Nicolas Sarkozy francia elnök szemmel láthtóan igen büszke felesége, az egykori modell, Carla Bruni idomaira. A két napos, spanyolországi látogatás alatt az elnöki pár János Károly és felesége, Zsófia királyné vendégei voltak.
A Millenárison bemutatkoznak neves borászok, ismert sajtkészítők, lesz ételkóstoló és egy neves ínyencekből álló zsűri kihirdeti Magyarország 10 legjobb éttermét is
A következő hat hétben dől el, a kormány meddig jut el - állítja a politológus, aki szerint a szocialista pártban generációváltás lesz: jönnek a 30-asok
Elképzelhető, hogy Gyenesei István lesz, aki belép majd a pártba, hiszen a somogyi választókerületében a legutóbbi országgyűlési választáson az MDF támogatta őt
Az Egyesült Államokban meghalt egy 23 hónapos kisbaba az új influenza miatt. Ezzel ő az első Mexikón kívüli áldozata a mutáns vírusnak. Magyarországon a mai naptól kezdve hőkamerával figyelik az utasok testhőmérsékletét a ferihegyi repülőtéren.
Lesajnálta legnagyobb riválisát Kovács Áron. A TV2 felfedezettje először kerül szembe az RTL Klub sztárjával, Balázzsal: hétfőtől egyidőben kerül képernyőre az Áll az Alku! és a Kalandra fal című vetélkedő. Áron szerint ellenfele olcsó, vásári műsorral próbál szórakoztatni, így esélye sincs az aktatáskás show ellen. Balázs azzal vág vissza: riválisa újjáélesztett produkcióval vitézkedik.
A hétköznapok - gyakran még a hétvégék is - a megszokás egyhangúságában telnek: ugyanazt az utat járjuk szó szerint és képletesen is. Ám vannak olyan időszakok, mikor egyszer csak letérünk erről az útról és egy megmagyarázhatatlan érzés teljesen más irányba visz. Ilyenkor nem árt egy kicsit megállni és elgondolkodni azon, hogy mi késztetett erre. Ezek az időszakok nagyon lényeges pontok az…
Elvarázsolta az Európai Bizottság zsűrijét két magyar hörcsög, Ribizli és Botond. Egy uniós vállalkozói pályázatra beadott kisfilmen két, terráriumban tekerő kedvenc látható, akik közül az egyik bátran nekivág az ismeretlennek kiugrik a terráriumból, és a végén elnyeri jutalmát. A 250 pályázat közül az első ötbe került Ribizli és Botond és jó esélyekkel várhatja a jövő heti döntőt.
Sem a téli mínuszok, sem a fővárosi szmog nem tudta elpusztítani a kétméteres növényt, amely szeptember óta él a főváros közepén és a napokban új hajtásokat eresztett
Nemzetközi férfiideállá válhat egy bács-kiskun megyei fiatalamber. A nyárlőrinci Kiss György terepjáró- és motorosszán vezetésben, de még jéggolfban is maga mögé utasította négy nemzet fiait. A Men's Challange 2009 győztese az Izlandon megrendezett versenyen egy luxusterepjáróval lett gazdagabb.
A nitrogén-oxidok mennyiségének a motoron belüli mérséklésére a tervezők hűtött kipufogógáz-visszavezető rendszert (Abgasrückführung; AGR) is alkalmaznak
Édesapjára emlékezett Gregor Bernadett az ATV NÉVshowR című műsor eheti felvételén, ahol születésnaposként köszöntötte Hajdú Péter és Dömsödi Gábor. Gregor József különleges kapcsolatot ápolt lányával, bár azt soha nem tagadták milyen trágár hangnemben beszélgettek egymással.
Rögzített devizaárfolyamon számítva nem emelkedett, lényegében a januári szinten maradt a lakosság lakáshitel-állománya márciusban - írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése.
Sarah Jessica Parker és férje, Matthew Broderick már évek óta próbálkoztak hiába, hogy a színésznő teherbe essen. Végül úgy döntöttek: béranyát fogadnak, aki mesterséges megtermékenyítéssel hozza világra ikerlányaikat a nyáron.
A bolíviai média szerint Mario Tadic lehet az a személy, aki beszivárgott Rózsa csoportjába, közben a youtube-re felkerült egy videó, amivel a bolíviai hatóságok szerint bizonyítható Eduardo bűnössége, ezen felvételen Tadic is rajta van