2009. szeptember 6. vasárnap

szept. 6
0:09
32 embert állítottak elő a rendőrök (Infostart)
Szombat kora estig 32 embert állítottak elő a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Tafferner Éva.
szept. 6
0:13
Ismét szent a béke az MSZP és az SZDSZ között - a nap hírei (Infostart)
Megegyezett a BKV felügyeletével összefüggő kérdésekről a fővárosi MSZP és az SZDSZ. A svéd fővárosban egyeztetett a jövő heti kormányfői találkozóról a magyar és a szlovák külügyminiszter. Az új típusú influenza vírusával fertőződtek meg egy csepeli iskola diákjai. A nap legfontosabb hírei szeptember 5-én.
szept. 6
7:30
Éjfélig 43 embert állítottak elő a rendőrök (Metropol)
Szombat éjfélig 43 embert állítottak elő a rendőrök, ellenük hivatalos személy elleni erőszak, rongálás és garázdaság miatt indul eljárás; két rendőr könnyebben megsérült - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztálya az MTI-vel.
szept. 6
8:51
Népszavazás Mátraterenyén (Infostart)
Szén és biomassza tüzelésére alkalmas erőmű létesítéséről tartanak népszavazást a Nógrád megyei Mátraterenyén. Este 7 óráig 4 szavazókörben zajlik a voksolás, amely akkor lesz érvényes, ha a választásra jogosult lakosok több, mint fele részt vesz a szavazáson, és akkor lesz eredményes, ha a voksolók több, mint fele azonos választ ad a feltett kérdésre.
szept. 6
9:18
Orbán: a Fideszben munkát osztogatnak (Metropol)
A Fidesz olyan politikai közösség, ahol munkát osztogatnak, és nem pozíciókat - mondta Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken.
szept. 6
9:36
Segíts rajtunk, Viktor! (Alternatív Energia)
Háromszáz tüntető várt vasárnap reggel Orbán Viktorra Esztergomban, a Szent Adalbert Központ bejárata előtt, ahol a Fidesz elnöke előadást tartott. "Ha a polgárok nem elégedettek az önkormányzat működésével, megoldást csak a kormányzattól remélhetnek" - jelentette ki Orbán Viktor az MTI tudósítójának az előadás után.
szept. 6
10:12
Orbán: A Fideszben nem pozíciókat osztogatnak (Alternatív Energia)
A Fidesz olyan politikai közösség, ahol munkát osztogatnak, és nem pozíciókat - mondta Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken. A Fidesz elnökének szombat esti beszédéről vasárnap hajnalban került fel tudósítás a fidesz.hu-ra.
szept. 6
10:21
Kenedi János: az állam szervek sorozatosan hazudnak és törvényt sértenek (Infostart)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint Kenedi János egy bírósági döntésnek megfelelően négy éve betekintett a náluk őrzött pártállami titkosszolgálati iratba, a kutató viszont állítja, hogy a tárca nem mond igazat.
szept. 6
10:48
Egykori kollégáikat védik az állambiztonsági dolgozók? (Metropol)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint Kenedi János egy bírósági döntésnek megfelelően négy éve betekintett a náluk őrzött pártállami titkosszolgálati iratba, a kutató viszont állítja, hogy a tárca nem mond igazat.
szept. 6
10:57
Orbán: a Fideszben munkát osztogatnak, és nem pozíciókat (Infostart)
A Fidesz olyan politikai közösség, ahol munkát osztogatnak, és nem pozíciókat - mondta Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken.
szept. 6
10:59
MDF: Ötpárti egyeztetés kell a Magyar Nyelv Alapról (Infostart)
Ötpárti egyeztetést szorgalmaz a Magyar Nyelv Alap felállításáról a Magyar Demokrata Fórum. Ez a szervezet vállalná át a szlovákiai nyelvtörvény alapján megbírságolt magyarok büntetését.
szept. 6
11:01
Orbán Viktor segítségéért tüntetnek a polgármester ellen Esztergomban (Infostart)
Háromszáz tüntető várt vasárnap reggel Orbán Viktorra Esztergomban, a Szent Adalbert Központ bejárata előtt, ahol a Fidesz elnöke előadást tartott. "Ha a polgárok nem elégedettek az önkormányzat működésével, megoldást csak a kormányzattól remélhetnek" - jelentette ki Orbán Viktor az MTI tudósítójának az előadás után.
