A pletykafészkeket mindenki hamar megkedvelte. Sikeres könyvsorozatból a tévéképernyőn már szélesebb közönséghez szól a Gossip Girl, azaz A pletykafészek, az elért sikerekre pedig minden alkotó büszke lehet. Játsszon velünk, nyerjen exkluzív Pletykafészek DVD-t!
Zelenka Nóra végzős hallgató a diplomamunkáját készíti. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Diploma 2009 című kiállítássorozatában mától péntekig a látványtervező szakos hallgatók diplomamunkái láthatók a Barcsay Teremben.
A Hawaii-szigetekre – elsősorban Pearl Harbor-re – irányítja rakétáit az észak-koreai diktátor – állítják amerikai nemzetbiztonsági források. A súlyosan beteg Kim Dzsong Il terveiről szóló híreket Washington komolyan is veszi, ezért Obama megerősítette a készültséget.
A szervezet szerint a főváros külső kerületeibe és elővárosaiba közlekedő járatok közül minden második eltűnt a menetrendből, amivel utasok tömegét lehet elriasztani a vasúti közlekedéstől
Egyetlen vegyület elegendő ahhoz, hogy bárki hódító legyen – ez a feromon. Az úgynevezett viselkedési hormon, amelyet az emberi test is termel, már a parfümökben is megjelent. A hatása pedig óriási. Hogy miért, arról Csehák Hajnalka pszichoanalitikust kérdeztük.
A Zuschlag-per tárgyalásán az MSZP alelnöke azt mondta: 2000-től az MSZP országos elnökségének is tagja volt és ettől kezdve főleg más kérdésekkel foglalkozott
Jennifer Aniston újra randizik. Ráadásul egy új Brad lebzsel körülötte. A színésznő a napokban újra együtt vacsorázott a jóképű Bradley Cooperrel. Ismerőseik szerint a páros komolyan találkozgat.