2009. szeptember 5. szombat

szept. 5
0:18
Újinfluenza egy csepeli iskolában (Metropol)
A H1N1 vírus jelenlétét igazolták a vizsgálatok a csepeli Adu Oktatási Központ Táncsics Mihály utcai iskolájában megbetegedett gyerekek egy részénél. A tájékoztatás szerint a betegektől vett és a laboratóriumba küldött hét mintából négy bizonyult pozitívnak, és nem csak diákoknál, hanem tanároknál is igazolták a vírust. Több mint 110 gyermek lázasodott be.
szept. 5
5:06
Ma vonulnak a melegek (Alternatív Energia)
Ma tartják a Meleg Méltóság Menetét, hatalmas rendőri készültség és a főváros jelentős részének lezárása mellett. A szervezők - és a hatóságok is - külön kérték a felvonulókat, hogy visszafogottak legyenek. Ezzel remélhetőleg elkerülhető lesz majd a tavalyihoz hasonló botrány. Ettől függetlenül többen is próbálkoztak a rendezvény betiltásával.
szept. 5
5:24
Orbán: Nincsenek kibérelt helyek a kormányban! (Alternatív Energia)
Az utolsó pillanatig nem fogja kiteríteni a kártyáit Orbán Viktor. A Fidesz elnöke, ahogy már többször megírtuk, műhelyeket és politikusokat versenyeztet egymással, kormánylistát, szerkezetet viszont minél később akar hirdetni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a pártelnök fejében nem állt össze régen minden, de erről állítólag még legfőbb bizalmasainak sem beszél.
szept. 5
5:42
Kevesebb pénzzel mentenék meg a kórházakat (Alternatív Energia)
A jelenlegi - teljesítményalapú - finanszírozási technika mellett elfogyhat a kórházaknak szánt pénz, ezért egyszerűen elkerülhetetlen az átállás egy fix, a mostaninál alacsonyabb összegű kifizetésre. Az áprilisban bevezetett lebegtetett finanszírozás az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) modellszámításán alapult, ami nem kalkulált a kórházak korlátlan, extrém teljesítménypörgetésével.
szept. 5
6:00
Nem akar tanárokat kirúgni Hiller (Alternatív Energia)
Bár az oktatás jövőre kevesebb pénzből gazdálkodik majd, alapfeladatainak ellátását semmi nem veszélyezteti, a felsőoktatás költségvetése pedig, ha csekély mértékben is, de bővül. A megszorítások a kulturális területet is érintik, de javítja a helyzetet, hogy nő a Nemzeti Kulturális Alapnak az ötös lottó játékadójából származó bevétele. Minderről Hiller István oktatási és kulturális miniszter…
szept. 5
10:39
Közel 300-szor riasztották a tűzoltókat a vihar miatt (Infostart)
Összesen 295 alkalommal riasztották a tűzoltókat reggel 6 óráig az éjszakai vihar miatt - mondta az InfoRádióban Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
szept. 5
10:57
Kétszázezer roma szavazóval számol az MSZP (Infostart)
A Népszabadság arról ír, hogy 13 oldalas dokumentum készült az MSZP műhelyében arról, miként lehetne mind több roma szavazót megnyerni a választásokon.
szept. 5
11:15
Megöltek egy nőt Miskolcon (Infostart)
Megölték azt a 27 éves nőt, akinek holttestét péntek este találták meg Miskolc avasi lakótelepén egy személyautóban, az emberöléssel gyanúsított férfit elfogták - közölte a rendőrség.
szept. 5
11:24
Elszállított autók, kordonok (Metropol)
A rendőrség az Andrássy út két oldalán, a szervizút melletti járdáknál állította fel a kordonokat. A bekötőutak kereszteződésénél szintén kordonok állnak. Szombat délig összesen 325 gépkocsit szállítottak el a rendőrök az Andrássy úti melegfelvonulás miatt lezárt területekről. Utolsó frissítés 12-32-kor.
