Elképzelhető, hogy néhány héten belül megnevezi miniszterelnök-jelöltjét az MSZP. Értesülésünk szerint most az a tábor erősebb, amelyik szerint nem lehet ezzel decemberig várni, hiszen – mint azt a napokban Molnár Csaba kancelláriaminiszter a Népszavának elmondta – nem lehet programot készíteni miniszterelnök-jelölt nélkül. Az állítólag még nem dőlt el, ki lesz a jelölt. Szocialista forrásaink…
Monok mellett több településen is bevezetik a szociális kártyát, eddig öt önkormányzattal szerződött a rendszert működtető Cafeteria-Card Kft. A lapunk által megkérdezett szakértők nem a segélyek számlára utalását, hanem a vásárlások korlátozását és a termékek ellenőrzését kifogásolják. A kártyával nem lehet készpénzt felvenni, és csak a rendszert működtető céggel szerződött boltokban lehet vele…
Nincs megállapodás, nem kaptuk meg a kért 25 milliárd forintot, ezért holnaptól országszerte elindul a kórházak figyelemfelhívó akciója – közölte lapunkkal Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke. Másodszorra sem sikerült megállapodni a kórházvezetőknek a miniszterrel, ezért életbe lép a kórházak tiltakozó kampánya. Elsőként csütörtöktől minden egészségügyi…
Megépítése óta harmadjára ázik be a Feszty-körképnek otthont adó épület, a Rotunda az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, mert annak idején nem a megfelelő technológiával építették meg - tudta meg az InfoRádió a létesítmény igazgatójától. Horváth Gábor elmondta: pályázati forrásból most újra felújítják az épületet, ahová a körképet megújult környezetben helyezik vissza. Erről egyelőre nem…
Rövidesen parlamenti és országgyűlési bizottsági felszólalásokon is teret nyerhet a Jobbik. Eközben a mindennapokban már a társadalom minden szegletében jelen vannak: a radikálisokhoz könyvesboltok, zenészek és – igaz, távolról – sportcsapat is köthető. Van olyan ruhabolt, amelynek tulajdonosa a Jobbik egyik EP-képviselője, egy másik üzletben pedig olyan öltözékeket árulnak, amelyek kifejezetten a…
Október első hétvégéjétől a felújítási munkák végéig a taxiknak is tilos lesz átkelniük a Margit hídon, mert a rekonstrukció miatt még szűkebbé váló közlekedési folyosóban csak a BKV járművei férnek el - tájékoztatta az InfoRádiót a fővárosi önkormányzat illetékes alosztályvezetője. Temesi Attila elmondta: a kerékpárosok számára a Lánchídon és az Erzsébet hídon ajánlanak útvonalakat.
Méreginjekcióval kivégeztek egy 37 éves fekete férfit Texasban: az illetőt három ember, köztük egy hároméves kisgyerek megöléséért ítélték halálra még 1995-ben.
Elállt feljelentési szándékától Molnár Oszkár, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény polgármestere, aki korábban arról beszélt, hogy roma nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek magasabb összegű családi pótlék reményében - írta az Észak-Magyarország.
Ezrével indíthatnak pert az iskolaigazgatók az állam ellen, ha a kormány valóban nem finanszírozza tovább a tanárok továbbképzését, a szakma szerint ugyanis jogsértő a kötelező tanfolyamok költségének áthárítása.
A felhalmozott adósságok miatt megszüntették a gázszolgáltatást a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Pázmány Péter úti színészlakásaiban - írta szerdai számában a Zalai Hírlap.
Egy kozmetikai és háztartás-vegyipari termékeket gyártó és forgalmazó cég szerkombinációjával sikerült megfékezni azt a féreginváziót, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Krasznokvajdát lepte el az elmúlt hetekben - adta hírül a helyi polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján az MTI Önkormányzati Sajtószolgálata (ÖS) szerdán.
Mi árthat többet az MSZP-nek: ha nem indít miniszterelnök-jelöltet, ha egy nem túl erős politikust indít, vagy ha egy nagyágyút áldoz be a szinte biztosan szocialista vereséget hozó országgyűlési választásokon? A kérdés megválaszolása sokáig már nem odázható, a párton belül mindenesetre már folyik a vita arról: ki legyen a párt arca a kampányban.
