Nem felel meg egy nemzetbiztonsági dokumentum előírásainak az az irat, amely a romagyilkosság gyanúsítottjairól készült. Az interneten is terjedő írás azonban tartalmaz a Nemzetbiztonsági Hivataltól származó információikat, így a „kompiláció” (többféle anyagból készült mű) megjelenésének jogkövetkezményei lehetnek. Az irat ugyanakkor nagyon sok részletet közöl a gyanúsítottak előéletéről, és…
Tegnap két központi megnyitóval kezdődött el az új tanév; idén mintegy egymillió-négyszázezer diák ül a padokban az általános és a középiskolákban. Ezt a gyereklétszámot 133 ezer pedagógus tanítja. Az óvodákban mintegy 329 ezer kicsi jár, akikre 30 ezer óvó néni vigyáz majd. Eddig 58 iskola szűnt meg, ezek közül jogutód nélkül csak egy, de 38 új intézmény jött létre. A regionális fejlesztési…
Az önkormányzat számlára utalja a támogatást, kijelölt üzletekben és csak szociális kártyával fizethetnek a segélyezettek – ezek a legfontosabb változások, melyek mától lépnek életbe Monokon. A szociális törvénnyel szembemenő helyi rendelkezés sokak szerint ellentétes az alkotmánnyal.
Ma kerül első olvasatban a kormány elé a jövő évi költségvetés tervezete, miután a miniszterelnök és a pénzügyi tárca vezetője tegnap megvitatta az MSZP-frakcióval. A szocialisták támogatták a tervezetet, s úgy tudjuk, csak az egyes fejezetek részletes parlamenti vitájában kívánnak majd módosító indítványokat beadni.
Az önkormányzatoktól tervezett 120 milliárd forintos költségvetési elvonás leginkább az oktatási intézményeket sújtja majd, hiszen ezek jelentenek a legnagyobb kiadást a helyhatóságok számára - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Sió László, a Fidesz oktatási kabinetjének vezetője. Hozzátette: az oktatási törvény módosításával mintegy 40 milliárdot takarítana meg a kormány.
Az Európai Uniótól is segítséget vár a kormány a szlovák államnyelvtörvény ügyében, holott az Európai Bizottság és több szakértő is felhívta a figyelmet, hogy a közösség általában nem szól bele két tagállama konfliktusába. Az uniót ebben a félévben felügyelő svéd elnökség hajlandó lenne közvetíteni a két fél között, az Európai Parlamentben pedig csak napirenden lehet tartani az ügyet.
A Magyar Nemzet azt írja: név szerint ismeri a rendőrség Marian Cozma gyilkosát. A nevet azonban egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni - jelentette ki Pogány Péter, a februárban Veszprémben meggyilkolt kézilabdázó ügyében folytatott nyomozás vezetője.
Az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt. megvásárolja a Heti Választ. Az adásvételről szóló megállapodást hétfőn írták alá az érintett felek. Az Infocenter.hu projektcégben dr. Fellegi Tamás média-üzletember a többségi (51 százalék), és a dán DEFAP kockázati-tőke befektetésekkel foglalkozó pénzügyi csoport a kisebbségi (49 százalék) tulajdonos.
Maffiaszerű visszaélések miatt elsősorban a szociális törvényhez kapcsolódóan az ősszel megváltozik több jogszabály - közölte Korózs Lajos, Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára kedden, a Zala megyei Tótszerdahelyen, a Mura-menti társadalmi és munkaerőpiaci integráció programjáról szóló konferencián.
Magyarországnak erkölcsi, szellemi és lelki megújulásra van szüksége - mondta Pálinkás József, az MTA elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitó ünnepségén kedden a fővárosban.
Bajnai Gordon szerint a válságkezelés egyik legfontosabb állomásához értek, amit eddig tett a kormány, azt bele kell foglalni a jövő évi költségvetésbe, "be kell betonozni"; a miniszterelnök a 2010-es büdzsét első olvasatban tárgyaló rendkívüli kormányülés elején beszélt erről kedden.
A kormány ugyan javaslatokat vár, de a költségvetés jelenlegi kereteit nem engedi túllépni - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a kabinet ülésének első tíz nyilvános percében. A kormány mai ülésén tárgyalta első olvasatban a jövő évi költségvetési tervezetet, amelyet jövő héten már el is fogadnak, majd beterjesztik az Országgyűlés elé.
