2009. május 2. szombat

máj. 2
4:33
"Egy magas beosztású elvtárs támogatta őket..." (Spa Trend Online)
Igazán itt volt az ideje, hogy Bárdos András, sokévi híradózás után, saját műsort is készítsen. Utóvégre ő a Színház- és Filmművészeti Egyetem kommunikációs tanszékének vezetője. Legutóbb Szörényi Levente volt a partnere. Bárdos feltette azokat a kérdéseket, amelyek beszélgetőpartnere és Bródy János kapcsolatára vonatkoztak. Szörényi elegánsan kitért a válasz elől, azzal, hogy sokat tanult…
máj. 2
9:57
Bán Zsófia és Garaczi László a New York-i PEN-fesztiválon (Metropol)
Az utóbbi 20 évben, a rendszerváltás óta Magyarországon sok olyan téma került be az irodalomba, amely korábban tabunak számított - mondta Bán Zsófia a PEN nemzetközi írószövetség New York-i fesztiváljának csütörtöki pódiumbeszélgetésén, amelynek résztvevői az irodalom és a tabuk kapcsolatát járták körbe.
máj. 2
10:33
Szabadtéri múzeum lesz az egykori arisztotelészi iskolából (Metropol)
Szabadtéri múzeum nyílik ott, ahol közel 2500 évvel ezelőtt Arisztotelész oktatta tanítványait - közölte a görög kulturális minisztérium.
máj. 2
12:39
Többek között absztrakt és erotikatárlat várja az érdeklődőket (Spa Trend Online)
Plakátgaléria, aukciós tárlatok, Karl Bielik londoni festőművész alkotásai és koncertje, belsőépítészeti kiállítás, nemzetközi szőnyegszakértő előadása, absztrakt és erotikatárlat várja többek között az érdeklődőket csütörtökön a Műgyűjtők éjszakáján, a főváros V. kerületének galériás negyedében.
máj. 2
12:39
Csütörtökön újra Műgyűjtők éjszakája (Metropol)
Plakátgaléria, aukciós tárlatok, belsőépítészeti kiállítás és erotikatárlat várja az érdeklődőket csütörtökön a Műgyűjtők éjszakáján.

2009. május 4. hétfő

máj. 4
5:45
Műemlékek bezárásához vezet a források szűkössége (Spa Trend Online)
Esterházy "Fényes" Miklós nem pusztán a fertődi, pompás főnemesi rezidenciát adta örökségül művelődésünknek, az ő hercegségéhez fűződik Joseph Haydn munkásságának legtermékenyebb korszaka is. Ki tudja… - kezdődhetne történelmietlen mondatunk, ha világhírű zeneszerzőt nem az eszterházai édenkert lombjai inspirálják, megszületnek-e a nagy remekművek… Május 22-én nagyszabású, hiánypótló kiállítás…
máj. 4
8:27
Képes album jelent meg a történeti Magyarország bordélyvilágáról (Infostart)
Éjjeli lepkevadászat - Bordélyvilág a történeti Magyarországon címmel jelent meg egy képes kultúrtörténeti album. A kötetet szerkesztő irodalomtörténész, Császtvay Tünde az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a cél az volt, hogy a könyv kortörténeti rajz legyen - egy különleges nézőpontból.
máj. 4
11:09
A Vatikán akadályozta a Da Vinci-kód folytatásának elkészültét (Metropol)
Ron Howard, az Angyalok és démonok rendezője azzal vádolta vasárnap a Vatikánt, hogy megpróbálta megakadályozni új filmjének római forgatását, a katolikus kritikusokat pedig felszólította: mielőtt elítélnék, nézzék meg a filmet.
máj. 4
11:11
Milliókért vették meg a Magyarországon játszódó melegregényt (Metropol)
A múlt század elején Magyarországon játszódó, angol nyelvű meleg szerelmesregény rendkívül ritka első kiadásának egyik példánya érte el a legmagasabb eladási árat az elmúlt hetekben egy online amerikai antikváriumban.
máj. 4
14:46
Fotókat árvereznek a neten (Metropol)
Sokszínű kínálat jellemzi a Múzeum Antikvárium kedden induló első fotóárverését: az egy héten át tartó online aukción régi fényképek és kortárs alkotók felvételei, valamint fotóművészeti albumok is szerepelnek.
máj. 4
15:03
Spiró: rohamosan csökken az olvasók száma a fiatal generációkban (Spa Trend Online)
Spiró György megtisztelőnek tartja, hogy a magyar nyelv és irodalom érettségi középszintű írásbeli vizsgájának egyik tételeként az idén egy tőle származó, az olvasáskultúra romlásáról szóló idézet mellett, illetve ellen kellett érvelniük a diákoknak.
máj. 4
18:21
Harc a halálért (Metropol)
Gary Mark Gilmore Utah állam leghíresebb halálraítéltje, aki két egymást követő napon két fiatalemberrel végzett szinte ok nélkül.
máj. 4
23:27
"A legkisebb pénzűek járultak a képzeletbeli perselyhez a legodaadóbban" (Spa Trend Online)
Az évfordulók szezonja volt a hétvégén az m1-en. A Főtér már az 500. adását érte meg, a Múlt-kor pedig a 100. jelentkezését, ami akkor is jó dolog, ha a százas szériákban nem feltétlenül igazi minőségi siker valamennyi adás. Na és itt volt az Aranyág is, amely szintén jubilált, mert a tizenötödik alkalommal igyekezett a közönség jótékonykodásra hajlamos lelkületét mozgásba hozni. Szép és nemes…