szept. 5
11:24
Az MSZP választmánya is jelölhet tagot az ovb-be (Alternatív Energia)
Az MSZP választmánya részt vállalhat a választási időszakban a párt ideiglenes politikai kormányaként működő országos választási bizottság (ovb) tagjainak kijelölésében.
szept. 5
11:51
Nem keresik tovább az eltűnt férfit a magyar kutyás mentők Szlovákiában (Infostart)
Nem keresik tovább a Szlovákiában eltűnt idős férfit a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat kutyás alakulatai. Balázs László, a szolgálat elnöke elmondta, a férfi novemberben tűnt el, az újbóli keresést szerinte azért rendelték el, mert ki akarták használni azt a lehetőséget, hogy a közelben épp egy nemzetközi mentőkutyás gyakorlat volt. A keresés során egyébként semmilyen nyomot nem találtak.
szept. 5
12:36
Különös nyomozás a Mátra Múzeumban (Metropol)
Lőfegyverrel, illetve lőszerrel való visszaélés miatt indított eljárást a Köztársasági Őrezred feljelentése alapján a gyöngyösi rendőrkapitányság, miután a miniszterelnök látogatást tett a gyöngyösi Mátra Múzeum vadászattörténeti kiállításán.
szept. 5
13:12
MSZP: december 12-én lesz a kongresszus (Alternatív Energia)
December 12-én lesz az MSZP kongresszusa - tudta meg az MTI; az időpontot Lendvai Ildikó pártelnök javaslatára a párt választmánya szombaton jóváhagyta.
szept. 5
13:21
Decemberben lesz az MSZP kongresszusa (Infostart)
December 12-én lesz az MSZP kongresszusa - tudta meg az MTI. Az időpontot Lendvai Ildikó pártelnök javaslatára a párt választmánya szombaton jóváhagyta.
szept. 5
13:23
Eddig 325 gépkocsit vittek el a lezárt területekről a fővárosban (Infostart)
Szombat délig összesen 325 gépkocsit szállítottak el a rendőrök az Andrássy úti melegfelvonulás miatt lezárt területekről - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
szept. 5
13:57
Soltész: Az árverezéseket le kell állítani! (Infostart)
A KDNP országgyűlési határozati javaslattal segítene a válságba jutott lakáshiteleseken. Soltész Miklós, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezető-helyettese az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a javaslat szerint nem lehetne lakásukból kilakoltatni azokat, akik önhibájukon kívül veszítették el munkahelyüket, és ezért nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket.
szept. 5
14:06
Magyarországtól vár haderő-átalakítási segítséget Kirgizisztán (Alternatív Energia)
Magyarországtól is segítséget vár Kirgizisztán saját haderejének átalakításában, és a tapasztalatcseréről, illetve egyéb, a két állam katonai kapcsolatát erősítő lépésekről szombaton tárgyalt Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár a helyi vezetőkkel.
szept. 5
14:15
Lezárult a koalíciós vita a fővárosban (Infostart)
Lezárult a koalíciós vita, létrejött a megegyezés a fővárosi MSZP és az SZDSZ között a BKV felügyeletével összefüggő kérdésekben, így hétfőtől ismét főpolgármester-helyettesként dolgozik Hagyó Miklós és Horváth Csaba - ismertette a koalíciós egyeztetés eredményét Demszky Gábor főpolgármester és Burány Sándor az MSZP budapesti elnöke.
szept. 5
14:24
Nem kerültek kórházba az újinfluenzás csepeli iskolások (Metropol)
Az országos tiszti főorvos eddigi információi szerint egy gyermeket sem kell kórházban ápolni azok közül, akik a héten lázasodtak be egy csepeli iskolában és igazoltan az új influenzavírussal fertőződtek.
