Egyelőre nincs végleges döntés a 4-es metró „átszabásáról”: a városvezetés pártolná, hogy a meg nem kezdett második szakasz terveit átírva két megállót kihagyjanak a négyből, s az így felszabaduló pénzből a vonal másik végét hosszabbítsák meg Budaörsig. Szakértők az utóbbit régóta sürgetik, miközben sokat kritizálták az eredeti tervek szerinti túl sűrű állomáskiosztást.
Három nappal az SZDSZ új elnökét is megválasztó tisztújító küldöttgyűlés előtt nem egyértelmű, hogy a döntéshozó több mint 600 küldött részt vehetne-e a tanácskozáson. Két álláspont került szembe: az egyik szerint a tisztújítás előtt új küldötteket kellett volna választani, míg mások úgy vélik, a még tavaly tavasszal választott tagokkal is szabályszerű az ülés. A párt alapszabálya alig segít…
Éppen mához két hétre határozzák meg a felsőoktatási ponthatárokat, akkor derül ki, melyik felsőoktatási intézménybe vették fel az egyetemen, főiskolán továbbtanulni kívánókat. Azt még nem tudni, hová hány ponttal lehet bejutni, azt azonban igen, hogy egyetemre, főiskolára minimum 160, felsőfokú szakképzésbe minimum 140 pont kell. Az sem kétséges, hogy a hagyományosan nagy túljelentkezésű szakokon…
A mintegy 13 milliárd forintnyi adóságát nyögő V. kerületi önkormányzatnak már az idei költségvetése is tarthatatlannak tűnik, értesüléseink szerint ezért is kívánja „dobra verni” a polgármester a kerület egyik legértékesebb ingatlanát, a Párizsi udvart. Nemcsak a hitel- és kötvény-adósság jelent folyamatos terhet a fideszes vezetésű Belvárosnak. Komoly gondokat okozhat, hogy hosszú távon sem…
A magyarok fele egyetért a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló bírósági döntéssel, a megkérdezettek harmada azonban túl keménynek tartja a rendőrség fellépését a gárdisták szombati tüntetésén - derül ki a Népszabadság megbízásából készített Medián-felmérésből.
Találkozót szerveznek szombaton az MDF-ből közelmúltban kizárt politikusok a fórum alapértékeinek továbbviteléről - mondta az egyik szervező, Hock Zoltán a csütörtöki Magyar Nemzetnek.
A közigazgatási szabályokat és eljárásokat pontosító salátatörvény részeként a parlament nemrég lehetőséget teremtett a kormánynak, hogy közvetlenül beavatkozzon a helyi egészségügyi ellátás szervezésébe - írja a Népszabadság.
A magyarok fele egyetért a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló bírósági döntéssel, a megkérdezettek harmada ugyanakkor úgy véli: túl keményen lépett fel a rendőrség az ítélet elleni tiltakozásul rendezett, engedély nélküli, szombati tüntetésen.
A HospInvest esete miatt szigorúbban szabályozná az Egészségügyi Minisztérium a fekvőbeteg-ellátó intézmények magánosítását - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Energia, befektetés és fejlesztés alcímet viseli a csütörtökön a horvátországi Dubrovnikban kezdődő kétnapos Croatia Summit 2009 csúcstalálkozó, amelyen Bajnai Gordon magyar kormányfő is részt vesz.
Online várja az aláírásokat "nem az én nevemben" mottóval a Jobbik európai parlamenti választási eredményével kapcsolatban a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM).
Veres János volt pénzügyminiszter elvállalná az uniós biztosi posztra jelölést; a szocialista politikus csütörtökön, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta, egyike azoknak, akiknek a neve szóba került a jelöléssel kapcsolatos beszélgetéseken.
Állatkínzásért hét hónap börtönt kapott egy barcsi férfi, mert a hatóságok szerint engedély nélkül halászott a Drávában. Csakhogy a kezébe került a főügyészség körlevele, amelyben az áll: cselekedete nem minősül állatkínzásnak - írta csütörtöki számában a Somogyi Hírlap.
