2009. március 9. hétfő

márc. 9
8:53
Simor: több eszközzel is védjük a forintot (hirado.hu)
A jegybank elnöke azt mondta: elárulta, hogy rövidtávú eurót bocsát a pénzintézetek rendelkezésére, valamint eurót ad és forintot vásárol a piacon
márc. 9
8:55
Tizedszer is U2! Megjelenése után azonnal a listák élére ugrott az ír banda új albuma (hirado.hu)
Ez eddig csak Madonnának és a Rolling Stonesnak sikerült
márc. 9
8:57
Csökkent a hibrid kocsik vonzereje Amerikában (hirado.hu)
A hagyományosan a termetesebb, nagyobb fogyasztású kocsikkal járó amerikaiak gyorsan kiszerettek a takarékos vegyes üzemű járművekből
márc. 9
8:59
Stagnáló profitot vár Zwack Sándor (hirado.hu)
Legalább a mostani eladott mennyiségre és nyereségszintre számít a márciusban kezdődő új üzleti évben Zwack Sándor, a Zwack elnöke
márc. 9
9:01
Kínai múzeum Svédországban (hirado.hu)
Szabó Ferenc képei
márc. 9
9:09
A Renault újdonságai a 2009-es Genfi Autószalonon (hirado.hu)
Még fiatalabb, sportosabb kínálat
márc. 9
9:18
Győzikét cikizte az olimpiai bajnok (BorsOnline)
Beethoventől Hamvai PG-ig meglehetősen széles skálán mozog a Domino-Honvéd vízilabdázóinak zenei ízlése. Legalábbis erre utal a csapat tagjai körében végzett rögtönzött felmérés, amit a klub hozott nyilvánosságra a minap. Ebből az látszik, hogy Gergely István kapus kedvence például Győzike és a Romantic zenekar, azonban mint kiderült, az olimpiai bajnok valójában nem is szereti a showmant, és csak…
márc. 9
9:18
Visszaké- redzkedett Chelsy ágyába Harry (Blikk)
LONDON – 26 óra alatt exkedvesével és egy hasonmásával is randevúzott a kisherceg. A hölgy ráadásul sógornőjelöltjének legjobb barátnője.
márc. 9
9:27
Kínai múzeum Svédországban (hirado.hu)
Szabó Ferenc képei
márc. 9
9:29
A Volkswagen 1,7 százalékkal emeli a béreket két tartományban (hirado.hu)
A Volkswagen alkalmazottai továbbá, egyszeri kifizetésként, havi bérük 3,5 százalékát is megkapják a március-júliusi időszakra
márc. 9
9:31
Genfben debütált a nagyközönség előtt a Nissan GT-R (Képgalériával!) (hirado.hu)
A szuper-sportautó bárkinek, bárhol és bármikor
márc. 9
9:33
A Vatikán nem támogatja a vallásra utaló domainnevek bevezetését (hirado.hu)
A vallási témájú tartománynevek „keserű vitákat” provokálhatnak
márc. 9
9:35
"Ha lenne halálbüntetés, már nem élnék" - könyvet írt Kaiser Ede (hirado.hu)
Kaiser a Móri ártatlan című börtönnaplójában - amely az ellene folytatott eljárás jogi megközelítésű leirata - a móri bűncselekmény nyomozása során felmerült és az ellene felhozott bizonyítékok, tanúvallomások ellentmondásaira hívja fel a figyelmet
márc. 9
9:36
Gyermekpornóval bukott le a pedofil kormányszóvivő (BorsOnline)
Gyerekpornót találtak Angela Merkel oktatásügyekért felelős szóvivőjének számítógépén. Jörg Tauss, aki egyébként a gyermekvédelmi bizottságnak is tagja azonnal lemondott posztjáról
márc. 9
9:37
Baleset a casco-piacon? (hirado.hu)
A casco ellen hat, hogy a gépjárművet vásárlók között jelentősen emelkedett a készpénzes vásárlók száma
márc. 9
9:39
Gyorshír! 307 forintért jegyzik az eurót (hirado.hu)
