2009. október 1. csütörtök

okt. 1
5:06
A Ma reggel nézettségben lényegesen elmarad a Nap-keltétől (Alternatív Energia)
Eredmény nélkül ért véget az MTV ügyvezető alelnökének és a Nap-kelet producerének tegnapi találkozója. Medveczky Balázs és Gyárfás Tamás az egyeztetésről szűkszavűan nyilatkozott, de annyi azért kiderült, továbbra is a Ma reggel marad műsoron. A köztévé irányítója annak ellenére ragaszkodik a cseréhez, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló kuratórium elnöksége jogellenesnek tartja a változtatást,…
okt. 1
5:08
Társadalmi és gazdasági "akadálymentesítést" az MSZP célja (Alternatív Energia)
Miközben még miniszterelnök-jelöltet keresnek a szocialisták, a választási program vázlatát már kézhez kapták az elnökség tagjai. A Haladás és biztonság címet viselő dokumentum, amely Lendvai Ildikó pártelnök irányításával készült, a többi között nemzeti összefogást szorgalmaz, újraértelmezi az állam szerepét, egyértelművé teszi, mi különbözteti meg az MSZP-t a jobboldaltól, illetve leszögezi,…
okt. 1
5:42
Mi minden változik októbertől? (Infostart)
Októbertől számos jogszabályi változás lép életbe. Elindul az új lakástámogatási rendszer, könnyebb lesz üzletet nyitni és javul az elektronikus ügyintézés.
okt. 1
6:00
BKV: 822 milliót dobtak ki az ablakon (Alternatív Energia)
A BKV 2003 óta 822 millió forintot dobott ki az ablakon - mondta Kocsis István vezérigazgató az emúlt hat és fél év végkielégítési gyakorlatát vizsgáló belső jelentés adatai alapján. Az esetek felében állapítható meg, hogy a dolgozók távozása anyagilag "súlyosan előnytelen" volt a cégnek. Kocsis ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen.
okt. 1
6:18
Kökény Mihály: Vissza kell állítani a teljesítményvolumen-korlát rendszerét (Infostart)
Korai lenne megállapodásról beszélni az Egészségügyi Minisztérium és a kórházvezetők között - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kökény Mihály. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke hozzátette: még nem tudni, mekkora lesz a december végére ígért plusz támogatás mértéke. A politikus arról is beszélt: meg kell győzni a lakosságot, hogy az új típusú influenza elleni…
okt. 1
7:12
Felső-Csertésen ciántechnológiával működő aranybányát nyitnának (Infostart)
Verespatak után a romániai Felső-Csertésen nyitna a környezetre káros ciántechnológiával működő aranybányát egy kanadai-román vegyesvállalat - közölte a Magyar Természetvédők Szövetsége.
okt. 1
7:48
Hol jó nyugdíjasnak lenni? - lapszemle (Infostart)
A Portfolio.hu elemzéséből megtudhatjuk, hogy melyik országban jó nyugdíjasnak lenni. A holland rendszer például a munkavállalók 91 százalékát éri el, miközben 100 százalékos nettó helyettesítési arányt adott 2006-ban moderált kiadási szint mellett, viszont a legnagyobb baj a rendszerrel, hogy azt nem lehet más országokba átültetni.
okt. 1
8:06
Megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv (Infostart)
Lapinformáció szerint januártól megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv, az alkalmi munka azonban megmarad. A Világgazdaság azt írta: a kormány tegnapi ülésén hagyta jóvá az egyszerűsített foglalkoztatást érintő törvénymódosítást.
okt. 1
8:08
Visszafordíthatatlan a fejhallgató okozta halláskárosodás (Infostart)
Milliókat veszélyeztet a megsüketülés a hordozható zenelejátszók használata miatt - állapította meg az Európai Unió tudományos bizottsága, az Európai Bizottság ezért az ilyen készülékek zajszintjének további csökkentését tervezi. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő egyetért ezzel. Katona Gábor, a Heim Pál Gyermekkórház osztályvezető főorvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejhallgatók…
okt. 1
8:24
Januárban csődbe mehet a MÁV? (Infostart)
Lapinformáció szerint januárban csődbe mehet a magyar vasúttársaság.
