2009. július 2. csütörtök

júl. 2
5:09
Mi lesz a MÁV-val? (Alternatív Energia)
Régi szándék új emberekkel - így jellemezhető a Bajnai-kormány terve a közösségi közlekedés - benne a MÁV - rendszerének és finanszírozásának átalakítására. Hónig Péter közlekedési miniszter a reformoknak új emberekkel adna lendületet: tegnap állt munkába Andrási Miklós a MÁV igazgatósági elnöke és Antali Károly miniszteri biztos. A szakembereknek két hetük van terveik elkészítésére, ezután - úgy…
júl. 2
5:27
Jobb vagy rosszabb a kórházaknak? Ennek megint ki issza meg a levét, tippeljen! (Alternatív Energia)
Jövő hét szerdán egyeztetnek a vitatott kórházi teljesítmények ellenőrzéséről az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) vezetői. A szakma szerint többek között azt kell tisztázni, hogy hány kórházat érint a vizsgálat, nagyságrendileg mekkora a vitatott összeg, s hogy milyen jogosítványai lesznek az ellenőrzés során a szakma képviselőinek.
júl. 2
5:29
Pokorni a jogerős határozat ellenére sem tesz eleget a törvénynek - Úgy látszik van aki bármit megtehet (Alternatív Energia)
A Fővárosi Bíróság értesüléseink szerint a héten írásba foglalja a hegyvidéki turulszobor ügyében június közepén hozott ítéletét. Az írásra az államigazgatási hivatal azért vár, hogy támpontot kapjon a jogsértő műalkotás elbontásának határidejére, míg az építettető XII. kerületi önkormányzat arra kíváncsi, az ítélet alapján van-e lehetősége újabb bírósági folyamattal elodázni a bontást. Pokorni…
júl. 2
5:31
Öt évet vesztettek bérükből a közszolgák (Alternatív Energia)
Zárva maradtak tegnap a közhivatalok. A Köztisztviselők Napján a százezres hivatalnoki karnak nem sok ünnepelni valója volt. Az utóbbi néhány évben elvesztették felmondási védettségüket, csökkent a felmentési idejük, jövedelmük visszafogása miatt pedig életszínvonaluk az öt évvel ezelőtti szintre esett vissza.
júl. 2
6:21
Kolompár Orbán OCÖ-elnökből vádlott lehet (Alternatív Energia)
Vádemelési javaslattal zárta le a napokban a Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) három tisztségviselője elleni nyomozást - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
júl. 2
6:23
Tovább erősítette közvéleménybeli pozícióit a Fidesz és a Jobbik (Alternatív Energia)
Az európai parlamenti választáson való sikeres szereplés erősítette a Fidesz és a Jobbik közvéleménybeli pozícióit; májushoz képest a Fidesz további 6, a Jobbik 5 százalékkal gyarapította táborát - közölte csütörtöki számában a Népszabadság a Szonda Ipsos legutóbbi felmérésének adatait ismertetve.
júl. 2
6:39
Az APEH kegyetlenül bevasalja a hátralékokat (Alternatív Energia)
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2008-ban 14 százalékkal több hátralékot hajtott be, mint egy évvel korábban, minden eszközt bevetett, hogy csökkentse a hátralékok növekedését - derül ki az adóhatóság tavalyi tevékenységéről készült tájékoztatóból.
júl. 2
6:41
Ma kiderülhet: lesz vagy nem lesz Magyar Gárda (Alternatív Energia)
Ma tartják a Magyar Gárda Egyesület megszüntetése iránti polgári per másodfokú tárgyalását a Fővárosi Ítélőtáblán; az érdemi döntés akár az első tárgyaláson megszülethet, miután másodfokon csak szűk körben van lehetőség bizonyításra.
júl. 2
6:43
Tudják, hogy Bajnai Gordon mennyi vagyonadót fog fizetni? Íme! (Alternatív Energia)
Az ország felemelkedéséhez az egymást követő kormányok következetes és egy irányba mutató, határozott, őszinte, józan ész alapú cselekvésére lesz szükség - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a HVG-nek adott interjújában.
júl. 2
6:45
Speciális fegyveres őröket képeztek a rendőrségnek (Alternatív Energia)
A miskolci rendészeti szakközépiskolában befejeződött az úgynevezett speciális fegyveres biztonsági őrök első csoportjának képzése, a tanfolyam mai záró ünnepségén részt vesz és beszédet mond Bajnai Gordon miniszterelnök.
