2009. július 18. szombat

júl. 18
5:09
Retkes: Mindenkire számítok, Kókára is (Alternatív Energia)
Megyei elnökök, helyi csoportok vezetői, budapesti kerületi elnökök, néhány parlamenti képviselő és a főpolgármester is támogatták, hogy elinduljon az SZDSZ elnöki posztjáért – állítja Retkes Attila. A liberális párt új vezetője bízik abban, hogy együtt tud dolgozni a frakcióval, amelynek élén továbbra is szükségesnek tartja a változást. Ugyanakkor őszre megalakul az a hét szakpolitikai kabinet,…
júl. 18
5:27
Hitelesek figyelem! Van kihez fordulni, ha egyoldalúan módosították szerződését - Tegyen panaszt! (Alternatív Energia)
A banki szerződések egyoldalú módosítását szeptember végéig felfüggesztik a hitelintézetek – ebben állapodott meg tegnap Bajnai Gordon miniszterelnök a hazai bankszektor képviselőivel. E türelmi időszak alatt a bankok kidolgozzák azt a koncepciót, amellyel modernizálni lehet a szabályozási környezetet, s létrehoznának egy mindenkire érvényes etikai-magatartási kódexet, amelyben tételesen…
júl. 18
5:29
„Ezek a Cora áruháztól a Fidesz-kampány céljára adott 400 000 Ft összegű utalványból származtak” (Alternatív Energia)
Négyszázezer forinttal támogatta egy hipermarketlánc Fót fideszes polgármesterjelöltjének kampányát 2006-ban. Az azóta alkalmatlannak nyilvánított és más ügyben el is ítélt Szent-Iványi Géza maga vallotta ezt be egy sikkasztási ügy nyomozása során. Az eljárást megszüntették, a választási csalás gyanúját is felvető mozzanatokat pedig nem is vizsgálták. Ezért a helyiek a legfőbb ügyésztől kértek…
júl. 18
6:03
Jud Süß-vetítés: újra nyomoznak! (Alternatív Energia)
Újra nyomoznak a Jud Süß náci propagandafilmet vetítő Gede testvérek Bt. egyik tagja ellen, szerzői jog megsértésének vétsége miatt. Az ismeretlen helyen tartózkodó ausztrál-magyar állampolgárságú Gede Tibor ellen körözést adott ki a BRFK szervezett bűnözés elleni osztálya – tudta meg lapunk. A gazdaságvédelmi főosztálynál folyamatban lévő hasonló nyomozást a rendőrség összevonta. Gede a rendőrség…
júl. 18
6:36
Délben csap le ránk a vihar - 15 foknál is hidegebb lehet! (Infostart)
Szombaton délben éri el Magyarország nyugati határát a viharokat okozó hidegfront. A győrieknek 14 órától kell aggódniuk, Budapesten pedig 17 órától kezdődhet a tánc.
júl. 18
9:21
Bajnai Gordon ígérete a rászorulóknak (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon reméli, hogy augusztustól akadály nélkül működik a krízisalap. A miniszterelnök a Veszprém Megyei Naplónak adott interjújában elmondta, hogy már megkezdték az önkormányzatok tájékoztatását, és hamarosan feláll egy tanácsadó testület is.
júl. 18
9:54
Tarol a játékpiacon Rubik Ernő Gömbje (Infostart)
Tarol a játékpiacon Rubik Ernő új játéka - írja a Népszabadság. A londoni premieren több száz vásárló volt kíváncsi a Gömbre.
júl. 18
10:12
Retkes Attila: Kóka János lemondás helyett lejárató kampányt indított (Infostart)
A sárdobálásban én nem fogok részt venni - nyilatkozta a Népszabadságnak Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke, aki szerint nem a párt elnevezését, hanem politikájának tartalmát kell megújítani.
júl. 18
10:48
Ismét több órát kell várakozni Röszkén (Infostart)
Két órára emelkedett a várakozási idő a Röszke Autópálya-határátkelőhely kilépőoldalán, a szerb fél fogadóképtelensége miatt a kiléptetés nem gyorsítható - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
júl. 18
11:09
Több órát kell várakozni Röszkén (Metropol)
Két órára emelkedett a várakozási idő a Röszke Autópálya-határátkelőhely kilépőoldalán, a szerb fél fogadóképtelensége miatt a kiléptetés nem gyorsítható.
júl. 18
11:11
Meghalt egy nő a metróalagútnál (Metropol)
Szombaton reggel hatkor meghalt egy 50 év körüli nő az M2-es metró Stadionok megállójánál a vágányok között.