okt. 1
8:42
Szarvasbika ugrott egy autó elé - két halott a 117-es úton (Infostart)
Szarvasbika ugrott egy autó elé a Dorogot elkerülő 117-es úton, a vezető elrántotta a kormányt és frontálisan ütközött egy szemből érkező gépkocsival. Mindkét autó vezetője a helyszínen életét vesztette.
okt. 1
9:00
Varga Mihály: El lehetne térni a 2010-re tervezett költségvetési hiánycéltól (Infostart)
A Fidesz alelnöke szerint egy hiteles és reális gazdasági program mellett el lehetne térni a 2010-re tervezett költségvetési hiánycéltól. Varga Mihály azt mondta: lehet olyan beruházási, munkahelyteremtő része egy programnak, amely ezt a lépést indokolttá teheti.
okt. 1
9:18
Trójai faló? Jobbikos az MSZP-ben! (Alternatív Energia)
Továbbra is az MSZP tagja a Jobbik hajdúsámsoni elnöke, Montlika Zoltán - írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap a helyi városi tévé értesülése alapján.
okt. 1
9:36
Nevelő célzattal festenek óriásképeket (Infostart)
Magyarországon egyedülálló programot valósított meg a Murál Morál Csoport Pécsen. A program szervezője és koordinátora az idei évben az Egy Hajóban Alapítvány volt. A főként képzőművészeti elemeket használó modellértékű munka célja, hogy egy nicaraguai komplex (képző, mozgás, zene, film -művészeti elemek használata) közösségfejlesztő módszer használatával gigantikus, előre megtervezett képek…
okt. 1
9:38
Krokodil támadta meg a vizelő turistát (Infostart)
Krokodiltámadás ért Mexikóban egy amerikai turistát, aki éppen könnyíteni akart magán egy turistaövezetben.
okt. 1
10:48
Kopogtatócédula helyett kauciót! (Alternatív Energia)
Támogatja öt közvélemény- és piackutató intézet az Országos Választási Bizottság azon javaslatát, hogy az ajánlószelvény-rendszer helyett vezessék be a kaució intézményét - olvasható közös, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásukban.
okt. 1
12:00
Országos iskola-alma akciót indít a Magosz (Infostart)
Az idén egy hónappal korábban elindítja országos iskola-alma akcióját a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
okt. 1
12:02
A miniszterelnök a cigánykérdésről (Infostart)
A következő 10 év a roma integrációról fog szólni Magyarországon - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök egy konferencián. A kormányfő szerint a romakérdés megoldása nélkül más problémákat sem lehet orvosolni.
okt. 1
12:04
EP-képviselők is felszólalhatnak a jövő héten a parlamentben (Infostart)
A jövő héten ötnapos ülést tart az Országgyűlés, amelynek keretében 30 órában tartják a költségvetés általános vitáját.
okt. 1
12:06
Székely Tamás: Az egyezséggel stabilizálódhat a helyzet (Infostart)
Az egészségügyi miniszter szerint stabilizálódik az ágazat intézményeinek helyzete, ha aláírják a megállapodást a kórházszövetségekkel.
okt. 1
12:54
Nyilvános szoptatás a Szabó Ervin Gyerekkönyvtárban (Infostart)
Nyilvános szoptatást tartanak a szoptatás társadalmi elfogadottságának növelése és az anyák bátorítása céljából szombaton a budapesti Liszt Ferenc tér 6. szám alatt működő Szabó Ervin Gyerekkönyvtárban.
okt. 1
12:54
Fidesz: Milliárdokat nyúlt le a koalíció (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy az előző hét év kormányzása alatt több közintézmény és állami vállalat MSZP-s és SZDSZ-es kifizetőhelyként működött, illetve működik most is.
okt. 1
12:56
Lemondtak a román kormány szociáldemokrata miniszterei (Infostart)
A román szociáldemokrata miniszterek csütörtökön bejelentették, hogy kivonulnak a kormányból, miután Traian Basescu államfő nem sokkal előtte aláírta a Dan Nica belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes menesztéséről szóló elnöki rendeletet.
