2009. július 13. hétfő

júl. 13
5:45
Precedens nélküli helyzet, amiben talán a rendőrség is a bírósági ítéletre vár (Alternatív Energia)
Újjáalakították a Magyar Gárda mozgalmat a Jobbik szombati nagygyűlésén. Az "új" szervezetbe belépett Vona Gábor Jobbik-elnök, Morvai Krisztina EP-képviselő, Für Lajos volt honvédelmi miniszter és ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész is. A Népszavának nyilatkozó jogász szerint nem mennek majd sokra az újraszerveződéssel, s az inkább politikai nyilatkozat volt, mintsem jogi lépés. A rendőrség…
júl. 13
6:00
Retkes Attilát választották pártelnöknek, 11 új ügyvezető, Weinek kilépett (Infostart)
Retkes Attilát választották meg az SZDSZ elnökévé a párt rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén vasárnap Budapesten. Az ülésen megválasztották az ügyvivői testületet is, melynek mind a 12 tagja kicserélődött, s közülük egyikük sem parlamenti képviselő. Később közülük Weinek Leonárd lemondott a megbízatásról, s közölte, kilép a pártból. Az új pártelnök Kóka Jánostól azt kérte, hogy a lehető…
júl. 13
6:03
Juhász Ferenc: nem a szelet akarjuk kifogni a Jobbik elől, hanem az emberek biztonságérzetét növelni (Alternatív Energia)
Elsődleges feladat a rendőrség megerősítése, ebben a kérdésben az eddiginél sokkal határozottabban kell állást foglalnia a kormánynak és a szocialista pártnak – jelentette ki Juhász Ferenc, az MSZP elnökségi tagja. A politikus hozzátette: „Nem értettük vagy rosszul értettük a társadalom üzenetét, és most lépést kell váltatnunk.” A kormánypárt kongresszusán a küldöttek azt javasolták a frakciónak…
júl. 13
6:05
Ki lehet-e csavarni a főutcán minden második villanykörtét? (Alternatív Energia)
A közvilágításon, színházakon, könyvtárakon is spórolniuk kell majd a településeknek, esetleg emelni például a közüzemi szolgáltatások, a helyi közösségi közlekedés díját, ha jövőre az állami költségvetésből az ideinél 10 százalékkal, csaknem 120 milliárd forinttal kevesebb pénzt kapnak. Az önkormányzati rendszerben vannak ugyan tartalékok, de a tényleges spóroláshoz 2/3-os törvénymódosítás…
júl. 13
6:07
Nyílt harc Kóka János eltávolításáért (Alternatív Energia)
Retkes Attilát választotta meg tegnap az SZDSZ elnökévé a párt küldöttgyűlése az EP-választás kudarca miatt lemondott Fodor Gábor helyére. Retkes azt ígérte: újjászervezi a válságba süllyedt pártot, hogy az új SZDSZ önállóan indulva jövőre bejusson a parlamentbe. Nyílt harc kezdődött közte és Kóka János frakcióvezető közt, akit lemondásra szólított fel, s ezt erősítették meg a küldöttek is. Ám…
júl. 13
6:54
Bajnai csoporttársa lesz az uniós biztos? (Infostart)
A kijelölt ágyak felén tudják csak folyamatosan ellátni a koraszülötteket és újszülötteket az intenzív osztályok. A szakfelügyelet szerint csak a dolgozók emberfeletti munkájának köszönhető, hogy a csecsemőhalandóság mértéke nem drámai - írja a Népszabadság.
júl. 13
7:12
Szerethető, korrupciómentes pártot szeretne az SZDSZ új elnöke (Infostart)
Szerethető, korrupciómentes, nemzeti liberális pártot ígér az SZDSZ tegnap megválasztott új elnöke. Retkes Attila céljának nevezte, hogy megtisztítsa a pártot a korrupciónak még az árnyékától is. Fordulatot akar elérni a nemzetpolitikában - a haza és haladás gondolatának együttes képviseletét.
júl. 13
7:14
Hűteni kell a Földet (Infostart)
Két-három fok az a küszöb, amit ha meghalad a globális felmelegedés, akkor komoly problémák lehetnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mika János. Az éghajlatkutató szerint nem elegendő a felmelegedés megfékezése, hanem ha ez megtörtént, vissza kell hűteni a Föld egy részét.
júl. 13
7:15
Veres helyett Iván Gábor (Alternatív Energia)
Veres János pénzügyminiszter helyett Iván Gábor külügyi szakállamtitkár lehet az új magyar uniós biztos - értesült a hétfői Magyar Nemzet szocialista forrásból.