Veres János volt pénzügyminiszter elvállalná az uniós biztosi posztra jelölést; a szocialista politikus csütörtökön, a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta, egyike azoknak, akiknek a neve szóba került a jelöléssel kapcsolatos beszélgetéseken.
z elmúlt évek folyamatos visszaesése után idén látványosan nőtt a jogászképzés népszerűsége, nem változott viszont az, hogy továbbra is a kifejezetten jó középiskolai teljesítményt nyújtó, magas előképzettségű fiatalok jelentkeznek a szakra - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján közzétett legfrissebb elemzésben.
Lopott telefon miatt bukott le egy 27 éves budapesti sorozatbetörő, a tolvaj ugyanis felvette a készüléket, amit a bűncselekmény után a sértett hívott fel, rögzítve a beszélgetést - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Négy iraki és egy iráni állampolgár próbált illegálisan bejutni Magyarországra a gyulai határátkelőnél, egy teherautó alvázára kapaszkodtak fel - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Másfél órás várakozás alakult ki csütörtök délelőttre a röszkei határátkelőhely kilépőoldalán a Hollandiából, Németországból érkező és nyári szabadságukra hazautazó török vendégmunkások miatt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében 2011-ig 365 óvoda és iskola korszerűsítése, bővítése valósul meg összesen 104 milliárd forint értékben - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Nógrád megyei Kazáron.
Meghalt egy 18 éves fiú, két társa könnyebb sérüléseket szenvedett, amikor egy autó elütötte őket csütörtök hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtis belterületén - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-vel.
Súlyosan megsérült annak a motorkerékpárnak a vezetője, amely összeütközött egy személygépkocsival csütörtökön a 61-es úton Simontornyánál - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében 2011-ig 365 óvoda és iskola korszerűsítése, bővítése valósul meg összesen 104 milliárd forint értékben - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Nógrád megyei Kazáron.
Zavargások voltak szerdán éjjel egy délkelet-franciaországi kisvárosban, miután egy helybéli fiatal tisztázatlan körülmények között meghalt rendőrségi őrizetben.
Veres János volt pénzügyminiszter is esélyes arra, hogy Magyarország uniós biztosa legyen. A politikus a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta: bár még a kérdés nem aktuális, minden bizonnyal valamilyen reálterületet fog kapni Magyarország.
Az MSZP továbbra is azt várja el a bankoktól, hogy kövessék a devizaárfolyamok mozgását, és csökkentsék az euró és svájci frank alapú hitelek törlesztőrészeletét - mondta Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője.
A rendőrség a folyamatos megújulás közepette egyre inkább képes rendet tartani, biztonságot, nyugalmat szolgáltatni az ország polgárainak - egyebek mellett erről beszélt az igazságügyi és rendészeti miniszter a frissen végzett rendőr tiszthelyettesek és tisztek részére rendezett ünnepélyes feladatmeghatározó eligazításon csütörtökön Budapesten.
A Fidesz megnyugtatóbbnak tartaná, ha a kormányzati negyed ügyének kivizsgálását a Központi Nyomozó Ügyészség venné át - közölte a párt két politikusa, Balsai István és Cser-Palkovics András csütörtökön az MTI-vel. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés miatt folytat vizsgálatot - tudta meg az InfRádió Bartha László szóvivőtől.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatója szerint az elektronikus közigazgatás megvalósítása miatt elengedhetetlen jövő héten bevezetni az új szoftveres műszaki vizsgáztatást, amelynek következtében várhatóan hosszú várakozási időre kell számítani a vizsgáztató állomásokon. Az Európai Autószervizek Magyarországi Szövetségének elnöke szerint az új rendszer bevezetése felesleges, nem időszerű, és…
A nyári szünidőben a gyermekek könnyen válhatnak bűncselekmények áldozataivá - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési osztályának vezetője. Oláh László szerint a pedagógusoknak, a szülőknek és a rendőröknek együtt kell működniük, hogy elkerülhetőek legyenek a balesetek, illetve a gyermekek ellen elkövetett bűnesetek.
A fóti korrupciógyanús ügy csak a "jéghegy csúcsa", Kövér László pedig tisztázza, hogy kellett-e intézkednie ilyen ügyletekben - vetette fel az MDF közleményben csütörtökön.
Bajnai Gordon felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja a Dohány utcában megvert zsidó férfi ügyének körülményeit, tájékozódjon a történtekről, és tegyen javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében - közölte a kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón.