A bankközin a reggeli 310 forint után már 305 forintért is adtak egy eurót
márc. 9
9:41
Rokonai sem vállalják BB Évit (hirado.hu)
Édesanyja már feladta, így egy hatóság által kijelölt gondnok intézi Párkányi Évi ügyeit
márc. 9
9:45
Gyenge forint = olcsó alma (hirado.hu)
Budapesten most kilónként 98 és 249 forintért lehet magyar almát vásárolni, míg az olasz, osztrák alma kilóját leginkább 299 és 399 forintos ársávban kínálják
márc. 9
9:47
A Viktória-tóba zuhant egy teherszállító gép - nincs túlélő (hirado.hu)
A fedélzetén tartózkodó hét - egyes források szerint tíz - ember meghalt
márc. 9
9:49
Halálos baleset a 42-es főúton (hirado.hu)
Ketten meghaltak és ketten megsérültek, amikor villanyoszlopnak ütközött egy személygépkocsi
márc. 9
10:03
A Mitsubishi Motors Corporation és PSA Peugeot Citroën újabb lépése az európai elektromos autók felé (hirado.hu)
A két vállalatcsoport most együttműködési megállapodást írt alá egy, az európai piacra szánt elektromos autó kifejlesztéséről
márc. 9
10:05
Magyar reklámot zabálnak Szlovákiában (hirado.hu)
Szlovákiában reklámoznak a magyar kereskedők. Nem véletlenül: szomszédaink az euró bevezetése óta átjárnak hozzánk költeni
márc. 9
10:07
"Mellesleg"! Ötödik alkalommal rendezik meg az 5. középiskolai filmszemlét (hirado.hu)
Az idei mustra fővédnőke Jancsó Miklós
márc. 9
10:09
Tökéletes replika háromdimenziós csontnyomtatással? (hirado.hu)
A csapat CD117 sejteket vont ki csípőprotézis operációk után hátra maradt csontvelőből
márc. 9
10:11
Szívműtét vár az Oscar-díjas színészre (hirado.hu)
Robin Williams az elkövetkező hónapokat ágyban tölti, súlyos betegsége miatt orvosai hosszú pihenőt írtak elő neki
márc. 9
10:12
Undorodik a külföldi a csülöktől és a kakasherétől (BorsOnline)
Ahány nemzet, annyiféle konyha. A különböző népek különböző ízvilágokban lelik örömüket, míg a magyar ember imádja a gyomorból készült pacalt, mind a tíz ujját megnyalja a kakasheréből készült pörkölt után, addig a külföldiek fintorogva tolják el maguktól eme specialitásainkat. Nem is csoda, hiszen egy olasz a tésztákra esküszik, egy mongol pedig semmire sem cserélné el a parázsban megforgatott…
márc. 9
10:12
Rokonai sem vállalják BB Évit (Habostorta)
Édesanyja már feladta, így egy hatóság által kijelölt gondnok intézi Párkányi Évi ügyeit
márc. 9
10:13
Felcsuti: egyetlen bank sincs veszélyben (hirado.hu)
Veszteséges működés több banknál kialakulhat, de erre az erős tőkehelyzet bő fedezetet jelent, ráadásul az anyabankok támogatására is számítani lehet, ezért nem érdemes bankok bedőléséről, fizetésképtelenségről beszélni - véli a Bankszövetség elnöke
márc. 9
10:14
Ízparadicsom (BorsOnline)
Bűnt bűnre halmozok, igazi gasztrogengszter vagyok, amikor például túrórudival töltött vaníliás-mákos palacsintával nyugtatom meg bendőmet a súlyos pacalfalatok után. Állítom, hogy az egyik legcsodásabb kényeztetés az ízlelőbimbóknak a sósra édes, édesre sós-elvű táplálkozás. Ilyenkor a nyelvben lévő kis receptorok géppuskaszerűen lövöldözik az agy felé a ízeket jelentő információkat.
