2008. november 22. szombat

nov. 22
5:12
Sztrájkot hírdetnek a közszolgálatban dolgozók (Alternatív Energia)
Korábbi merev álláspontjukhoz képest jelentősen elmozdultak a munkáltatók, akik mégsem fagyasztanák be a minimálbért és a szakmunkások bérminimumáról is hajlandóak egyeztetni. Ettől a szakszervezetek is lendületet kaptak az érdekegyetztető tárgyaláson, s 80 ezer forintos minimálbér javaslatukat 76 ezer 500 forintra csökkentették. A közszolgálatban dolgozók viszont nem reménykednek: jövő szombati…
nov. 22
5:14
Bajnai Gordon: most olyanok vagyunk, mint a rossz tanuló... (Alternatív Energia)
A magyar gazdaság az ezredforduló óta képességei alatt teljesít - véli Bajnai Gordon. A gazdasági miniszter szerint a politika elhazudta a reformok szükségességét, vagy olcsó és altató populizmussal megakadályozta a kormányon lévőket a reformok véghezvitelében. Ahhoz, hogy tartós növekedést érjünk el, alapvető változásokra van szükség. Ezt a munkát szerinte már ma el kell kezdeni, hiszen a…
nov. 22
5:30
A Fidesz egy romát állít főszerepbe! (Alternatív Energia)
Járóka Lívia lesz a Fidesz kampányarca jövőre, az európai parlamenti választások idején. Értesülésünk szerint az év elejére el is készül a szavazók meggyőzését szolgáló tízperces film, amelyben a brüsszeli Fidesz-csoport egyetlen roma tagjáé lesz a főszerep. Az ellenzéki párt EP-listája állítólag még csak Orbán Viktor fejében létezik, az azonban már biztos, hogy Áder János, Deutsch Tamás, illetve…
nov. 22
5:32
Nem oszlik a homály az UD Zrt. elleni vizsgálat kapcsán (Alternatív Energia)
Nem ért véget az a belső vizsgálat, melyet a Fővárosi Bíróság elnöke rendelt el az UD Zrt.-vel kapcsolatos bírósági végzések miatt, de annyi bizonyos, hogy az ügynek továbbra sincs gyanúsítottja. A feltehetően tévedésből kiadott okirat révén azonban kiderült, hogy folyamatban van egy államtitok-sértési eljárás is, melyet azonban mindeddig sikeresen titokban tartottak. A megfigyelési ügyben…
nov. 22
5:48
Versenyre kelt az euróalapú hitel a svájcifrank-alapúval (Alternatív Energia)
Örömmel fogadták a devizaadósok, hogy váratlanul egy százalékponttal egyszázalékosra csökkent a svájci frank alapkamata, és ennek hatására a már 180 forintot is súroló átváltási árfolyam is egy szuszra 173 forintra esett vissza.Az árfolyam csökkenése a régi adósok számára jó hír, de azokat, akik lakás-, fogyasztásicikk- vagy gépkocsivásárlás céljából most vesznek fel hitelt – ha egyáltalán kapnak…
nov. 22
8:12
Tartozás miatt bontanak egy frissen átadott utat (Alternatív Energia)
Egy héttel ezelőtt adták át ünnepélyesen a Hajdú-Bihar megyei Derecske városát Tépe községgel összekötő kerékpárutat, pénteken azonban bontani kezdte azt a kivitelező alvállalkozója, mert nem kapta meg a pénzét - írja a Népszabadság. A lap szombati számában megjelent cikk szerint a csaknem 60 millió forintból kialakított kerékpárút a 47-es számú főúttal párhuzamosan halad és létkérdés a két…
nov. 22
8:14
Ülésezik az MSZP választmánya (Alternatív Energia)
A fejlesztéspolitika áll a középpontjában az MSZP mai választmányi ülésének. A tanácskozáson az időszerű politikai, gazdasági, pénzügyi helyzetről, a tervezett fejlesztésekről lesz szó, felszólal Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, valamint Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezető is.
nov. 22
8:30
Halálosan megfenyegették Durayt és Csákyt (Alternatív Energia)
Két darab éles lőszert tartalmazó borítékot kapott Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) stratégiai alelnöke, a kísérőlevél szerint ha Duray és Csáky Pál, az MKP elnöke november 30-ig nem tűnik el a szlovák politikai közéletből, kivégzik őket - írja a Magyar Hírlap.
nov. 22
9:42
A gyenge forint miatt drágul a gáz jövőre (Infostart)
Tízszázalékos földgázáremelést tartanak megfelelőnek az érintett cégek és szakemberek január elsejétől - tudta meg az InfoRádió. A kormánytól függ, végül mekkora lesz az áremelés mértéke, elképzelhető, hogy a válság miatt tompítják az indokolt mértéket. Az olaj világpiaci árának drasztikus esése várhatóan 2009 második-harmadik negyedévétől lesz érzékelhető a földgáz fogyasztó árában.