júl. 2
6:54
Megütötték az utasokat a BKV biztonsági őrei (Infostart)
A BKV által megbízott biztonsági őrök ütöttek meg két fiatalt a csömöri HÉV-en. A fiatalokból álló társaság egyik tagja azért kapott pofont, mert feltette a lábát az ülésre, barátját pedig azért ütötték meg, mert tisztázni akarta a helyzetet.
júl. 2
7:12
Csaba László: Szakrális áldozat a vagyonadó (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalapnak bemutatott szakrális áldozatnak tekinti Csaba László közgazdász professzor a vagyonadót. Az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta, az adónem bevezetése átgondolatlan lépés volt, és szerinte az elkövetkező 4-5 évben egyetlen forint bevételt sem hoz majd az államnak. Hozzátette: a kabinetnek a költségvetési hiányszámon kívül nincs stratégiai célkitűzése.
júl. 2
7:15
Párton belüli kétfejűség! Antiliberális fordulat a liberálisoknál? (Alternatív Energia)
Gusztos Péter az SZDSZ parlamenti képviselője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy rendkívül káros lenne, ha antiliberális fordulat következne be a liberális pártban.
júl. 2
8:06
Már apadnak folyóink (Infostart)
Megkezdődött az apadás a Duna szigetközi szakaszán - közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese.
júl. 2
8:08
Ön tudja, mennyi marad a zsebében jövőre? (Infostart)
Az Országgyűlés már elfogadta a jövő évtől életbe lépő személyi jövedelemadózásról szóló törvényt, amely jelentős változtatásokat tartalmaz, épp ezért értelmezése igen nehézkes. Ennek ellenére a Pénzügyminisztérium honlapján nem érhető el egy olyan kalkulátor, amely megmutatná, kinek mennyi marad a zsebében jövőre.
júl. 2
8:09
"Túl korán ünnepel a Fidesz! Nem fogunk nekik örömet szerezni!" (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila az MSZP frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy a Fidesz túl korán ünnepli a győzelmet, mivel a baloldal nem fog örömet okozni nekik.
júl. 2
8:12
Apad a Duna szigetközi szakaszon (Metropol)
Megkezdődött az apadás a Duna szigetközi szakaszán, közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese az MTI-vel csütörtök reggel.
júl. 2
8:24
Gólyaszámlálás Magyarországon (Infostart)
Gólyákat számolnak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai: minden egyes gólyafészek adatait szívesen várják a szakemberek.
júl. 2
8:26
Az új influenzás betegek már meggyógyultak (Infostart)
Az országos tiszti főorvos nem tud arról, hogy jelenleg lenne Magyarországon új típusú influenzás beteg. Falus Ferenc a közszolgálati televízió reggeli műsorában elmondta: akiknél regisztrálták a megbetegedést, már meggyógyultak.
júl. 2
8:27
"Az MSZP meghálálta az együttműködést a Fidesz-nek!" (Alternatív Energia)
Dávid Ibolya az MDF elnöke a Nap-kelte reggeli műsorában elmondta, hogy az MSZP meghálálta az együttműködést a Fidesznek, a MÁV élére kinevezett jobboldali politikussal.
júl. 2
8:48
Műholdutazás (Metropol)
4 milliárd forintos vissza nem téritendő támogatásról írt alá szerződést a BKV Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Ügy­nökség képviselőjével a felszíni GPS-alapú forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer összességében 5 milliárd forintos kiépítéséhez.
júl. 2
9:06
A klíma, és a munkahelyek védelméért harcolnak (Metropol)
Tegnap vette át Svédország az Európai Unió soros elnöki tisztségét Csehországtól. Cecilia Björner svéd nagykövet az elnökség tennivalóiról beszélt.
júl. 2
9:18
Leugrott valaki a M1-M7-es egyik hídjáról az útra (Infostart)
Leugrott az útra egy felüljáróról az M1-es és M7-es autópálya közös szakaszán valaki csütörtök reggel.