Lakhelyelhagyási tilalomra változtatta az eddigi előzetes letartóztatást ma a bíróság, így kiengedték a Hunvald-ügy egyik gyanúsítottját, Kardos Pétert.
Az MSZP szerint a Fidesz hatalomra kerülése után az államigazgatásban főosztályvezetői szintig tisztogatásra készül, a kirúgottak helyét pedig a lakitelki "orbánista-fideszista esti iskola hűséges hallgatói" fogják betölteni.
Óbuda polgármestere szerint óriási dugót okozott kedden reggel a Szentendrei úton az Árpád hídi felhajtó környéki forgalmi rend változás. Bús Balázs az InfoRádiónak elmondta, ha a helyzet néhány nap múlva nem javul, vissza kell állítani az eredeti rendet, azaz meg kell szüntetni a Vörösvári út-Lajos utca felől a hídra való két sávos felhajtást és a Szentendrei út felőli egy sávra való szűkítést.
A teljes szellemi elitnek össze kell fognia Magyarországon a természettudományos oktatás és kutatás fejlesztéséért - mondta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke köszöntő beszédében kedden Budapesten az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban, ahol a 2009/2010-es tanévben az országban először indul kiemelt reálosztály.
Új médiaportfóliót szeretne létrehozni Fellegi Tamás, aki cégén, az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt.-n keresztül megvásárolta a Heti Választ. Borókai Gábor lapigazgató-főszerkesztő az InfoRádiónak azt mondta: az új tulajdonos nem kíván változtatni a hetilap irányultságán.
Egységes informatikai, közbeszerzési és diagnosztikai rendszert hoz létre a fővárosi önkormányzat az általa üzemeltetett 12 kórházban. Kökény Mihály, a javaslat kidolgozásában résztvevő szocialista egészségpolitikus szerint ezzel a főváros hat év alatt 22 milliárd forintot takarít meg.
Nem volt érdemi vita a jövő évi költségvetés tervezetéről a rendkívüli kormányülésen - közölte a kormányszóvivő, miután a kabinet első olvasatban tárgyalta a dokumentumot kedden. Szollár Domokos elmondta: a készülő normaszöveg apróbb módosításairól egyeztettek a kormánytagok. Hozzátette: a kormány az eredeti tervek szerint jövő szerdán fogadja el a 2010-es büdzsé tervezetét, előtte azonban még…
Az újpesti Fidesz támogatja a kerület szocialista alpolgármesterének azt a kezdeményezését, hogy kerüljön vissza eredeti helyére a Trianon-emlékmű, de fenntartással fogadja a javaslatot - derült ki a szervezet elnökének keddi nyilatkozatából.
A jobboldal képes arra, hogy a kormányváltás után a saját lábára állítsa Magyarországot a külföldi hitelekből és segélyekből való vegetálás helyett - ezt Orbán Viktor Fidesz-elnök mondta Sólyom László köztársasági elnöknek a kedd délelőtti találkozójukon. Ez gyakorlatilag a jobboldal programja - fogalmazott Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője, aki Orbán Viktornak az államfő…
Az Országgyűlés elnöke szerint a Nemzeti Radioaktív Hulladéktárolóban alkalmazott technológia kizárja azt, hogy a létesítménynek bármilyen egészségkárosító hatása lenne; Szili Katalin erről kedden Bátaapátiban tett látogatásán győződött meg.
Szeptember elsejei hatállyal távozott hivatalából Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, szeptember 14-én pedig Ficsor Ádám, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter is megválik posztjától.
A szeptember elsejével életbe lépett szlovák nyelvtörvény ellen tartott tiltakozó demonstrációt a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kedd délután a budapesti Szlovák Nagykövetség épülete előtt. A megmozdulás szervezői a rendelkezés eltörlését követelő petíciót adtak át Szlovákia budapesti nagykövetének.
A Fidesz szerint a szocialisták visszatértek 2005 őszéhez, és ahogy akkor, most sem mondanak igazat az ország valóságos gazdasági állapotáról, miközben a költségvetés tervezete a jövő feléléséről szól - mondta Navracsics Tibor, a párt parlamenti frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján
Ötforintos környezetvédelmi betétdíjat számol fel az egyik nagy áruházlánc a legtöbb italtermék árára. Ha a vevők a palackokat visszaviszik az áruházba, visszakapják a betétdíjat. A környezetvédelmi tárca főosztályvezető-helyettese az InfoRádiónak elmondta, a gyártók vagy forgalmazók bármilyen termékre kivethetnek betétdíjat, ha gondoskodnak annak visszavételéről.