szept. 6
11:33
A híd pilléréről mentettek meg egy kutyát - képriport (Infostart)
A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány felkérésére, a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület tagjai egy több napja a híd pillérjén talált kutyát mentettek ki.
szept. 6
11:42
"Viktor segíts!" - tüntetés az esztergomi polgármester ellen (Metropol)
Háromszáz tüntető várt vasárnap reggel Orbán Viktorra Esztergomban, a Szent Adalbert Központ bejárata előtt, ahol a Fidesz elnöke előadást tartott.
szept. 6
12:09
Súlyos fejsérüléssel eszméletlen férfit szállítottak kórházba Siófokról (Infostart)
Súlyos fejsérüléssel egy 30 év körüli eszméletlen férfit szállítottak kórházba Siófokról egy építkezés mellől vasárnap délelőtt - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.
szept. 6
12:11
Villanyoszlopnak csapódott egy autós Kaposváron (Infostart)
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a 33 éves férfit, aki személygépkocsijával egy villanyoszlopnak ütközött vasárnap hajnalban Kaposváron - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
szept. 6
12:13
Valótlan bejelentést tett a rendőrségen sérüléseiről egy karcagi fiatalember (Infostart)
Valótlan bejelentést tett szombaton a Karcagi Rendőrkapitányságon egy helyi fiatalember, amikor azt állította, hogy ismeretlen elkövető leütötte, és testére különböző jeleket karcolt; később elismerte, a sérüléseket maga okozta - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
szept. 6
12:15
Siklóernyővel lezuhant egy nő Kalocsán (Infostart)
Súlyos, nem életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy 25 éves nőt, aki siklóernyőjével lezuhant Kalocsa külterületén - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
szept. 6
12:17
Nádas Péter a Der Standardban: "Az ország ország egyfajta forradalmi helyzet szélére sodródott" (Infostart)
A magyarországi helyzetről készített interjút készített Nádas Péter íróval a Der Standard című osztrák napilap.
szept. 6
12:18
Halálra gázolt a vonat egy fiatalt (Metropol)
Életét vesztette egy fiatal férfi, akit elütött egy vonat vasárnap hajnalban Csongrád megyében. Az eddigi információk alapján a 23 éves csongrádi fiatalember egy szórakozóhelyről tartott hazafelé, amikor megtörtént a tragédia.
szept. 6
12:18
SZDSZ: Ingyen oltást a tanároknak! (Alternatív Energia)
Ingyenes védőoltást kér az új típusú influenza, az A/H1N1 ellen a pedagógusoknak az SZDSZ most megalakult oktatási és kulturális kabinetje - áll a párt közleményében.
szept. 6
12:36
"A korrupció szétmarta az országot" (Metropol)
A magyarországi helyzetről készített interjút készített Nádas Péter íróval a Der Standard című osztrák napilap.
szept. 6
13:39
Meghalt egy 17 éves motoros Mosonszentmiklóson (Infostart)
Egy 17 éves motoros fiú meghalt, 18 éves társa pedig életveszélyesen megsérült, amikor járművük kisodródott az útról, és két parkoló autónak csapódott vasárnap Mosonszentmiklóson - közölte a rendőrség.
szept. 6
15:09
Horváth Csaba egyeztetést kezdeményez a BKV-ról a miniszterelnökkel (Infostart)
Már hétfőn egyeztetést kezdeményez Bajnai Gordon kormányfővel a BKV gondjainak megoldásáról Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes, aki a másik szocialista helyettestől, Hagyó Miklóstól vette át a közlekedési vállalat felügyeletét. Horváth Csaba három hónapon belül rendet akar tenni a BKV-nál.
szept. 6
15:11
Az új vírus miatt tanításmentes munkanap lesz hétfőn a csepeli iskolában (Infostart)
Tanításmentes munkanapot rendeltek el hétfőre abban a csepeli iskolában, ahol mintegy 110-en betegedtek meg, köztük hét pedagógus is. Négyük esetében az új influenzavírust már kimutatták - mondta az oktatási központ vezetője.
