2009. szeptember 1. kedd

szept. 1
4:21
Így védekezz a frontok ellen! (Blikk)
Sokunkat megvisel a változó időjárás, amely ellen bizony nem sokat tehetünk. Ám a hőmérséklet-ingadozással járó kellemetlen tüneteket – dr. Chen Zhen, a kínai hagyományos orvoslás professzora szerint – igenis tudjuk enyhíteni, méghozzá természetes módon, gyógyszerek nélkül. Mégis, hogyan? A professzor hasznos tanácsaival most ebben segít.
szept. 1
4:25
Káoszt okozott a siratófalnál Madonna (Blikk)
JERUZSÁLEM – Kisebb káoszt okozott Madonna (51) Jeruzsálemben. Az énekesnő ugyanis két tel-avivi koncertje előtt az izraeli Jeruzsálemben járt, mégpedig azért, hogy elzarándokoljon a siratófalhoz.
szept. 1
5:51
Pokolba kívánja szerencséjét a lottónyertes (Infostart)
Bárcsak sose lett volna az övé a lottófőnyeremény - ezt kívánja egy brit lány, akinek tönkretette az életét a hat évvel ezelőtt kapott hatalmas összeg, amit főleg drogokra és bulizásra vert el.
szept. 1
6:45
Kórházba került Líbiában a lockerbie-i merénylő (Infostart)
Egy líbiai tisztségviselő arról számolt be hétfőn, hogy kórházba került a lockerbie-i merényletért elítélt egykori líbiai titkos ügynök.
szept. 1
7:39
Obama meggyilkolásával viccelődött a kanadai közszolgálati rádió (Infostart)
Bocsánatkérésre szólította fel a kanadai rádiókat és televíziókat felügyelő hatóság (CRTC) helyi idő szerint hétfőn az ország közszolgálati adóját (CBC), amely egy tavaly szilveszteri műsorában Barack Obama amerikai elnök meggyilkolásával viccelődött.
szept. 1
8:15
A nők már a csokoládé illatának sem tudnak ellenállni (Infostart)
A nők háromnegyede nem tud ellenállni a csokoládé illatának - derült ki az egyik illatszergyártó által elvégzett kutatásból.
szept. 1
8:51
Nézze meg az ejtőernyős horrorisztikus zuhanását! (Infostart)
A halálra is felkészült esése közben az az ejtőernyős, aki néhány héttel ezelőtt háromezer métert zuhant, mivel nem nyílt ki az ernyője és a póternyőjével is gondok támadtak. A brit férfi nyaksérüléssel és pár zúzódással megúszta az esetet, most pedig megígérte, többet nem fog repülőből kiugrani.
szept. 1
9:09
Kutyafogta heroin Tompán - képekkel (Infostart)
Négy és fél kilogrammnyi heroinra bukkant a vámosok kábítószer-kereső kutyája a tompai határátkelőhelyen egy szerb férfi autójában; a 25 millió forintnyi drogot lefoglalták, a csempész ellen eljárás indult.
szept. 1
9:21
Aki másnak vermet ás-avagy amit a vermelésről tudni kell (Édenkert)
Lassan, de biztosan közeledik az ősz. Ha több a termésünk, mint amit biztonsággal tudunk tárolni a spájzban, vagy ha a szőlőnk oltott vesszőit lenne fontos teleltetni, a legjobb megoldás, ha vermelünk. Ennek több módja is lehetséges. Lássuk, melyik verem mikor és mire jó...
szept. 1
9:27
Megáll az autó, ha ittas a sofőr (Infostart)
A Toyota kifejlesztett egy olyan műszert, amely érzékeli, ha a közelében ittas ember tartózkodik, és az autóba helyezve megakadályozza, hogy az elinduljon.
szept. 1
9:45
Félrelépés - szex nélkül (Blikk)
Van egy olyan férfi az életedben, akivel kettesben vacsorázol, titokban találkozgatsz és legintimebb gondoltaidat is megosztod, de nem fekszel le vele? Alighanem érzelmi afférod van. A párod vajon mit szólna ehhez?
szept. 1
9:45
A legrosszabb nap lenne a születésre? (Infostart)
Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke venné az iskolai akadályokat, és sikeres ember válna belőle. Az augusztusban született gyermekeknek azonban erre kisebb az esélyük - vallják egyre többen Nagy-Britanniában.