A kormányzat eddig teljesen alkalmatlannak bizonyult arra, hogy nemzetbiztonsági feladatainak megfeleljen - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Belopakodott tegnap délután szerkesztőségünkbe a feloszlatott Magyar Gárda egy parányi alakulata. A fekete egyeneruhások a szerkesztőségünknek helyet adó épület portáján azzal az ürüggyel kértek bebocsátást, hogy egy történelmi folyóiratot szeretnének kiadni, s ehhez keresnek előfizetőket.
A kedden hatályba lépett "csendrendelet" ellenére nem zárnak be este 22 óra után a VI. kerületi vendéglők és szórakozóhelyek - közölte az üzemeltetőket tömörítő Vendéglátóipari és Kereskedelmi Üzletek Érdekvédelmi Egyesülete.
Mintegy 40 százalékkal többen jelentkeztek idén a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre (ZMNE) mint tavaly; ebben az évben 150 elsőéves kezdhette meg tanulmányait az oktatási intézményben - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter kedden, az egyetem évnyitóján.
Az egészségügy kiemelt terület lesz jövőre, így az ágazat reálértéken ugyanannyi pénzből gazdálkodhat, mint idén - mondta az InfoRádiónak az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Kökény Mihály hozzátette: mérlegelik, hogy szükség van-e a kórház-finanszírozási rendszer átalakítására. A Fidesz szerint a hezitálás emberéletekbe kerül.
Mintegy másfél százan vettek részt kedden, a budapesti Deák téren Bajcsy-Zsilinszky Endre szobránál a második világháború kitörésének 70. évfordulóján rendezett megemlékezésen
Európa ne csak szavakban, hanem a valóságban is támogassa a jogegyenlőséget - követelte Szájer József, az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációjának vezetője azon a tüntetésen, amelyet Szlovákia brüsszeli nagykövetsége előtt rendeztek a brüsszeli Magyar Hullám közéleti társaság szervezésében, a szlovák nyelvtörvény elleni tiltakozás jegyében.
Életveszélyesen megsérült egy 10-12 év körüli kislány kedden délután Felsőgödön, miután rádőlt egy homokfal - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az SZDSZ frakcióvezetője azt javasolja Bajnai Gordon kormányfőnek, hogy a magyar kormány a nemzetközi jogi viták lezárultáig hivatalos formában kérje fel a szlovák kormányzatot a súlyosan diszkriminatív nyelvtörvény visszavonására, illetve végrehajtásának felfüggesztésére.
Hazaengedték a kórházból azt a 13 éves kislányt, akit édesanyjával együtt még augusztus 3-ára virradó éjjel támadtak meg Kislétán - erősítette meg a sajtóinformációkat a település polgármestere.
Mentséggé vált a gazdasági válság, a tehetetlenség indokává, ürüggyé arra, hogy a kilátástalanságot félelemmel kezeljük - mondta ünnepi beszédében a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanévnyitóján. Pálinkás József a hallgatóknak azt mondta: "ma önök egy nem jól működő országban kezdik meg a 2009/2010-es tanévet."
A válságkezelés egyik legfontosabb állomásának nevezte a 2010-es költségvetés elfogadását a miniszterelnök. Bajnai Gordon a jövő évi büdzsé tervezetét első olvasatban tárgyaló rendkívüli kormányülés elején azt mondta: a válság még tart, ezért további takarékosságra van szükség.
Akár újabb fordulatot is vehet az UD Zrt. ügy, tegnap ugyanis gyanúsítottként hallgatták ki a cég társtulajdonos-ügyvezetőjét. Tóth Jánost hétrendbeli haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetve kettős felhasználású termékkel való visszaélés bűntettével gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda - ügyvédje panasszal élt a gyanú ellen. Úgy tudjuk, a gyanúsítás mögött az ügyészség UD-üggyel…
Kedden befejeződött a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) belső vizsgálata az internetre került, a romaügy gyanúsítottjairól szóló állítólagos dokumentum ügyében – értesült a Népszava. Információink szerint az erről szóló jelentést jelenleg a titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter, illetve a Nemzetbiztonsági Iroda vizsgálja. Napokon belül kiderülhet, mit állapítottak meg a szóban forgó…