júl. 2
9:39
Dávid Ibolya kívánsága az MDF-et elhagyóknak... (Alternatív Energia)
Augusztus-szeptemberre tárja a tagság elé választási programját az MDF - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke a köztelevízió Napkelte című műsorában csütörtökön. A pártelnök közölte: az első változat már kész van, és nyár végére meglesz az a változat is, amelyet a tagság elé tudnak tárni. Konzervatív, racionális megoldásokra épülő program lesz, mert "elég az indulati politikából és a demagógiából" -…
júl. 2
9:57
Ma befellegzik a Magyar Gárdának? Megkezdődött a tárgyalás! (Alternatív Energia)
Rendbontás nélkül kezdődött meg a Magyar Gárda Egyesület megszüntetése iránti polgári per másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön; akár már a déli órákban megszülethet a döntés.
júl. 2
10:00
Másodfokon a Magyar Gárda pere (Metropol)
Rendbontás nélkül kezdődött meg a Magyar Gárda Egyesület megszüntetése iránti polgári per másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön. Akár már a déli órákban megszülethet a döntés.
júl. 2
10:30
Navracsics: A Jobbik az MSZP problémája (Infostart)
A Fidesz nem számít a közeljövőben előrehozott választásra - mondta a Navracsics Tibor a Magyar Rádióban. A frakcióvezető szerint az új MÁV-vezért, aki képviselőjelölt volt a Fidesz uniós listáján, kizárólag a programja minősíti, de a vasút magánkézbe adását a párt biztosan elutasítja. A politikus úgy látja, nem szocialista városőrség, hanem erős rendőrség kell, a Jobbik pedig az MSZP problémája,…
júl. 2
10:33
Bajnai Gordon legújabb üzenete (Alternatív Energia)
Magyarországon rendnek kell lennie, minden fejlődésnek, minden válságkezelésnek az alapja az, hogy legyen rend - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Miskolcon, a rendészeti szakközépiskola speciális fegyveresbiztonságiőr-képzésének záró ünnepségén.
júl. 2
10:35
Sólyom László keresztbe tett az országgyűlésnek (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá, és megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a vízgazdálkodási törvény módosítását tartalmazó törvényt - közölte az MTI-vel a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön.
júl. 2
10:48
Sólyom László újabb törvényt küldött vissza az Országgyűlésnek (Infostart)
Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá, és megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a vízgazdálkodási törvény módosítását tartalmazó törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
júl. 2
11:06
Bajnai: Én sok lehetőséget kaptam ettől az országtól (Infostart)
Az ország felemelkedéséhez az egymást követő kormányok következetes és egy irányba mutató, határozott, őszinte, józan ész alapú cselekvésére lesz szükség - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök a HVG-nek adott interjújában.
júl. 2
11:42
Számolja ki, kell-e ingatlanadót fizetnie! (Infostart)
Jövő évtől adót kell fizetni a nagyértékű lakás, hajó, repülő és személyautó után, a parlament ugyanis hétfőn elfogadta vagyonadóról szóló törvényjavaslatot. A legújabb kalkulátorral kiszámíthatja, kell-e ezt az adót fizetnie, és ha igen, mennyit.
júl. 2
11:45
Fidesz: nem eladók az állami tulajdonú kastélyok (Alternatív Energia)
Nem eladók a nemzeti kulturális örökség részét képező kastélyok - jelentette ki Bencsik János, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön azzal összefüggésben, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) kezdeményezte tíz állami tulajdonú kastély piaci hasznosítását.
júl. 2
11:47
"A kormány képviselői tevékenységükkel kimerítik a Büntető törvénykönyvet" (Alternatív Energia)
Magyarországon rendnek kell lennie, minden fejlődésnek, minden válságkezelésnek az alapja az, hogy legyen rend - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Miskolcon, a rendészeti szakközépiskola speciális fegyveresbiztonságiőr-képzésének záró ünnepségén. A Fidesz szerint Magyarországon akkor lesz rend, ha olyan pártok kormányoznak, amelynek képviselői "nem merítik ki tevékenységükkel…
júl. 2
12:00
Már ötórás a várakozás Röszkénél (Infostart)
Ötórásra nőtt a várakozási idő a röszkei határátkelőhelyen a hazautazó vendégmunkások miatt - közölte a rendőrség csütörtök délelőtt.
júl. 2
12:03
Mégis van egy MSZP-s képviselő, aki egyetért Sólyommal? (Alternatív Energia)
Meg kellene vizsgálni a termálvízzel kapcsolatos egész problémakört, és az alapján részletesebb szabályozással kellene rendezni a kérdést - mondta csütörtökön az MTI kérdésére Orosz Sándor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának szocialista alelnöke, aki bizonyos értelemben osztja a köztársasági elnök aggályait.