szept. 1
10:39
Baleset miatt nagy a torlódás az M0-áson (Infostart)
Kigyulladt egy homokszállító kamion kereke az M0-ás autóúton az M5-ös autópálya felhajtójánál kedd délelőtt, a tűzoltók megfékezték a lángokat, de a baleset miatt nagy torlódás alakult ki - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese.
szept. 1
12:27
Haditechnikai termékkel visszaéléssel gyanúsították meg az UD Zrt. egyik vezetőjét (Infostart)
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az UD Zrt. egyik vezetőjét haditechnikai termékkel visszaélés gyanúja miatt.
szept. 1
12:45
Mit tehetnek a SkyEurope hoppon maradt utasai? (Infostart)
A SkyEurope bejelentette, hogy csődeljárás indul a légitársaság ellen, aminek eredményeként összes járatát leállítja azonnali hatállyal. De mit tehetnek ilyenkor azok, akik már megvették jegyüket, vagy éppen a nyaralás közepén éri őket a hír, hogy hazafelé szóló jegyük már semmit sem ér?
szept. 1
15:57
Hogyan készítsünk kovászos és ecetes uborkát? (Édenkert)
Savanyúság márpedig dukál a sült hús vagy a tányér pörkölt mellé! Ki-ki maga döntse el, melyiket szereti jobban, közben mi elmeséljük, hogyan készülnek.
szept. 1
17:15
Mi a baj a mellbimbóval? (Blikk)
Furcsa, különös fóbiában szenved a civilizáltnak nevezett nyugati világ: a divattervezők, a mainstream média és a reklámvilág köldökig dekoltált felsőkkel csiklandozza a férfivágyakat, a női mell minden mennyiségben és formában visszakacsint tévéből, magazinból vagy az internetről. Nagy mellényt villantani tehát vonzó és kívánandó dolog, de van valami, amiért a fejlett országokban mindenütt komoly…
szept. 1
17:33
Összeégett férfi holttestére bukkantak a fővárosban (Infostart)
Egy férfi összeégett holttestére bukkantak a főváros XX. kerületében egy építkezésen - mondta az InfoRádiónak a BRFK sajtóügyeletese.
szept. 1
20:15
Beckham labdázva népszerűsíti Kaliforniát (Infostart)
David Beckham is szerepet vállalt egy Kaliforniát népszerűsítő reklámban.
szept. 1
20:33
Nincs több szúnyogcsípés - jön a forradalmian új riasztó! (Infostart)
Forradalmian új szúnyogriasztót találtak fel amerikai kutatók: a szer, ha kifejlesztik, olcsó lesz, mégis hatékonynak ígérkezik.
szept. 1
20:51
Kaparós sorsjegy miatt perel a színész (Infostart)
Beperelte a New York-i állami lottótársaságot egy neves amerikai színész egy nyomdahibás sorsjegy miatt.
szept. 1
21:09
Eldugult vécé miatt késett tíz órát a repülő (Infostart)
Tíz órát késett a bangladesi légitársaság Dakkából Londonba tartó, menetrendszerű repülőgépe - mert eldugult az összes vécé.
szept. 1
21:27
Jobb félni, mint megijedni - tüsszentéssel nem terjed a nemi betegség (Infostart)
Több, mint 20 olyan betegséget ismerünk, amely szexuális úton terjed gombák, vírusok, baktériumok és élősdiek közvetítésével. A "klasszikus" nemi betegségek (például gonorrhoea, szifilisz) már nem olyan rettegettek, mint régen, ám az AIDS ellen ma még nem létezik semmiféle gyógyszer vagy oltás. Becslések szerint ma a világon évente 330 millió ember kap el nemi betegséget.

2009. szeptember 2. szerda

szept. 2
5:15
A szexuális életet is befolyásolja a cukorbetegség (Infostart)
A cukorbetegség hatással van a szexuális életre - állítja az amerikai, a brit és a német diabéteszesek 44 százaléka.
szept. 2
9:27
Utál engem a növényem! Mit tegyek? (Édenkert)
Tudta, hogy a növények is képesek egymással kommunikálni, rokonszenvet és ellenszenvet érezni? Náluk is a fajfenntartást szolgálja a kommunikáció. De ha kellőképp szeretjük és gondozzuk, akkor nem velünk van baja. Hanem a többiekkel...