2009. május 5. kedd

máj. 5
5:27
"Nyalogasd a p...nám ajkát" - verselgetett is a leghíresebb magyar író (Infostart)
Gondolta volna Jókairól, hogy hatalmas prózai életművének megalkotása közben pornografikus versekkel pihente ki fáradalmait? Egy kevéssé ismert művében ezt írta: "Czombod tövét megcsókolom, Kondor fanod felborzolom. Szétnyílik a pinád partja, Piros száját kimutatja..." Korhatáros irodalomtörténet, nem csak érettségizőknek.
máj. 5
7:15
Virrasztás a mártírhalált halt költő születésének századik évfordulóján (Spa Trend Online)
Ma köszöntenénk századik születésnapján Radnóti Miklóst. A második világháború végnapjaiban mártírhalált halt költőre programok százai emlékeznek. A Petőfi Irodalmi Múzeumban eredeti dokumentumok elevenítik fel életének fontos eseményeit Az égre írj, ha minden összetört című, január 5-ig megtekinthető kiállításon. „Öten belső munkát kapunk. Az óriás cukorkeverőt kell kitisztítanunk. Emeletnyi…
máj. 5
8:45
A bűn múzeuma (Metropol)
A filmekből ismert klasszikus maffiózók és a modern bűnözők életének egy-egy szeletét mutatja be egy kiállítás a fővárosi Maffia Múzeumban.
máj. 5
9:21
Anton Corbijn fotói (Metropol)
A Munka című retrospektív Anton Corbijn-kiállítás – amely a kortárs holland művészetet bemutató budapesti NL-Nincs Lehetetlen fesztivál része – július 5-ig látható a Ludwig Múzeumban.
máj. 5
9:23
Nyelvújítás egykor és ma (Metropol)
A Magyar Nyelv Évét és annak kezdetét is egyértelműen kijelölte Kazinczy Ferenc, a nyelvújítás vezéralakja születésének 250. évfordulója.
máj. 5
12:03
Januárban ismét Depeche Mode-koncert Budapesten (Metropol)
Jövő év elején ismét Budapesten a Papp László Budapest Sportarénában koncertezik a Depeche Mode együttes.
máj. 5
13:51
Chagall-kiállítás nyílik Esztergomban (Metropol)
Marc Chagall százhúsz fekete-fehér, illetve színes litográfiájából nyílik kiállítás csütörtökön Esztergomban, az Északi Kanonoksor Nagytermében, a Bazilika szomszédságában.
máj. 5
14:27
Száz éve született Radnóti Miklós (Infostart)
A hazaszeretetről sokat tanított nekünk. Általa ismerhetjük meg Apollinaire verseit, de néger meséket is. Megtanította nekünk, hogy a legembertelenebb körülmények között is erőt adhat az emberiesség, az emberi értékek. Száz éve született Radnóti Miklós.
máj. 5
17:27
Holokauszttúlélők videointerjúi a CEU-ban (Metropol)
Holokauszttúlélők videointerjúi láthatók csütörtöktől a budapesti Közép-Európai Egyetem (CEU) könyvtárában, a közép-kelet-európai régióban elsőként; a gyűjteményt a Soá Intézet Vizuális Történelmi Archívuma (USC Shoah Foundation Institute for Visual History and Education) bocsátja közre.
máj. 5
17:29
Radnótira emlékeztek Borban (Metropol)
Az egész napos rendezvénysorozatot a város önkormányzata és a belgrádi magyar nagykövetség együtt szervezte, s részt vett rajta Nebojsa Bradic szerb kulturális miniszter is.

