2009. július 7. kedd

júl. 7
4:51
Ki lesz Szili utóda? - Íme! (Alternatív Energia)
Katona Béla frakcióvezető-helyettes válthatja Szili Katalint a házelnöki székben – értesült szocialista forrásokból a Népszava. Szili a szocialisták szombati kongresszusán jelentette be, hogy szeptemberben lemond posztjáról. A kongresszuson hivatalosan is megalakult az MSZP országos választási bizottsága (ovb), amely ma délután tartja első ülését, ám egyelőre csak az alapszabályban előírt…
júl. 7
5:27
Bekamerázzák a tárgyalótermeket? Jön a Baka-korszak (Alternatív Energia)
Tartalmi értelemben is új korszak jöhet, ha megvalósulnak elképzelései – állítja Baka András. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nemrég megválasztott elnöke nem kíván foglalkozni azokkal az értesülésekkel, amelyek szerint elődje sokat tett azért, hogy ő ne lehessen főbíró. Inkább a legsürgősebb teendőkre, a bírósági szervezet reformjára, a minőség javítására és a…
júl. 7
5:29
"Jogerős, egyelőre mégsem végrehajtható a gárdát feloszlató ítélet" - Miért? (Alternatív Energia)
Nem csitul a vita a gárda szombati rendezvénye körül, melyet a rendőrség feloszlatott. A Jobbik mindenesetre már készül az újabb, július 11-i, szombati akcióra, miközben nyíltan szembeszáll a bíróság döntésével, sőt fegyverkezik és saját kémhálózatot építene ki. Az MSZP és az SZDSZ összefogást sürget; a Fidesz nem partner ehhez. A gárda és a rendőrség, illetve jogászok továbbra is eltérően…
júl. 7
5:31
Legfrissebb adatok az SZDSZ elnökjelöléséről (Alternatív Energia)
Négyen is megszerezték az SZDSZ-ben az elnökjelöltséghez szükséges számú ajánlást – tudtuk meg a hivatalosan hétfő éjfélkor lejáró összesítés előzetes adatait. Szent-Iványi István, az országos tanács (ot) elnöke lapunknak megerősítette, hogy a pártelnöki posztért négyen indulhatnak, míg – az elnökön kívül 12 tagú – ügyvivői testület (üt) tagságára 46 személy kapott elégséges számú ajánlást. A…
júl. 7
5:42
A középkorú egyedülállók esetében nagyobb az időskori szellemi hanyatlás kockázata (Infostart)
Közel kétszer nagyobb az időskorban bekövetkező szellemi hanyatlás kockázata azoknál, akik középkorúként egyedül élnek, mint azoknál, akiknek van társuk - állapította meg a svéd Karolinska Intézet szakembereinek vezetésével végzett tanulmány.
júl. 7
5:45
Orbán vesztett (Alternatív Energia)
Elutasította első fokon a Fővárosi Bíróság (FB) azt a keresetet, amelyet Orbán Viktor nyújtott be Veres János egykori pénzügyminiszterrel és lapunk volt kiadójával szemben egy, a Népszavában közzétett nyilatkozat miatt. A személyiségi jogi perben a Fidesz elnöke azt sérelmezte, hogy Veres János december végén lapunknak azt mondta: „ki mint él, úgy ítél, ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá,…
júl. 7
6:00
Wéber Attila: Az MSZP kongresszusa befagyasztotta a hatalmi harcokat (Infostart)
A párt jelenlegi hatalmi viszonyait konzerválták az MSZP szombati kongresszusán, de a parlamenti frakció nem fog kettészakadni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila. A szociológus párhuzamot vont Bajnai Gordon miniszterelnök mostani és Németh Miklós egykori kormányfő helyzete között.
júl. 7
6:36
Megszüntették az UD Zrt. elleni egyik nyomozást (Infostart)
Bűncselekmény hiányában megszüntette az adócsalás és számlafegyelem megsértése miatt folytatott nyomozást a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) az UD Zrt. ügyében - hangzott el a közszolgálati televízió Híradójában.