szept. 6
15:18
Nem tanítanak hétfőn a csepeli iskolában (Metropol)
Tanításmentes munkanapot rendeltek el hétfőre abban a csepeli iskolában, ahol mintegy 110-en betegedtek meg, köztük hét pedagógus is.
szept. 6
15:27
Visszaérkezett eredeti helyére a máriapócsi Szűz Mária-kegykép (Infostart)
Visszaérkezett eredeti helyére a máriapócsi Szűz Mária-kegykép. A képet a görög katolikus templom teljes rekonstrukciója miatt vitték át ideiglenesen a hajdúdorogi templomba.
szept. 6
15:29
Melegfelvonulás: tizenhét ember ellen indult eljárás (Infostart)
Az összesített adatok szerint 41 embert állítottak elő a rendőrök a szombati melegfelvonulással kapcsolatban, közülük 17 ember ellen indult eljárás hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte vasárnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya.
szept. 6
15:54
Tanításmentes munkanap hétfőn a csepeli iskolában (Metropol)
Tanításmentes munkanapot rendeltek el hétfőre abban a csepeli iskolában, ahol mintegy 110-en betegedtek meg, köztük hét pedagógus is.
szept. 6
15:54
Orbán a hátsó ajtón menekült! (Alternatív Energia)
Orbán Viktor vasárnap Esztergomban a hátsó ajtón menekült ki a jobbikos tüntetők elől, amikor nyíltan színt kellett volna vallania - mondta Török Zsolt, az MSZP politikusa az MTI-nek.
szept. 6
16:39
Nagy fogás az ártándi határátkelőnél (Infostart)
Több mint 150 millió forint értékű dohányrakományt foglaltak le a vámosok az ártándi határátkelőnél - közölte a regionális vámparancsnokság szóvivője.
szept. 6
17:24
Szili Katalin: A közösség fontosságára tanít a bányászat (Alternatív Energia)
A közösség fontosságát tanulhatja meg a 21. század embere a bányászoktól és a bányászattól Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke szerint, aki erről egy bányásznapi ünnepségen beszélt vasárnap Pécsett.
szept. 6
18:09
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott hatos lottó számsoroláson a következő számokat húzták ki.
szept. 6
20:15
Az egészségre károsak lehetnek az energiatakarékos izzók (Infostart)
Az energiatakarékos izzók egészségkárosító hatására figyelmeztet a német Épületbiológiai Szövetség.
szept. 6
20:24
Kirekesztené a nácikat Bajnai (Alternatív Energia)
Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell, hogy akik a holokauszt borzalmas éveit és eszméit akarják visszahozni, ostobaságból, sértettségből, cinizmusból vagy hatalomvágyból, elszigetelődjenek és karanténba záródjanak - mondta vasárnap este Bajnai Gordon miniszterelnök a budapesti Dohány utcai zsinagógában, a szakrális épület fennállásának 150. évfordulója alkalmából tartott újraavatási ünnepségen.
szept. 6
20:51
Bajnai Gordon is részt vett a Dohány utcai zsinagóga ünnepségén (Infostart)
Az emlékezés és az emlékeztetés fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök a budapesti Dohány utcai zsinagóga fennállásának 150. évfordulója alkalmából tartott újraavatási ünnepségen. Bajnai Gordon úgy fogalmazott: el kell szigetelni azokat, akik ostobaságból, sértettségből, cinizmusból vagy hatalomvágyból vissza akarják hozni a holokauszt borzalmas éveit és eszméit.
szept. 6
21:36
Végre rend lesz a BKV-nál! (Alternatív Energia)
Horváth Csaba főpolgármester-helyettes három hónap alatt rendet akar tenni a botrányoktól megtépázott hitelű és tekintélyű BKV-nál. Ezt ígérte az MSZP-s politikus, miután szabad kezet kapott a cég felett. A csődközelben lévő vállalat finanszírozásáról a terület új felelőse egyeztetést kezdeményez Bajnai Gordon miniszterelnökkel. A BKV-s hatáskörök egy kézbe telepítéséről kötött kompromisszum lett…

Keresés