júl. 18
11:24
Megdöbbentően nehezen lehet uniós pénzhez jutni (Infostart)
Bürokratikus és nehézkes az uniós pályázatok magyarországi elbírálása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója. Varga Kálmán hozzátette: ennek ellenére az állami tulajdonú műemlékek esetén turisztikai fejlesztéseket csak az uniós források segítségével lehet végrehajtani.
júl. 18
12:00
Megérkezett a vihar - kiterelik a Balatonból a fürdőzőket (Infostart)
Zala megyénél lépett be az országba a zivatarvonal - tájékoztatta Fodor Zoltán veszélyjelző meteorológus.
júl. 18
12:03
Zalánál tört be az országba a vihar (Metropol)
Zala megyénél lépett be az országba a zivatarvonal. Fodor Zoltán veszélyjelző meteorológus elmondta: az Országos Meteorológia Szolgálat már ki is adta a Dunántúlon a narancssárga a riasztást, ahol heves, felhőszakadással kísért zivatarokra, rövid idő alatt nagy mennyiségű, akár 30 milliméter feletti csapadékra kell számítani.
júl. 18
12:21
Orbán Viktor a csodáról, és a varázslatról (Alternatív Energia)
Európában új korszak kezdődött, amely jobboldali lesz - állapította meg szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor.
júl. 18
12:39
Fodor vallomása: szervezett kiléptetés zajlik az SZDSZ-ben (Alternatív Energia)
Fodor Gábor szerint akik jól ismerik az SZDSZ belső életét, pontosan tudják, hogy egy jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik a pártban - a párt nemrégiben lemondott elnöke erről a Hetek című hetilapnak beszélt. Kiemelte: ő nem tervezi, hogy távozna a pártból.
júl. 18
12:57
Budapestet is elérte a vihar (Metropol)
Budapestet is elérte a vihar - közölte Tóth Tamás veszélyjelző meteorológus szombaton. Két régióra, Közép-Magyarországra és ezen belül Budapestre is, valamint a Közép-Dunántúlra is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat a harmadfokú piros riasztást a nyugatról érkező zivatarok miatt.
júl. 18
12:59
„Jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik az SZDSZ-ben” (Metropol)
Fodor Gábor szerint akik jól ismerik az SZDSZ belső életét, pontosan tudják, hogy egy jól felépített, szervezett kiléptetés zajlik a pártban - a párt nemrégiben lemondott elnöke erről a Hetek című hetilapnak beszélt.
júl. 18
13:12
Több vonatot is megállított a vihar a Balatonnál (Infostart)
Kilenc vonat vesztegel a Balaton déli partján a vihar miatt - közölte Peiper Károly, a MÁV sajtóügyeletese.
júl. 18
13:15
Vasárnaptól visszavonják az UV-B riasztást (Metropol)
Vasárnaptól visszavonja UV-B riasztását az Országos Meteorológiai Szolgálat - közölte a szervezet kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.
júl. 18
13:33
Késnek a vonatok a kánikula miatt Kelet-Magyarországon (Metropol)
A hőség miatt Debrecen és Nyírábrány, valamint Nyíregyháza és Herminatanya között sebességkorlátozás van érvényben a vasúti közlekedésben - tájékoztatott Peiper Károly, a MÁV sajtóügyeletese szombaton.
júl. 18
13:33
"A magyar baloldalt felvásárolta egy neoliberális tőkés csoport" (Alternatív Energia)
Európában új korszak kezdődött, amely jobboldali lesz - jelentette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor, aki szerint a mai jobboldalnak tanulnia kell a "csúfosan vereséget szenvedett" baloldal drámájából .
júl. 18
13:48
Orbán: Az új korszak jobboldali lesz (Infostart)
Európában új korszak kezdődött, amely jobboldali lesz - jelentette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor, aki szerint a mai jobboldalnak tanulnia kell a "csúfosan vereséget szenvedett" baloldal drámájából.
júl. 18
13:51
Az MSZP keményen bírálta Orbánt, a "törzsi varázslót" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint eredményes válságkezelőre van szükség, Orbán Viktor azonban továbbra sem mondja meg, hogyan kezelné a válságot - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője szombaton az MTI-nek a Fidesz elnökének tusnádfürdői beszédére reagálva.
júl. 18
14:27
Az EP elnökéhez fordultak a Jobbikos Szegedi Csanád miatt (Alternatív Energia)
Házszabály-módosítást kér Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista képviselőcsoportjának vezetője az EP elnökétől annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen katonai, félkatonai egyenruhában megjelenni az ülésteremben - közölte Göncz Kinga, az MSZP EP-képviselője az MTI-vel szombaton. A szocialista politikus azt is elmondta: kíváncsian várják, hogy a Fidesz az EP-pozícióit miként…
júl. 18
14:42
Piros riasztás - Budapest felé közeledik a vihar (Infostart)
A Dunántúlon kívül a közép-magyarországi régióban is narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológia Szolgálat, Veszprém, Fejér és a Komárom-Esztergom megyék területére pedig már piros a riasztás - tájékoztatott Fodor Zoltán veszélyjelző meteorológus.
