2009. szeptember 11. péntek

szept. 11
5:06
A Fidesz inkább nem kockáztatja a botrányt és a szélsőjobboldali szavazók elvesztését (Alternatív Energia)
Az utóbbi időben több fideszes politikus – Ékes Ilona vagy éppen Molnár Oszkár – „beszélt ki” pártja hivatalos álláspontja mögül. Az elszólásokat többnyire a Fidesz hallgatása, illetve felemás elhatárolódás követte. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint ennek több oka is van. Az egyik legfontosabb, hogy nem akarják elveszíteni szélsőjobboldali szavazóikat.
szept. 11
5:08
„Azért hívtam meg a szlovák miniszterelnököt, hogy ne a szélsőségesek határozzák meg a két ország viszonyát” (Alternatív Energia)
Szlovákia beleegyezett abba, hogy az EBESZ főbiztosának ajánlásai alapján oldódjon meg a szlovák nyelvtörvény problémája. Robert Fico szerint ez a törvény senkit sem akadályoz anyanyelve használatában, s megsértése miatt egyetlen magánszemélynek sem kell büntetéstől tartania. Ezek a fő eredményei Bajnai Gordon magyar miniszterelnök és szlovák kollégája tegnapi találkozójának, melynek színhelye a…
szept. 11
5:42
Abszurd: magyar bíró dönthet magyar ügyekben Strasbourgban? (Alternatív Energia)
Több olyan lépést tett az utóbbi időben Baka András főbíró, amely talán indokoltnak tűnhet, de nem minden elemében felel meg a gyakorlatnak vagy éppen a hatályos szabályoknak. A Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke, aki korábban az Emberi Jogok Európai Bíróságának magyar bírája volt, információink szerint szeptember 20-a és 28-a között Strasbourgban…
szept. 11
6:09
Éger: A fix finanszírozás miatt növekedni fognak a várólisták (Infostart)
A várólisták növekedésével jár majd a betegellátás októberre tervezett fix finanszírozása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Éger István. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint legalább 60 milliárd forinttal többet kellene fordítani az egészségügyre a 2010-re tervezett 730 milliárdnál.
szept. 11
6:54
Az MSZP mentheti meg Dávid Ibolyát (Alternatív Energia)
Másfél hét múlva dönthet az Országgyűlés két független képviselő, Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztéséről, amit a Magyar Nemzet információi szerint az MDF-elnökére vonatkozóan az MSZP-frakció több tagja nem szavaz majd meg.
szept. 11
7:21
Segít az MSZP Dávid Ibolyán (Infostart)
Másfél hét múlva dönthet az Országgyűlés két független képviselő, Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztéséről, amit a Magyar Nemzet információi szerint az MDF-elnökére vonatkozóan az MSZP-frakció több tagja nem szavaz majd meg.
szept. 11
7:30
Évadnyitót tart ma a Fidesz (Alternatív Energia)
A napi aktuális kérdéseket és az elkövetkező időszak feladatait tekintik át a Fidesz politikai évadnyitó gyűlésén ma a Millenárison. A rendezvényen felszólal Orbán Viktor pártelnök.
szept. 11
7:32
Szezonnyitó frakcióülés az SZDSZ-nél (Alternatív Energia)
Ma tartja az SZDSZ szezonnyitó frakcióülését, amelyen a tervek szerint részt vesz Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter is.
szept. 11
7:57
Helyreállítják a mohácsi Szabadság-szigetet (Infostart)
450 millió forintos összköltségű projektet indít a WWF Magyarország a mohácsi Szabadság-sziget helyreállítására. A szervezet uniós támogatást is kapott, az Európai Bizottság az összeg felét állja. Az ötéves munka célja az, hogy visszaállítsák a sziget és a mellékág korábbi, természetes állapotát.
szept. 11
8:24
Halálos lakástűz a II. kerületben (Metropol)
Amikor a tűzoltók odaértek a Hideg utcai házhoz, az épület már teljes terjedelmében égett. Az egyik szobában egy összeégett holttestet találtak, valószínűleg az egyik férfi lakóét. Összeállítás a 2009-ben Budapesten történt halálos lakástüzekről.
