2009. július 27. hétfő

júl. 27
17:27
Aquaworld-baleset: emberi mulasztás okozta a gyermek halálát (Alternatív Energia)
Emberi mulasztást állapított meg az a belső vizsgálat, amelyet az Aquaworld üzemeltetője indított az újpesti élményfürdőben múlt csütörtökön történt halálos kimenetelű gyermektragédia után, a cégtől négy dolgozót küldenek el - közölte az Aquaworld Zrt. hétfőn az MTI-vel.
júl. 27
17:42
Újabb kétségek Ophélie halála kapcsán (Infostart)
Nyolc hónap után sincs magyarázat arra, hogyan és hol veszítette életét Ophélie Bretnacher. A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is emberrablás ügyében nyomoz. Az egyik bulvárlap szerint a nyomozás során nyilvánosságra hozott térfigyelő kamerák felvételein nem is a 22 éves lány, hanem egy dublőr szerepel.
júl. 27
17:45
"Mindig van lejjebb" (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint Bajnai Gordon kormányfőtől elvárható, hogy "megszabaduljon" Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztertől, aki "most már nagyon terhes a kormánynak". A kormányszóvivő tájékoztatása szerint Bajnai Gordon miniszterelnök bizalma továbbra is töretlen a tárcavezető iránt. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) helyettes szóvivője azt közölte: a szakértő nem tudta megmondani, mikor és…
júl. 27
17:47
Keddtől igényelhetik a lakásmentő kölcsönöket (Alternatív Energia)
Keddtől vehetik igénybe a nehéz helyzetbe jutott lakáshitelesek azt az áthidaló kölcsönt, amelyre az állam kétéves garanciát vállal. Ezt Szollár Domokos kormányszóvivő jelentette be a hétfői sajtótájékoztatóján. A szóvivő emlékeztetett, hogy az Országgyűlés két ütemben fogadta el azt a törvényt, amely a lakásfedezettel felvett hitellel rendelkező munkanélküliek, illetve a gazdasági válság miatt…
júl. 27
18:00
"Ökörség" a disznó-ügy: nem fenyegeti semmi az otthoni vágást (Infostart)
Szollár Domokos kormányszóvivő "ökörségnek" nevezte a disznóvágás megszüntetéséről szóló híreket, valamint hétfői tájékoztatóján hangsúlyozta: a továbbiakban is ugyanúgy lehet otthon disznót vágni, mint eddig.
júl. 27
18:36
Képek: tartálykocsi és személyautó karambolozott (Infostart)
Feloldották az útzárat Vas megyében a 86-os főúton hétfő délután, ahol még reggel egy gázolajat szállító tartálykocsi és egy személyautó ütközött össze egymással, a baleset miatt két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült - közölte a katasztrófavédelem.
júl. 27
18:38
Új típusú influenza: októbertől adhatók a védőoltások (Infostart)
Szerdán tárgyal a kormány az új típusú influenza elleni felkészüléssel összefüggő kérdéseket is tartalmazó Nemzeti Pandémiás tervről - közölte a kormányszóvivő.
júl. 27
18:39
Két évvel ezelőtti bonyhádi robbantás képeit mutatta be a sajtónak a rendészeti miniszter (Alternatív Energia)
A két évvel ezelőtti bonyhádi robbantás képeit mutatta be a sajtónak a rendészeti miniszter - állítja egy, a hvg.hu-n hétfőn megjelent cikk szerint a magát a csoport egyik tagjának mondó fórumbejegyző.
júl. 27
18:40
Nézze meg, kiket küldenek el az állami cégektől! (Infostart)
Az állami cégek igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak húsz százalékát bocsátják el jövő hónaptól, és ezzel egy időben csökkentik a posztjukon maradók javadalmazását. A menesztettek névsorát a Heti Válasz hozta nyilvánosságra.
júl. 27
18:57
Újabb hat ember fertőződött meg az új vírussal (Alternatív Energia)
Újabb hat esetben igazolták a laboratóriumi vizsgálatok a beküldött mintákban a A/H1N1 új influenzavírus jelenlétét, a betegség magyarországi megjelenése óta összesen hatvanöten fertőződtek meg - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfőn az MTI-vel.
júl. 27
19:12
A túlszámlázási ügyben érintett mulatót bezáratja az önkormányzat (Infostart)
Ideiglenesen bezáratja a túlszámlázási ügybe keveredett Üllői úti mulatót Budapesten a VIII. kerületi önkormányzat - tájékoztatta Kovács Gabriella, a hatósági ügyosztály vezetője hétfőn az MTI-t.
júl. 27
19:14
Leváló betondarabok miatt forgalomelterelés a Nyugati téri felüljárónál (Infostart)
Betondarabok hullanak a Nyugati téri felüljáróról, a forgalmat elterelik.
júl. 27
19:51
Dávid Ibolya Orbán pártjára áll! (Alternatív Energia)
Kicsinyes és nevetséges, hogy az MSZP Orbán Viktor mexikói nyaralásából igyekszik politikai tőkét kovácsolni - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn az MTI-nek.
júl. 27
20:06
Vigyázzon! Fokozott ellenőrzés az M7-esen (Infostart)
Kitereléses ellenőrzés lesz kedden 15-21 óra között az M7-es autópálya táskai pihenőjénél, a főváros felé vezető oldalon - közölte az MTI-vel a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn.
júl. 27
20:08
Dávid Ibolya védelmébe veszi Orbán Viktort (Infostart)
Kicsinyes és nevetséges, hogy az MSZP Orbán Viktor mexikói nyaralásából igyekszik politikai tőkét kovácsolni - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn.
júl. 27
20:09
Hanti Vilmos: a megerősödő szélsőjobb a nyilaspárt utódja (Alternatív Energia)
Az utóbbi években megerősödő szélsőjobb utódja, szellemi örököse a nyilaskeresztes pártnak - jelentette ki Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének(MEASZ) elnöke egy hétfői budapesti megemlékezésen.
júl. 27
20:42
Hatalmas füst Budapest felett (Infostart)
Tűz ütött ki a fővárosban egy IX. kerületi raktárban hétfő este - közölte Dobson Tibor, a fővárosi tűzoltóság helyettes szóvivője.
júl. 27
21:18
Felipe Massa katonásan gyógyul - a nap információi (Infostart)
Jelentősen javult Felipe Massa állapota. Átadták a Stratégiai Légiszállítási flotta első C-17-es repülőgépét Pápán. 8 és fél százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács. A nap legfontosabb hírei.
júl. 27
21:20
Megrázó képek a fővárosi tűzről (Infostart)
Tűz ütött ki a fővárosban egy IX. kerületi raktárban hétfő este - közölte Dobson Tibor, a fővárosi tűzoltóság helyettes szóvivője. Az InfoRádió tudósítója a helyszínen felvételeket készített.
júl. 27
22:48
Schmitt: A kormányt nem érdeklik a brüsszeli hírek (Infostart)
Valamennyi brüsszeli munkabizottságban dolgozik fideszes politikus, így a következő, jobboldali kormányt el tudják látni a legfrissebb hírekkel - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Schmitt Pál. Az Európai Parlament alelnöke hozzátette. a mostani kabinet nem igényli ezeket az információkat a Brüsszelben dolgozóktól. Szólt arról is, José Manuel Barroso főbiztos eddigi munkájával nincs…

Keresés