júl. 18
15:18
Állnak a vonatok Dinnyés és Székesfehérvár között (Infostart)
A Budapest-Székesfehérvár vonalon avartűz miatt áll a vonatközlekedés Dinnyés és Székesfehérvár között - közölte Peiper Károly, a MÁV sajtóügyeletese az MTI-vel szombaton.
júl. 18
15:20
Lezuhant egy kisrepülőgép Dunakeszin - egy néző meghalt (Infostart)
Dunakeszi repülőterén lezuhant egy kisrepülőgép szombaton délután. Egy repülőnapon történt a Zlin típusú kisgép balesete - mondta Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője az MTI-nek.
júl. 18
15:39
Baleset miatt lezárták az M0-ás autóút egy szakaszát (Metropol)
Több autó ütközött össze az M0-as autóút és a 4-es főút találkozásánál, s több személy is megsérült - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság sajtóügyeletese szombaton.
júl. 18
15:39
Göncz Kinga szerint zsákutca a populizmus (Alternatív Energia)
A következő időszak nagy kérdése, hogyan lehet az emberek számára világossá tenni, hogy a populizmus zsákutca, s abban az irányban nincs kivezető út - mondta Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő Zánkán, a Szocialista Ifjúsági Internacionálé (IUSY) egyhetes világtalálkozójának szombati fórumán. Gurmai Zita szocialista EP-képviselő pedig arra mutatott rá, hogy 2010-re 27 millió…
júl. 18
16:12
Végigsöpör az országon a vihar (Infostart)
Egy fa dőlt a sínekre a vihar miatt Baranyában Gordisa és Komló állomások között, a Velencei-tóból pedig 21 fürdőzőt mentettek ki.
júl. 18
16:30
Repülőgépbaleset Dunakeszin: hirtelen széllökés miatt zuhant le egy gép (Infostart)
Egy hirtelen széllökés miatt zuhant le Dunakeszin az egyik Zlin típusú kisrepülőgép - tudta meg az MTI szombaton a dunakeszi repülőtér biztonsági szolgálatának munkatársától.
júl. 18
16:32
Lecsapott Budapestre a brutális vihar - Ferihegyet is le kellett zárni (Infostart)
Két régióra, Közép-Magyarországra és ezen belül Budapestre is, valamint a Közép-Dunántúlra is kiadta az Országos Meteorológiai Szolgálat a harmadfokú piros riasztást a nyugatról érkező zivatarok miatt. A ferihegyi repteret is le kellett zárni.
júl. 18
17:25
Fennakadások a tömegkezlekedésben a vihar miatt (Infostart)
Több villamos, busz és troli vonalán is fennakadást okozott a vihar Budapesten szombaton - közölte a BKV fődiszpécsere.
júl. 18
19:18
Több villamos, busz és troli vonalán is fennakadást okozott a vihar Budapesten (Metropol)
Több villamos, busz és troli vonalán is fennakadást okozott a vihar Budapesten.
júl. 18
19:20
Feloldották a reptérzárat Ferihegyen (Metropol)
Feloldották a reptérzárat szombat délután a ferihegyi repülőtéren, amit korábban a vihar miatt rendeltek el, és ami miatt fél órán keresztül nem fogadott és nem indított gépeket a légikikötő - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.
júl. 18
19:36
Kidőlt fák és épületkárok szerte az országban (Metropol)
Csaknem ötszáz bejelentés érkezett szombaton délután hat óráig a tűzoltóságokhoz a vihar miatt - mondta Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
júl. 18
19:54
A Magyar Honvédség garantálja a magyar légtér védelmét (Metropol)
A Magyar Honvédség rendelkezik az Igla-1 típusú rakétákat helyettesítő fegyverrendszerrel. Ezekkel az eszközökkel - kiegészülve más légvédelmi rakétarendszerekkel - továbbra is maradéktalanul eleget tesznek alkotmányos kötelezettségének, garantálva a Magyar Köztársaság légterének védelmét - reagált a Honvédelmi Minisztérium a Magyar Nemzet szombati cikkére.
júl. 18
19:56
Lezuhant egy Zlin 142-es, egy néző meghalt a dunakeszi repülőnapon (Metropol)
A repülőnapon, a búcsúmutatvány végrehajtása közben zuhant le egy Zlin-142-es kisrepülőgép a dunakeszi repülőtéren: a gép zuhanás közben elsodort egy 60 éves biztonsági őrt, aki a pályán dolgozott és sétarepülésre várt.

Keresés