júl. 13
7:17
Bűn lenne az EVA eltörlése (Alternatív Energia)
Bűn lenne eltörölni az egyszerűsített vállalkozási adót, amíg az adórendszerben nem lesz gyökeres változás, addig szükség van az EVÁ-ra - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség társelnöke a Magyar Hírlap hétfői számának nyilatkozva.
júl. 13
7:51
Bárkit érhet lelki terrortámadás (Metropol)
Egy friss felmérés szerint a betegállományok csaknem fele a munkahelyi pszichoterrorra vezethető vissza.
júl. 13
8:27
Hűségnyilatkozat az orvosképzésben (Metropol)
Ősztől már új rendszerben indul a rezidensképzés Magyarországon; a kezdő orvosnak szerződésben kell vállalnia, hogy szakorvosi kinevezése után még négy évig Magyarországon dolgozik a szakmájában. Ez idő alatt nem dolgozhatnak hazai magánklinikán sem, csak állami, közfinanszírozott kórházban.
júl. 13
8:45
Embereket mentettek az égő panelből (Metropol)
Egy terhes nőt, egy gyermeket és egy férfit is kimenekítettek XIII. kerületi lakásukból a tűzoltók hétfő hajnalban egy budapesti paneltűzben.
júl. 13
9:03
Néhány év alatt kritikussá válik a hazai orvoshiány (Alternatív Energia)
Ősztől már új rendszerben indul a rezidensképzés Magyarországon; a kezdő orvosnak szerződésben kell vállalnia, hogy szakorvosi kinevezése után még négy évig Magyarországon dolgozik a szakmájában - írta hétfői számában az Új Dunántúli Napló.
júl. 13
9:36
Veres János mégse lesz uniós biztos? (Infostart)
Veres János pénzügyminiszter helyett Iván Gábor külügyi szakállamtitkár lehet az új magyar uniós biztos - értesült a Magyar Nemzet szocialista forrásból.
júl. 13
10:15
Felgyújtotta feleségét (Metropol)
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Nógrád Megyei Bíróság azt a 70 éves karancslapujtői férfit, aki két éve felgyújtotta feleségét; az asszony tíz nap múlva belehalt sérüléseibe.
júl. 13
10:30
Visszafordult egy Malév-gép (Infostart)
Visszafordult Budapestre a Malév reggeli, 840-es számú Varsóba induló járata.
júl. 13
10:33
Megszűnt a várakozás Röszkénél (Metropol)
Megszűnt a várakozás a röszkei határátkelőhelynél, ahol csütörtöktől több órát kellett várniuk az utazóknak a kilépésre, s a rendőrségnek szombaton az M5-ös autópályán kialakult nyolc kilométeres kocsisor miatt ideiglenesen el kellett terelnie a forgalmat Tompa felé - tájékoztatta hétfőn a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
júl. 13
11:27
Magyarország még ebben a hónapban elkezdi a tárgyalást a Nabucco-konzorciummal (Alternatív Energia)
Magyarország még ebben a hónapban megkezdi a tárgyalásokat a Nabbuco-konzorciummal a gázvezeték megépítésének gyakorlati megvalósításáról - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Nabucco földgázvezetékről szóló kormányközi megállapodás aláírása előtt Ankarában.
júl. 13
11:45
Lemondott Áder János és Deutsch Tamás (Alternatív Energia)
Hétfői hatállyal lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Áder János és Deutsch Tamás, az európai parlamenti (EP) választáson mandátumot nyert fideszes politikusok. Áder János esetében időközi választást kell tartani, Deutsch Tamás mandátumának betöltőjét a Fidesz jelöli ki.
júl. 13
12:00
Tölgyessy: Az SZDSZ rettenetes bajban van (Infostart)
Az SZDSZ mindig tudott szépeket és nagyokat mondani, de most már nem nagyon van idő tettekre, a párt nagy bajban van - mondta Tölgyessy Péter az MR1 Kossuth Rádióban.
júl. 13
12:02
Lemondott mandátumáról Áder János és Deutsch Tamás (Infostart)
Hétfői hatállyal lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról Áder János és Deutsch Tamás, az európai parlamenti választáson mandátumot nyert fideszes politikusok. Áder János esetében időközi választást kell tartani, Deutsch Tamás mandátumának betöltőjét a Fidesz jelöli ki.
júl. 13
12:03
Kövér László Kiváló Úttörő (Metropol)
Kiváló úttörő emléklapot és egy, az "útiköltségek" gyűjtésére szolgáló perselyt adott több baloldali ifjúsági szervezet Kövér Lászlónak, a Fidesz választmányi elnökének. Az oklevelet a fóti ügy kapcsán azért adományozzák a fideszes politikusnak, mert "a jó úttörő ott segít, ahol tud".