júl. 7
6:39
Hamarosan távozik az országos tiszti főorvos? (Alternatív Energia)
Rövid időn belül távozhat posztjáról Falus Ferenc országos tiszti főorvos, akivel erről már egyeztetett az egészségügyi miniszter – értesült a Magyar Nemzet. A napilap keddi száma szerint ezt az információt több, egymástól független forrás megerősítette.
júl. 7
6:57
Diplomát legálisan, egyetem nélkül! Nem vicc! (Alternatív Energia)
Néhány éven belül a szülőktől, a szomszédtól, a televízióból vagy épp a munkahelyről megszerzett tudást is beszámíttathatjuk az egyetemen, sőt akár az iskolában megszerezhető ismeretekkel egyenértékűnek fogadtathatjuk el - olvasható a keddi Népszabadságban.
júl. 7
6:59
Vagyonvizsgálattal ellenőrizhetik a vagyonadó megfizetését (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzet szerint vagyonosodási vizsgálattal ellenőrizheti a jövőben az APEH, hogy megfizették-e a polgárok a vagyonadót.
júl. 7
7:01
Jövedelmezőbb lesz a pornó! (Alternatív Energia)
A kulturális járulék megszűnésével jelentősen csökken egyes iparágak és szolgáltatások adóterhelése: az erőszakos filmek készítőinek és a pornóiparnak például 25 százalékos megtakarítást hoz a januártól életbe lépő változás - írja a keddi Napi Gazdaság.
júl. 7
7:12
Diploma - iskolába járás nélkül (Infostart)
Lehetővé válik, hogy az oktatási intézményeken kívül szerzett tudásról gyakorlati bizonyítékok alapján állítson ki bizonyítványt egy iskola - írja a Népszabadság. A lehetőség az EU oktatásfejlesztési programjának része, magyarországi bevezetését kétmilliárd forint közösségi támogatás segíti.
júl. 7
7:15
Baka szerint nyíltabbá, nyitottabbá kell tenni az igazságszolgáltatást (Alternatív Energia)
Baka András szerint nyíltabbá, nyitottabbá kell tenni az igazságszolgáltatást, és amit lehet, megmutatnak magukból. A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a Népszavának és a Népszabadságnak is interjút adott.
júl. 7
7:17
Indulhatnak az RTL Klub és a TV2 tematikus csatornái (Alternatív Energia)
Napokon belül hatályba léphet a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási szerződésének módosítása - értesült médiahatósági forrásból az MTI. A két dokumentum leglényegesebb eleme, hogy ezentúl lehet tematikus csatornája az RTL Klub, illetve a TV2 üzemeltetőjének.
júl. 7
7:48
Tárgyalni lehet a kastélyokról - eladni azokat nem (Infostart)
A műemlék kastélyok fenntartásáról, üzemeltetéséről tárgyalni lehet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel vagy a társminisztériumokkal, de az eladásukról szó sem lehet - mondta az oktatási és kulturális miniszter az InfoRádiónak. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke szerint az állam és az uniós források nem tudják fedezni a felújításokat.
júl. 7
8:27
Tematikus csatornái lesznek a TV2-nek és az az RTL Klubnak (Metropol)
Napokon belül hatályba léphet a két országos kereskedelmi televízió műsorszolgáltatási szerződésének módosítása - értesült médiahatósági forrásból az MTI. A két dokumentum leglényegesebb eleme, hogy ezentúl lehet tematikus csatornája az RTL Klub, illetve a TV2 üzemeltetőjének.