okt. 1
13:12
Meghalt egy munkás egy fővárosi építkezésen (Infostart)
Lezuhant és meghalt egy munkás csütörtökön egy építkezésen Budapesten, a II. kerületi Szemlőhegyi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
okt. 1
13:14
Új vezérigazgató és kereskedelmi igazgató van az Egisben (Infostart)
Október 1-jén hivatalba lépett az Egis Nyrt. új vezérigazgatója, Hodász István, aki eddig a kereskedelmi igazgatói tisztet töltötte be, helyére pedig Mázsár Péter eddigi nemzetközi értékesítési és marketingigazgató került - közölte az Egis a BÉT honlapján.
okt. 1
13:30
Egy leszerelt katona szólta el magát (Infostart)
Romagyilkosságok - Nők és férfiak fogyasztási szokásai - Szoci fogi, avagy kifizetődő bukott kormányembernek lenni. Címek a hetilapokból.
okt. 1
13:32
Borháború: kultúra kontra iparszerűség (Infostart)
A Borminősítési Igazgatóság harminc napra bezáratta az egri Vincze Borászat pincéjét, mert hozzáadott glicerint találtak a cég egyes boraiban. Az ügyet még vizsgálják, ám egy biztos: a kínos eset a hazai borpiac néhány kellemetlen kérdésére ráirányítja a figyelmet. Nemzetközi szinten is zajlik a "borháború". A "mesterséges" és a "természetes" borok hívei külföldön intenzívebben harcolnak a…
okt. 1
13:48
Két hét múlva patikákban az új influenzavírus elleni vakcina (Infostart)
Két hét múlva kerül a patikákba az új influenza vírus elleni védőoltás. Információink szerint első körben 300 ezer adag jut el a gyógyszertárakba. A háziorvosokhoz október hetedikéig 650 ezer adag térítésmentes vakcinát szállít ki az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet. A cégek a patikákban vagy az intézetnél jelenthetik be a tömeges vásárlási igényt.
okt. 1
14:06
Lopja a pénzünket a kormány? (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint az "adófizetők pénzének ellopása", hogy a KPMG Tanácsadó Kft. 87 millió forintért ad tanácsot többek közt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak - jelentette ki Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
okt. 1
14:24
Ebben a ciklusban már aligha lesz klímatörvény (Infostart)
Még mindig nem tisztázott annak a keret-megállapodásnak a jellege, amely globálisan csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását - mondta Faragó Tibor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára a parlamentben, a magyar éghajlatvédelmi törvénnyel összefüggésben rendezett konferencián.
okt. 1
15:00
Bajnai hazudik a Fidesz szerint (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a kormány megszorításai hatványozottan sújtják a nyugdíjasokat, az idősödőket.
okt. 1
15:18
Sukorói ingatlanügy - Hatszázmillióval felülértékelték a csereföldeket (Infostart)
Valós értéküknél csaknem 600 millió forinttal drágábban szerepelnek a sukorói ingatlancsere szerződésében a pilisi és albertirsai földterületek - közölte a kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. A földcsere ügyében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazságügyi szakértőket kér fel arra, hogy alkossanak véleményt az érintett földek eltérő…
okt. 1
16:48
Felkészült a következő öt évre az SZDSZ (Alternatív Energia)
Elkészült, s az ügyvivő testület el is fogadta az SZDSZ következő öt évre szóló stratégiáját, amelyet október 9-én véglegesítenek, majd a hónap végén tárnak teljes egészében a közvélemény elé - közölte Retkes Attila, a párt elnöke csütörtökön az MTI-vel.
okt. 1
17:42
Ha határozott vezető kell, akkor Gyurcsány a feleségében bízik (Infostart)
Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára lesz az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt., a család tulajdonában lévő cég vezérigazgatója. A volt miniszterelnök blogbejegyzésében ír minderről.
okt. 1
18:00
Bajnai: a Mol nemzeti kincs (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon a nemzeti kincs részének tartja az olyan jól vezetett hazai, stratégiai vállalatokat, mint a Mol.
okt. 1
18:02
A parlamenti pártok többsége szerint változtatni kell az ajánlási rendszeren (Alternatív Energia)
A parlamenti pártok többsége szerint változtatni kell a jelenlegi ajánlószelvényes rendszeren, de a részleteket illetően eltérő a véleményük. Az MTI annak kapcsán kereste meg csütörtökön a pártokat, hogy öt közvélemény-kutató cég is jelezte: támogatják az Országos Választási Bizottság (OVB) azon javaslatát, hogy az ajánlószelvény-rendszer helyett vezessék be a kaució intézményét.