szept. 5
14:24
"Ma Magyarország vizsgázik. Vizsgázik jogtiszteletből, demokráciából, egymás iránti tiszteletből, emberségből" (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a Magyar Helsinki Bizottságnak címzett levelében biztosította a szervezetet arról: "a baloldal kiáll minden polgártársunk jogáért a félelemmentes, méltóságteljes élethez". Lendvai Ildikó levelét - amelyet megküldött a meleg méltóság menetét szervező Szivárvány Misszió Alapítványnak is - szombaton hozta nyilvánosságra az MSZP.
szept. 5
14:33
Nem kell bezárni a csepeli iskolát az új influenza miatt (Infostart)
Az országos tiszti főorvos eddigi információi szerint egy gyermeket sem kell kórházban ápolni azok közül, akik a héten lázasodtak be egy csepeli iskolában és igazoltan az új influenzavírussal fertőződtek.
szept. 5
15:00
Hiller: a jövőben az oktatás minőségére kell koncentrálni (Alternatív Energia)
A magyar felsőoktatás mennyiségi korszaka lejárt, mára a minőség dominál, melyben élen jár a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - mondta a hivatalos országos felsőoktatási tanévnyitón Hiller István szombaton, Szegeden.
szept. 5
15:02
"Kormányzunk, kezdeményezünk, készülünk" (Alternatív Energia)
A következő esztendő még nem az életszínvonal javulásának éve lesz - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, aki szombaton, a párt budapesti választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az MSZP számára három politikai parancs lesz ősszel: "kormányzunk, kezdeményezünk, készülünk".
szept. 5
15:04
Maximalizálnák a közpénzből fizetett vezetők javadalmazását (Alternatív Energia)
Az állami, önkormányzati cégek vezetőinek éves fizetése ne haladhassa meg a miniszterelnök éves fizetését - erről kezdeményez törvénymódosítást az MSZP.
szept. 5
15:06
Elindult a meleg méltóság menete Budapesten (Alternatív Energia)
Hatalmas rendőri biztosítás mellett mintegy másfél ezer ember részvételével indult el a meleg méltóság menete szombaton Budapesten a Hősök teréről.
szept. 5
15:09
MSZP: három politikai parancs lesz ősszel (Infostart)
A következő esztendő még nem az életszínvonal javulásának éve lesz - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. A párt budapesti választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az MSZP számára három politikai parancs lesz ősszel: "kormányzunk, kezdeményezünk, készülünk".
szept. 5
15:11
Melegfelvonulás: rendőrökre támadtak, kordonokat döntenek az ellentüntetők (Infostart)
Megérkeztek a melegfelvonulás résztvevői a fővárosi Erzsébet térre szombaton. A mintegy másfél ezer résztvevő egy kamionról áradó zenére vonult végig az Andrássy úton, a menetben közéleti szereplők is részt vettek.
szept. 5
15:18
"Sokba kerül, megbotránkoztat és még a forgalmat is akadályozza!" (Alternatív Energia)
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) tiltakozik a Meleg Méltóság Menet megrendezése ellen - mondta Kállay Katalin, az IKSZ szervezője a tömörülés szombati fővárosi sajtótájékoztatóján.
szept. 5
15:36
A melegfelvonulás véget ért, a háború folytatódik (Metropol)
Nagyobb incidensek nélkül ért véget a melegfelvonulás. A randalírozók megvertek egy nőt, és kővel dobáltak meg egy rendőrautót. 32 embert előállítottak. Este 6 óra után mindenütt helyreállt a forgalom a fővárosban. Kálló Péter fotói a képgalériában. Utolsó frissítés: 19. 23.
szept. 5
15:36
"Rosszat tennék, ha külön utakon bárkit rábeszélnék vagy lebeszélnék arról, hogy miniszterelnök-jelölt legyen" (Alternatív Energia)
December 12-ére hívja össze az MSZP választmánya a párt következő kongresszusát - jelentette be Simon Gábor választmányi elnök a testület szombati ülése után.
szept. 5
16:12
"Kormányzunk, kezdeményezünk, készülünk" (Metropol)
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a párt szombati választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az MSZP számára három politikai parancs lesz ősszel: "kormányzunk, kezdeményezünk, készülünk".
