2009. október 21. szerda

okt. 21
5:00
Nem várható rendbontás a parlamenti pártok rendezvényein – A gárdistákon múlhat az ünnep nyugalma (Alternatív Energia)
Utcára vonul a Jobbik október 23-án, a gyűlés előreláthatólag nem is lesz minden kockázattól mentes. Ha gárdisták is megjelennek a demonstráción, komoly fejtörést okozhatnak a rendőröknek, s akár rendbontások is kialakulhatnak. Rajtuk kívül még a Hatvannégy Vármegye Mozgalom tart demonstrá­ciót a fővárosban a forradalom ünnepén. A parlamenti pártok megemlékezései, illetve az állami rendezvények is…
okt. 21
5:18
A határon túli magyaroknak akar a Fidesz–KDNP kedveskedni (Alternatív Energia)
A MSZP még kivár a kettős állampolgárság ügyében – a szocialisták egyelőre nem alakították ki hivatalos álláspontjukat a Fidesz és a KDNP „megújított” javaslatáról. Ám mivel kétharmados törvényről van szó, rajtuk múlik minden. Az új javaslat ugyanakkor nem adna állampolgárságot a csángó magyaroknak, és komoly problémákat okozhat a kárpátaljaiak körében, akiket szinte azonnal törvénysértő helyzet…
okt. 21
5:20
Megkötötték a kezét a segélyezetteknek (Alternatív Energia)
A szociális segély 60 százalékát és a rendelkezésre állási támogatás teljes összegét szociális kártyára utalják Monokon. A képviselő-testület tegnapi döntését a szociális minisztérium sem kifogásolja, a tárca csak azt tartja aggályosnak, hogy meghatározott boltokban és áron vásárolhatnak a segélyezettek. A civil szervezetek és a monoki lakosok viszont tiltakoznak, megbélyegzésnek tartják a…
okt. 21
5:36
Gyárfás szánalmasnak tartja... (Alternatív Energia)
A megállapodásban szereplő 19 helyett „éveken keresztül” 22 percnyi hirdetést sugárzott a naponta háromórányi műsort adó produkció – ez Medveczky Balázs legújabb érvelése a Nap-kelte ellen. Gyárfás Tamás producernek tudomása van arról, hogy az MTV kuratóriumi elnökségének legutóbbi ülésén az ügyvezető alelnök a mintegy félszáz oldalas kimutatását kiosztatta a kurátoroknak, ezzel megalapozatlanul…
okt. 21
5:54
Romák is tüntettek Molnár Oszkár mellett (Alternatív Energia)
Több százan vettek részt tegnap az Edelény fideszes polgármestere, Molnár Oszkár mellett tartott szimpátiatüntetésen, melyen roma képviselők is felszólaltak. Kótai József, a helyi cigány kisebbség vezetője arról tájékoztatott: a hallgatóságban csak elvétve fordultak elő romák, annál több volt viszont a „jobbikos, árpádsávos szimpatizáns és a gárdisták”. Időközben a baloldali fiatalokat tömörítő…
okt. 21
5:56
Elnapolták a kormányfőjelölt keresését a szocialisták (Alternatív Energia)
Miközben néhány újság tudni véli, hogy végül Bárándy Péter, az igazságügyi tárca korábbi vezetője lesz a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, vezető MSZP-sek lapunknak azt mondták: a kérdés egyelőre lekerül a napirendről. Úgy tudjuk, a pártban kimondták, a költségvetés elfogadásáig nem keresnek jelöltet erre a posztra. Négyszemközti beszélgetésekben felmerülhet a kérdés, de a szocialisták nem…
okt. 21
7:06
Nem kérnek a politikából az egyetemek (Alternatív Energia)
Elutasította a Magyar Rektori Konferencia (MRK) keddi ülésén a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek kérését, hogy engedjék vissza a politikát az egyetemekre - írja a Népszabadság a szerdán megjelent számában.
okt. 21
7:24
Mélypontról folytatja a roma elit (Infostart)
A Népszabadság azt írja, a pártok elvileg egyetértenek abban, hogy cigányügyi programokat a siker reményében csak romák közreműködésével lehet indítani. Ehhez viszont erős cigány önszerveződésre lenne szükség.
okt. 21
8:18
Lendvai: A válság nem olyan, mint a kanyaró (Infostart)
Magyarországon és a világgazdaságban is modellkorrekcióra van szükség, hogy ne alakuljon ki egy újabb válság - mondta Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt elnöke.