szept. 11
8:42
Nem szocialista csókos volt Kocsis (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikónak nincs tudomása arról, hogy Kocsis István az MSZP kérésére került volna a BKV élére egy évvel ezelőtt.
szept. 11
9:18
Az Epreskert éke (Metropol)
A józsefvárosi építmény legkorábbi változatát valamikor az 1724 és 1732-es év közötti időszakban építették Weiss Anna polgárasszony kérésére.
szept. 11
9:36
Egy kézzel nem lehet tapsolni (Metropol)
Bajnai Gordon szerint csak utólag lehet megmondani, hogy mennyire volt sikeres a csütörtöki magyar-szlovák kormányfői találkozó. A miniszterelnök a pozsonyi Új Szó című magyar napilapban elmondta: önmagában az, hogy beszélni kezdtünk, már reményt ad arra, hogy a véleménykülönbségek idővel feloldódnak. A Fidesz súlyos, megalázó diplomáciai kudarcról és önveszélyes diplomáciai dilettantizmusról…
szept. 11
10:30
Megkezdődött az SZDSZ szezonnyitó frakcióülése (Alternatív Energia)
Megkezdődött az SZDSZ szezonnyitó frakcióülése pénteken a Képviselői Irodaházban, ahová meghívást kapott Bajnai Gordon miniszterelnök, Oszkó Péter pénzügyminiszter és Retkes Attila, a párt elnöke.
szept. 11
11:06
Változatlan marad a határon túli magyarok támogatása (Metropol)
Változatlan marad a 2010-es költségvetésben a határon túli magyarok támogatása, mondta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára.
szept. 11
11:15
Fico lenyelte a szécsényi békát (Infostart)
Sólyom kitiltása és a nyelvtörvény ügyében is nagyon komoly engedményeket ért el Magyarország Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő találkozóján. A csúcs után Fico beszólogatott ugyan a magyaroknak, a rendesen kiosztotta magyar kollégáját, aki szerényen és öniróniával tűrte a megpróbáltatásokat, a találkozó érdemi eredményeit vizsgálva azonban egyértelmű: Bajnai nyomott le békát…
szept. 11
11:51
Orbán: aki a farkast mentegeti, elárulja a bárányokat (Infostart)
Egy diktatúra soha és semmilyen vonatkozásban nem lehet jobb egy adott emberi közösség számára, mint a szabadságra épülő demokrácia rendje - mondta Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke a határnyitás 20. évfordulójának alkalmából, a Konrad Adenauer Alapítvány által rendezett budapesti konferencián.
szept. 11
12:09
Bajnai: jövőre érheti el az államháztartás a bevételi mélypontot (Infostart)
Jövőre is nehéz, takarékos évre kell számítani, hiszen az államháztartás bevételi oldala várhatóan ekkor éri el a válság alatti mélypontját - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) pénteki plenáris ülésén a Parlamentben.
szept. 11
12:18
Orbán újjáépítené Magyarországot (Metropol)
A Fidesz elnöke a Konrad Adenauer Alapítvány által a Határnyitás 20. évfordulóján szervezett budapesti konferencián pénteken elmondta, pontosan tudja, hogy az előző rendszer, a szocializmus mit csinált az emberből, ezért mindent meg fog tenni, hogy ennek a rendszernek a képviselői és szellemi utódai ne gyakorolhassanak hatalmat.
szept. 11
12:36
Merénylet készült a miskolci polgármester ellen (Metropol)
Merényletre készültek Káli Sándor Miskolc szocialista polgármestere ellen. A tettesek végül letettek szándékukról - közölte Veres László, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője.
szept. 11
12:36
Orbán: Magyarországot újjá kell építeni (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint hamarosan szükség lesz Magyarország újjáépítésére, hasonlóan Németország háború utáni újjáépítéséhez.
szept. 11
12:54
6-7 százalékra számít az SZDSZ elnöke jövőre (Alternatív Energia)
Az SZDSZ elnöke hat-hét százalékra számít a jövő évi választásokon; erről Retkes Attila a párt szezonnyitó frakcióülése utáni sajtótájékoztatóján beszélt.
szept. 11
13:39
Fodor Gábor visszaadta képviselői mandátumát (Infostart)
Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke átadta Szili Katalin leköszönő házelnöknek parlamenti mandátumát pénteken.
