A BKV megküldött minden, a rendőrség által kért iratot a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak - mondta szerdán az MTI-nek Kocsis István, a BKV vezérigazgatója.
A Magyar Televízió ügyvezető alelnöke szerint ha az MSZP komolyan gondolja, hogy a köztelevízió mindenkié, akkor döntéseivel nem lehetetlenítené el a működését - reagált Medveczky Balázs az MTI-nek küldött közleményében szerdán az MSZP szóvivőjének szavaira.
Az MSZP programot készít a válságból való kitörést követő évekre, nem hiteget rendszerváltással, de modellkorrekciót tart szükségesnek - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a párt 2010-es választási programját ismertetve.
A Fidesz szerint az MSZP irtózik a választásoktól országosan és a fővárosban is, pedig az ország érdeke a "soha senki által be nem tartandó vitairatok megfogalmazása" helyett a kormány félreállása, a mielőbbi új választás, valamint a költségvetés visszavonása lenne.
Az MSZP fővárosi elnöksége azt javasolja Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyetteseknek, hogy november 20-ig mondjanak le tisztségükről - jelentette be Burány Sándor szerdán Budapesten sajtótájékoztatón a fővárosi elnökség ülése után.
Az MSZP szerint felháborító, hogy a jobboldal első számú vezetője Molnár Oszkár kijelentéseinek és viselkedésének megítélését visszaküldi az edelényi Fideszhez. Nyakó István, a párt szóvivője azt kérdezi az ellenzéki párttól, hogy ha az edelényi fideszesek elfogadják mindazt, amit az "antiszemita és rasszista politikus" állít, akkor ezek a gondolatok a hivatalos Fidesz-álláspontként is…
Három évvel a 2006-ban történt őszi zavargások után a civil áldozatok jogi védelmét ellátó Nemzeti Jogvédő Szolgálat szerint a rendőrség, a bíróság és az ügyészség hibázott, amikor kart karba öltve kiszolgálta a politikai hatalmat. A szolgálat ügyvédje úgy vélte: áttörés volt viszont a kártérítések esetében, ugyanis 40 millió forintot kaptak a tüntetések során megsérült emberek.
Egyre nő az influenzás megbetegedések száma, a múlt héten 12 százalékkal többen keresték fel orvosukat a tünetek miatt, mint az azt megelőző hét napban - mondta az InfoRádiónak az országos tiszti főorvos. Falus Ferenc szerint heteken belül járvány lehet.
Törvényjavaslatot nyújtott be a Fidesz-KDNP a parlamentnek a fővárosi önkormányzat feloszlása érdekében, amelynek következménye egy előre hozott önkormányzati választás lenne a fővárosban szerdán.
A gyűlöletbeszéd elleni tiltakozás jegyében kezdeményez csendes gyertyagyújtást csütörtökre a Szentkirályi utcába, a Fidesz központja elé a Demokratikus Hálózat - tájékoztatta az MTI-t a VIII. kerület szocialista polgármesterjelöltje, aki az MTI-hez eljuttatott szerdai levele szerint jelölttársait és a józsefvárosiakat is meghívta az eseményre.
Nagyatád polgármestere felhívással fordult a lakossághoz, ebben a Nagyatád és Somogyszob közötti vasúti mellékvonal megszüntetése elleni demonstrációra hívja a somogyi kisvárosban és a környékbeli településeken élőket.
Mintegy 4,5 liternyi Ilonka elnevezésű kábítószert lehetett volna előállítani abból a mennyiségű ketaminból, amit egy férfi autójában találtak a rendőrök Nógrád megyében - mondta az InfoRádiónak a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Várhatóan nézőcsúccsal zárul pénteken a 20 éven aluliak egyiptomi labdarúgó-világbajnoksága, ugyanakkor a szervezők nem tagadják: ez nagy mértékben köszönhető annak is, hogy rengeteg sorkatona tekinti meg a helyszínen a mérkőzéseket.
Egy év vagy annál is több idő telhet el, amíg vádat emelnek a romagyilkosságok gyanúsítottjai ellen az országos rendőrfőkapitány szerint, aki erről az MTI kérdésére beszélt szerdán Szentlőrincen.
Az MSZP elnöksége rangsorolásos szavazással sorolt az uniós biztosjelöltek első helyére, s nem látok ma olyan erőt, amely ezt a döntést akarná és képes is lenne felülbírálni - nyilatkozta Veres János volt pénzügyminiszter az MTI-nek szerdán.
Az MSZP programot készít a válságból való kitörést követő évekre, nem hiteget rendszerváltással, de modellkorrekciót tart szükségesnek - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a párt 2010-es választási programját ismertetve.
Személyiségi jogok megsértése miatt indított kártérítési pert nyertek a Fővárosi Bíróságon Veres János volt pénzügyminiszter fiai a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft., valamint a Hír Televízió Zrt. ellen a nyírbátori üzleti vita néven ismertté vált ügyben.
Megszakította útját és leszállt a debreceni repülőtéren a Malév odesszai járata egy műszer meghibásodása miatt szerda délután; a gép 61 utasát eljuttatják Budapestre - közölte a légitársaság kommunikációs vezetője.
A baloldal múltját, jelenét és lehetséges jövőjét elemezték politológusok, szociológusok és történészek a Politikatörténeti Intézetben szerdán a 20 éves az MSZP című konferencián.
Karsai József, Dél-Békés szocialista párti országgyűlési képviselője, és Battonya város polgármestere szerint a gabonaalapú, ezen belül a kukoricaalapú energiatermelés kiválthatná az ország éves gázimportjának jelentős részét.
Az MSZP szóvivője szerint a Fidesznek nem a szocialisták választási programjával kellene foglalkoznia, hanem arra a kérdésre kellene válaszolnia: a nácik pártjára állt vagy sem.
A csokoládé olyan agyi területet aktivál, amely tompítja a fájdalmat, és megnehezíti az evés abbahagyását - derül ki egy amerikai kutatásból, amely a Journal of Neuroscience című szaklapban jelent meg.
Két nappal az új védőoltás beadása után halt meg egy 64 éves asszony. Az ÁNTSZ elrendelte a krónikus beteg boncolását, hogy kiderüljön: van-e ok-okozati összefüggés a vakcina és a tragédia között. A gyártó tudomása szerint ilyen esetet a világon még sehol sem regisztráltak - írta szerdán a Népszabadság online kiadása.
Az új városvezetés Gonda Tibor korábbi szocialista alpolgármester "feledékenységét" pótolja a Fidesz szerint azzal a közbeszerzési eljárással, melynek célja nyomtatott sajtóorgánumot keresni a közérdekű hírek megjelentetésére Pécsett.
Duray Miklós szerint "elgyengült a magyar politika"; a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke erről szerdán egy budapesti rendezvényen beszélt.
Halálra gázolt a Cegléd felől érkező személyvonat egy embert a Nyugati pályaudvar közelében szerda kora este, ezért 15-20 perces késésekre kell számítani a pályaudvarról induló és érkező vonatoknál. A forgalom üzemkezdésre áll helyre - közölte a Mávinform ügyeletese.
Kétoldalúnak és lezártnak tekintette eddig Sólyom László köztársasági elnök meghiúsult szlovákiai útjának ügyét az Európai Bizottság jogi és igazságügyi felelőse. Jacques Barrot hangsúlyozta: ő azt gondolta, hogy az incidens lezárult a két miniszterelnök közti párbeszéddel.
A szeptember 26-án várossá avatott Balatonkenese képviselő-testülete minősített többséggel a feloszlatása mellett döntött a szerdai, késő estébe nyúló ülésén.