okt. 21
8:18
Tavaly egy perccel többet tévéztünk (Metropol)
Tavaly egy perccel többet tévézett az átlagember, mint egy évvel korábban, de tízzel kevesebbet, mint 2004-ben - tudható meg a Magyarországi médiapiaci körkép 2008 című tanulmányból.
okt. 21
8:36
Szinte minden közbeszerzésnél van korrupció (Infostart)
A hazai közbeszerzések 70-90 százalékát befolyásolja korrupció - állítja az a tanulmány, ami a Közbeszerzések Tanácsa megrendelésére készült. Maga a felmérés egyelőre nem publikus, bár a feladattal megbízott cég már végzett a felméréssel.
okt. 21
9:12
Egy zöldebb jövő (Metropol)
A természethez, környezetvédelemhez kapcsolódó világnapok közül sok valamilyen nemzetközi eseményhez kötődik. A Földünkért Világnap is ilyen, Magyarországon 1992 óta ünnepeljük október 21-én.
okt. 21
9:14
Üzenet az esőerdőkért (Metropol)
A Police együttes Message in a Bottle című száma megjelenésének 30. évfordulóján a banda énekese, Sting is csatlakozott a Prince’s Rainforests Project (a Herceg Esőerdő Projektje – a szerk.) Rainforest SOS programjához.
okt. 21
9:30
Takarékos megoldás (Metropol)
Mielőtt nekilátnánk házunk utólagos hőszigetelésének, lakásunk nyílás­zá­ró­inak lecseréléséhez, a fűtés vagy melegvíz-ellátás korszerű­sí­té­sének, vagy éppen megújuló energia felhasználását eredményező be­­ruházásokba kezdenénk, ér­de­mes körülnézni: ha jól időzítünk, az állam a költségeinknek akár 60%-át is átvállalja!
okt. 21
10:06
Tévhit, hogy bölcsész diplomával nem lehet elhelyezkedni (Infostart)
Tévhit, hogy bölcsész diplomával napjainkban nem lehet elhelyezkedni - véli az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánja. Dezső Tamás az InfoRádiónak elmondta: a szakértői típusú bölcsészdiplomák megjelenésével specializált, a munkaerő-piaci igényekhez közelebb álló képzések alakíthatóak ki.
okt. 21
11:18
Már szállítják a patikákba az újinfluenza elleni oltóanyagot (Infostart)
Megkezdte az új influenzavírus elleni oltóanyag kiszállítását a patikákba az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) - mondta az EKI főigazgatója, Kárpáti Zsuzsanna.
okt. 21
11:18
Nemsokára a patikákban a H1N1-oltás (Metropol)
A jövő héttől megvásárolható lesz a patikákban az új influenzavírus elleni vakcina - közölte Kárpáti Zsuzsanna, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) főigazgatója szerdán Budapesten.
okt. 21
11:20
Orbán: Példát mutatott az U20-as válogatott és a Debrecen (Infostart)
Példát mutatott az U20-as válogatott és a Debrecen klubcsapata a nemzeti futball válogatottnak - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója. Hozzátette, a mostani utánpótlás színvonala alapján nem elképzelhetetlen, hogy 8-10 év múlva a válogatott hasonló sikereket ér el, mint most az U20-as csapat.
okt. 21
11:36
Még mindig viszi a pénzt a Gyurcsány-kormány egyik legnagyobb kudarca (Infostart)
Nem tudni, mi lesz vele, de sokba került és a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelést gyanít a hátterében - röviden így írható le ma a Gyurcsány-kormány egyik legnagyobb kudarca, a kormányzati negyed.
okt. 21
12:12
Betiltott növényvédőszertől pusztult el több száz mázsa hal Csepelen (Metropol)
Szeptember óta több száz mázsa hal pusztult el a karbofurán nevű betiltott növényvédőszertől a Csepel és Szigetszentmiklós határában lévő kavicsbánya tó területén - mondta el Siket Péter, ráckevei kerületi osztályvezető főállatorvos.
okt. 21
12:12
A jövő generációiért aggódik a KDNP (Alternatív Energia)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint hosszú távon került kényszerpályára a fiatalok jövője az államadósság egyre növekvő mértéke miatt.
okt. 21
12:30
Az államfő visszaküldte a népszámlálásról szóló törvényt megfontolásra (Infostart)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
okt. 21
13:06
Derüljön ki, ki fogyatékos! Visszadobta a népszámlálási törvényt Sólyom (Alternatív Energia)
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal szerdán.