szept. 11
13:48
Fodor Gábor már nem képviselő (Metropol)
Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke átadta Szili Katalin leköszönő házelnöknek parlamenti mandátumát pénteken.
szept. 11
13:48
A lemondó Szilinek mondott le Fodor (Alternatív Energia)
Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke átadta Szili Katalin leköszönő házelnöknek parlamenti mandátumát pénteken.
szept. 11
13:57
Erdő Péter: még nem kaptak részletes tájékoztatást az elvonásokról (Infostart)
Gazdasági és kulturális témák is szerepeltek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia őszi ülésén. Erdő Péter bíboros az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, a 2010-es költségvetés egyházakat érintő elvonásairól semmilyen konkrét anyagot nem kaptak.
szept. 11
14:06
A pénzügyminiszter átadta a 2010-es költségvetést a házelnöknek (Metropol)
Oszkó Péter pénzügyminiszter benyújtotta a parlamentnek a 2010-es költségvetés tervezetét pénteken.
szept. 11
14:24
Retkes 6-7 százalékra számít a 2010-es választásokon (Metropol)
Az SZDSZ elnöke hat-hét százalékra számít a jövő évi választásokon. Erről Retkes Attila a párt szezonnyitó frakcióülése utáni sajtótájékoztatóján beszélt.
szept. 11
14:42
Közbiztonság: támogatja Bajnai programját az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP-frakció támogatja a kormányfő tízpontos Biztonság és rend című közbiztonsági programját - mondta Ecsődi László szocialista képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 11
14:51
Tűz ütött ki a rákosrendezői pályaudvar területén - képgaléria (Infostart)
Kigyulladt a rákosrendezői pályaudvar területén lévő egyik épület tetőszerkezete, a tűzoltók másfél óra alatt oltották el a lángokat. A tűz miatt két lakás lakhatatlanná vált, öt ember elhelyezéséről kell gondoskodni.
szept. 11
15:00
Feljelentették Molnár Oszkárt (Metropol)
A szendrőládi cigányasszonyok közül 254-en, a laki cigány asszonyok közül pedig 115-en tettek feljelentést rágalmazás miatt Edelény Fideszes polgármester ellen. A feljelentést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség főügyésze, Mészáros János vett át.
szept. 11
15:00
Majd' 400 cigány asszony tett feljelentést a polgármester ellen (Alternatív Energia)
Több száz cigány asszony rágalmazás alapos gyanúja miatt feljelentette Molnár Oszkárt (Fidesz), Edelény polgármesterét - közölte Káló Norbert, a szendrőládi cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese az MTI-vel pénteken.
szept. 11
15:18
A miskolci polgármestert is fel akarták robbantani a terroristák (Alternatív Energia)
Több mint egy tucat bűncselekmény ügyében egyesítik hamarosan az eljárást a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg elleni nyomozásban – értesült a Népszava ügyészségi forrásból. A Budaházy György nevével jelzett szervezetnek eddig 12 tagja került előzetes letartóztatásba, de lapunk úgy tudja, további sorozatos őrizetbe vételekre kerülhet sor.
szept. 11
15:27
Magyar Bálint kilép az SZDSZ-ből (Infostart)
Magyar Bálint, az SZDSZ egyik emblematikus alakja a jövő héten kilép a liberális pártból, ugyanakkor a frakciónak tagja marad - értesült az Index.
szept. 11
15:29
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a román férfi Szegeden (Infostart)
Jogerősen 1 év 2 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Városi Bíróság a román turistabusz balesetéért felelős férfit.
szept. 11
15:31
Felfüggesztik a munkahely-megőrzési központi programot (Infostart)
Hétfőn felfüggesztik az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkaadók támogatását szolgáló munkahely-megőrzési központi programot.
szept. 11
15:36
Kik mondtak le Fodor előtt a mandátumukról? - kronológia (Alternatív Energia)
Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke pénteken visszaadta parlamenti mandátumát Szili Katalin házelnöknek. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a 2006. május 16-tól ülésező Országgyűlésben történt képviselői lemondásokról, illetve mandátum-megszűnésről:
szept. 11
15:54
Ha Orbán Viktor nem Mexikóban nyaralt volna, láthatta volna a fejlődést (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint ahhoz, hogy Magyarországon bármit újjá kelljen építeni, rombolni kellene.
