Végre bepótoltam azt a részt, amelyet a sors kegyetlen rendelése folytán nem láttam a Tüskevár klasszikus epizódjából vagy harmincvalahány éve. Jobb, ha nem számolom ki pontosan. Igazán nem sírom vissza a kort, amely az úttörőnyakkendős fiatalok játékából, a hajdani Engels téri buszpályaudvar képeiből, a szellős budapesti utakról visszaköszön – hacsak nem az idő egyfajta cáfolatát, azt a…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a válogatott két szeptemberi, hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel nem támogatja, hogy a Puskás Ferenc Stadionban legyen Madonna augusztus 22-i koncertje, s ez ügyben Kisteleki István elnök levelet írt Török Ottónak, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójának.
Először nyílik átfogó kiállítás Magyarországon a négy évvel ezelőtt Párizsban elhunyt festőművész, André Mészáros (Mészáros Endre) alkotásaiból; Zebegényben, a Szőnyi István Múzeumban a kalandos életű alkotó 40 képét láthatja szombattól a közönség - közölte a múzeum igazgatója hétfőn az MTI-vel.
Ismét együtt van Debrecenben Munkácsy Mihály híres trilógiája: Kanadából hétfőn megérkezett a hiányzó kép, a Krisztus Pilátus előtt című alkotás - jelentette be a Déri Múzeum előtt rögtönzött sajtótájékoztatón Rácz Róbert, a hajdú-bihari önkormányzat elnöke és Kósa Lajos polgármester. Tájékoztatásuk szerint 2012-ig biztosan együtt lesz látható Debrecenben a három kép: a múzeum tulajdonában lévő…
Mégsem kerül Matyi Dezső üzletember tulajdonába a világ egyik legjelentősebb és legátfogóbb Zsolnay-magángyűjteménye, az Egyesült Államokban élő Gyugyi László hatszáz darabos kollekciója, melyből jövőre állandó kiállítást terveztek a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program nagyberuházásaként kialakítandó Zsolnay Kulturális Negyedben.
Ronaldo szerepet vállalt egy igaz történeten alapuló iráni filmben: ez egy jól focizó palesztin kislányról szól, akinek minden vágya, hogy találkozzon bálványozott játékosával, a brazil csatárral, de aknára lép, elveszíti egyik lábát, majd meghal, mielőtt valóra válthatná álmát.
A Puskás Ferenc Stadionban is megrendezhetik Madonna budapesti koncertjét, miután elmarad az eredetileg oda tervezett labdarúgó mérkőzés - olvasható a szervezők hétfő esti közleményében.