okt. 21
13:24
Vidéken már nincs szálláshely a hosszú hétvégére (Infostart)
Megteltek a vidéki szálláshelyek a hosszú hétvégére, ám a budapesti szállodákban továbbra sem élénkül a külföldi, üzleti forgalom - mondta a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Kopócsy Andrea úgy véli: nem lesz erős az idei utószezon.
okt. 21
13:24
Magánszemélyeknek is adott pénzt Zuschlag (Metropol)
Zuschlag János a hozzá köthető szervezetetek pályázaton nyert pénzeiből egyes jelenlegi vádlottaknak és családtagjaiknak is utalt át különböző összegeket - mondta az egyik tanú a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per szerdai tárgyalási napján.
okt. 21
13:42
Visszamenőleg csökken Budapesten a távhő díja (Infostart)
Visszamenőleg október elsejétől 14,1 százalékkal csökken a fővárosban a távhő díja - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.
okt. 21
13:42
Az MSZDP-sek függetlenként folytatják (Metropol)
Megszűnt Óbudán az MSZDP-frakció, miután mind a kilenc tag megszűntette párttagságát, és függetlenként dolgozik tovább a képviselő-testületben - közölte a kilépett párttagok közleményét Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján szerdán.
okt. 21
14:18
Kovács Kálmán váltja Szent-Iványit (Metropol)
Kovács Kálmán vette át az SZDSZ kül- és nemzetpolitikai kabinetjének vezetését Szent-Iványi Istvántól.
okt. 21
14:36
Október 23. - megemlékezések az ünnep előestéjén (Alternatív Energia)
Már csütörtökön elkezdik megemlékezéseiket a közjogi méltóságok és a pártok az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. és a harmadik köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóján.
okt. 21
14:54
Visszamenőleg csökken a fővárosban a távhő díja (Infostart)
Október elsejétől visszamenőleg 14,1 százalékkal csökken a fővárosban a távhő díja - jelentette be a főpolgármester.
okt. 21
14:54
Megemlékezések már az ünnep előestéjén is (Metropol)
Már csütörtökön elkezdik megemlékezéseiket a közjogi méltóságok és a pártok az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. és a harmadik köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóján.
okt. 21
15:12
Kigyulladt egy ház alagsora a VIII. kerületben (Infostart)
Budapesten kigyulladt egy ház alagsora a VIII. kerületi Lujza utcában; 6 lakót a tűzoltók menekítettek ki az épületből.
okt. 21
15:12
MSZP: Új dimenziók az ellenzéki politizálásban Debrecenben (Alternatív Energia)
Az MSZP debreceni elnöke, önkormányzati frakcióvezetője szerint új dimenziók nyíltak meg a felelős ellenzéki politizálás előtt a városban, miután a bíróság kötelezte a helyi vagyonkezelő holdingot arra, hogy tegye nyilvánossá az önkormányzati vagyont kezelő gazdasági társaságok szerződéseit.
okt. 21
15:30
Kábellopás miatt késnek a vonatok (Infostart)
Kábellopás miatt meghibásodott a biztosító berendezés, ezért 20-35 perces késésekre kell számítani a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon.
okt. 21
15:30
OKM: 477 pedagógus jogviszonya szűnt meg a 2009/2010-es tanévben (Alternatív Energia)
A közoktatásban dolgozó mintegy 168 ezer pedagógus közül 477-nek szűnt meg a jogviszonya a 2009/2010-es tanévben az Oktatási Hivatal Közoktatási Információs Irodájának adatai szerint, amelyeket az oktatási tárca juttatott el szerdán az MTI-hez.
okt. 21
15:32
Munka törvénykönyve - Oszkó: szakmai alapon kell módosítani a szabályozást (Alternatív Energia)
A Munka törvénykönyvének módosítása olyan szakértői munka, amelyet politikai hovatartozástól függetlenül kell felépíteni és továbbvinni - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter szerdán Budapesten konferencián.
okt. 21
15:48
Mi történt a Duna Palotában? (Infostart)
Tudatos károkozással vádolja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Duna Palota Kft. elöljáróit, akik egykor Lamperth Mónika volt belügyminiszter stábját alkották - írja csütörtök reggeli, legújabb számában a Heti Válasz.
okt. 21
15:48
Jövő évtől regisztrálják a MÁV-kedvezményeket (Alternatív Energia)
Október végéig készül el a MÁV-kedvezményrendszer megújításáról szóló koncepció - jelentette be kérdésre válaszolva Szollár Domokos kormányszóvivő a kormány ülése utáni szerdai sajtótájékoztatón.
