A mentelmi bizottság nem veheti át a magyar bíróság szerepét. Ezt Almássy Kornél képviselő jelentette ki, miután az Országgyűlés mentelmi bizottsága nem javasolta a parlamentnek, hogy felfüggessze Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogát. A két MDF-es politikust még az UD Zrt. ügyével kapcsolatban kérte ki a legfőbb ügyész, nyár előtt.
A kémények javítása a nyári szezonban különösebben nem volt sürgető: gyakrabban fordul elő azonban, hogy a lakók ezt az utolsó pillanatig, egészen a fűtési szezon kezdetéig halogatják. A kémények állapota sokszor azonban életveszélyes, tavaly összesen 23 ezer okozott balesetet, mert szétesett. Kéményinformációs szolgálat indult, ahol bárki felteheti kérdéseit.
Hirtelen érkezett a rossz idő Európába: a kellemes őszből néhány éjszaka alatt mínuszos hideg lett, tőlünk nyugatabbra már havazik is, Magyarországon az előrejelzések szerint ma fog. Kedden az országban minden valószínűség szerint a tűzoltók voltak a legfoglalkoztatottabbak: mintegy 1100 esetben mentek ki a helyszínre. A vihar talán Debrecenben okozta a legnagyobb károkat: itt ki kellett üríteni…
Októberben tovább növekedett a távolság a két nagy párt között – legalábbis ez derül ki a Szonda Ipsos e havi felméréséből. A biztos szavazói körben ez a Fidesz 65:17 százalékos arányú előnyét mutatja az MSZP-vel szemben. 2001 októberében, bő fél évvel a parlamenti választás előtt – fordított kormányzati pozícióban – a szocialisták vezettek 44:43 százalékos arányban, négy éve pedig – 2005…
Három helyett csak két lábon áll majd az átszervezett MÁV-csoport: az eredeti koncepciót a forráshiány miatt kellett átírni. Csak a személyszállítást – benne a vontatással és a gépészettel – szervezik önálló cégbe, a pályahálózat üzemeltetését nem. Mindkét cég kiválásához ugyanis olyan jelentős mértékben kellett volna feltőkésíteni a MÁV Zrt.-t, hogy a Pénzügyminisztérium meghúzta a vészféket. A…
Nem javasolja Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlés bizottsága – tájékoztatta lapunkat Géczi József Alajos. A testület szocialista elnöke szerint a két MDF-es politikus ellen az UD Zrt. ügyével kapcsolatosan indult „eljárásnak (…) vannak koncepciós elemei”, és az ügyészség sem küldte meg azokat az iratokat, amelyek Herényi állítólagos bűnelkövetésére…
Felmondottnak tekintik a fővárosi MSZP–SZDSZ-koalíciót a szocialisták, a párt visszahívja főpolgármester-helyetteseit – jelentette be Lendvai Ildikó. Az MSZP-elnök közölte, a döntést a párt budapesti vezetésével egyetértésben hozták meg. Demszky Gábor tudomásul vette az MSZP döntését, s hétfőre ötpárti konzultációt hívott össze. Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője egyeztetett a…
38 milliárd forinttal emelkedhetnek a kórházak jövő évi bevételei, a korábban tervezetthez képest. Ellenzéki politikusok azt is vitatják, hogy a forrás rendelkezésre áll majd, a Semmelweis Egyetem stratégiai főigazgatója pedig arra mutatott rá: az összeg csak az idén felhalmozott adósságállomány rendezésére elegendő, a helyzetük ezzel érdemben nem változik.
Nem ritka, hogy a tulajdonos tudta nélkül próbálnak meg eladni telket vagy albérletnek kiadott lakást - mondta az InfoRádiónak a BRFK vagyonvédelmi osztályának vezetője. Varga Attila szerint ez ellen leginkább úgy lehet védekezni, hogy megrendeljük az illetékes földhivataltól azt a szolgáltatást, melynek keretében sms-ben értesítenek a tulajdoni lapra történő esetleges bejegyzésekről.
Torgyán József régi-új pártjával indul az országgyűlési választásokon - jelentette be a volt politikus a Népszabadság szerdai számában közölt interjújában.
A Magyar Nemzet egy birtokába került dokumentumra hivatkozva azt írja, hogy az év elejére csődbe mehet a MÁV, leállnak a vonatok, ha nem kap azonnali segítséget a kormánytól a vasúttársaság.
A debreceni polgármester szerint szocialista kormányzás idején kiszámíthatatlan az önkormányzatok finanszírozása. Kósa Lajos az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett, hogy az egész költségvetési tervezést abba kellene hagyni. A politikus arról is beszélt, hogy az ország működésének fenntarthatósága érdekében drámai mértékben csökkenteni kell az önkormányzatok feladatait.