márc. 9
10:15
Zuschlag szerint információkat tart vissza az ügyészség (hirado.hu)
Zuschlag a meghallgatásának nyolcadik napján azt mondta, a legutóbbi tárgyalási napon, nem azért tagadta meg a választ bizonyos ügyészi kérdésekre, mert takargatni valója van
márc. 9
10:21
Szigorúan ellenőrzött vonatok (hirado.hu)
márc. 9
10:23
A Nissan több mint negyedével csökkenti termelését (hirado.hu)
A jövő üzleti év első felében elsősorban Japánban csökkenti a gyártást
márc. 9
10:25
Hol élsz te...? - Magyar Attila színművész Budaörsön kalauzol (hirado.hu)
márc. 9
10:27
HíradóWeb, 2009. március 9. 10:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
márc. 9
10:29
Kitálalt Mary Zsuzsi exférje: kilencévente látogatta lányát az énekesnő (hirado.hu)
Az énekesnő 18 év alatt kétszer látogatta meg kislányát, akit a volt férje, Dobos Attila nevelt
márc. 9
10:39
Késnek a vonatok egy munkagép hibája és síntörés miatt (hirado.hu)
A hiba miatt a szerelvények csak 15 kilométeres sebességgel mehetnek
márc. 9
10:41
"Megbízhatatlan a magyar kormány" - lesújtó szlovák kommentár (hirado.hu)
Nincs kilátás semmire, ami visszaadná a külföld magyar gazdaságba vetett bizalmát, különösen a tekintetben, hogy a politikusok és a lakosság képesek lesznek felelősen bánni a közpénzekkel - írja hétfői kommentárjában a Sme
márc. 9
10:48
Járgányt szabtak a legkövérebb férfira (BorsOnline)
Hat évig szenvedett az ágy fogságában a mexikói származású Manuel Uribe, aki a világ legkövérebb embereként tartanak számon. A jelenleg 330 kilót nyomó férfi most kiszabadult hálószobájából: kapott egy speciálisan számára átalakított autót, egy 1989-es Chevrolet Astrovant. Manuel új otthonaként tekint a kocsira.
márc. 9
10:48
Mise közben gyilkoltak meg egy lelkészt (Habostorta)
A támadó a reggeli istentisztelet alatt odament a tiszteleteshez, beszélt vele, majd pisztolyt rántott és lelőtte
márc. 9
10:57
Késelés a sörözőben: hasba szúrta ivótársát egy férfi Komlón (hirado.hu)
Az áldozat hasfala kilyukadt, életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol megműtötték
márc. 9
10:59
Alapjárati stop-start rendszer a Hyundai i30 Blue-ban (hirado.hu)
Blue Drive technológia Európának
márc. 9
11:01
Tökéletes rejtekhely: Belgrádban bujkálhat Ratko Mladic tábornok (hirado.hu)
Egy szerb lap szerint a háborús bűnökért körözött parancsnok évek óta nem hagyta el a búvóhelyét, és minden kapcsolatot megszakított a családjával
márc. 9
11:03
Új magyarázat a malajziai emlősfajok furcsa megoszlásra (hirado.hu)
A félsziget mentén sehol nem találtak bizonyítékot éles átmenetre az emlősfajok között sem Krán, sem másutt
márc. 9
11:06
Havas kiaknázza Molnár Anikó adottságait (BorsOnline)
Újabb botrányhősnőről írt könyvet Havas Henrik. A tanár úr korábban Kelemen Anna vallomását jegyezte le, most pedig az egykori valósághős, Molnár Anikó történeteit öntötte formába. A nyuszilány a hírek szerint közel tízmillióval lett gazdagabb a Méhkirálynő megjelenése után, s várhatóan Molnár Anikó sem fog anyagilag rosszul járni.
márc. 9
11:06
Kenguru az ágyban (Habostorta)
Egy ausztrál házaspár ágyában kötött ki egy az ablakon beugró kenguru
márc. 9
11:15
Erősebb a forint, de megtört a lendülete (hirado.hu)
Kezd kifulladni a forint erősödése annak ellenére, hogy eleinte úgy látszott: jól fogadják a piacok a jegybank hétvégi bejelentéseit, amelyek az árfolyam védelmében születtek. Tizenegy órakor az eurót 311 forint körüli szinten jegyezték az euróval szemben, -Hhajnalban még 306 forintos árfolyamon is születtek euró-ügyletek.
márc. 9
11:17
P!nk 9 kamionnal és 7 turnébusszal érkezik Budapestre! (hirado.hu)
Az amerikai énekesnő 22 millió lemezt adott el világszerte
márc. 9
11:19
Gyermeket szeretne az 58 éves hazai énekes (hirado.hu)
Balázs Fecó káros szenvedélyeiről is lemondott a cél érdekében
márc. 9
11:21
A Daimler tartja magát magyarországi beruházásához (hirado.hu)
A Daimler számára az Opel "nem a megfelelő parti", mert más a területe, mint a Daimlernek
márc. 9
11:23
Eelérhető zöld városi autó a Nissantól (hirado.hu)
Ez az az autó, amelyik megfelel azoknak a vevőknek, akik egyre inkább gazdaság- és környezet-tudatosak

Keresés