség a pénzügyi válság hatásainak ellensúlyozására - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó kedden Szegeden.
nov. 4
18:45
Gránátokat találtak a budai Várban (Infostart)
Több II. világháborús kézigránátot és puskagránátot találtak a budai Várban, a Mátyás templomnál.A szerkezeteket a tűzszerészek elszállították.
nov. 4
18:47
Mahmúd Abbász meglátogatta Szili Katalint (Infostart)
Magyarország továbbra is együttműködik Palesztinával a közel-keleti béke megteremtése érdekében - mondta Szili Katalin házelnök, miután találkozott a Magyarországon tartózkodó palesztin elnökkel. Mahmúd Abbász azt mondta: bízik abban, hogy továbbra is együttműködhetnek az Egyesült Államokkal, függetlenül attól, hogy ki lesz az új elnök.
nov. 4
19:21
Gyurcsány: Nem volt mit nyilvánosságra hozni (Alternatív Energia)
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) hétfő éjszakáig bezárólag egyetlen hivatalos írásos dokumentum sem került aláírásra, az első hivatalos dokumentumot - egy szándéklevelet - hétfő éjszaka írta alá a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a pénzügyminiszter, ezért eddig nem is lehetett mit nyilvánosságra hozni - közölte az MTI-vel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Madridban.
nov. 4
19:39
Egri "kórházvédők" egyesületet alapítanak (Alternatív Energia)
Bejegyzett egyesületet kívánnak létrehozni az egri kórház volt "kórházvédő" dolgozói Egerben - közölte kedden az "egri kórházvédő bizottság" elnöke a városban.
nov. 4
19:57
Orbán: A világon a legrosszabbul kormányzott ország vagyunk (Infostart)
Magyarországot nem a nemzetközi pénzügyi válság sodorta bajba, az csak rávilágított az elmúlt évek rossz gazdaságpolitikájára - mondta az InfoRádióban a Fidesz elnöke. Orbán Viktor hangsúlyozta: a kabinet úgy növelte az államadósságot, hogy a forrásokat nem gazdaságélénkítésre fordította, eközben becsapta a világot és eljátszotta az ország hitelét. Ennek következménye, hogy most csak kedvezőtlen…
nov. 4
19:57
Nem vesszük igénybe az EU hitelét (Alternatív Energia)
Magyarországnak nem áll szándékában felvenni az Európai Unió tagországai által most jóváhagyott 6,5 milliárd eurós hitelkeretből - ismételte meg Veres János pénzügyminiszter uniós kollégáival kedden Brüsszelben folytatott találkozója után.
nov. 4
20:15
Elfogták Farkas Károlyt (Infostart)
Vecsésen elfogták Farkas Károlyt - értesült az InfoRádió. Farkas Péter egykori olimpikon testvérére kedd este találták meg a BRFK munkatársai.

Keresés