Orbán Viktor számára is kínos Molnár Oszkárnak, Edelény fideszes polgármesterének nagy visszhangot kiváltó, sokak által kirekesztőnek ítélt kijelentése; a Fidesz elnöke kedden, a tv2 Mokka című műsorában ennek kapcsán azt hangsúlyozta, minden képviselőtől elvárható, hogy megfontolja, milyen szavakat használ.
Orbán Viktor számára is kínos Molnár Oszkárnak, Edelény fideszes polgármesterének nagy visszhangot kiváltó, sokak által kirekesztőnek ítélt kijelentése; a Fidesz elnöke kedden, a tv2 Mokka című műsorában ennek kapcsán azt hangsúlyozta, minden képviselőtől elvárható, hogy megfontolja, milyen szavakat használ.
Az Állami Számvevőszéknek nyolc éve nincsenek alelnökei, a pártok 2001 óta képtelenek megegyezni a személyekben. Idén novemberben lejár Kovács Árpád ÁSZ-elnöki mandátuma, így az év végén elnök és alelnökök nélkül marad a kampánypénzeket is ellenőrző hivatal, miközben 2010 tavaszán parlamenti választások lesznek.
A szocialisták a BKV-s botrányok elől menekülnek azzal, hogy felbontják a fővárosi koalíciót - véli a szabad demokrata főpolgármester. Demszky Gábor az InfoRádiónak adott interjújában nevetségesnek tartotta azt az MSZP-s állítást, hogy az SZDSZ összejátszana a Fidesszel. A politikus bejelentette: Hagyó Miklósnak és Horváth Csabának péntekig kell eldöntenie, hogy lemondanak-e főpolgármester-…
A Fidesz a ciklus végéig semmiképpen nem adna főpolgármester-helyettest - mondta az InfoRádiónak adott interjúban a párt budapesti frakcióvezetője. Tarlós István azután beszélt erről, hogy Demszky Gábor főpolgármesterrel tárgyalt.
Lemondásra és a közéletből való távozásra szólított fel a Fidesz három csepeli MSZP-s politikust szerdán egy olyan ügy miatt, amelyben egy csepeli nyugdíjast ért anyagi és egészségügyi kár.
A Magyar Kerékpárosklub azt kéri a kormánytól, hogy ne tárgyalja a szerdai (mai) kormányülésen a KRESZ módosítását, mert kikerültek belőle azok a rendelkezések, amelyek a kerékpáros közlekedést segítették volna - közölte László János, a klub elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A Fidesz azt kezdeményezi: minden képviselő mondjon le a Fővárosi Közgyűlésben, hogy minél előbb új választást lehessen tartani; a közgyűlés feloszlathatósága érdekében törvénymódosítást is kezdeményeznek - jelentette be Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután az ellenzéki párt elnökségével tárgyalt.
Ne vegyünk részt semmilyen nemzetközi kezdeményezésben, és lépjünk ki az EU-ból is! Miért? Csak. Molnár Oszkár már tavaly megmondta a tutit. Videó lejjebb!
Az MSZP semmiképpen nem támogatja a Fidesz azon törekvéseit, amelyek nem a városlakók problémáinak megoldását, hanem a káosz előidézését szolgálják - közölte Burány Sándor szerdán.
Nem tudtak megállapodni a tűzoltó szakszervezetek az illetékes minisztériummal, ezért megtartják az október 19-re meghirdetett demonstrációjukat; a tűzoltók azért vonulnak utcára, mert szerintük a 2010-es költségvetés tervezetében jelölt elvonások veszélybe sodorják működésüket.
A Fidesz azt kezdeményezi: minden képviselő mondjon le a Fővárosi Közgyűlésben, hogy minél előbb új választást lehessen tartani; a közgyűlés feloszlathatósága érdekében törvénymódosítást kezdeményeznek - jelentette be Tarlós István, a Fidesz főváros frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, miután az ellenzéki párt elnökségével tárgyalt.
Visszatért az MSZP az MTV Ma reggel című műsorába. Nyakó István, az MSZP szóvivője szerdán az MTI megkeresésére azt mondta: az MSZP képviselői és politikusai elmennek a Ma reggel című műsorba, "mert ezt várja el tőlük az ország".
Franciaországba utazik vasárnap Bajnai Gordon; a magyar miniszterelnök kétnapos programja során találkozik Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnökkel, Francois Fillon kormányfővel, valamint Gérard Larcher szenátusi elnökkel is.
Az MSZP semmiképpen nem támogatja a Fidesz azon törekvéseit, amelyek nem a városlakók problémáinak megoldását, hanem a káosz előidézését szolgálják - közölte Burány Sándor szerdán.
A pénzügyi rendszer további stabilizálása érdekében a kormány új törvényjavaslatot terjeszt a napokban az Országgyűlés elé - jelentette be az MSZP frakcióigazgatója. A jogszabály létrehozná a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot a banki fogyasztóvédelmi jogok felügyeletére.