júl. 13
12:03
Kiváló úttörő emléklapot kapott Kövér László (Alternatív Energia)
Kiváló úttörő emléklapot és egy, az "útiköltségek" gyűjtésére szolgáló perselyt adott több baloldali ifjúsági szervezet Kövér Lászlónak, a Fidesz választmányi elnökének hétfőn Budapesten, az ellenzéki párt Szentkirályi utcai székházánál.
júl. 13
12:05
Fidesz: függessze fel a kormány a Déli Áramlat munkálatainak előkészítését! (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a Nabucco-gázvezetékről szóló kormányközi szerződés aláírásának napja egyfajta "energetikai rendszerváltozás" napja; ezzel egyidejűleg az ellenzéki párt felszólította a kormányt, hogy a választásokig függessze fel a Déli Áramlat gázvezeték munkálatainak az előkészítését.
júl. 13
12:21
Két bűncselekmény gyanúja miatt is eljárás indítható a Magyar Gárda mozgalom újjáalakulása kapcsán (Alternatív Energia)
Legalább két bűncselekmény gyanúja miatt indítható büntetőeljárás azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik szombati rendezvényén újjáalakult a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda mozgalom - ismertette álláspontját Tóth Mihály büntetőjogász az MTI érdeklődésére hétfőn.
júl. 13
12:54
Szépen csökken a benzin ára (Infostart)
Csökkenti bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - közölte a holtankoljak.hu
júl. 13
12:57
Szunnyadnak a tényállások (Metropol)
Legalább két bűncselekmény gyanúja miatt indítható büntetőeljárás azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik szombati rendezvényén újjáalakult a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda mozgalom, ismertette álláspontját Tóth Mihály büntetőjogász.
júl. 13
12:57
Fidesz: "szánalmas figyelemelterelési kísérlet" a szocialisták hétfői akciója (Alternatív Energia)
A szocialisták akár ügyeket is gyártanának csak azért, hogy eltereljék a figyelmet a Gyurcsány-Bajnai-korszak letartóztatott, valódi ügyekbe keveredett polgármestereiről - írta hétfői közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.
júl. 13
13:33
Családi verekedés Jászladányban: karddal, vasvillával, vascsővel (Metropol)
Összeverekedett két család Jászladányban szombat éjjel; két ember életveszélyesen megsérült.
júl. 13
14:06
Jön a kánikula - másodfokú hőségriadóval (Infostart)
A szerdai nappal második fokozatú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A riasztás azért rendelik el, mert a hét közepén a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot.
júl. 13
14:09
„Máma már nem nyomoz tovább” (Metropol)
Mind a hét olyan bűncselekmény ügyében megszüntette a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda, amely miatt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója tett feljelentést az UD Zrt. két vezetője és két dolgozója ellen.
júl. 13
14:11
Bírálta a frekvenciapályázatot a Sláger és a Danubius (Metropol)
Minden lényeges pontján bírálták a két országos kereskedelmi rádiófrekvenciára kiírandó pályázat szövegének tervezetét a hétfői budapesti közmeghallgatás felszólalói. Az eseményt rendező Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a Nemzeti Hírközlési Hatóság képviselői is jelezték készségüket a pályázati folyamat felgyorsítására.
júl. 13
14:27
Második fokozatú hőségriasztás (Metropol)
A szerdai nappal második fokozatú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos. A riasztás azért rendelik el, mert a hét közepén a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot.
júl. 13
14:27
KDNP: fejezze be a kormány a hazudozást a krízisalapról! (Alternatív Energia)
Fejezze be a hazudozást a kormány és az MSZP a krízisalapról - közölte Soltész Miklós kereszténydemokrata képviselő hétfőn Budapesten. Az ellenzéki politikus a Fidesz-KDNP véleményét tolmácsolva sajtótájékoztatóján kiemelte: senki sem tudja, mi is a krízisalap valódi célja, és mekkora összeg van az alapban.
júl. 13
14:45
Év végére háromezer körzeti megbízott (Metropol)
Tavaly május óta hatszázzal több körzeti megbízott teljesít szolgálatot az országban, számukat az év végére háromezerre növelik - közölte Bencze József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány hétfőn Debrecenben.
júl. 13
14:45
"Tegye vissza azt a pénzt, amelyet elvett az ország kasszájából" (Alternatív Energia)
Fejezze be a hazudozást a kormány és az MSZP a krízisalapról! - közölte Soltész Miklós kereszténydemokrata képviselő hétfőn Budapesten.
