LOS ANGELES – „A millió dolláros bébi után már nem akartam kamera elé állni, de ez a szerep korban is illett hozzám, ezért elvállaltam, ám most már biztos vagyok benne, hogy színészként a Gran Torino az utolsó filmem” – nyilatkozta Clint Eastwood az amerikai premieren, és talán ennek volt köszönhető, hogy ez a produkció lett a legsikeresebb filmje. A 35 millió dollárból forgatott mozit december…
BUDAPEST — Forgatások, fitnesz versenyek és edzések, tanulás, színitanoda, barátok – ezek teszik ki a 16 éves Opitz Petra mindennapjait. A Barátok közt Lindája elárulta, már nagyon fáradt, de azért élvezi a felpörgetett életet.
BUDAPEST — Egy-egy szál vörös és sárga rózsával toporgott a repülőtér várójában Rékasi Károly és kisfia, Zsebi, várva, hogy Détár Enikő végre felbukkanjon a fotocellás ajtók mögül. A színésznő késve ugyan, de megérkezett Miamiból. Így nincs akadálya, hogy ott lehessen az Álom.net című film holnapi premierjén.
HAJDÚHADHÁZ –„Ne engedd még el, könyörögtesd!”, „A kisujjammal tízféleképpen tudok ölni, és van még kilenc!” – ilyen és ehhez hasonló parancsok, fenyegetések harsognak. Amerre csak nézünk, egyenruhások ütik egymást, ahol érik. Akár akciófilm-forgatáson is lehetnénk, ám a helyszín sokkal izgalmasabb, nevezetesen a Bornemissza Gergely Katonai Közelharctábor, a Vasakarat I–2009. A 28 jelentkezőből…