Bombariadó miatt kiürítették a Bács-Kiskun Megyei Bíróság épületét, ezért félbeszakadt a Zuschlag-per tárgyalása szerda délelőtt Kecskeméten - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
A bíróság által posztjára visszahelyezett fóti polgármester a testület önfeloszlatásának kezdeményezését tervezi, ez ügyben szeptember 30-ára rendkívüli testületi ülést hív majd össze, amennyiben ismét elfoglalja posztját.
Nem lehet olyan zseniális kormányzat Magyarországon, amely az európai, különösen a német gazdaság jelentős visszaesése ellenére képes növekedést elérni - mondta a pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Oszkó Péter arról is beszélt, hogy jövőre a magyar kormány még GDP-csökkenéssel számol, az első félév lesz nehéz, a tendenciák pedig várhatóan az év közepén fordulhatnak meg.
Teljes egészében lekötötte Magyarország a Norvég Alap program elmúlt évekre szóló 34,5 milliárd forintos keretét - közölte a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, valamint a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, hogy a jövő évi költségvetés kevesebb pénzt szán az alapfokú művészetoktatásra. A zeneiskolák szövetségének elnöke szerint ha a költségvetés tervezetét nem módosítják, jövőre csak a leggazdagabb és a legszegényebb gyerekek vehetnek részt a zeneoktatásban.
Félpályás forgalomlassító demonstrációval kíván tiltakozni a Heves megyei Kerecsend önkormányzata a falu határában évek óta üzemelő gombakomposzt-keverő üzem keltette bűz ellen - tájékoztatta szerdán az MTI-t a község alpolgármestere.
Elfogadhatatlannak tartja a Független Rendőr Szakszervezet, hogy a kormány a 2007 és 2010 közötti időszakban összesen 74 milliárd forintot vonna el a közbiztonság fenntartására jogosult szervezetektől.
Miután a csődöt Magyarország 2008-ban épphogy elkerülte, jelenleg jó úton van a pénzügyi rendszer rendbetételéhez. Ezt az elégedettséget fejezte ki a Le Figaro című francia napilap szerint a Nemzetközi Valutalap (IMF) legutóbbi, harmadik felülvizsgálata során elért szakértői szintű megállapodás.
A Fidesz azt kéri Székely Tamás egészségügyi minisztertől, hogy vegye át az egészségügy irányítását Oszkó Péter pénzügyminisztertől, "szorítsa be" a pénzügyi tárca vezetőjét; erről Mikola István, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Az utakon közlekedők többsége megszegi a szabályokat; az autósok 73 százalékára jellemző, hogy az elmúlt hónapban vezetés közben megsértette a KRESZ rendelkezéseit - derült ki az Ipsos interneten, autóvezetők körében szeptemberben végzett felmérésből.
Székely Tamás egészségügyi miniszter vegye végre át a tárca irányítását a pénzügyminisztertől - mondta a Fidesz egészségpolitikusa. Mikola István úgy véli: a kórházvezetők által kért 25,5 milliárd forint csak a "minimális" követelés.
A megkérdezettek több mint fele arra számít, hogy a Fidesz egyedül alakíthat kormányt a jövő évi választások után - derült ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. A Heti Válaszban megjelenő felmérés eredménye szerint a nagy többség úgy véli, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén más gazdaságpolitikát fog folytatni, mint a mostani kabinet.
A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium 2002 után annak ellenére folyósította a Zuschlag János érdekeltségébe tartozó szervezeteknek a pályázati pénzeket, hogy az ellenőrzést végző szervezet a pályázatok visszavonására tett javaslatot - mondta egy tanú a Zuschlag János és társai ellen folyó per szerdai tárgyalási napján.
A megkérdezettek 58 százaléka arra számít, hogy a Fidesz egyedül alakíthat majd kormányt a parlamenti választások után - számolt be a Nézőpont Intézet szerdán a legújabb közvélemény-kutatásáról az MTI-nek, amit a Heti Válasz című lap felkérésére készítettek.