szept. 5
16:12
Lendvai: három politikai parancs lesz ősszel az MSZP számára (Alternatív Energia)
A következő esztendő még nem az életszínvonal javulásának éve lesz - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, aki szombaton, a párt budapesti választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az MSZP számára három politikai parancs lesz ősszel: "kormányzunk, kezdeményezünk, készülünk".
szept. 5
16:48
Fidesz: a szocialisták magukkal foglalkoznak, nem az országgal (Alternatív Energia)
Az Fidesz szerint a szocialisták a vasárnapi választmányi ülésükön, ahogy az elmúlt hét évben, úgy most is csak magukkal foglalkoztak. Szijjártó Péter szóvivő szombati, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, .
szept. 5
17:24
Konzultációk a magyar-szlovák viszályról Stockholmban (Metropol)
Két- és háromoldalú konzultációt tartottak a szlovák-magyar feszültségekről a hét végén az európai uniós külügyminiszterek stockholmi kötetlen tanácskozásának helyszínén, mondta el az MTI-nek Balázs Péter külügyminiszter.
szept. 5
17:42
"Ha eltekintünk a hungarista jelképektől, könnyen azt hihetjük, hogy egy profikból álló reguláris hadsereg alakulatának bemutatóját vették filmre" (Alternatív Energia)
A Magyarországi Munkáspárt 2006 azt kéri Bajnai Gordon miniszterelnöktől, indítson vizsgálatot a német neonácik júliusban tartott magyarországi kiképzése ügyében. A kormányfőnek címzett nyílt levelet, melyet szombaton juttattak el az MTI-hez, több közéleti személy is aláírta.
szept. 5
17:51
Féltékenységből szúrta le barátnőjét (Infostart)
Egy nő megölt egy másikat a fővárosban egy munkásszállón - értesült az InfoRádió.
szept. 5
17:53
A kultúra volt a fő témája az idei kötcsei Polgári Pikniknek (Infostart)
Kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámainak egyikén - mondta Balog Zoltán.
szept. 5
18:00
"Amikor igazán nagy a baj, nem elvenni kell a kultúrától, hanem adni kell neki" (Alternatív Energia)
Kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámainak egyikén - mondta Balog Zoltán szombaton az MTI-nek.
szept. 5
18:02
"Pacsa város, mert a közössége így döntött" (Alternatív Energia)
Nem kevés infrastrukturális követelményt kell teljesíteni a városi léthez szükséges közszolgáltatási színvonal megteremtéséhez, de mégsem a szép épített környezet, hanem a közösség ereje és akarata kell a várossá váláshoz - hangsúlyozta Kiss Péter (MSZP) társadalompolitikai miniszter szombaton, a Zala megyei Pacsa várossá avatási ünnepségén.
szept. 5
18:18
Kötcsén piknikeztek a polgárok (Metropol)
Kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámainak egyikén, mondta Balog Zoltán szombaton az MTI-nek.
szept. 5
18:20
Leszúrták az autójában talált fiatal nőt (Metropol)
Megölték azt a 27 éves fiatal nőt, akinek holttestét péntek este találták meg Miskolc avasi lakótelepén egy személyautóban, az emberöléssel gyanúsított férfit elfogták. A BorsodOnline szerint a nőt leszúrták és kirabolták.
szept. 5
22:03
Drámai meccsen vereség a svédektől (Infostart)
A magyar labdarúgó válogatott 2-1-re kikapott Svédországtól világbajnoki selejtezőn. A győztes találatot Zlatan Ibrahimovic a 94. percben szerezte.
szept. 5
22:30
A KENÓ nyerőszámai (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 5-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki: 4 17 23 29 33 34 36 37 38 39 43 44 52 53 55 58 69 75 78 80
szept. 5
22:48
Nem volt ötös a lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 9 (kilenc), 14 (tizennégy), 15 (tizenöt), 26 (huszonhat), 45 (negyvenöt). A Joker-szám: 408316. Nyeremények itt.

Keresés