júl. 2
12:05
"A szocialisták és a szinte teljesen eltűnt liberálisok ízléstelen hatalmi harcokba bonyolódtak" (Alternatív Energia)
A magyarországi belpolitikáról közölt kommentárt a Der Standard című osztrák lap csütörtöki száma Paul Lendvai ausztriai magyar újságíró tollából Az elveszített presztízs címmel.
júl. 2
12:06
Magyarországon rendnek kell lennie (Metropol)
Minden fejlődésnek, minden válságkezelésnek az alapja az, hogy legyen rend, mondta Bajnai Gordon a rendészeti szakközépiskola záró ünnepségén. A Fidesz szerint Magyarországon akkor lesz rend, ha olyan pártok kormányoznak, amelynek képviselői "nem merítik ki tevékenységükkel a Büntető törvénykönyvet".
júl. 2
12:18
Bajnai Gordon csak egyhetes szabadságra megy (Infostart)
Bajnai Gordon azt kérte a kormánytagoktól, hogy csak rövid időre vegyenek ki szabadságot a nyáron. A miniszterelnöki egy hétre megy nyaralni augusztusban.
júl. 2
12:36
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát a bíróság (Infostart)
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében.
júl. 2
12:39
Friss hír! Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát a bíróság (Alternatív Energia)
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében.
júl. 2
12:57
Nincs többé Magyar Gárda! (Alternatív Energia)
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében. A felperesként eljáró Fővárosi Főügyészség a szervezet 2007. december 9-ei, Tatárszentgyörgyön tartott felvonulása után döntött arról, hogy bíróság előtt kezdeményezi a feloszlatását. Az ügyészség szerint a Magyar Gárda tényleges tevékenységét az egyesületi joggal…
júl. 2
13:00
Magyar Gárda: oszolj! (Metropol)
Jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön kihirdetett ítéletében. A Jobbik a Legfelsőbb Bírósághoz, és a strassbourgi bírósághoz fordul. Roma vezetők és a szocialisták üdvözlik az ítéletet, az igazságügy miniszter a jogállam győzelméről beszélt.
júl. 2
13:15
Draskovics ígérete: Miskolcon is lesz készenléti rendőrség (Alternatív Energia)
Év végére Miskolcon is létrejön az úgynevezett készenléti egység - mondta az MTI-nek Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön Miskolcon.
júl. 2
13:33
"Új Btk. született" (Alternatív Energia)
A büntető törvénykönyv módosításával lényegében új Btk. született; és valamennyi parlamenti pártnak támogatnia kellett volna ezt a változást - mondta az MTI-nek Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön Miskolcon.
júl. 2
13:48
Bajban a földhivatalok (Infostart)
A pénzügyi-gazdasági válság miatt egyre nehezebb a földhivatali intézményrendszer finanszírozása - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.
júl. 2
13:50
Szonda Ipsos: csúcson a Fidesz, megállt a lejtőn az MSZP (Infostart)
Az európai parlamenti választáson való sikeres szereplés erősítette a Fidesz közvéleménybeli helyzetét, míg az MSZP fél éve lefelé tartó trendje megállt, ezúttal nem csökkent a támogatottsága - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből. Závecz Tibor kutatási igazgató az InfoRádiónak elmondta: az ellenzéki párt 44, a kormányzópárt 12 százalékon áll. Táborának további növekedésével biztos…
júl. 2
13:51
Plusz 500 millió forint az árvízi védekezésre (Alternatív Energia)
A kormány 500 millió forintot juttatott a vízügyi tárcának a központi költségvetés általános tartalékából az árvízi védekezéshez, amelynek eddigi költségei megközelítik a 700 millió forintot - közölte Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
júl. 2
13:53
"A polgármesterek találják meg leginkább a közös hangot egymással" (Alternatív Energia)
A városi polgármesterek tizenötödik találkozóját rendezték meg Szombathelyen csütörtökön; az eseményen átadták az év polgármestere, alpolgármestere és jegyzője díjakat.
júl. 2
14:09
Elkezdődött a Zsidó negyed kapuja program (Alternatív Energia)
Nyár végén új információs pavilon, a Jewinform várja a látogatókat Budapest második leglátogatottabb kulturális és turisztikai célpontjánál, a Dohány utcai zsinagógánál, ősztől pedig panoráma lift működik a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban; a fejlesztések a Zsidó negyed kapuja elnevezésű projekt keretében valósulnak meg.

Keresés