nov. 22
10:54
Egyre közelebb a teljes közszolgálati sztrájk (Infostart)
Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság megunta a kabinettel eddig folytatott formális egyeztetéseket, így a hétfőn esedékes újabb forduló előtt elhatározta: január 12-re sztrájkot hirdet, ha a kormány nem áll el megszorítási terveitől - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
nov. 22
11:12
A bíró mindenkinek nemet mond (Alternatív Energia)
Soha nem kérték egy-egy ítélet befolyásolására pártkörökből a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét; Havasiné Orbán Mária a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta: egy működő demokráciában megnyugvással tölthetné el a politikusokat, hogy a bíró mindenkinek nemet mond.
nov. 22
11:14
Szijjártó: Szlovákiában egyre ikább előtérbe kerül a fizikai agresszió (Alternatív Energia)
A Fidesz a leghatározottabban elítéli a felvidéki magyar politikusokat ért legújabb támadást - közölte Szijjártó Péter, a párt szóvivője szombaton.
nov. 22
12:06
A Fidesz a kormánytagok fizetésének csökkentését sürgeti (Alternatív Energia)
A Fidesz törvénymódosításban javasolja a kormánytagok fizetésének csökkentését, valamint az állami cégek felügyelőbizottságainak és igazgatótanácsainak szűkítését, ezért hétfőn azt kezdeményezi, hogy Országgyűlés ezekről előbb szavazzon, mint a 13. havi nyugdíj korlátozásáról - jelentette be Balsai István, az ellenzéki párt politikusa szombati sajtótájékoztatóján.
nov. 22
12:08
Eltörlik a haláladót? (Alternatív Energia)
Az MDF ötéves küzdelmét siker koronázhatja, hiszen a parlamenti pártok nyilatkozatai alapján úgy tűnik, az Országgyűlés már kedden megszavazhatja az örökösödési illeték enyhítéséről szóló javaslatot - közölte Herényi Károly, a párt frakcióvezetője szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 22
12:21
Előresorolná saját spórolási javaslatát a Fidesz (Infostart)
A kormánytagok fizetésének csökkentéséről szóló fideszes javaslat mielőbbi parlamenti szavazását sürgeti Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.
nov. 22
13:00
"A falu fejlesztése ráadásul segítené a romák felzárkóztatását is" (Alternatív Energia)
A nagy nemzetközi válság idején Széles Gábor szerint egyre inkább fel fog értékelődni a vidék szerepe az ország fejlődése szempontjából - a nagyvállalkozó erről az Erős vidék, erős Magyarország című konferencia előtt beszélt sajtótájékoztatón szombaton, Békéscsabán. Elmondta: napjainkban már komoly irodalma van annak, hogy nem pusztán arra kell egy ország növekedését építeni, hogy kívülről milyen…
nov. 22
13:02
Kövér szerint z MDF is támogatni fogja a kormányt (Alternatív Energia)
Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke szerint az országgyűlés valószínűleg elfogadja majd a jövő évi költségvetést - a politikus erről az Erős vidék, erős Magyarország című konferencia előtt beszélt szombaton, Békéscsabán. Kövér László, hangsúlyozva, hogy ez a magánvéleménye, azt valószínűsítette: a Parlament el fogja fogadni a jövő évi költségvetést.
nov. 22
13:04
Nem lesz érdemi kihívója Gyurcsánynak a pártelnöki poszton (Alternatív Energia)
Az MSZP választmányának elnöke szerint nem lesz érdemi kihívója Gyurcsány Ferencnek a pártelnöki poszton a jövő év márciusi tisztújító kongresszuson. Simon Gábor szombaton elmondta azt is, hogy ismét indul a választmányi elnöki tisztségéért.
nov. 22
13:06
Lemondott négy MDF-es (Alternatív Energia)
Lemondott az MDF szombathelyi elnökségének négy tagja - közölték az érintettek az MTI-vel szombaton. Nagy Gábor László, Racker Béla és Bozzai Imre György közös közleményükben úgy fogalmaztak: a Vas megyei választmány tagjaiként és a szombathelyi városi szervezet elnökségi tagjaiként nem kívánnak tovább asszisztálni a "nem normális Magyarország" programjához.
nov. 22
13:33
Tűzoltó szakmai kamarát szeretne a szövetség elnöke (Infostart)
Önálló tűzoltó szakmai kamara létrehozását sürgeti a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke. Bende Péter az InfoRádióban úgy vélte: a testület a magyar tűzvédelem szervezeti és jogi kereteit szabályozná az önkormányzatokban.
nov. 22
14:27
Demonstrálnak a GE győri gyárának bezárása ellen (Infostart)
Győrött a General Electric helyi gépgyárának bezárása ellen demonstráltak a dolgozók.