Magyarországon nem csökken, hanem tovább nő a válság a következő fél évben - jelentette ki Mádi László fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az SZDSZ-közeli Republikon Intézet, illetve a baloldal politikusai előszeretettel vádolják azzal a Fidesz-KDNP-t, hogy önkormányzati szinten kétszáz helyen működik együtt a Jobbikkal. A Heti Válasz utánajárt a valóságnak. Az eredmény: az ellenzéki párt kétszáz helyett mindössze két jobbikossal kooperál - derül ki a Heti Válasz cikkéből.
A gazdasági, társadalmi és ökológiai szempontokat egységbe foglaló rendszerszemléletre van szükség a nemzeti és a globális döntéshozatalban - hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács elnöke.
A rendőrség a folyamatos megújulás közepette egyre inkább képes rendet tartani, biztonságot, nyugalmat szolgáltatni az ország polgárainak - egyebek mellett erről beszélt az igazságügyi és rendészeti miniszter a frissen végzett rendőr tiszthelyettesek és tisztek részére rendezett ünnepélyes feladatmeghatározó eligazításon csütörtökön Budapesten.
A Fidesz szerint egy felelős kormány nem kéri, hanem kényszeríti a bankokat, hogy a devizaárfolyamok kedvező alakulása után csökkentsék a deviza alapú hitelek törlesztőrészletét - reagált csütörtökön Koszorús László, a párt országgyűlési képviselője a Török Zsolt (MSZP) sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Átadták csütörtökön a tiszaroffi árapasztó tározót, amely egy rendkívüli árvíz esetén tizenhat centiméterrel csökkentheti a Tisza vízszintjét a térségben.
Bajnai Gordon felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja ki a Dohány utcában megvert zsidó férfi ügyének körülményeit, és dolgozzon ki javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében. Egyebek mellett erről számolt be Szollár Domokos kormányszóvivő.
A rendőrség csak akkor lép közbe a Jobbik szombat estére bejelentett demonstrációján, ha ott törvénysértés történik - mondta az InfoRádiónak Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter. Arra a kérdésre, hogy a rendőrök várhatóan kiemelik-e az ott megjelenők közül a gárdista egyenruhásokat, a tárcavezető azt válaszolta: az illetékes parancsnok dönti el, hogy mikor kell a rendőröknek…
Az MSZP szerint a Fidesz mintha kezdené felismerni a realitásokat: azt, hogy a magyar kormány az elmúlt év őszétől kezdve a válságkezeléshez, az egyensúly megteremtéséhez szükséges döntéseket hozta meg - mondta Veres János, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Index értesülései szerint ma megszületett a politikai döntés, hogy a pénzügyminiszter felmenti tisztéből Tátrai Miklóst, a nemzeti vagyonkezelő vezérigazgatóját. Tátrai menesztéséről a múlt héten jelentek meg az első hírek, a tavaly januárban alakult vagyonkezelő holdingot számos támadás érte az utóbbi időben, a napokban a számviteli rend megsértésének okán nyomozás is indult ellene.
Az Index hírportál értesülései szerint csütörtökön megszületett a politikai döntés, hogy a pénzügyminiszter felmenti tisztéből Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatóját.
A magánnyugdíjpénztári tagok egy része számára az Országgyűlés által 2009. június 29-én elfogadott törvény lehetővé teszi, hogy 2009. december 31-ig visszaléphessen a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerbe - hívja fel a figyelmet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Az MSZP Pest megyei elnökhelyettese szerint azonnal le kell mondania Fót fideszes polgármesterének, Mádly Zsoltnak, ugyanis sem polgármester, sem közéleti szereplő nem lehet Magyarországon az, aki nem tud uralkodni az indulatain.
Uszálystrandot adott át a főpolgármester az Erzsébet-híd pesti hídfőjétől északra. A sajtótájékoztatón Demszky Gábor beszélt arról is, hogy az a 177 millió forint, amelyet a BKV eddig a ki nem épített elektronikus beléptetőrendszerre költött, nem veszett el, a rendszer néhány éven belül kiépülhet.
Mintegy 3000 fiatal vesz részt a fiatal szocialisták világszervezete, a Szocialista Ifjúsági Internacionálé (IUSY) jövő heti zánkai politikai fesztiválján - közölte a rendezvény egyik szervezője a Societas elnöke, Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön.