Az UD Zrt. kapcsán megszüntetett nyomozások ügyében olyan furcsaságok fedezhetők fel, amelyekre a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója sem talált magyarázatot, és melyek miatt inkább a lemondást választotta. Laborc Sándor dandártábornok a Népszavának adott interjújában arról is beszélt, véleménye szerint hogyan siklott mellékvágányra az eljárás, és mit kellene helyrehoznia az ügyészségnek – ha…
Súlyos hatalmi és gazdasági változások jégzajlásai sodorják magukkal a világot – így fogalmazott a Magyar Nemzet szombati számában megjelent írásában Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a Jobboldali korszak Európában című cikkében az európai baloldal drámáját, és a modern európai jobboldal feladatát taglalta, és kijelentette, Európában véget ért a neoliberalizmus korszaka.
Miközben a kórházvezetők és az elemzők hetek óta az egészségügyi intézményrendszer összeomlásáról beszélnek, a szaktárca két, több tízmilliárdos uniós pályázata is megvalósulni látszik. A legnagyobb hazai kórházak épület- és műszaki modernizálását szolgáló 85 milliárd forintos Pólus pályázat nyerteseivel várhatóan már a jövő héten megkötik a finanszírozási szerződést, de napokkal ezelőtt…
Kísértetiesen hasonlít egy kétéves videofelvétel ahhoz, melyet Draskovics Tibor rendészeti miniszter a Magyarok Nyilai nevű szervezet „próbarobbantásaként” mutatott be. A Nemzeti Nyomozó Iroda cáfolja a manipuláció vádját, és állítja: a felvételt a terrorcselekményekkel gyanúsított Magyarok Nyilai-tagok egyikének számítógépén találták. Ez azonban nem zárja ki a tévedés lehetőségét.
Magyarország a válságkezelés terén jól teljesített – mondta a Bajnai-kormány első száz napját értékelve tegnap Lendvai Ildikó. Az MSZP elnöke úgy vélte, a sikerhez a kormánypárton kívül az ország polgárai, a parlament többsége és a köztársasági elnök is hozzájárultak.
Hat-hétmilliárd forintba kerülhet az új vírus elleni oltóanyag, ha a kormány jóváhagyja a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos javaslatot. A vakcinát az állam az Omninvest Kft.-től rendelte meg, és az összeg is közvetlenül hozzájuk kerülne - ismerteti a hétfői Népszabadság.
A kormány a felvételi ponthatárok és felvehető hallgatók számának megállapításakor megpróbálja a munkaerő-piaci igényekhez alakítani a képzések szerkezetét - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a felsőoktatási szakállamtitkár.
Hat-hétmilliárd forintba kerülhet az új vírus elleni oltóanyag, ha a kormány jóváhagyja a járvány elleni védekezéssel kapcsolatos javaslatot. A vakcinát az állam az Omninvest Kft.-től rendelte meg, és az összeg is közvetlenül hozzájuk kerülne.
Egy 2010-től hatályos rendeletmódosítás megszüntetné a hagyományos disznóvágást - írja a hétfői Magyar Hírlap. A falusi vendégasztal-szolgáltatókat lehetetlenítené el a kormány által 2010-től tervezett higiéniai nemzeti útmutató rendelet, amely a hagyományos disznóvágást gyakorlatilag eltörölné. Ha például a házigazda leöli disznaját, annak húsából nem készíthet pörköltet a vendégeinek. Erre…
Lapinformáció szerint több órát kell várakozni a nyári utazási szezonban az Európai Egészségbiztosítási Kártyára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ügyfélszolgálatán.
Görögországban mintegy 70 nyaralót kellet kimenekíteniük az erdőtüzek miatt a tűzoltóknak és mentőegységeknek a Jón-tengeren található Zákinthosz szigetről.
Leltár miatt egy hétre leállítaná a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház a műtéti blokkját, ezért az ÁNTSZ arra kérte a budapesti fekvőbeteg-ellátó intézményeket, hogy ez idő alatt vegyék át a sürgősségi eseteket - írta a hétfői Magyar Nemzet. A cikk szerint azonban több kórház is jelezte, nem hajlandó erre, mondván: egy súlyponti intézmény nem zárhat be ilyen indokkal, ráadásul a saját területükön…
Augusztustól jogdíjat kell fizetni az úgynevezett utántermesztett vetőmag, vagyis a mezőgazdasági termelő által termelt és saját részre visszavetett, nem minősített vetőmag felhasználása után - közölte a Magyar Agrárkamara az MTI-vel. A díjfizetési kötelezettség nem terheli a 20 hektárnál kisebb területen növénytermesztéssel, illetve 1 hektárnál kisebb területen burgonyatermeléssel foglalkozó…
Személyi sérülés nem történt, de a berendezésekben 500-700 millió forintos kár keletkezett, miután tűz ütött ki hétfő hajnalban Visontán, a Mátrai Erőműben - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem.
Ma mutatják be a Stratégiai Légiszállítási flotta első C-17-es repülőgépét Pápán. A nehéz szállítógép ünnepélyes bemutatásán részt vesz és beszédet mond Bajnai Gordon miniszterelnök, Japp de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára és Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A NATO úgynevezett Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) nevű programja keretében három, amerikai gyártmányú C-17 Globemaster repülőgép…
Miközben januártól a PSZÁF szigorított, szeptembertől enyhülnek a gépjárműlízing egyes feltételei. A szándékok szerint egyszerűbbé és olcsóbbá válik az új gépjárművek finanszírozása - ismerteti a hétfői Világgazdaság.
Ma Budapestre érkezik a Fiat és a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo, hogy meglátogassa a kórházban a Forma-1-es csapat szerencsétlenül járt pilótáját, a brazil Felipe Massát.
Rubens Barrichello könnyek között hagyta el Budapestet. A brazil lapoknak nyilatkozva azt mondta, nehezen tudta eldönteni, hogy hazatérjen a családjához, vagy itt maradjon Budapesten, barátja és földije mellett.
A szuperbruttó jövedelemadó-alapról szóló törvényi rendelkezés megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
Alig kellett új személyeket előhozni, nem kellett újítani - mondja Tölgyessy Péter alkotmányjogász a magyar pártpolitikai szerkezetről, viszont a felállás a baloldal összeomlásával és a Jobbik előretörésével szerinte változhat. Az alkotmányjogász szerint új belépő a rendszerváltás óta nem volt a magyar pártrendszerben - a pártszerkezet lényegében mozgathatatlan volt. Az állóháború jellemzi…
Nem fogadja el az ellene indított fegyelmi eljárásról, illetve a munkájából való felfüggesztésről szóló többségi testületi határozatot Mádly Zsolt (Fidesz-KDNP), Fót polgármestere - derül ki a városvezető által az MTI-hez hétfő reggel eljuttatott közleményből. A polgármester nem jelent meg hétfőn reggel 8 órakor a hivatalban, így egyelőre az irodáját sem zárhatták le.
A Jobbik eddig semmiféle hátrányát nem tapasztalta az Európai Parlamentben (EP) a frakción kívüli létnek - mondta a párt eddigi brüsszeli tevékenységét összefoglaló sajtótájékoztatón Morvai Krisztina. Az EP-képviselő példaként említette, hogy így senkivel nem kell egyeztetniük a felszólalásaik tartalmát.
A Fidesz szerint Bajnai Gordon kormányfőtől elvárható, hogy "megszabaduljon" Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztertől, aki "most már nagyon terhes a kormánynak" - közölte Balsai István, a párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten.
A friss diplomások nem tudnak csapatban, vállalati munkarendben dolgozni; a mérnökök - mivel kevesen, és gyenge eredményekkel végzik el a képzést - sokszor alapvető matematikai készségek hiányában vannak - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke.
Távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra, a társaság humánpolitikai igazgatója - közölte a közlekedési cég hétfőn az MTI-vel. Erre a korábbi közös megegyezés módosításával nyílik lehetőség, a megüresedett posztra pályázatot írnak ki. Addig Sziebert György jogi igazgató látja el a humánpolitikai igazgató feladatait - tette hozzá a társaság.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) szerint kiterjedt korrupciós hálózat működhet számos önkormányzatban - írja Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF országos elnökségének tagja hétfői közleményében.
A korábbi közös megegyezés módosítása után a mai nappal távozik a BKV-tól Szalainé Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató. A volt vezető feladatait ideiglenesen dr. Sziebert György jogi igazgató veszi át. A megüresedett posztra pályázatot ír ki a Budapesti Közlekedési Vállalat.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) tiltakozik a MÁV cégcsoport átalakításának kormányzati elképzelései ellen. Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezete MTI-hez hétfőn eljuttatott tiltakozásában úgy fogalmaz, hogy aggodalommal nézik azt a kormányzati politikát, amely fenyegetően jelenik meg a kormány és a közlekedési tárca terveiben, nyilatkozataiban. A szakszervezet szerint a MÁV…
Átadták a Stratégiai Légiszállítási flotta első C-17-es repülőgépét a Veszprém megyei Pápán, a program bázisaként működő katonai repülőtéren. Az óriás szállítógép bemutatóján jelen volt Bajnai Gordon miniszterelnök, Claudio Bisogniero, a NATO főtitkárának helyettese és Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
Fegyelmi eljárást indít a Kaposvári Egyetem az intézmény Egészségügyi Centrumának volt vezetője ellen, miután több hiányosságot is feltárt a centrum térítéses diagnosztikai vizsgálatai körül - közölték az egyetem belső vizsgálatának eredményéről tartott sajtótájékoztatón hétfőn Kaposváron.
Az MSZP szerint mindennél nyilvánvalóbb jelét adta érzéketlenségének a Fidesz elnöke; miközben a világ és Magyarország súlyos válságot él át, Orbán Viktor Mexikóban, a tengerparton próbálja elviselni a válság hatásait - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn az MTI-nek. Orbán Viktor megbukott szolidaritásból, felelősségérzetből és önmegtartóztatásból - közölte a politikus.
A 2020-as olimpia budapesti kandidálásával kapcsolatban folytatott tárgyalásokat Pekingben Demszky Gábor főpolgármester, Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM (Budapesti Olimpia Mozgalom) elnöke és Beleznay Éva, a magyar főváros főépítésze.
A Fidesz országgyűlési képviselői csak akkor mennek el a robbantásos felvételek megtekintésére a Nemzeti Nyomozó Irodába (NNI), ha az eseményen Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is részt vesz - közölte Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel. A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint az Aradi utcai épületükben hétfő délután két órától lehetőséget teremtenek…
Visszatérítette a temetés költségeit a Szomorú Szív Szolgálat vezetője annak a pilisi családnak, melynek tagjai múlt szerdán a helyi ravatalozóban vették észre, hogy hozzátartozójuk helyett egy idegen fekszik a koporsóban. A holttestek elcseréléséért az előkészítéssel megbízott gyömrői vállalkozót tették felelőssé.
Az Európai Bizottság jóváhagyó határozata után július 28-án kedden lépnek hatályba a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezesség szabályai - az erről szóló pénzügyminiszteri határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
A BKV felügyelőbizottsága (fb) hétfői ülésén meghallgatta Kocsis István vezérigazgatót, aki azt nyilatkozta, hogy nem érintett az Magyar Villamos Művek által kötött szerződésekben - mondta Székely Gábor, a felügyelőbizottság elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón.
Távozik posztjáról Baráth Péter, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs főigazgatója - tudta meg az MTI hétfőn. A szakember két és fél év után, a nyár végén fejezi be munkáját a MeH-ben. Baráth Péter a távozását családi okokkal indokolta az MTI-nek és elmondta, hogy a jövőben a munka mellett több figyelmet akar fordítani négy gyerekére is. A folytatásról annyit mondott, hogy ahogy az elmúlt…
Seres Mária, a Civil Mozgalom (CM) vezetője, a képviselők költségtérítéséről szóló népszavazás kezdeményezője a Fővárosi Bírósághoz fordult egy rendőrségi határozat felülvizsgálatát kérve; erről a CM elnöke beszélt újságíróknak hétfőn, Budapesten.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal 8,5 százalékra mérsékelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén, a piac 50 bázispontos kamatvágásra számított. Az elemzők többsége úgy vélte, hogy az alapkamat év végére csökkenhet 8,5 százalékra, jövő év végére pedig 7 százalékra.
A BKV felügyelőbizottsága (fb) hétfői ülésén meghallgatta Kocsis István vezérigazgatót, aki azt nyilatkozta, hogy nem érintett az Magyar Villamos Művek által kötött szerződésekben - mondta Székely Gábor, a felügyelőbizottság elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón.
Három gyermek megsérült abban a balesetben, amely Budapest XX. kerületében, a Török Flóris utca és Akácfa utca sarkán történt. Egyik gyerek sem utazott biztonsági ülésben.
"Baromság!" - ezzel a felkiáltással kommentálta Szollár Domokos kormányszóvivő azt a hírt, hogy a kormány 2010-től betiltaná a házi disznótorost. A szóvivő további álatságokkal is érvelt: szerinte a Magyar Hírlap cikke "legfeljebb hírlapi kacsa, amiben annyi az igazság, mint mackósajtban a brummogás".
Bajnai Gordon miniszterelnök bizalma továbbra is töretlen Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter iránt - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő hetfői sajtótájékoztatóján.
Keddtől vehetik igénybe a nehéz helyzetbe jutott lakáshitelesek azt az áthidaló kölcsönt, amelyre kétéves garanciát vállal az állam. A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság július közepén hagyta jóvá az Országgyűlés által elfogadott törvényt, amelynek végrehajtási utasításait a múlt héten fogadta el a kormány.
Kedden eleinte többnyire napos idő lesz, majd a déli óráktól északnyugaton, később északon többször erősen megnövekszik a felhőzet, és ott helyenként zápor, zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között, helyenként 10 fok alatt várható.
Könnyű testi sértés miatt feljelentette a baloldali érzelmű tótkomlósi kocsmáros azt a férfit, aki többedmagával ünnepelte a helyi időközi polgármester-választáson aratott jobboldali győzelmet, és közben bántalmazta őt - írta a Békés Megyei Online (BEOL) hétfőn.
Emberi mulasztást állapított meg az a belső vizsgálat, amelyet az Aquaworld üzemeltetője indított az újpesti élményfürdőben múlt csütörtökön történt halálos kimenetelű gyermektragédia után, a cégtől négy dolgozót küldenek el - közölte az Aquaworld Zrt. hétfőn.