2008. november 16. vasárnap

nov. 16
6:48
Polgármestert választanak a kulcsiak (Alternatív Energia)
Polgármestert választanak ma a Fejér megyei Kulcson, miután a község eddigi vezetője lemondott tisztségéről.
nov. 16
8:18
"Ma magyarokat vernek meg, holnap pedig szlovákokat fognak megverni" (Infostart)
A Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint a magyar-szlovák miniszterelnöki találkozón a vezetők megfogalmazták az előrelépési lehetőségeket, egyértelművé tették gondjaikat, de azt most nem lehet megmondani, hogy sikeres volt-e az egyeztetés. A politikus az InfoRádióban fontosnak nevezte Gyurcsány Ferenc hat pontos javaslatcsomagját.
nov. 16
10:06
Időközi cigány kisebbségi önkormányzati választást tartanak (Alternatív Energia)
Időközi cigány kisebbségi önkormányzati választás kezdődött vasárnap reggel Heves megyében.
nov. 16
12:12
Fidesz: hozzák nyilvánosságra az IMF-fel kötött megállapodást (Infostart)
A Fidesz követeli, hogy hozzák nyilvánosságra a kormány és az IMF közötti megállapodást a készenléti hitelcsomagról, beleértve azokat a Magyarországról szóló titkos szakértői jelentéseket, amelyekről a Valutaalap vezetői azt mondják, hogy csak a kabinet beleegyezésével lehetnek nyilvánosak.
nov. 16
12:12
A Fidesz nyilvánosságot akar (Alternatív Energia)
A Fidesz követeli, hogy hozzák nyilvánosságra a kormány és az IMF közötti megállapodást a készenléti hitelcsomagról, beleértve azokat a Magyarországról szóló titkos szakértői jelentéseket, amelyekről a Valutaalap vezetői azt mondják, hogy csak a kabinet beleegyezésével lehetnek nyilvánosak.
nov. 16
12:48
Gyurcsány levélben kér vizsgálatot Ficótól (Infostart)
A miniszterelnök szerint Magyarország európai módon, de határozottan kiállt nemzeti érdekei mellett. Az összejövetel értelme, hogy újabb cselekvéseket generál - így értékelte Gyurcsány Ferenc a szombati révkomáromi magyar-szlovák kormányfői találkozót.
nov. 16
13:24
Köves Slomó: diszkriminatív a magyar állam! (Alternatív Energia)
Változtatni kell azon, hogy a magyar állam diszkriminatív módon kiemel egy zsidó szervezetet, a Mazsihiszt, a többi közül, és csak vele tartja a kapcsolatot - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten az MTI-nek. Köves Slomó a meghirdetett sajtótájékoztató helyett egyenként nyilatkozott az írott és az elektronikus sajtó…
nov. 16
13:42
A kormányfő szerint "gyermekded", amit a Fidesz művel (Infostart)
Az eddig már nyilvánosságra hozottakon kívül nincs több dokumentuma a Magyarország és a Nemzetközi Valutalap (IMF) között kötött megállapodásnak - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
nov. 16
13:42
Gyurcsány: a Fidesz nagy bajban lehet (Alternatív Energia)
Az eddig már nyilvánosságra hozottakon kívül nincs több dokumentuma a Magyarország és a Nemzetközi Valutalap (IMF) között kötött megállapodásnak - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva vasárnap.
nov. 16
14:18
Újabb, krimibe illő fenyegetést kapott a madárpók befogója - képekkel (Infostart)
Újabb és egyre komolyabb fenyegetéseket kapott az a vadállatbefogó, aki pénteken begyűjtötte a Boráros téren talált madárpókot. Both Zoltán az inforadio.hu-nak azt mondta: autóját is megrongálták szombat este.
nov. 16
14:18
Megszűnik az önálló BKV-bérlet! (Alternatív Energia)
Januártól bevezetik az Egységes Budapesti Bérletet, amely a BKV, a Volánbusz és a MÁV Start összes vonalára, szolgáltatásaira érvényes lesz, nem kell tehát plusz jegyet venni a városhatáron belüli vasúti és Volán-járművek használatakor a BKV-bérlettel rendelkezőknek - nyilatkozta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes az MTI-nek vasárnap.
nov. 16
14:54
Bevezethetik az Egységes Budapesti Bérletet (Infostart)
Januártól bevezethetik az Egységes Budapesti Bérletet, amely a BKV, a Volánbusz és a MÁV Start összes vonalára, szolgáltatásaira érvényes lenne, így nem kell plusz jegyet venni a városhatáron belüli vasúti és Volán-járművek használatakor a BKV-bérlettel rendelkezőknek - mondta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.