okt. 21
15:50
Enyhítette a bíróság a vízilabdázó büntetését (Infostart)
Enyhítette Petőváry Zsolt vízilabdázó hivatalos személy elleni erőszak miatt kiszabott büntetését a Fővárosi Bíróság; a sportolót azért ítélték el, mert 2007-ben egykori csapattársa, Kósz Zoltán védelmére kelt az intézkedő rendőrökkel szemben.
okt. 21
15:50
Fidesz: gyámság alá helyezi a kormány a pénzügyi felügyeletet (Alternatív Energia)
Elfogadhatatlannak tartja a Fidesz, hogy a pénzügyi kormányzat és a nemzeti bank gyámsága alá helyezzék a pénzügyi felügyeleti rendszert. Szijjártó Péter ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón ismertették a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével (PSZÁF) összefüggő tervezett változásokat.
okt. 21
16:24
Magyarország Duna-csúcsot rendezne (Metropol)
A gazdasági kérdések és az Európai Unió (EU) Duna-stratégiája kiemelt szerepet játszott Balázs Péter magyar külügyminiszter és Emilia Müller, a bajor kormány európai és szövetségi ügyekért felelős államminisztere szerdai megbeszélésén.
okt. 21
16:24
Nem lesz különadó a köztulajdonban álló cégek vezetőinek fizetésére (Alternatív Energia)
Nem bocsátotta általános vitára a parlament költségvetési bizottsága szerdai ülésén azt az öt szocialista képviselő által jegyzett törvényjavaslatot, amely különadóval sújtotta volna a köztulajdonban lévő cégek alkalmazottainak, illetve vezetőinek keresetét, havi 2 millió forint felett.
okt. 21
16:26
Megszüntették Tiszaderzs polgármesterének jogviszonyát (Metropol)
Érdemben is megszüntette Tiszaderzs elöljárója, Herédy Dezső polgármesteri jogviszonyát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság - közölte az október 19-én született nem jogerős ítéletet ismertetve a település jegyzője.
okt. 21
16:26
Nap-kelte - MTV: "távoznia kell" az ügyvezető alelnöknek egy kuratóriumi elnökségi tag szerint (Alternatív Energia)
Medveczky Balázsnak, az MTV ügyvezető alelnökének távoznia kell - írta a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnökségének az SZDSZ által delegált egyik tagja.
okt. 21
16:42
Újinfluenza: Czeizel Endre a terhesek nőknek is javasolja a vakcinát (Infostart)
A mai naptól rendelhetik a gyógyszertárak az új influenzavírus elleni védőoltást, így az a jövő héttől bárki számára megvásárolható - jelentette be sajtótájékoztatón Székely Tamás egészségügyi miniszter.
okt. 21
16:42
Fenyeget a Vasutasok Szakszervezete is (Alternatív Energia)
Nyomásgyakorlás mellett döntött szerdán a Vasutasok Szakszervezetének sztrájkbizottsága is, a konkrét lépésekről a munkaügyi vitában részt vevő többi érdekképviselettel egyeztetve döntenek, de nem zárják ki a demonstrációt, vagy a sztrájkot sem - áll a szakszervezet szerdai közleményében.
okt. 21
16:42
Másfél éves kisfiút gázoltak halálra Ötvöskónyiban (Metropol)
Másfél éves kisfiút gázoltak halálra Ötvöskónyiban szerdán. Ötvöskónyi belterületén egy kerítés nélküli házból kiszaladó másfél éves kisfiút gázolt el egy 48 éves segesdi férfi, az általa vezetett autóval - tájékoztatta Karsay Kornél, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
okt. 21
17:00
Több agrártámogatás kifizetését is megkezdték (Infostart)
Több agrártámogatás kifizetését is megkezdték - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.
okt. 21
17:00
Afganisztánban maradnak a magyar katonák is (Metropol)
Miután november 7-re kiírták az afgán elnökválasztás második fordulóját, egyelőre az országban maradnak azok a katonák, köztük értelemszerűen az a negyven magyar is, akiket a választás lebonyolításának biztonsága érdekében erősítésként küldtek a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erőhöz.
okt. 21
17:00
Kósa "megalázta" a nyíregyházi nőke (Alternatív Energia)
Bocsánatkérésre szólítja fel a Magyar Demokrata Fórum nyíregyházi szervezete Kósa Lajost, Debrecen fideszes polgármesterét, mert az MDF nyírségi tagjai szerint az önkormányzati vezető megsértette a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen élő nőket - közölte Nagy Barnabás városi elnök szerdán.

Keresés