júl. 13
15:00
Még zárva van az uszálystrand, de már a téliesítésén gondolkodnak (Infostart)
A fővárosi Uszálystrand múlt heti ünnepélyes megnyitója után olyan engedélyeket kértek a hatóságok, amelyekre nem számítottak a szervezők, ezért nem nyitott meg hétvégére a fürdőhely - mondta az InfoRádiónak a projektfelelős. Horváth Éva hozzátette, hétfőre várják az újabb hatósági bejárást, így elképzelhető, hogy délután már fürdőzhetnek a Dunán a fővárosiak.
júl. 13
15:03
Helyszíni bizonyítás a Balla Irma-gyilkosságban (Metropol)
Felfüggesztette a tárgyalást és azonnali helyszíni bizonyítási eljárást rendelt el hétfő délben a Balla Irma-gyilkosságot tárgyaló Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Nagy Antal vezette büntetőtanácsa.
júl. 13
15:03
Bencze: eljárást indított a BRFK a Magyar Gárda mozgalom újjáalakulásával összefüggésben (Alternatív Energia)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást indított annak tisztázására, ki vagy kik követhettek el jogsértést szombaton azzal, hogy részt vettek egy feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében - mondta Bencze József főkapitány hétfőn az MR-1 Kossuth Rádiónak.
júl. 13
15:05
Eladnák a lecserélt metrókocsikat! Íme mi lesz belőlük! (Alternatív Energia)
Eladná a BKV azokat a metrókocsikat, amelyeket a 2-es vonalról, az Alstom-szerelvények érkezése miatt selejteznek le - közölte hétfőn a társaság.
júl. 13
15:54
HospInvest-fálszámolás: megkezdődött az átadás-átvétel (Infostart)
Gyöngyösön és Hatvanban egyaránt a helyi önkormányzat által működtetett cég veszi át a tervek szerint a helyi kórház üzemeltetését augusztus 1-jén, miután a HospInvest benyújtotta a bírósághoz felszámolása iránti kérelmét.
júl. 13
15:57
Mit ér Orbán szava? A Fidesz elnöke ugyanezt mondta Torgyánról is (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint "üres duma", hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kormányra kerülése esetén nem lép majd koalícióra a Jobbikkal, hiszen már most is az ország több mint egy tucatnyi helyén együttműködik a két párt - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn az MTI-nek.
júl. 13
16:30
Konrád György kilépett az SZDSZ-ből (Infostart)
Konrád György hétfőn hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből. Ez ő maga erősítette meg az MTI-nek.
júl. 13
16:51
Konrád György kilépett az SZDSZ-ből (Metropol)
A párt egykori alapítója közölte, nem tetszik neki a vasárnap elnökké választott Retkes Attila "nyegle modora", amellyel az új vezető az elődeiről beszélt, akiket ő viszont nagyra tart.
júl. 13
17:06
Pető Iván: Ebbe az SZDSZ-be be se léptem (Infostart)
Eltemette a Szabad Demokraták Szövetségét annak egyik alapítója, Pető Iván. A politikus az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában elmondta: ez nem az a párt, amelybe belépett, és esélyt sem lát az SZDSZ túlélésére. Mindenesetre nem válik meg a tagságától, és a mandátumát sem adja vissza, de 2010-ben már nem akar indulni az országgyűlési választásokon.
júl. 13
17:09
Horvát diplomata miatt állt a villamosforgalom (Metropol)
Egy horvát diplomata autójával karambolozott a 47-es villamossal hétfőn a fővárosban; a forgalom egy órán át állt az érintett vonalon.
júl. 13
17:27
Konrád György kilépett az SZDSZ-ből! Íme az ok! (Alternatív Energia)
Konrád György hétfőn hivatalosan is kilépett az SZDSZ-ből - erősítette meg az érintett az MTI-nek.
júl. 13
17:42
Demonstrációsorozatot hirdetett a Civilek a szélsőjobb ellen (Infostart)
A kirekesztést elutasító demonstrációsorozatot hirdetett hétfőn Budapesten a Civilek a szélsőjobb ellen mozgalom.
júl. 13
17:45
Elhatárolódhat a Jobbiktól! (Alternatív Energia)
Tízezer aláírást gyűjtött össze egy hónap alatt az interneten a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM) nevű civil kezdeményezés azzal a céllal, hogy a csatlakozók aláírásukkal nyilvánosan elhatárolódjanak az Európai Parlamentbe három képviselőt juttató Jobbiktól és annak politikájától.

Keresés