szept. 2
14:33
A magyarok háromnegyede engedélyezné a melegfelvonulást (Infostart)
A Jobbik támogatóinak 21 százaléka egyetért a melegfelvonulás megtartásával, és csak 30 százalékuk vélekedik úgy, hogy be kéne tiltani. A teljes lakosság körében hasonlóak az arányok, a magyarok 20 százaléka ért egyet a felvonulással, míg 26 százalék tiltaná be, 51 százalék bár nem ért egyet, de elismeri a melegszervezetek gyülekezési jogát - derült ki a Nézőpont Intézet augusztusi felméréséből.
szept. 2
15:09
High-tech zsebkendők diagnosztizálják az influenzát (Infostart)
Német kutatók olyan zsebkendő kifejlesztésén dolgoznak, amely megmondaná egy tüsszentésről, hogy van-e benne influenzavírus.
szept. 2
15:24
A képek örök értékei-két csodálatos alkotás (Édenkert)
Szeretjük a Galériákat. Örök érték képviselői a képek, tárgyak. Van, aki csak a kirakat csodálásáig jut el, de sokak naprakészek a legtehetségesebbek művészek alkotásaiból. A "Mozaik"-ból most mi is bemutatunk két nagyon különlegeset.
szept. 2
18:09
Macaulay Culkin: Nem én vagyok Michael Jackson gyerekének az apja! (Infostart)
A Reszkessetek, betörők! című film sztárja tagadta azokat a híreszteléseket, miszerint ő lenne Michael Jackson legkisebb gyerekének, Blanketnek a biológiai apja. A pop királyának halála óta nem Macaulay Culkin az egyetlen, akiről azt pletykálják, hogy Jackson valamelyik gyerekének vér szerinti szülője.
szept. 2
18:27
A korai felismeréstől függhet az életünk (Infostart)
Az emberek többsége természetesnek tartja, hogy húszezer kilométerenként elviszi az autóját szervizbe. Az azonban még korántsem épült be a köztudatba, hogy ugyanilyen alapon évente szükség lenne egészségszűrésre is, hiszen a korán felismert betegségek gyógyítására sokkal nagyobb az esély, mint az esetlegesen későn diagnosztizáltak. A korai diagnózisok felállításának pedig az egyik legalkalmasabb…
szept. 2
19:39
Egy bűnöző barátnőjével kezdett ki a sztárfocista (Infostart)
Egy bűnöző fenyegette meg Dimitar Berbatovot, amiért a Manchester United labdarúgója az ő barátnőjével flörtölt.
szept. 2
19:57
Ritka lóbetegség okozta az állatorvos halálát (Infostart)
A lovakat megbetegítő ritka kórokozó, a Hendra-vírus okozta egy ausztrál állatorvos halálát; ez a negyedik ismert humán haláleset a vírus 1994-es felfedezése óta.
szept. 2
20:33
A Facebook miatt ölték meg a négygyermekes anyát (Infostart)
Megölte barátnőjét egy brit férfi, amiért az a Facebookon családi állapotát házasról egyedülállóra változtatta.
szept. 2
20:51
Születésnapi ajándéka mentette meg a miniszter életét (Infostart)
A barátnőjétől kapott fejlámpa mentette meg egy ausztrál miniszter életét. Tim Holding, a victoriai kormány idegenforgalmi tárcájának vezetője három napot töltött egyedül a vadonban, mire a légi mentők rátaláltak.
szept. 2
21:09
Nagyobb eséllyel lesz depressziós, aki nem iszik (Infostart)
Nagyobb eséllyel lesz depressziós valaki, ha tartózkodik az alkoholfogyasztástól - állapították meg norvég kutatók.
szept. 2
21:27
"Nincs időjárás" a Föld legnyugodtabb pontján (Infostart)
Asztronómusok felfedezték a világ legnyugodtabb, egyben leghidegebb és legszárazabb pontját, ahol szinte bizonyosan nem járt még ember. Ahogy mondják: a helyszínen gyakorlatilag "nincs időjárás". A tudósok eredetileg egy olyan pontot kerestek, ahonnan akadálytalanul lehet szemlélni az égboltot.