okt. 1
18:18
Az MNV igazságügyi szakértőket kér fel a Sukoró üggyel kapcsolatos értékbecslésre (Alternatív Energia)
A sukorói beruházással kapcsolatos földcsere ügyében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazságügyi szakértőket kér fel arra, hogy alkossanak véleményt az érintett földek eltérő értékbecsléséről.
okt. 1
18:20
Fidesz: a kormány megszorításai hatványozottan sújtják a nyugdíjasokat (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a kormány megszorításai hatványozottan sújtják a nyugdíjasokat, az idősödőket. Iván László, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön, az idősek világnapján tartott budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a benyújtott költségvetés - amely egy Bajnai-csomag - nem alkalmas arra, hogy egy hosszú távú idősügyi stratégiában lehessen gondolkodni.
okt. 1
18:36
A Magyar Nemzet "visszautasítja a minisztérium rágalmazásait" (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzet szerint Szekeres Imrének nem a lappal, hanem Benedek Fülöppel, az agrártárca volt szakállamtitkárával van vitája, s egyben visszautasították a minisztérium "rágalmazásait", amelyekben hazugsággal vádolja a napilapot. Ezt Liszkay Gábor, a lap főszerkesztője közölte csütörtökön az MTI-vel.
okt. 1
19:12
Gyenesei az önkormányzati megvonásoktól teszi függővé szavazatát (Alternatív Energia)
Gyenesei István független országgyűlési képviselő a tervezett önkormányzati megvonásoktól teszi függővé, hogy megszavazza-e a jövő évi költségvetést.
okt. 1
19:14
Vasúti munkaügyi vita - Kedden folytatják a tárgyalást (Alternatív Energia)
Jövő héten kedden folytatódik az egyeztetés a vasutas reprezentatív szakszervezetek és a kormány tárgyaló delegációja között a munkaügyi vitában - közölték az érintettek csütörtökön az MTI-vel az első megbeszélést követően.
okt. 1
20:42
Tényfeltáró küldöttség jön az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzésére (Infostart)
Tényfeltáró küldöttséget meneszt Magyarországra az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottsága, hogy az európai uniós pénzek felhasználásáról vizsgálódjon - erősítette meg a magyar sajtóban megjelent híreket csütörtök este Deutsch Tamás (Fidesz), az EP-bizottság alelnöke.
okt. 1
21:00
Összetörte a romantikus álmokat a telefonpóznás üzengető (Infostart)
Furcsa módon üzent párjának egy ausztrál férfi: kézzel készített táblákat rakott ki a telefonpóznákra egy forgalmas út mentén. A történet akár romantikus is lehetne, de...
okt. 1
21:18
Javítja az eneregiabiztonságot a szőregi tározó - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Jelentősen javítja az energiabiztonságot Magyarországon a most elkészült szőregi stratégiai gáztározó - közölte a miniszterelnök. Bajnai Gordon az 1,2 milliárd köbméter kapacitású létesítmény ünnepélyes átadásán Algyőn úgy vélte: a beruházással akár hónapokig tartó problémák esetén is megoldható a lakosság ellátása.
okt. 1
21:18
Még nem tudni, hogyan szavaz Gyenesei (Alternatív Energia)
Gyenesei István független országgyűlési képviselő a tervezett önkormányzati megvonásoktól teszi függővé, hogy megszavazza-e a jövő évi költségvetést. A Somogyért Egyesület jelöltjeként mandátumhoz jutott a politikus erről csütörtökön beszélt Kaposváron azon a sajtótájékoztatón, amelyen az általa alapított 15 éves civil szervezet minap tartott küldöttközgyűléséről számolt be.
okt. 1
21:20
Fidesz: a megszorítások hatványozottan sújtják a nyugdíjasokat (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a kormány megszorításai hatványozottan sújtják a nyugdíjasokat, az idősödőket.
okt. 1
21:36
Maximált patikai ára lesz az új influenzavírus elleni oltóanyagnak (Alternatív Energia)
A tervek szerint maximált patikai ára lesz az új influenzavírus elleni oltóanyagnak, azonban az ár még nem végleges, annyit lehet tudni, hogy várhatóan 1800-2000 forint között lesz - mondta Kárpáti Zsuzsanna, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatója csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Keresés