Hivatali ügyintézéskor is lehet majd használni a jelnyelvet, ha az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot, amelynek kedden kezdődött meg az általános vitája. Magyarországon azonban csak hatvan aktív jeltolmács van, ez pedig kevés a törvény végrehajtásához - figyelmeztet Ormódi Róbert, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének irodavezetője.
A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) kikötésekkel ugyan, de támogatni tudja a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát - mondta Retkes Attila pártelnök szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
Továbbra is jelentősen vezet a Fidesz az MSZP-vel szemben, rajtuk kívül pedig csak a Jobbik kerülne be a parlamentbe, ha most lennének a választások - olvasható a Tárki választáskutatási programja keretében végzett szeptemberi vizsgálat összefoglalásában, amelyet az MTI-hez szerdán juttattak el.
A kormány saját, 2008. évi tervezéséhez képest 43 százalékkal kevesebb uniós forrást tudott kifizetni a pályázóknak - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője az Állami Számvevőszék európai uniós támogatások felhasználásának ellenőrzéséről szóló jelentésére hivatkozva szerdán sajtótájékoztatón Békéscsabán.
Európai színtéren bizonygatja az igazát az államnyelvtörvénnyel kapcsolatban Szlovákia is, holott Pozsony sokáig hangoztatta, hogy Magyarországnak nem kellene az EU-hoz fordulnia a sérelmével. A szlovák házelnök az Európai Parlament elnökével tárgyalt a két ország konfliktusáról. A lengyel Jerzy Buzek és korábban az EBESZ főbiztosa is óvatos véleményt fogalmazott meg a törvénnyel kapcsolatban, és…
Valószínűleg csak bírságra számíthat Oszkó Péter, amiért az eredeti tervekhez képest nagyobb pincét építtet négyszintes budai villája alá. A pénzügyminiszter szerint a statikus veszélyesnek tartotta volna, ha a ház a meglévő építési engedély szerint épül fel.
Molnár Zsolt országgyűlési képviselőt, az MSZP budapesti ügyvezető alelnökét választották szerdán a párt budapesti kampányfőnökének - közölte a szocialisták budapesti szervezete.
Nem támaszt akadályt az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének kilépése és a Liga-tömörüléshez csatlakozása ellen - határozott ma a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának ügyvivő testülete. A Népszava Online-t tájékoztató Fehér József, SZEF-alelnök hozzátette: annak ellenére döntöttek így, hogy a lebonyolítás ellentétes a távozási szándék bejelentése és a…
Molnár Zsolt országgyűlési képviselőt, az MSZP budapesti ügyvezető alelnökét választották szerdán a párt budapesti kampányfőnökének - közölte a szocialisták budapesti szervezete szerdán.
Csicskáztatás - eddig csak a börtönben és a katonaságnál előforduló megalázó munkavégzést nevezte így a köznyelv. Most már tudjuk, hogy bármelyik kistelepülésen élhetnek olyan idős emberek, akiket gyakorlatilag rabszolgaként dolgoztatnak idegen családok.
Az MSZP fővárosi frakciója azt kéri a Fidesztől, hogy hívja vissza Vitézy Dávidot, a BKV felügyelőbizottságából (fb), mert miközben a közlekedési vállalat átlátható gazdálkodását követeli, a cég egy családtagjának adott hirdetési megrendelést - közölte Szalkai István, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának képviselője szerdán.
Bár a székesfehérvári közgyűlésben a polgári frakció van többségben, a várost továbbra is az MSZP, s annak politikusa, Warvasovszky Tihamér irányítja, a Fidesz és a polgári oldal pedig ellenzékben van - jelentette ki Cser-Palkovics András szerdán sajtótájékoztatón.
A kilátásba helyezett megszorítások lehetetlen helyzetbe hozzák az embereket, ezért a kormány vonja vissza azt az "életveszélyes költségvetést", amit épp meg akar valósítani - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője Pécsett sajtótájékoztatón szerdán.
A Fidesz, ha megnyeri a választást, a kormányalakítás után azonnal új költségvetést alkot - mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában szerda este.