2009. szeptember 3. csütörtök

szept. 3
3:09
Bajnai Gordon, a vészkapus (Blikk)
TELKI – Meglátogatta főhadiszállásán Bajnai Gordon (41) a Svédország elleni szombati és a Portugália elleni szerdai világbajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatottat. A miniszterelnök megnézte az edzőközpontot, beszélgetett a focistákkal, s még kapusképességeit is megcsillantotta az edzőpályán.
szept. 3
4:21
Erre jó még a Google (Blikk)
A webes kereső és a Gmail mellett még számtalan hasznos szolgáltatást kínál ingyen! Ezek közül válogattunk a sorozat befejező részében.
szept. 3
4:25
Melegágyas palánták (Blikk)
A homoszexualitás egyidős az emberiség megjelenésével, megítélése azonban koronként változott és változik a teljes elfogadástól egészen az üldöztetésig. Napjainkban az azonos neműek egymás iránti vonzódása sokat vitatott téma, és még az érintettekben is számos kérdés vetődik fel a nemi orientáció kialakulásával kapcsolatban.
szept. 3
5:51
A nagyivás jobban hizlal, mint a kis mennyiségű, de rendszeres (Infostart)
Ha egyetlen este alatt iszunk meg egy egész üveg bort vagy legalább öt korsó sört, az jobban hizlal, mintha ugyanezt a mennyiséget egy hétre elosztva innánk meg - állítják brit kutatók.
szept. 3
7:57
Újságírók hackelhették meg Vilmos és Harry herceg mobilját (Infostart)
Újságírók feltörhették II. Erzsébet angol királynő unokáinak mobiltelefonjait - hangzott el a brit parlamentben. Nem ez az első alkalom, hogy a zsurnaliszták ilyen módon próbálnak meg információt szerezni a királyi családról.
szept. 3
8:15
Húsz év múlva a depresszió lesz a leggyakoribb betegség (Infostart)
Az Egészségügyi Világszervezet figyelmeztetése szerint 20 éven belül többeket sújt majd a depresszió, mint bármelyik másik betegség.
szept. 3
8:33
"Tökéletes szülők, kiváló állapotban eladók" (Infostart)
Szüleit kezdte árulni az interneten egy amerikai férfi. A viccet sokan komolyan vették, és érdekes ajánlatokat tettek.
szept. 3
9:09
Rámpa alá szorult a balesetes - képgaléria (Infostart)
Összeütközött két személyautó Budapesten a VII. kerületben csütörtökre virradó éjszaka; a baleset következtében az egyik jármű felborult - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese .
szept. 3
9:11
Csókot is lopott volna a bankrabló (Infostart)
A floridai rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki állítólag arra kérte egy bank pénztárosát, hogy csókolja meg, miközben éppen kirabolta a pénzintézetet.
szept. 3
9:15
E heti ínyencségeink - Piaci körkép (Édenkert)
A mondás szerint: "A jó bornak nem kell cégér". Cégér nem kell a jóféle zöldségnek-gyümölcsnek sem, csak jó ár! Nézzünk körül, mit, hol, mennyiért adnak a piacokon. Aztán persze alkudjunk!
szept. 3
9:27
Vért könnyezik a tinédzser - nézze meg! (Infostart)
Egy amerikai kamasz betegsége előtt értetlenül állnak az orvosok, mivel nem tudják megmagyarázni, hogy a fiú könnycsatornájából miért szivárog a vér.
szept. 3
9:45
Tűzoltók vágták ki a sérültet a XIX. kerületben - képekkel (Infostart)
Tűzoltók szabadították ki az egyik sérültet a főváros XIX. kerületében, a Zalaegerszegi és a Kisfaludy utca sarkán történt baleset után.
szept. 3
10:39
Tarantulára, házi légyre és vakondra erősített kamera - nézze meg, milyenek az állatok hétköznapjai! (Infostart)
Vajon milyen érzés krokodilként a mocsárban tanyázni? Vagy méhecskeként beporozni egy virágot? Esetleg farkasként egy mókus után szaglászni, vagy vakondként a föld alatt rohangálni? Az amerikai Museum of Animal Perspectives videóiból állatok szemszögéből csodálkozhatunk rá a világra - és magukra az állatokra.
szept. 3
13:39
A válság hatása: nem vesszük meg, amit nem muszáj (Infostart)
Ami helyettesíthető vagy nem sürgős, azt nem vesszük meg - nagyjából így összegezhető a válság miatt átalakult fogyasztói magatartás - mondta az InfoRádiónak a GFK Piackutató igazgatója. Kozák Ákos hozzátette: Nyugat-Európától eltérően, a magyarok nem a legolcsóbb terméket veszik meg, hanem az úgynevezett "B" kategóriásat, de kevesebbet vásárolnak.

Keresés