júl. 7
8:42
Heves is szerződést bont HospInvesttel (Infostart)
Augusztus 1-jén a Heves Megyei Önkormányzat is felbonthatja a vagyonkezelési szerződést a HospInvesttel. Így a hatvani és a gyöngyösi kórház után az egrit is elvesztheti az egészségügyi befektető
júl. 7
9:39
Szili: erőteljesen fel kell lépni a szlovák nyelvtörvény ügyében (Alternatív Energia)
Szili Katalin példátlannak tartja, amit Szlovákia tett a nyelvtörvény ügyében, az Országgyűlés elnöke kedden, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában azt mondta, hogy a törvény ellen erőteljesen fel kell lépni.
júl. 7
9:41
Négyen kaptak elegendő jelölést az SZDSZ elnöki posztjáért induláshoz (Alternatív Energia)
Négy SZDSZ-es politikus kapta meg a kellő számú jelölést ahhoz, hogy elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért - értesült az MTI liberális forrásokból; közülük csak hárman mérettetik meg magukat.
júl. 7
9:57
MDF: nem létezik felfüggesztett tagság (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapszabálya nem ismeri a "felfüggesztett tagság" intézményét, ezért úgy tekinti: véglegesen elváltak a párt és a mosonmagyaróvári szervezet útjai - áll a párt szóvivőjének keddi közleményében.
júl. 7
10:15
Kósa: nincs 120 milliárd a rendszerben (Alternatív Energia)
Nincs 120 milliárd forint a rendszerben - reagált Kósa Lajos, Debrecen polgármestere Bajnai Gordon kormányfő azon kijelentésére, miszerint 120 milliárd forintot akarnak kivonni az önkormányzati rendszerből - írta kedden a Hajdú-bihari Napló.
júl. 7
10:33
Négy jelölt indulhat az SZDSZ elnökségéért (Metropol)
Négy SZDSZ-es politikus kapta meg a kellő számú jelölést ahhoz, hogy elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért - értesült az MTI liberális forrásokból; közülük csak hárman mérettetik meg magukat.
júl. 7
11:24
Hárman indulnak az SZDSZ elnöki posztjáért (Infostart)
Négy SZDSZ-es politikus kapta meg a kellő számú jelölést ahhoz, hogy elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért, de az MTI információja szerint közülük csak három politikus, Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd méretteti meg magát; Gulyás József, a párt korábban leköszönt ügyvivője az MTI-nek kedden megerősítette korábbi kijelentését, hogy nem akar elindulni a pártelnökségért.
júl. 7
11:26
A Strabag-Hídépítő konzorcium újítja fel a Margit hidat (Infostart)
Áfa nélkül 20,8 milliárd forintért a Strabag-Hídépítő konzorcium újítja fel a Margit hidat - tudta meg az MTI a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és közbeszerzési bizottsága keddi zárt ülésének résztvevőitől.
júl. 7
11:27
Hárman indulnak az SZDSZ elnöki posztjáért (Alternatív Energia)
Négy SZDSZ-es politikus kapta meg a kellő számú jelölést ahhoz, hogy elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért, de az MTI információja szerint közülük csak három politikus, Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd méretteti meg magát; Gulyás József, a párt korábban leköszönt ügyvivője az MTI-nek kedden megerősítette korábbi kijelentését, hogy nem akar elindulni a pártelnökségért.
júl. 7
11:45
Hárman indulnak az SZDSZ elnöki posztjáért (Metropol)
Négy SZDSZ-es politikus kapta meg a kellő számú jelölést ahhoz, hogy elindulhasson az SZDSZ elnöki posztjáért, de az MTI információja szerint közülük csak három politikus, Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd méretteti meg magát; Gulyás József, a párt korábban leköszönt ügyvivője megerősítette korábbi kijelentését, hogy nem akar elindulni a pártelnökségért.