Jövő év január 19-éig meghosszabbította a Pesti Központi Kerületi Bíróság a terrorcselekménnyel gyanúsított Budaházy György előzetes letartóztatását - tájékoztatott szerdán a Fővárosi Bíróság a honlapján.
Felmentette a kényszervallatás és a testi sértés vádja alól a tiszavasvári rendőrkapitányság két nyomozóját szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság; az ítélet nem jogerős.
Csütörtökön átadják a felújított Thököly utat, amely két szakaszon, a Dózsa György út és a Hungária körút, valamint a Mexikói út és a Nagy Lajos király útja között újult meg - közölte az MTI-vel a főpolgármesteri hivatal sajtóirodája szerdán.
A miniszterelnök tudomásul vette, hogy az MSZP országos elnöksége öt személyt ajánl a figyelmébe az Európai Bizottság magyar biztosi posztjára - közölte a kormányszóvivő szerdán az MTI kérdésére.
A kormány pontosította az Életmentő Emlékérem adományozásáról szóló szabályozást: a kitüntetés adományozását a jövőben az életmentés helye szerinti település polgármestere kezdeményezheti az illetékes államigazgatási hivatalnál, míg korábban erre bárki tehetett javaslatot. Az elismeréssel járó pénzjutalom összege a duplájára nő.
Az oktatási tárca szerint a költségvetés tervezése során benyújtott módosító javaslat nem veszélyezteti az érettségi lebonyolítását - közölte a minisztérium sajtóirodája szerdán az MTI-vel.
Szabó Máté szerint meghatározott feltételek mellett a rendvédelmi dolgozóknak is biztosítani kellene, hogy legyen joguk sztrájkolni; ezért az ombudsman felkérte a parlamentet az ezt tiltó törvény módosításának megfontolására. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának erről szóló állásfoglalását hivatala szerdán juttatta el az MTI-hez.
Az SZDSZ a fővárosi koalícióból kilépő szocialisták nélkül is megpróbálja végigvinni a három éve közösen felvállalt programot - mondta a liberális főpolgármester szerdán az MTI-nek adott interjújában. Demszky Gábor közölte: a jövőben moderátori szerepet akar vállalni a konszenzuskeresésben, és valamennyi közgyűlési frakció előtt nyitva lesz ajtaja az egyeztetésekhez.
Megkezdi a tárgyalásokat a sukorói ingatlanokra vonatkozó csereszerződést aláíró befektetővel az eredeti állapot helyreállításáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. - közölte a társaság.
A Fidesz álláspontja régóta következetes és világos, a párt az Európai Unióra és annak szerveire nem úgy tekint, mint egy "óvóbácsira", akihez a tagállamok rohangálhatnak, ha panaszuk van egymásra - írta az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében Szijjártó Péter.
Orbán Viktor szerint Magyarország érdeke a szoros gazdasági együttműködés az észak-afrikai országokkal, és az új kormány ennek figyelembevételével fogja kialakítani külpolitikai-külgazdasági stratégiáját. A Fidesz elnöke erről akkor beszélt, amikor szerdán megbeszélést folytatott Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel.
A helyszínen elfogta a rendőrség azt a 33 éves férfit, aki kirabolt egy bankot a főváros IX. kerületében szerda délelőtt - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
A korrupció szimbólumává vált a BKV-botrány - fogalmazott az InfoRádiónak adott interjújában a Vision Politics igazgatója. Török Gábor szocialista belharcok következményének tartja, hogy az MSZP felbontotta a koalíciót a fővárosban az SZDSZ-szel. Hozzátette: a szocialista párt hárítja a felelősséget, azonban a választók nem fogják elfelejteni a szabad demokratákkal való majdnem két évtizedes…
Nem tudtak megállapodni a tűzoltó-szakszervezetek az illetékes minisztériummal, ezért megtartják az október 19-ére, jövő hétfőre meghirdetett demonstrációjukat. A tűzoltók azért vonulnak utcára, mert szerintük a 2010-es költségvetés tervezetében jelölt elvonások veszélybe sodorják a tűzoltóságok működését.
Az MSZP fővárosi elnöksége azt javasolja Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyetteseknek, hogy november 20-ig mondjanak le tisztségükről - jelentette be Burány Sándor szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a fővárosi elnökség ülése után.
Az MSZP programot készít a válságból való kitörést követő évekre, nem hiteget rendszerváltással, de modellkorrekciót tart szükségesnek - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a párt 2010-es választási programját ismertetve.
A Fidesz szerint az MSZP irtózik a választásoktól országosan és a fővárosban is, pedig az ország érdeke a "soha senki által be nem tartandó vitairatok megfogalmazása" helyett a kormány félreállása, a mielőbbi új választás, valamint a költségvetés visszavonása lenne.