nov. 16
15:12
Emelések várhatóak! Magasabb vízdíj (Alternatív Energia)
Budapesten jövőre az idei 8,8 százaléknál valamivel kisebb, 8,4 százalékos vízdíjemelés várható, és a közületek után a lakossági fogyasztók részére is bevezetik az ivóvízalapdíjat, ami vízmérőóránként havi 150 forint lesz - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől vasárnap.
nov. 16
15:30
Nem fog drágulni a távfűtés alapdíja! (Alternatív Energia)
Az idei évhez hasonlóan, jövőre sem és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes szándékai szerint 2010-ben sem drágul Budapesten a távfűtés alapdíja.
nov. 16
16:06
A Fidesz zsűriz és leértékel (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció szerint fontos, hogy a magyarországi politikai erők között egyetértés legyen Szlovákia ügyében, ezért nem elegáns, ha a Fidesz "zsűrizi és leértékeli" a két ország között miniszterelnöki szinten született megállapodásokat - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke vasárnap az MTI-nek.
nov. 16
16:42
Nem drágul a távfűtés alapdíja Budapesten (Infostart)
Az idei évhez hasonlóan jövőre sem drágul Budapesten a távfűtés alapdíja - jelentette be Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.
nov. 16
17:00
Gyurcsány nem tartja reálisnak párttársa ötletét (Infostart)
A kormányfő szerint nincs napirenden a valutaátváltások utáni adó bevezetése.
nov. 16
17:00
Plafontörvény: az MSZP, az SZDSZ és várhatóan az MDF is támogatja (Alternatív Energia)
Hétfőn szavaz a parlament a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényről, s a ház feltehetően el is fogadja az úgynevezett plafontörvényt. Az MSZP, az SZDSZ, illetve várhatóan az MDF is támogatja ugyanis a javaslatot, a Fidesz és a KDNP hétfőn dönti el, miként voksol. A plafontörvény rögzíti a kiadási főösszeget, létrehozza a Költségvetési Tanácsot és a Stabilitási és Reformalapot.
nov. 16
17:02
Karambol Etyek és Biatorbágy között - teljes útzár (Infostart)
Három súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely akkor történt, amikor két autó frontálisan öszeütközött vasárnap délután az Etyeket Biatorbággyal összekötő úton - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
nov. 16
17:18
Jövőre 8,4 százalékos vízdíjemelés várható Budapesten (Infostart)
Budapesten jövőre 8,4 százalékos vízdíjemelés várható, míg a közületek után a lakossági fogyasztók részére is bevezetik az ivóvízalapdíjat, ami vízmérőóránként havi 150 forint lesz - értesült az MTI fővárosi képviselőktől vasárnap.
nov. 16
17:36
Mazsihisz:EMIH felvetései hemzsegnek a valótlanságoktól (Alternatív Energia)
Változtatni kell azon, hogy a magyar állam diszkriminatív módon kiemel egy zsidó szervezetet, a Mazsihiszt, a többi közül, és csak vele tartja a kapcsolatot - mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija vasárnap Budapesten az MTI-nek. Köves Slomó a meghirdetett sajtótájékoztató helyett egyenként nyilatkozott az írott és az elektronikus sajtó…
nov. 16
18:30
Karambol a 62-es főúton - három halott (Infostart)
Hárman meghaltak vasárnap a 62-es főúton, a Jánosmajornál történt balesetben; az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták a forgalom elől - közölte a rendőrség.
nov. 16
18:48
Eredményesen zárult a Magyar Zsidó Kongresszus első ülése (Alternatív Energia)
Eredményesen zárult a Magyar Zsidó Kongresszus első ülése, amelyen több mint hetven szervezet vett részt, s a felszólalók közül sokan kiemelték az antiszemitizmus elleni közös fellépés, valamint a zsidó közélet problémái megvitatásának fontosságát - mondta el vasárnap az MTI-nek Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója.
nov. 16
20:36
Elhunyt Gyurkovics Tibor - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Hajnalban elhunyt Gyurkovics Tibor Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a Magyar Írók Egyesületének elnöke. Független vizsgálatot kért a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozásról a szlovák kormányfőtől a magyar miniszterelnök; a szlovák közjogi méltóságok szerint Magyarország az oka a két ország közötti feszült viszonynak. Várhatóan folytatódik az Air France pilótáinak pénteken kezdődött…
nov. 16
21:48
Több száz lakásban elzárták a gázt! (Alternatív Energia)
39 társasházban,zárta el a gázt a Fővárosi Gázművek szivárgás miatt-adta hírül az egyik kereskedelmi csatorna.
nov. 16
23:00
Egyedül pályázott a polgármesteri székre (Alternatív Energia)
A lemondott, majd az időközi választás kiírása után a polgármesteri tisztségre egyedül pályázó független Balázs Vince lett ismét a Győr-Moson-Sopron megyei Mérges község vezetője a voksolás eredményeként - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetője az MTI-t.

Keresés