Az idei Miss Earth Hungary győztese, Kocsis Korinna marad a szépségiparban, ugyanis kozmetikusnak készül. Sminkelni már évekkel ezelőtt megtanult, az álma pedig az, hogy szépségszalont nyisson.
Oroszországban 10,2 százalékkal csökkent a hazai össztermék (GDP) az első félévben az egy évvel korábbihoz képest - tette közzé honlapján az orosz gazdasági minisztérium.
A Nabucco nagyon jó koncepcióra épül, a gáznak piacot ad, a fogyasztóknak pedig energiát, ám egy ekkora jelentőségű vezeték építése legalább annyira energiapolitikai, mint gazdasági kérdés - idézi a Mol Nyrt. Mosonyi Györgyöt, a cég vezérigazgatóját.
Meteorológiai előrejelzések szerint a napi középhőmérséklet elérheti a 25 fokot is, előfordulhat, hogy napközben 35 fok feletti hőmérsékletet mutat majd a hőmérő
Magyarországon a luxus-négykerekűek egy-egy legendás példánya. Pláne szokatlan, ha a tekintélyt parancsoló elegáns jármű nem az úton vagy egy autóstalálkozón, hanem egy használtautó-kereskedésben pózol. Márpedig a fővárosban bukkantunk rá a felső tízezer Silver Shadow Rolls-Royce-ára, potom 5 millió 850 ezer forintért.
Hulla fáradt egész nap, pedig most jött vissza egy hosszú hétvégéről vagy a nyaralásról? Eszi a nyári gyümölcsöket, mégis állandóan kimerültnek érzi magát? Az elcsigázott szervezet nem nyeri vissza az erejét a reggeltől estig ivott kávétól, erős teáktól vagy a hétvégi délig alvástól, így ha valaki a ragyogó napsütésben is végtelenül erőtlennek érzi magát, akkor annak néhány - nem eget rengető -…
Olajsejkeknek festi majd a magyar motívumokkal díszített tojásokat a kecskeméti Zsigóné Kati. A népi iparművész a világ 10 legjobb tojásdíszítője közé került és meghívták a Dubaiban július végén kezdődő nemzetközi fesztiválra. Itt virtuóz japán és nigériai alkotókkal mérheti össze tudását.
A miniszterelnök a Fidesz felszólítására reagált, melyben az ellenzéki párt azt kéri, hogy a választásokig függessze fel a Déli Áramlat gázvezeték munkálatainak előkészítését
Újabb áldozatot szedett a medence tisztító berendezés. Ezúttal a thaiföldi Pattaya egyik aquaparkjában történt halálos baleset. A tragédia áldozata, egy 14 éves angol diák, Nathan Clark, aki – miközben a szemüvegét kereste a víz alatt - felemelte a medence aljáról a víztisztító rácsot és az örvény berántotta a srácot a keringetőrendszerbe, ahonnan sajnos már nem került elő élve.
Se kutyája se macskája? Az még hagyján! De még egy valamire való nőre sem futja? Senkije se nem van Önnek? Pedig de szeretné éjszaka hallani valakinek a szuszogását? Akkor katt ide!