2009. május 6. szerda

máj. 6
6:03
Hagyjuk a hősök között nyugodni a bűnösöket? (Spa Trend Online)
Ha virágot helyzünk a Rákoskeresztúri Új Köztemető 298-as és a 301-es parcellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak sírjaira, bizony nem lehetetlen, hogy épp háborús bűnösök, nyilas keretlegények csontja fölött emlékezünk. Ráadásul úgy, hogy nem is tudunk róla. A lapunk által megszólaltatott szakemberek szerint, ez a helyzet nem tartható fenn. Van aki megelégedne a pontos…
máj. 6
10:15
Itt a műkincs, hol a műkincs? (Infostart)
Nem tudni, pontosan mennyi olyan műtárgy van a múzeumok tulajdonában, amelyekért jelentkezhetnek egykori tulajdonosaik vagy azok örökösei, de egy biztos: ami leltárba van véve, az már a múzeumé, és azt csak bírósági úton lehet megszerezni. Mindenesetre nem kell attól tartani, hogy kiürülnek az intézmények a műkincsek tömeges visszaigénylése miatt.
máj. 6
12:21
Kertész Imre: Sokan nem is akarják megérteni a holokausztot (Infostart)
Az Auschwitz utáni kor címmel Kertész Imre Nobel-díjas író, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Jutta Hausmann, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzora részvételével tartottak beszélgetést kedd este a Pilinszky János Irodalmi Kávéházban. Az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány rendezvényét követően Kertész Imre nyilatkozott az InfoRádiónak.
máj. 6
13:51
Gálaműsor és nyolc bemutató az Operában (Metropol)
Gálaműsorral ünnepli szeptember 26-án és 27-én fennállásának 125. évfordulóját a Magyar Állami Operaház, emellett a következő évadban 8 bemutatót és 3 fölújítást tartanak a dalszínházban annak ellenére, hogy az 5,3 milliárd forintos büdzséből 300 milliót elvont a fenntartó.
máj. 6
15:21
Először nyílik Vasarely-kiállítás Szlovéniában (Metropol)
Először nyílik Vasarely-kiállítás Szlovéniában, a lendvai Galéria Múzeumban. A magyar származású festőművész képeiből péntektől látható tárlatot Pécs és Lendva (Lendava) együttműködése keretében rendezik meg.
máj. 6
15:39
Nemzetközi utazó színházi fesztivál (Metropol)
Öt héten át tart majd szeptember 28-tól Egerben a Quartet elnevezésű nemzetközi utazó színházi és kulturális fesztivál programja, amelyet egy cseh, egy francia és egy szerb színházzal közösen rendez az egri Gárdonyi Géza Színház - közölték a szervezők szerdán Egerben.
máj. 6
15:57
Elhunyt Marilyn French (Spa Trend Online)
Szívroham következtében 79 éves korában elhunyt Marilyn French amerikai feminista írónő, kinek első regénye, a The Women,s Room 20 millió példányban kelt el.
máj. 6
15:57
Faust elkárhozása - magyarországi premier Szegeden (Metropol)
Magyarországi bemutatóként Juronics Tamás rendezésében pénteken mutatják be a Szegedi Nemzeti Színházban Berlioz Faust elkárhozása című művét.
máj. 6
15:59
Táncosok csatáznak a Citadellán (Metropol)
A hétvégén az ország legjobb breaktáncosai gyűlnek össze, hogy megküzdjenek a „Legjobb csapatműsor” díjért, és egyben kiharcolják a németországi breaktánc világbajnokság ausztriai selejtezőjén való indulás jogát.
máj. 6
16:01
Újra színpadra áll a Roxette (Metropol)
Újra színpadra áll az 1990-es években ismertté vált svéd popduó, a Roxette: Per Gessle gitáros és Marie Fredriksson énekesnő a Night of the Proms koncertsorozat keretében adja elő dalait, különleges zenekari kísérettel.
máj. 6
16:51
Széchenyi világot járt serlege az Akadémián (Metropol)
Egy valaha Széchenyi István könyvtárszobá- jában álló serleg hosszú utazása ért véget, amikor Hegykő, Isztambul, Párizs, Willebadessen után hazatért.
máj. 6
17:27
Elhunyt Herskó Anna (Spa Trend Online)
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Herskó Anna fotós, dokumentumfilmes operatőr; az alkotót, akit Stockholmban ért a halál, július 10-én temetik a Farkasréti temetőben.
máj. 6
17:27
Miró-plakáttervek Budafokon (Metropol)
A világhírű katalán művész, Joan Miró plakáttervei, kiállítások, koncertek, mesemondó verseny és előadói estek is várják a közönséget szombattól több mint egy hónapon át a 35. Budafok-Tétényi Tavaszi Művészeti Fesztiválon.
máj. 6
17:46
Preparált halottak szex közben Berlinben (Metropol)
Újfent tabukat dönget a plasztináció révén ismertté vált Gunther von Hagens: a művész ezúttal szexuális aktus közben mutatja be a különleges eljárása révén tartósított holttesteket. A csütörtöktől látható kiállítás már a megnyitó előtt vihart kavart Németországban.
máj. 6
18:21
Párizsi kiállítás a berlini fal maradványaiból (Metropol)
Harminc nemzetközi hírű képzőművésznek a leomlott berlini fal maradványaira készült műalkotásaiból nyílt szerdán Párizsban szabadtéri kiállítás, a falbontás huszadik évfordulója alkalmából.
máj. 6
18:23
Tiësto a magyar bájakra bukik (Metropol)
Meglepő sikert aratott nemrégiben a Tits & Clits (Cicik & Csiklók): az egyik remixüket nem más, mint a holland trance-mágus, DJ Tiësto játszotta le rádióműsorában. A srácok pályáján mostanában nem ez az egyetlen váratlan történés.
máj. 6
19:51
"Minden férfi erőszaktevő" - meghalt a "férfigyűlölő" írónő (Infostart)
Szombaton meghalt New Yorkban Marilyn French, akit korunk egyik legmeghatározóbb feminista írónőjének tartanak.
máj. 6
20:27
Pharrell zöld úton jár (Metropol)
A popzene világa nem éppen a környezetbarát módszerekről ismert: Pharrell Williamsnek az a szándéka, hogy ezen a képen változtasson.
máj. 6
21:21
Élvezi az újdonság varázsát (Metropol)
Szijgyártó Bianka, a High School Musical on Ice magyar szereplője arról beszélt lapunknak, hogy mekkora kihívást jelentett számára ez a koreográfia.
máj. 6
22:33
Megjelent Turczi István fordításkötete (Spa Trend Online)
Ausztrál, finn, izraeli és skót költők versei kerültek Turczi István költő most megjelent fordításkötetébe, amely a Minden ablak nyitva címet viseli. A könyv egyben válogatás is, az elmúlt huszonöt év fordításai kerültek bele.