júl. 7
11:45
Az MDF egész napos iskolát javasol (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint meg kell teremteni az egész napos, ingyenes iskola feltételeit a gyerekeknek - jelentette ki Pusztai Erzsébet MDF-es politikus kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
júl. 7
12:21
Seres Mária: meg kell tudni, ki javasolta a "bakit" (Alternatív Energia)
Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről szóló népszavazás kezdeményezője, Seres Mária szerint meg kell tudni, kinek a javaslatára cseréltek fel két kifejezést az erről szóló, múlt hétfőn elfogadott törvényben, ami azt eredményezte, hogy tovább nőtt a képviselők fizetése. Seres Mária erről szerdán beszélt, budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 7
12:39
Fidesz: megbukott az Út a munkához program (Alternatív Energia)
Farkas Flórián szerint újra kell gondolni az Út a munkához programot, az ugyanis megbukott. A fideszes politikus Teleki László keddi tájékoztatójára reagált, ahol a romaügyi miniszterelnöki megbízott arra biztatta a vállalkozásokat, pályázzanak a romák foglalkoztatását elősegítő programokra.
júl. 7
13:30
Szili Katalin utódja "Katona Béla lesz, vagy valaki más" (Infostart)
Már július végén eldőlhet, hogy ki váltja a házelnöki székben Szili Katalint. Az Országgyűlés szocialista elnöke szombaton jelentette be, hogy szeptemberben lemond a posztjáról, mert tisztség nélkül a baloldal megújításáért szeretne dolgozni. Utódja Katona Béla vagy Mandur László lehet.
júl. 7
13:33
A Strabag újítja fel a Margit hidat (Metropol)
Áfa nélkül 20,8 milliárd forintért a Strabag-Hídépítő konzorcium újítja fel a Margit hidat - tudta meg az MTI a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és közbeszerzési bizottsága keddi zárt ülésének résztvevőitől.
júl. 7
13:33
Drakovics cáfolta, hogy távozna a kormányból (Alternatív Energia)
Cáfolta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az MTI kérdésére azokat a sajtóhíreket, miszerint szeptembertől távozna a kormányból.
júl. 7
13:51
Fidelitas: törvényessé válhat a magyar kisebbség elnyomása Szlovákiában (Alternatív Energia)
A Fidelitas szerint a kisebbségi nyelvhasználat büntetésével törvényessé válik a magyar kisebbség elnyomása Szlovákiában.
júl. 7
14:09
Saját rendőreit figyeli az online térfigyelő (Metropol)
A belvárosi rendőrkapitány szerint a kamerás rendszer megszünteti a rendőri korrupciót, mivel minden lépésükről felvétel készül. Azt is lehet például ellenőrizni, hogy miként hajtotta végre a rendőr az intézkedést, szabályosan hordta-e az egyenruhát, de természetesen az állampolgárok egy-egy szabálysértését is egyszerűbb bizonyítani felvételek alapján.
júl. 7
14:09
Városimázs toplista 2008: Debrecen, Esztergom és Balatonfüred a nyertes (Alternatív Energia)
Debrecen, Esztergom és Balatonfüred volt az előző évben a legjobban kommunikáló város az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatása szerint; a győzteseknek járó elismerést kedden adták át Budapesten.
júl. 7
14:11
Teljes útzár a 6-os főúton Darány és Barcs között (Metropol)
Tejes útzár van a 6-os főközlekedési úton Darány és Barcs között amiatt, hogy egy kombájn az árokba csúszott.
júl. 7
14:24
Könnyítést kérhetnek a nehéz helyzetű diákhitelesek (Infostart)
Törlesztő részletük mérséklését kérhetik a nehéz helyzetbe került diákhitelesek - jelentette be a társadalompolitikai egyeztetésért felelős miniszter.
júl. 7
14:26
Nem csúszik két évet a csepeli szennyvíztisztító átadása (Infostart)
A sajtóhírekkel ellentétben nem csúszik két évet a csepeli központi szennyvíztisztító beruházás; az eredeti terveknek megfelelően 2010 végéig üzembe áll, pusztán a kiegészítő projektelemek határidejét csúsztatnák 2012-ig - mondta Demszky Gábor főpolgármester kedden egy sajtótájékoztatón.