nov. 22
14:30
Itt a tél - kisebb hózáporok országszerte (Metropol)
Az ország több pontján, például a Dunántúlon, a Duna-Tisza közének északi részén, valamint Budapesten kisebb területre kiterjedő, rövid ideig tartó hózáporok voltak szombaton napközben; hasonló időjárás várható egész hétvégén - közölte Hirsch Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese.
nov. 22
15:06
Az MSZP is támogatja a haláladó eltörlését (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció olyan módosító indítványokat fog támogatni a költségvetés és az adótörvények kapcsán, amelyek a terhek igazságosabb elosztását és a gazdaság további kifehérítését szolgálják - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető szombaton Budapesten az MSZP választmányának ülése után.
nov. 22
15:21
A múlt hetinél is nagyobb mértékben csökkenhet a benzin ára (Infostart)
Szinte biztos, hogy a Mol jövő héten ismét csökkenti az üzemanyagárait - írja a Portfolio. A héten az olaj ára 50 dollár alá zuhant, miközben a benzin árfolyama 14 százalékkal, a gázolajé pedig 4 százalékkal esett a tőzsdén.
nov. 22
15:23
Lendvai: Megszűnhet az adómentes képviselői juttatás (Infostart)
Az MSZP-frakció olyan módosító indítványokat támogat a költségvetés és az adótörvények kapcsán, amelyek a terhek igazságosabb elosztását és a gazdaság további kifehérítését szolgálják - mondta a párt frakcióvezetője az MSZP választmányának ülése után.
nov. 22
15:24
Bajnai: a következő hetekben ezres ngyságrenddel szűnnek meg munkahelyek (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon szerint számítani kell arra, hogy Magyarországon a következő hetekben ezres nagyságrendben fognak megszűnni munkahelyek - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter erről szombaton Budapesten, az MSZP választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón beszélt.
nov. 22
15:25
Egyre gyorsabban szűnnek meg a munkahelyek Bajnai szerint (Infostart)
A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint számítani kell arra, hogy Magyarországon a következő hetekben ezres nagyságrendben szűnnek meg munkahelyek.
nov. 22
16:18
A véradásról három percben, egy nap alatt (Metropol)
Jirí Menzelt és Szabó Istvánt is a soraiban tudó zsűri várja a világ minden tájáról beérkező, a véradást népszerűsítő rövidfilmeket a Shoot 4 Life, azaz Forgass az életért elnevezésű rövidfilmpályázatban.
nov. 22
16:18
Magyarország besorolása Ukrajn és Pakisztán között (Alternatív Energia)
Az IMF hitelkerete egyfajta csillapítást adott a gazdaságnak, de olyan országbesorolást is jelent, amellyel Ukrajna és Pakisztán közé kerültünk; ezt a hitelt nem szabad felhasználni - közölte szombaton Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján az MDF elnöke.
nov. 22
16:20
SZDSZ: az ügyvivői testület kialakította álláspontját a költségvetésről (Alternatív Energia)
Kialakította álláspontját a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban az SZDSZ Országos Ügyvivői Testülete - közölte a párt szombaton. A közlemény szerint az SZDSZ Országos Tanácsa szombati ülésén értékelte a pártnak a gazdasági válság elmélyülése óta folytatott politikáját.
nov. 22
16:51
A feldolgozóipar jelenti a kiutat a kisgazdák szerint (Infostart)
Vidékpolitikai stratégia megalkotását várja a kormánytól a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke.
nov. 22
17:09
Dávid Ibolya: Nemsokára a hitelezők nyúlkálnak a zsebünkben (Infostart)
Nem szabad felhasználni a Nemzetközi Valutaalap hitelkeretét - jelentette ki az MDF elnöke Nagykanizsán.
nov. 22
18:21
A Fidesz ebben is a kormányt okolja (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt mélyen elítéli a Csáky Pál és Duray Miklós elleni fenyegetéseket, és szolidaritásáról biztosítja a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) vezetőit - közölte Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezető-helyettese.
nov. 22
19:15
Sokfelé latyakosak az utak (Metropol)
Az ország több útja nedves, latyakos, gyakoriak a kisebb balesetek kora este.
nov. 22
19:51
KDNP: Nincs szükség a helyzetükkel visszaélő munkaadókra (Infostart)
Szigorítaná a vasárnapi munkavégzés szabályait a KDNP. Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke egy győri konferencián azt mondta: a multinacionális cégekre szüksége van a magyar gazdaságnak, de a helyzetükkel visszaélő munkaadókra nincs.
nov. 22
21:57
Gondokat okozott a havazás és az erős szél - a nap hírei (Infostart)
Európa számos államban, így Magyországon is gondokat okozott a havazás és a viharos erejű szél. A kormánytagok fizetésének csökkentéséről szóló javaslatuk mielőbbi elfogadását sürgeti a Fidesz. Győrött a General Electric helyi gépgyárának bezárása ellen demonstráltak a dolgozók. A nap hírei november 22-én, szombaton.

Keresés