2009. május 7. csütörtök

máj. 7
5:09
A U2 sztori - Amikor Bono példát mutat humánumból (Spa Trend Online)
Első pillantásra merész dolog egy olyan nemzetközi kedvencről, mint Bono olyan filmet készíteni, amelyben a zenét csak emlegetik, de a rajongók hiába hegyezik a fülüket. Dallam egy szál se. A Spektrum ilyen filmet mutatott be A U2 sztori címmel. A túl sejtelmesnek hangzó cím mögött egy nagyszerű elképzelés állt. Bono sűrű és jelentős közszerepléseiről és a jótékonysági tevékenységéről szólt a…
máj. 7
6:21
Kíváncsi, hogy történt a Cozma-gyilkosság? Megnézheti (Spa Trend Online)
A Cozma-gyilkosságról szóló, Szíven szúrt ország című film első részének díszbemutatóját csütörtökön 19 órakor tartják a Veszprém Arénában - tájékoztatta Kálomista Gábor producer az MTI-t.
máj. 7
8:45
Nyolc bemutatóval és három felújítással ünnepel az Operház (Infostart)
A Magyar Állami Operaház fennállásának 125. évfordulóját gálaesttel, valamint klasszikus és kortárs magyar művek bemutatóival ünnepli a következő évadban.
máj. 7
10:34
Erdélyi antológia – táncban (Metropol)
.
máj. 7
12:57
Intézetek éjszakája (Infostart)
A Budapesten működő külföldi kulturális intézetek mutatkoznak be pénteken éjjel, az első Intézetek éjszakáján. Az eseményen koncerteket, kiállításokat, felolvasásokat, és nyelvtanfolyamokat is rendeznek.
máj. 7
15:57
Katalán látványszínház az idei Sziget nagy szenzációja (Infostart)
Összeállt az idei, 17. Sziget fesztivál programja. Az augusztus 12-től 17-ig tartó rendezvényen világhírű külföldi és népszerű magyar előadók mellett látványos katalán cirkusz-színházi produkció is várja a látogatókat.
máj. 7
16:15
Szíven szúrt ország: ma mutatják be a Marian Cozma meggyilkolásáról készült filmet (Infostart)
Szíven szúrt ország címmel mutatják be Marian Cozmának, a veszprémi kézilabdacsapat játékosának meggyilkolásáról készült dokumentumfilmet csütörtök este a Veszprém Arénában. Kálomista Gábor producer elmondta: ez csak az első része egy kétrészes dokumentumfilmnek, a másodikban a jogerős ítéletig szeretné követni az ügyet. Ő egyébként a Veszprém régi szurkolója, és személyesen is ismerte Marian…

Keresés