júl. 7
14:27
A PM vizsgálja a vagyonkezelő működését (Metropol)
A Pénzügyminisztérium vizsgálja, hogy jól működik-e a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, kell-e változtatni a szervezet működésén - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő kedden Budapesten arra a kérdésre, hogy igazak-e a vagyonkezelő vezetőjének menesztéséről szóló sajtóinformációk.
júl. 7
14:27
A törlesztőrészlet mérséklését kérhetik a nehéz helyzetbe került diákhitelesek (Alternatív Energia)
Törlesztőrészletük mérséklését kérhetik a nehéz helyzetbe került diákhitelesek - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter kedden Budapesten.
júl. 7
14:29
Demszky: Kocsis István tisztázza magát a nyilvánosság előtt (Alternatív Energia)
A főpolgármester szerint elvárható, hogy Kocsis István, a BKV vezérigazgatója reagáljon az őt ért vádakra és tisztázza magát azok alól a nyilvánosság előtt.
júl. 7
14:31
Draskovics: az elfogadott törvénymódosítások célja a közbiztonság megerősítése (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés által múlt héten elfogadott törvénymódosítások célja a közbiztonság megerősítése, hogy Magyarországon nagyobb rend legyen és az emberek nagyobb biztonságban érezhessék magukat - erről Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter beszélt a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
júl. 7
14:45
Omlik a vakolat a karcagi kórházról (Metropol)
Közel egy négyzetméternyi vakolat omlott le a karcagi Kátai kórház egy régi, felújításra váró épületének faláról; személyi sérülés és anyagi kár nem történt, a területet lezárták. Kapusi Lajos, az intézmény orvos-igazgatója egyben cáfolta azt a híresztelést, hogy a kórház korábban másfél milliárd forintért felújított épületét érte volna a kár.
júl. 7
14:45
MSZP: erőszakos bűncselekmények elkövetői vannak Vona Gábor "testőrségében" (Alternatív Energia)
Az MSZP azt javasolja a Jobbiknak, hogy döntse el kiket képvisel, döntse el milyen párt is valójában és zárja ki az erőszakos bűncselekmények elkövetőit tagjai sorából - mondta Varga László, a Societas elnöke, az MSZP elnökségi tagja keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 7
14:47
Sólyom László aláírta a vagyonadóról szóló törvényt (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök kedden aláírta a vagyonadóról szóló, a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó, valamint a gyes és gyed megrövidítését tartalmazó jogszabályt is - mondta Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke kedden az MTI-nek.
júl. 7
15:03
Erőszakos bűncselekmények elkövetői vannak Vona Gábor "testőrségében" (Alternatív Energia)
Az MSZP azt javasolja a Jobbiknak, hogy döntse el kiket képvisel, döntse el milyen párt is valójában és zárja ki az erőszakos bűncselekmények elkövetőit tagjai sorából - mondta Varga László, a Societas elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 7
15:18
Ki miatt követte el a "bakit" az Országgyűlés? (Infostart)
Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről szóló népszavazás kezdeményezője, Seres Mária szerint meg kell tudni, kinek a javaslatára cseréltek fel két kifejezést az erről szóló, múlt hétfőn elfogadott törvényben, ami azt eredményezte, hogy tovább nőtt a képviselők fizetése. Seres Mária erről kedden beszélt, budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 7
15:20
Az Ab döntése: ügyész nélkül nem lehet büntető tárgyalást tartani (Infostart)
Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a büntetőeljárási törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek büntetőügyekben lehetővé teszik a tárgyalások megtartását ügyész részvétele nélkül is.
júl. 7
15:21
MSZP-s kampányt finanszíroztak Zuschlag egyesületei (Metropol)
Csiha Judit MSZP-s országgyűlési képviselő egykori kampányfőnöke a Zuschlag-perben tett tanúvallomásában kedden a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon megerősítette, hogy az MSZP pártalapítványától, a Táncsics Alapítványtól 2006-ban, civil egyesületek közbeiktatásával a választási kampányra is érkezett pénzt.

Keresés