szept. 11
15:54
Ég a rákosrendezői pályaudvar teteje (Metropol)
Ég a rákosrendezői pályaudvar területén lévő egyik épület tetőszerkezete - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az MTI-vel pénteken.
szept. 11
16:12
"A "virágzó anarchia" iskolapéldája a BKV" (Alternatív Energia)
Tarlós István szerint Budapest vezetésének se koncepciója, se jövőképe nincsen. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője a párt pénteki budapesti országos gyűlésén elmondott beszédében élesen bírálta a fővárost irányító MSZP-SZDSZ-koalíciót; mint fogalmazott: a város működtetésének nincs rendje, rendszere.
szept. 11
16:30
Eloltották a tüzet a rákosrendezői pályaudvaron (Metropol)
Másfél óra alatt oltották el a tűzoltók a rákosrendezői pályaudvaron lévő épület tetőszerkezetében keletkezett tüzet pénteken, a tűz miatt két lakás lakhatatlanná vált, öt ember elhelyezéséről kell gondoskodni - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
szept. 11
16:30
"Aki ilyen felelőtlen politikai magatartást tanúsít, az bűnt követ el a határon túli magyarsággal szemben" (Alternatív Energia)
Fidesz felrúgta azt a magyar négypárti konszenzust, ami eddig a magyar-szlovák kapcsolatok ügyében megfigyelhető volt, és ezzel veszélyezteti a folyamat sikerét - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 11
16:39
Két szakmai befektető érdeklődik a DAM iránt (Infostart)
Két társaság adott be ajánlatot a felszámolás alatt lévő diósgyőri kohászati cég, a DAM 2004 Acél és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (DAM) vagyonára - közölte a társaság felszámoló biztosa
szept. 11
16:48
"A kormány olyan, mint az etióp mikulás" (Alternatív Energia)
A jövő évi költségvetés az agóniát készíti elő - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a párt politikai évadnyitó gyűlésén pénteken a Millenárison.
szept. 11
16:57
Kósa Lajos: "A kormány olyan, mint az etióp Mikulás" (Infostart)
A jövő évi költségvetés az agóniát készíti elő - mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a párt politikai évadnyitó gyűlésén a Millenárison.
szept. 11
16:59
Megvan a szocialista képviselőjelöltek 80 százaléka (Infostart)
Eddig, a választási felkészülés során az egyéni körzetekben induló országgyűlési képviselő-jelöltek 80 százalékát jelölte ki az MSZP - közölte a párt elnöke.
szept. 11
17:01
A vártnál jobban alakult a balatoni turisztikai szezon (Infostart)
A vártnál jobban alakult a turisztikai szezon a Balatonnál - jelentette ki a Nemzeti Turisztikai Bizottság (NTB) elnöke pénteken egy badacsonyi rendezvényen.
szept. 11
17:03
Orbán Viktor: Magyarország igazi kormányfőjét most is Gyurcsány Ferencnek hívják (Infostart)
Orbán Viktor szerint a pénteken benyújtott jövő évi költségvetés hazug és felelőtlen iromány, amely az elmúlt húsz év legveszélyesebb büdzsétervezete, mert nemcsak a következő egy évre, hanem a gyermekek jövőjére is veszélyt jelent.
szept. 11
17:06
"Magyarország igazi kormányfőjét most is Gyurcsány Ferencnek hívják, csak egy Bajnai nevű "dublőrjét" állította be" (Alternatív Energia)
Orbán Viktor szerint a pénteken benyújtott jövő évi költségvetés hazug és felelőtlen iromány, amely az elmúlt húsz év legveszélyesebb büdzsétervezete, mert nemcsak a következő egy évre, hanem a gyermekek jövőjére is veszélyt jelent.
szept. 11
17:08
Orbán: a kormány vonja vissza a költségvetést! (Alternatív Energia)
Orbán Viktor Fidesz-elnök pénteken pártja nevében felszólította a kormányt, vonja vissza a költségvetést.

Keresés